Fotók: Merész Márton

Az austerlitzi csata újrajátszása fontos szerepet tölt be a közép-kelet európai hagyományőrzésben, és különösen fontos szerepet tölt be a magyar hagyományőrző csapatok életében. Fontos nem csak azért, mert egy (illetve szinte az egyetlen) olyan esemény, melyen a magyar Napóleon korabeli hagyományőrzők megmutathatják magukat, hanem azért is fontos, mert az 1848-49-es hagyományőrzés is a francia háborúk harcászatán alapszik, ahogy a Károly főherceg által 1807-ben megírt szabályzatok is minimális változtatásokkal éltek még a mi szabadságharcunk idején. Vagyis az a csapat, mely nemzetközi szinten is jó Austerlitzben, az várhatóan magasan a hazai 1848-as színvonal fölé kúszik a hazai rendezvényeken, vagyis a megmérettetés felfelé húzhatja az egész magyar hagyományőrzés színvonalát.

Kutatom, tanítom a korszak harcászatát, tűzfegyvereit, így évek óta figyelemmel kísértem a hazai csapatok alakulását, fejlődését, de azt is meg kell mondjam, hogy az 1848-49-es vonal igen ritkán ad okot bármiféle megelégedésre, és azt hiszem most nagyon finoman fogalmaztam. Az idei év annyiban különleges volt számomra, hogy felhagyva az eddigi megfigyelő pozícióval, magam császári-királyi gyalogos egyenruhát öltöttem, hogy a 19. gyalogezred tagjaival végigharcoljam a csatát. Nehogy azt mondják, hogy aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja. :)

Az alábbiakban tehát a hadtörténész szemével szeretném értékelni az eseményt, a cikk következő részében pedig egy javaslatot szeretnék majd tenni, hogy hogyan is lehetne még jobban közelíteni a csapatok tevékenységét a 19. gyalogsági harcászatához.

A magyar csapatról általánosságban

Először is azt kell, hogy mondjam, hogy igen kellemes csalódás volt látni a csapatot. A közkatonák ismerték a szükséges német vezényszavakat, parancsokat, fegyverfogásokat, mozgásokat, s ha nem is mindig hajtották – illetve hajtottuk – végre azokat megfelelő pontossággal, feszességgel, nem maradtunk el a cseh, szlovák, belorusz és osztrák hagyományőrzők teljesítményétől. Ha volt is némi káosz a csatatéren, az inkább volt köszönhető annak a feszültségnek, mely egy ilyen rendezvényt alapvetően jellemez.

Az egyenruhák színvonala

Az egyenruhák igen sokat fejlődtek az elmúlt években, bár az is igaz, hogy a szürke köpeny, ápol s’ eltakar. A legnagyobb hiányosságok a tornister és a megfelelő oldalfegyver hiányában keresendőek. Megfelelő szuronyból kevés van, így minden vicik-vacak van a csövek végén. Nagyon eltérő minőségűek a nadrágok, de a frakkok és csákók egységesek, ahogy a bőr szerelékek is mutatósak, megfelelőek. A csákókérdés tekintetében ki kell emelni, hogy bár szépek, 1805-ben még nem csákót, hanem bőr sisakot viseltek még eleink. Ennek pótlása persze nem lesz egyszerű, hiszen nem két forint elkészítése. Szintén megoldatlan a bakancsok kérdése. Itt aztán van mindenféle: az utcai cipőtől a honvédségi surranóig. Az egykaptafás bőrbakancs persze ritka, mint a fehér holló, de azért ma már léteznek megfelelő minőségű replikák, ügyes mesteremberektől.

Mindent félretéve azért meg kell mondjam, hogy nagyon sokat változott a színvonal, és jóval magasabb, mint bármi, melyet itthon megtapasztalhatunk.

A fegyverzetről

A fegyverzet tekintetében ismét csak elismerően kell szóljak. Egyre több a jó 1798 M puska másolat, és egyre kevesebb az ilyen-olyan „valami”. Külön öröm, hogy a fegyverek vizsgázott puskák, tehát nem holmi kókálmányok! Túlnyomótöbbségben megfelelő császári-királyi puska replikák, legtöbbször megfelelő szíjazattal.

A közkatonákról

Minden elismerésem a közkatonáké. Látszik, hogy jól begyakorolt csapatok, bár abban is biztos vagyok, hogy túl sok idő nem volt a közös felkészülésre. Minden esetre jó volt látni, hogy korrekt módon kivitelezte mindenki a fegyverfogásokat, alaki mozgásokat. Egy észrevételem van: a csata előtt nagyjából 5 perccel érkezett két kolléga, akik a fegyvert igazából megölteni sem tudták. Ennek egyrészt komoly biztonságtechnikai kockázatai is vannak, másrészt a kevesebb több alapon csak rontani tudja az ilyen ad-hoc sorozás a csapat teljesítményét.

A tizedesekről

A tizedesek frankón játszották az altiszti szerepet. Ordítottak, aláztak, parancsoltak. Tényleg elhittem, hogy utálnak minket, és ez azt hiszem így van jól :) Elismerésem nekik! Hozták a kötelezőt, de annál többet is!

A tisztek teljesítményéről

Figyelve a körülöttünk zajló eseményeket kikristályosodott bennem, hogy tulajdonképpen sem a franciákat sem a császári-királyi és orosz csapatokat játszó katonák tisztjeiben nem igazán áll össze, hogy mit is kellene csinálni. Nekünk jutott egy hadosztályparancsnok huszártiszt, aki a velünk együtt felsorakozó cseh vadászok, a mi „gyalogezredünk” és egy félütegnyi (3 löveg) tábori tüzérség parancsnoka volt. Hát neki nem sok fogalma volt se a harcászatról, se a tágabb értelemben vett hadművészetről. Tulajdonképpen a „lőjünk párat, aztán rohanjunk neki az ellenségnek” felvonás volt csak az eszköztárában. Eklatáns – és egyben mókás – példa volt, amikor szegény vadászoknak parancsolt rohamot, közelharcot, ami nem igazán felel meg a könnyű csapatnem fegyverzetének, kiképzésének, eredendő feladatainak. De saját ezredparancsnokunk sem teljesített jobban. Többször fordított bele minket a szemben lévő üteg kartácstüzébe, hogy lehetőleg finoman oldalról fogadjuk a lövéseket – biztos mert onnan kevésbé fáj… :) de kiemelhetem azt is, hogy mivel sem oldalvéd, sem négyszög, sem csomó alakítására nem adott ki parancsot lovassági támadás idején, bizonyára 4-5-ször hánytak kardélre minket a nyargalászó francia vértesek, huszárok. Meg persze csatárokat sem alkalmaztunk, csak nagyon elvétve. Tehát itt is fejlődni kell. A tisztnek tágabb értelemben véve kell értenie a kor harcászatát, a gyalogságnak pedig meg kell tanulni a megfelelő válaszokat az adott veszély elhárítása érdekében. S ha egyszer ez meg lesz, az lesz a fantasztikus. Az alapok megvannak hozzá, úgyhogy az esély adott! És még mielőtt nyaklevest kapnék, hogy részrehajló vagyok, szeretném kiemelni, hogy ez egyáltalán nem magyar sajátosság. Tulajdonképpen semelyik ország hagyományőrzői közt nem láttam olyan tisztet, aki ne állt volna meg a hétéves háború vonalharcászatánál.

A harcászatról

No itt van azonban a legnagyobb probléma, de örömteli, hogy mivel az alapok alapvetően rendben vannak, ezen könnyen lehet immáron fejleszteni. Az első fontos dolog, és hogy csak a vonalban történő harc létezik az eszköztárban, annak alkalmazása sem igazán felel meg a 19. század eleji mintának. A zászlóalj által alakított vonal a regula szerint 3 fő mélységű volt, amihez több szempontból is érdemes lenne ragaszkodni. Egyrészt a menetoszlop is 3 fő széles volt, vagyis a vonal alakítás legegyszerűbb – menetoszlopból történő – alakítása azonnal megoldható. A 19. század eleji gyalogsági harcászat egyik legfontosabb kérdése volt, hogy mi legyen a harmadik sor szerepe a vonalban. A sortüzeket az első két sor adta le, mivel a harmadik rend katonái ritkán jutottak kényelmes célzási lehetőséghez. Szuronyroham alatt is hátrányban voltak, ugyanis míg az első két sor katonái még látták hová lépnek, ők könnyebben botlottak el. Nem véletlen, hogy a harmadik rend katonái nem szuronyt szegezve rontottak az ellenségre. Szerepük inkább az volt, hogy az első két sor harcának tartalékát biztosítsák, vagy felfogják a visszafelé törő katonákat.

A harmadik sorban harcoltak a legtapasztaltabb katonák, elöl a legrátermettebbek, középen pedig az újoncok, leggyengébbek. Ez ma is egy jó pedagógiai képelt véleményem szerint.

A harmadik sor azonban nem csak az első két vonal harcának közvetlen támogatására volt alkalmazható, hanem önálló feladatokat is kaphatott: létrehozhatott csatárláncot, elővédet, oldalvédet, hátvédet, meghosszabbíthatta a harcvonalat, létrehozva egy olyan két fő mélységű vonalat, melyet tulajdonképpen ma is előszeretettel alkalmaznak a hagyományőrző csapatok, hogy az egység nagyobbnak látsszék.

Ahhoz azonban, hogy ez a régi rendszer alkalmazható legyen, át kell gondolni a csatában résztvevő magyar csapatok szervezeti felosztását. Az idei csatában kb. 40 fő 3 szakaszban állt fel, két fő mélységű vonalat létrehozva. Ezzel semmi mást nem lehet csinálni, mint vonalban harcolni, úgy, ahogy azt a 18. század derekán tették. A Napóleoni harcászat azonban ennél sokkal több, mai szemmel nézve is sokkal látványosabb volt. Ahhoz, hogy a hagyományőrzők harcászata korhű – és igazán élvezhető – legyen meg kell tanulni a vonalon kívül oszlopban harcolni, csatárláncot létrehozni, oldalvédet, elővédet létrehozni és négyszöget formálni.

A következőekben néhány tanácsot szeretnék adni, ahhoz, hogy mely harcászati formának mi a szerepe és azt hogyan lehet olyan – egyszerűsített – módod megvalósítani, mely mind korhű, mind látványos, mind egyszerű. A történet kulcsa a harmadik sor katonáinak megfelelő alkalmazása.

Hogyan harcoljon a hagyományőrző?

Ahhoz, hogy ilyen létszámmal ezek a harcászati megoldások alkalmazhatóak legyenek, a következő szervezet kialakítását javaslom:

1. El kell dönteni, hogy mi egy szakasz (zug), mi egy század (companie) és mi egy zászlóalj (batallion). Javaslatom, hogy egy szakasz álljon 3 emberből (egy tag a vonalban), egy század álljon 3 szakaszból és egy altisztből (10 fő), egy zászlóalj pedig álljon 4-6 századból, vagyis 40-60 főből + 1-2 tisztből. Ez az a kontingens, amely egy ilyen rendezvényre kiállítható jelen álláspont szerint.
2. A 10 fős századok, vagy két 10 fős század által létrehozott osztályok jelentsék a harcászati alapegységet. Ha osztályban alkalmazzák a két századot, úgy a tapasztaltabb altiszt vezesse azt.

Vonal alakítása

• Mikor?: A gyalogság akkor alakít vonalat, amikor a lehető legnagyobb tűzhatást szeretné elérni
• Ki?: Minden gyalogos katona
• Hogyan?: A vonalat alapvetően 3 sor mélységgel kell létrehozni, a sortüzeket lője az első két sor, a harmadik sor töltheti a fegyvereket, töltényt adhat az első sorban állóknak, betöltheti az első két sorból kiesők helyét. Szükség esetén a vonal a harmadik sor katonáiból hoszabbítható egyharmadnyi hosszal. Ilyen esetben a 3. sor katonái 3 fős szakaszokat alkotva vonulnak a vonal valamely szárnyára.

Csatárlánc alakítása

• Mikor?: Csatárláncot akkor kell alakítani, amikor a fő erőt képző zárt rendektől távol akarom tartani az ellenséget, el akarom terelni a figyelmét, le akarom kötni tüzérségét, el akarom űzni csatárait, vagyis mindig szükséges, egészen addig, míg a saját és ellenséges zárt rendek nem kerülnek olyan távolságba, hogy egymással közvetlenül harcoljanak. Ilyen esetben a csatárok futólépésben a zárt rend szárnyai felé haladva állnak vissza vagy a vonal hosszabbításaként, vagy újraalakítva a 3. sort. Csatárláncot kell létrehozni a visszavonulás fedezésére is.
• Ki?: A csatárláncot a 3. sor katonáinak 3 fős szakaszai hozzák létre.
• Hogyan? A csatárlánc két részből áll: a csatárláncból és tartalékból. 6 század esetén a 3. sorból kiváló 4 szakasz hozza létre a két fő mélységű laza láncot 40-50 m távolságra a zárt vonal előtt. A katonák párban harcolnak. A párok közt 2-4 méter távolság legyen. Fegyvert mell előtt laza tartásban fogva, egyikük lő, másik pedig fegyverét töltve tartja a szükség idejére. A maradék 2 szakasz zárt rendben vár 20 m-re a vonal előtt. Feladatuk, hogy tartalékot képezzenek a csatárláncnak. Ha a csatárokat lovasság fenyegeti, úgy csomókat alakítva (négy fő hátát egymásnak vetve, a középen álló altisztet védve) a zárt rendben álló vonal felé hátrál. A csatár közelharcba soha nem bonyolódik, a tiszt a csatárokat soha ne küldje önállóan közelharcba!

Rohamoszlop alakítása

• Mikor? A rohamoszlop a támadás alapvető eszköze a francia forradalmi háborúk idején. Alapvetően ebben a formációban kell a szuronyrohamot kivitelezni. Rohamoszlopot 6 századból úgy kell létrehozni, hogy a századok párban kövessék egymást zárkózva. A dobosok, tisztek, zászlók az első osztály mögött helyezkedjenek el.
• Ki, hogyan? A rohamoszlopot alakítsa ki 4 század, a maradék két század katonái pedig húzzanak ki csatárláncot a már említett módon a rohamoszlop arcvonalának két szárnyán, vagy az arcvonal előtt. Szuronyroham esetén a csatárok puskalövés távolságban maradnak, majd mikor az oszlop eléri az ellenség harcvonalát vonalba rendeződnek a rohamozó csapatok mögött.

A kevert harcrend alkalmazásának lehetőségei

Ha egyszer majd nem 60, hanem 3×60 katonával is lehet majd számolni, így nagyszerű lehetőség nyílik a Guibert-féle kevert harcrend alkalmazására is: 1 zászlóalj vonalba rendeződik középen, szárnyain pedig egy-egy zászlóalj oszlopot hoz létre, előttük kihúzva a már említett csatárláncok rendszere.

Oldalvéd alakítása

• Mikor?: Oldalvédet akkor kell létrehozni, ha a csapat jobb vagy balszárnyát átkarolás fenyegeti. Ez bármely fegyvernem támadása lehet.
• Ki?: Az oldalvédet a harmadik vonal katonáiból létrehozott szakaszokból kell megalakítani.

Elővéd/utóvéd alakítása

• Mikor?: Az elővédet akkor kell létrehozni, ha a csapat lassítani akarja az ellenséges zárt rend előrenyomulását. Utóvédet akkor kell létrehozni, ha a csapatot hátbatámadás, bekerítés fenyegeti.
• Ki?: Az az elő- és utóvédet a harmadik vonal katonáiból létrehozott szakaszokból kell megalakítani.

Négyszög alakítása

• Mikor? :Négyszöget olyankor kell formálni, ha a csapatot bármely oldalról támadás fenyegetheti bármely fegyvernem által.
• Ki?: A négyszög alakításában minden közlegény és altiszt részt vesz.

Minden összefoglalva tényleg csak azt tudom mondani, hogy ez egy nagyon jó alapanyag, érdemes vele dolgozni! S ha az Austerlitzbe járók hazaviszik a nemzetközi színvonalat, az nagyon jót tesz majd az 1848-49-es hagyományőrzésnek is! Tehát hajrá napóleoni kollégák! Rajtatok a világ szeme!

Németh Balázs