Henry vagy Springfield? Ez a kérdés, válasszatok!

A fegyver koncepciója igen régi keletű technikai újításon alapult. A kakas megfeszítéséhez, a lőszer töltényűrbe juttatásához és reteszeléshez használt csuklós-karos zárszerkezet feltalálása a Winchester cég története előtti időkre vezethető vissza, mélyen az elöltöltő-fegyverek időszakára. Hasonlóan öreg találmány volt a cső alatt elhelyezett tár (előágytár, csőtár), valamint a liftet mozgató alsókaros szerkezet. Az ismétlőpuska kialakulásának elsődleges előfeltétele azonban maga a lőszer volt. Ahhoz, hogy egy fegyverből gyorsan, megbízhatóan és pontosan lehessen leadni lövéseket gyors egymásutánban, már nem lehetett külön tölteni a lőszer elemeit, szükség volt egyesítésükre. A probléma egyik megoldását kínáló találmány egy New York-i feltaláló agyából pattant ki. A Walter Hunt által tervezett “Rocket Ball” azaz rakétalövedék szerkezete igen egyszerű volt: a lövedék fenékrésze üreges volt, mely a lőportöltetet tartalmazta. A kúpos lövedék fenékrészét egy papírlemezzel zárták le, melyet a külön adagolt csappantyú lángja szakított át a lövés pillanatában. A Hunt töltény kezdetleges volt, sérülékeny, a Hunt által tervezett fegyver pedig nehézkes, megbízhatatlan és ronda, de a találmány megnyitotta a lehetőségeket számos tervezőmérnök előtt.

Hunt-féle Rocket Ball

Lewis Jennings 1849 Karácsonyának napján jegyeztette be szabadalmát csőtárból adogató, .54″-es űrméretű ismétlőpuskájára, melynél a töltet begyújtása még mindig külön adagolt, pirulába sajtolt csappantyú eleggyel történt. A szintén meglehetősen ronda (vagyis inkább nem túl szép) fegyver bukásra ítéltetett nehézkessége és bonyolultsága miatt.

Az adogatórendszer átalakítása, megbízhatóvá tétele nélkül nem volt elképzelhető egy ismétlőfegyver sikere. A Horace Smith és D.B. Wesson által alapított, először Smith & Wesson névre keresztelt, majd Volcanic Repeating Arms Company névre átkeresztelt cég által bejegyeztetett csuklós reteszelés oldotta meg a gyors töltés és ürítés problémáját. Az 1854-es szabadalomban bejegyzett fegyverek még mindig a “Rocket Ball”-t tüzelték, de a saját fejlesztésű .30″ és .38″ kaliberű lőszerek már tartalmazták a csappantyút is. Az üzlet meglehetősen lassan indult, 1857-ig mindössze 3000 fegyvert gyártottak. 1857-ben a céget átkeresztelték ismét New-Haven Arms Company-ra, melyben már O. F. Winchester is jelentős tulajdonnal rendelkezett, s egyben birtokolta a cég szabadalmait is.

Volcanic szabadalom

A Volcanic ismétlőfegyverek már magukon hordozták a későbbi Winchesterek majd minden jellemzőjét: csuklós-karos szerkezet, alsókar, mely egyben sátorvas is, csőtár, a lőszerek adogatását végző lift, egybeszerelt – de még nem rézhüvelyes – lőszer. A fegyver azonban még mindig hagyott némi kívánnivalót maga után: a lőportöltet nagyságát jelentősen limitálta a lövedék fenékrészének befogadóképessége. A megoldást B. Tyler Henry újítása jelentette, aki 1857-óta dolgozott a szerkezet áttervezésével. 1860 októberében jegyezték be szabadalmát az első alsókulcsos ismétlőpuskára, mely a rézhüvelyes, peremgyújtású .44″-es lőszert tüzelte. A lőszer 216 graines lövedéket tartalmazott, melyet 26 grain feketelőpor töltet lőtt ki a fegyverből. Az új, réz tokkal gyártott fegyver a megszokott csőtárral rendelkezett, melyet a torkolat felől kellett megtölteni. Winchester további pénzügyi támogatásának és a polgárháború által generált fegyverpiaci boomnak köszönhetően a cég aranykora elkezdődhetett.

Henry 1860. évi szabadalma

A Henry puskák megtalálták az utat a hadseregbe is, bár az első századokat még magán úton szerelték fel az ismétlőkkel, nem központi, állami úton. A fegyver reputációját olyan szájról-szájra terjedő történetek segítették, melyek mind arról szóltak, hogy egy-egy megszorongatott katona hogyan vette fel a harcot, és hogyan győzedelmeskedett túlerőben lévő ellenséggel szemben. A reklámhoz nagymértékben hozzájárult az ellenség tiszteletteljes félelme is az ismétlőktől. A déli katonák egyszerűen csak úgy nevezték, hogy “az átkozott yankee puska, mit megtöltenek vasárnap, és egész héten lőnek vele”. A 10-15 másodperc alatt kilőhető 15 lőszer valóban megsokszorozta a katona hatékonyságát, így a fegyver felkeltette a hadsereg érdeklődését is. 1862 májusában a haditengerészet tesztjein 1040 lövést adtak le egy Henry-vel, és még 348 láb távolságból is értek el találatot a 18×18 hüvelykes célon.

A korabeli harcászat és a Henry puska

Uniós katonák Henry puskákkal

A polgárháború gyalogos katonájának elsődleges fegyvere a hárompántos, csappantyús, huzagolt hadipuska volt. A fegyver töltése figyelmet igényelt, a töltési folyamat egyetlen állomása sem volt kihagyható. Nem véletlen, hogy a regula egyik legfontosabb része a helyes, készségszintű töltés elsajátítása volt. Az elöltöltő puskát töltő lövésznek a folyamat közben állnia kellett, dacolva az ellenség tüzével, a legtöbb esetben fedezék kereséséről szó nem lehetett. A papírtöltény 60 grain muskétalőport és egy 510 graines szoknyás Minié lövedéket tartalmazott. A lövedék kezdősebessége 280-290 m/s volt mindössze, a lövedék mégis nagy távolságon is (300 yardos távolságon) hatásos volt nagy tömegének köszönhetően. Az arzenálokban manuálisan készített papírtöltény összetartotta a lőport és lövedéket, de igen sérülékeny is volt, és a nedvességet sem szerette. A jól kiképzett katona percenként mindössze három lövést tudott leadni.

A Henry peremgyújtású tölténye már teljes egészében gépeken készült. Energiája, hatékony lőtávolsága ugyan kisebb volt, mint az elöltöltő hadipuska tölténye esetében, 25-28 lövés/perc tűzgyorsasága azonban tiszteletet parancsoló tűzerőt jelentett, nem beszélve arról, hogy akár fedezékben fekve, térdelve is kényelmesen tölthető volt a puska. A polgárháború első csatáiban nagy többségében amatőr, képzetlen, sokszor önjelölt tisztek vezettek gyöngén, vagy egyáltalán nem kiképzett katonákat. Nem véletlen, hogy a polgárháború első összecsapásait a képzettebb tisztekkel rendelkező, és kevesebb mozgást, kevesebb kiképzést igénylő, védelemre építő taktikát preferáló dél nyerte.

A háború második felében a harctéri erődítések mögött felállított hatékony védelem szinte minden ütközetben, csatában döntő szerepet játszott, így megnőtt a szerepe a védelemben jól használható, nagy tűzgyorsaságra képes lőfegyvereknek is. Mindettől azonban nem lett „modern” a háború, hiszen a hátultöltő, ismétlő puskák nem jelentek meg olyan nagy mennyiségben a csatatereken, hogy érdemben beleszólhassanak a háború kimenetelébe.

One Henry for all

A Henry fogadtatása kedvező volt a hivatalos tesztek után, az ígéreteket azonban csak igen nehezen tudta készpénzre váltani a cég, mivel a szűkös hadi időkben nehéz lett volna az átállás a megszokott és elterjedt hadifegyverekről az új típusokra. Ez nem csak anyagi és technikai kérdés volt, hiszen a regulák átírása, a a katonák átképzése éveket, akár egy évtizedet is igénybe vehetett volna. A hadsereg mindössze 1731 darabot vásárolt 1865-ig. Az Unió elnöke által támogatott Spencer volt a hadi megrendelések győztese. Az 1866. márciusi tesztek során is a Spencert javasolták általános rendszeresítésre, mivel a peremgyújtású rézhüvelyek adogatását nem találták elég megbízhatónak az illetékesek, a lőszert pedig túl gyengének találták hadi használatra. A hibák valósak voltak, de a döntés akkor sem elégítette ki Winchestert, így egészen más úton kívánta térdre kényszeríteni a konkurenciát: a hadi szállítások kimaradása után meggyengülő Spencert egyszerűen felvásárolta.

A Henry-k további gyermekbetegségekkel is rendelkeztek: a fegyver töltése továbbra is lassú és körülményes volt, mivel a csőtárat még mindig csak a torkolat felől lehetett tölteni. A fegyver előággyal nem rendelkezett, így a felforrósodó cső miatt a lövésznek mindig kesztyűt kellett viselni. A lőszer mindössze 26 graines feketelőpor töltete, s az általa meghajtott 216 graines kúpos lövedék valóban gyengébb volt, mint amire a hadseregnek minimálisan szükséges lett volna. A fegyver modernizálása, okulva a háborús tapasztalatokból kikerülhetetlen volt: bár az új 1866 (Yellowboy) modell még mindig a peremgyújtású lőszert tüzelte, már rendelkezett töltőkapuval a tok jobb oldalán, valamint előággyal. Az új modell volt az első alsókulcsos ismétlő, melyet a cég már a Winchester név alatt forgalmazott, mivel közben Oliver Winchester többségi tulajdonos lett a vállalkozásban.

Balra .44 Henry rimfie, jobbra .44-40

Az 1866-os modell tokja még mindig nem acélból készült, hanem egy sokkal könnyebben megmunkálható, de az alacsony gáznyomású .44-es peremgyújtású lőszerhez tökéletes anyagból: bronzból. A köznyelv azonban “réztokos” fegyverként ismerte, erre utal a puskák beceneve a “Yellowboy”, azaz “Sárga fiú” is. Az új típusból 170000 darab készült 1898-ig, melyek elsősorban civil kézbe kerültek. A fegyver legjelentősebb újítása, a töltőkapu, Nelson King nevéhez köthető, mely lehetővé tette, hogy a lövész újratöltésnél ne emelkedjen ki a fedezékből, a fegyvert fekvő helyzetben is tölteni lehessen. A fegyver számos csőhosszal, számos változatban készült és a világ számos tájára eljutottak, még közép Afrikába is. Henry M. Stanley is magával vitt egy Yellowboy-t, mellyel még egy víziló elejtését is megkísérelte a Livingston felkutatására indított expedíció során. A lőszer természetesen teljesen hatástalan volt a vastagbőrű állattal szemben, mindössze “megpaskolta” a vad hátát.

Az Uberti 1860 Henry puska

A .44 Henry peremgyújtású lőszer ritka, mint a fehér holló, s ha el is érhető csak korabeli, gyűjtői lőszer jellegében. A modernkor lövésze számára ezért a replikákat központi gyújtású kaliberekben készítik, nevezetesen .44-40 (.44 Winchester Center Fire) vagy .45 LC (.45 Long Colt) kaliberekben. Ha a lövész a lehetőségekhez mérten legkorhűbb akar lenni, akkor érdemes a .44-40 mellett letenni a voksot, mely egyrészt nagyobb energiára, lövedéksebességre képes, mint a 45LC, másrészt pedig a palacknyakú hüvely jobban is dugaszt, mint az egyenes falú, ami a tisztogatás szempontjából is előnyös tulajdonság. És persze fontos is, hiszen bár a modern replikák bírják a füstnélküli porokat is, de azért mégiscsak feketelőporral szerelt lőszerrel igazi élmény etetni e vasakat.

Az Uberti modell elérhető acéltokkal is. Ezek szép, kéregedzett, márványos felületkezelést kapnak, ami látványos, de azért mégiscsak közelebb állszívemhez a réztok, akkor is az élet egy örök küzdelem lesz a patina eltüntetésének frontján.

Az Uberti Henry

A Henry kakasa három állással bír: nyugalmi (elsütés utáni, mikor is a kakas az ütőszegen pihen) helyzet, biztosított állás (mikor az elsütőbillentyű nem elhúzható) és a megfeszített állás, melyből a lövés leadható. Töltéshez a kakast tegyük biztonsági állásba, majd a csőtár dugattyúját húzzuk a torkolat felé a rugó ellenében. A végállásnál kifordítható a csőtorkolatot védő hüvely, s a tár megnyílik. A lőszerek betöltésekor ne tartsuk függőlegesen a fegyvert. Bár a a lövedékek csúcsa mindig lapos (Hegyes lövedéket csőtáras fegyverhez soha ne használjunk!), de azért kerülendő, hogy a lőszerek egymáson nagy lendülettel koppanjanak. Ha a tárat megtöltöttük, a dugattyút is érzéssel engedjük vissza a helyére. Ha így cselekszünk, egyetlen lőszer sem fog soha elműködni a tárban magától.

Lőszerek

A céllövészethez nem az eredeti töltetet reprodukáltam. A Henry 44-40-es csöve éppen ugyan az, mint amilyen a saját Uberti 1873-as Winchester puskámban van, így ragaszkodtam az ehhez már kikísérletezett, nagy távolságon is igen pontos 30 grain 3Fg Swiss feketelőport és 240 graines Lyman lövedéket tartalmazó lőszerhez. A peremezéshez gyári peremező matricát használtam, mert ez sokat ad az egységes gáznyomáshoz.

A Henry puska egészen biztosan nem a legkiforrottabb alsókulcsos, és mégis van benne valami igazi romantika, ami kívánatossá teszi gyermekbetegségei (furcsa töltés, előágy hiánya, stb…) ellenére. Igazi élményfegyver, ami ha kell lyukat-lyukba lő hozzáértő kézben.

Németh Balázs