A puskakérdés – az Unterberger-féle reform

Az osztrák hadsereg tűzfegyver parkja rendkívül változatos képet mutatott a 18. század végén. Még névleg azonos kaliberű fegyverek esetében is megtörténhetett, hogy amely golyó illeszkedett az egyik fegyver csövébe, az a másikba nem volt tölthető. Központi előírások ugyan léteztek, de a korabeli manufakturális gyártástechnológiák nem tették lehetővé a fegyverzet egységesítését, aminek következtében nem csak a kaliberek nem voltak azonosak, de a fegyverek alkatrészei sem voltak csereszabatosak, ami értelemszerűen nehezítette a logisztika helyzetét. Európa vezető hatalmai ekkor hasonló cipőben jártak mind, bár kétségtelen, hogy Franciaország az 1777 M fegyvercsalád rendszeresítésével nagy lépést tett előre. A fegyvercsalád egységes 17,6 mm űrméretű fegyverekből állt, melyek fém alkatrészei csereszabatosak voltak egymással.

A francia háborúk első éveit a császári-királyi gyalogság az M 1784 muskétákkal harcolta végig, mely önfelporzó gyúlyukkal rendelkezett, s megfelelt a vonalharcászat azon alapelvének, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető legtöbb sortüzet kell leadni. Az osztrák gyalogosok kiképzése sokkal inkább szólt a nagy tűzgyorsaságról, mint bárminemű pontosságról. Az M 1784 muskétával harcoló katona kritikus pillanatokban a csőfuratnál jóval kisebb golyót papírhüvely nélkül töltve dobhatta a csőbe, s az szinte saját súlyánál fogva is leért a lőporra. Moritz Lacy 1769. évi szabályzatában a követezőképpen írja le az önfelporzó gyalogsági puska töltésének folyamatát:[1]

1. Ergerift die Patron! –Fogd meg a töltényt! (3 ütem)
2. Schwenkt zur Ladung! – Töltésre kanyaríts! (3 ütem)
3. Ladestock in Lauf! – Töltővesszőt a csőbe! (3 ütem)
4. Setzt an und versorgt die Ladstock! – Üsd le és húzd ki a töltővesszőt! (3 ütem)
5. Schultert! – Vállra! (3 ütem)
6. Macht euch Fertig! – Készülj a tüzelésre! (3 ütem)
7. Schlagt an! – Vállhoz!
8. Setzt ab! –
9. Schlagt an! – Vállhoz!
10. Feuer! – Tűz! (3 ütem)

A Moritz által ismertetett töltési folyamat parancsszavai csak egy elemben térnek el az 1798 utáni gyalogsági szabályzatoktól: hiányzik a serpenyő felporzására vonatkozó utasítás. A rendszer természetesen igen pontatlan volt, a katona viszont percenként 4-6 lövésre is képes volt. Ilyen tempóban a higgadt célzás, pontos lövés nem biztosítható. A francia forradalmi hadsereg harcászata azonban egyik napról a másikra elavulttá tette ezt a felfogást. A zászlóaljoszlopok, és szétbontakozott csatárláncok jóval kisebb célfelületet adtak, mind vonalharcászattal élő alakulatok. Elengedhetetlen volt, hogy a célzás nélküli gyorstüzelés helyett a pontosabb lövés váljon az alapvető kiképzési és harcászati alappá.[2]

1796-ban II. Ferenc Leopold Unterberger báró tüzértiszt vezetésével létrehozott egy puska- és fegyverbizottságot, melynek feladata volt a fegyvertípusok egyszerűsítése, sztenderdizálása. A bizottság két éves munka után 1798-ban állt elő részletes tervével, melyet jól követhető, könnyen értelmezhető, indokolt alapelvekre épített:

1. A fegyverek űrméretét az általános 6/4 latról (18,3 mm) 5/4 latra (17,58 mm) kell csökkenteni. A csőbe töltendő golyó átmérője 15,8 mm-nek kell lennie, tömegének pedig 24,53 g-nak.
2. Minden fegyverhez azonos kovás lakatot kell használni. A lakat felülete nem lehet polírozott, fémszürkének kell maradnia.[3] A serpenyőnek rézből kell készülnie. Erre azért volt szükség, mert a korábbi lakatok esetében a serpenyő vasból készült, s ha a felporzó lőpor hosszabb ideig maradt benne, vagy lövés után nem volt megfelelően tisztítva, az magába szívta a levegő nedvességét, és fokozott rozsdásodást indított el a felületen.[4] Az acélt úgy kell megtervezni, hogy az könnyen cserélhető legyen, vagy ha a felülete kikopott, úgy újabb acélréteg felforrasztásával javítható legyen.
3. A fegyvercsalád sima csövű lesz a Jägerstützen kivételével. A gyúlyuk a csőtengelyre merőlegesen kerül kialakításra, a furatnak kónikusnak kell lennie.[5] A gyúlyuk ha kiég és mérete meghaladja a 3,9 mm-t, úgy ki kell fúrni, betétezni a csövet és újra kell fúrni a lyukat az eredeti méretezésnek megfelelően.[6]
4. Unterberger javaslatára a fegyverek lakaton kívüli egyéb szerelékeinek (csőpántok, tusatalp, stb…) rézből kell készülnie,[7] a cső felületén pedig meg kell hagyni a kovácsolás során kialakuló szürke színt, mely véd a korróziótól.
5. A bizottság javaslatot tett a töltővessző áttervezésére is. Lágyvas helyett keményre edzett acélból kellett készülnie. A kerek rúd külső profilját úgy tervezték át, hogy az biztosan rögzüljön a cső alatti csatornában. A torkolat felöli végén a katona ujjainak körkörös bemélyedést alakítottak ki, hogy kihúzása könnyű legyen.[8]

A ridegre edzett töltővessző egy egészen sajátos használatát mutatta be 1795-ben mannheimnél a 33. gyalogezred közvitéze, Hlavathy János. Az ezredet éjjel egy földvár elfoglalására utasították, melyet egy francia üteg védett. A 33. ezred katonái sikerrel erőszakolták rá akaratukat az üteg tüzéreire, akik kénytelenek voltak egy időre otthagyni 8 lövegüket. Hlavathy saját puskája töltővesszőjének darabjait törte bele a lövegek gyúlyukába, így később hiábba vette vissza a francia az ágyútelepet, a lövegeket hazsnálni már nem tudta, a földvárat pedig az ezrde be is vette. [9]

A könnyebb, kisebb lövedék nagyobb sebességgel hagyta el a csövet, mint a 18,3 mm-es űrméretű puskák nehezebb lövedéke. A nagyobb sebesség és könnyebb lövedék laposabb röppályát jelentett, ami megnövelte a fegyver pásztázó lőtávolságát. A nagyobb űrméret a lőporhasználat tekintetében is előnytelen volt. Nem csak azért, mert a nagyobb lövedék nagyobb lőportöltetet is igényelt. A nagyobb kaliber egyben azt is jelentette, hogy a lövedék és cső közti űr is nagyobb, vagyis a lőporgázok nagyobb résen fújnak ki haszontalanul a golyó és csőfal között. A gyúlyuk méret csökkentésének is voltak gazdasági indokai. A nagyméretű gyúlyuk egyetlen indoka az önfelporzó serpenyő lehetett, mely jelentsen növelte a fegyver tűzgyorsaságát, hiszen nem kellett külön fogásban felporozni a serpenyőt. A főtöltet lőpora a golyó lenyomásakor magától szóródott a lezárt serpenyőbe. A nagyméretű gyúlyukon elfújó lőporgáz azonban gyöngítette és pontatlanná tette a lövést. 1798-ban a császári-királyi hadsereg szakított ezért az M 1784 muskéták önfelporzó serpenyő rendszerével és visszatért a hagyományos csőfar és gyúlyukméret alkalmazásához.[10]

A gyorstüzelés legnagyobb szakértői a poroszok voltak. A porosz hadsereg is önfelporzó csőfarral, gyúlyukkal látta el kovás muskétáit a 18. század második felében, aminek köszönhetően, míg az európai államok katonái átlagosan 3 lövés leadására voltak képesek percenként, addig egy hagyományosan jól kiképzett porosz sorgyalog 4-6-szor volt képes tüzelni. Mint azt már említettem, az ilyen fajta gyorstüzelés nem csak a kapkodás miatt nyomta rá bélyegét a pontosságra, hanem a lövedék mellett és a gyúlyukon keresztül ellenőrizhetetlen mennyiségben elfújó lőporgázok miatt is.

Az új típusú fegyverek gyártása megindult a birodalom szinte egész területén. A hadseregnek dolgoztak a gyárak Prágában, Carlsbadban, Wisenthalban, Warnsdorfban, Weippertben, Steierben, Hainfeldben, Pottendorban, Bécsújhelyen, Neubergben, Ferlachban, Bresciaban és Lomezanoban. A munka dandárját azonban a bécsi arzenál végezte, mely 1806-15 között 153511 fegyvert adott át a hadseregnek.[11]

A bécsi fegyveripart nem csak a császári-királyi arzenál képviselte, hanem egyéb magánvállalatok is. A napóleoni háborúk előtti évtized legnagyobb beszállítója az Österlein cég volt, mely jelentős gyárral rendelkezett a Maria-hilfer Strassén. 1788-ban 10000 fegyvert szállítottak a hadseregnek. A későbbiekben további gyártók is jelentős termelésről adtak tanúbizonyságot. Olyan neves fegyver gyártók töltötték fel a raktárakat, mint a Frühwirth, Dojak, Pickel & Weiß, vagy a Contriner. A város fegyvergyártási kapacitását jellemzi, hogy mikor Napóleon 1805 telén elfoglalta Bécset, és a hadiüzemeket Pestre s Bajára menekítették, a raktárakban mintegy 100000 db különböző fegyver volt.[12] Az új típusú osztrák fegyverek pedig teljes mértékben megfeleltek a francia hadseregnek is, hiszen nem volt kaliber különbség, ahogy a fegyverek kezelése is azonos volt.

A császár 1798. október 26-án rendeletben rendszeresítette az fegyvercsaládot. A fegyverek gyártása nagy tempóban indult, de a hadi eseményeknek köszönhetően közel tíz évet vett igénybe a teljes hadsereg átfegyverzése. A bizottság összesen 5 új típus rendszeresítését javasolta:[13]

1. M 1798 Infanterie-Gewehr, a teljes sor-, könnyű- és határőrgyalogság részére. 1801-ig mindössze 34 zászlóaljat sikerül ellátni e típussal
2. M 1798 Lange Carabiner a dragonyos ezredek részére
3. M 1798 Kurze Carabiner a huszárok és egyéb könnyű lovas egységek részére
4. M 1798 Cavallerie Stutzen, a lovassági lövészeinek
5. M 1798 Cavallerie-Pistole, melyet a lovas katonák párban hordtak a nyereg két oldalán

Ezeken kívül kér korábbi rendszeresítésű típus maradt szolgálatban, melyek már a bizottság előírásainak megfelelően készültek:

6. M 1795 Doppelstützen a határőr mesterlövészeknek
7. M 1795 Jägerstützen, huzagolt puska a vadászcsapatoknak

A hadsereg átfogó reformja után további típusokkal egészült ki az új fegyvercsalád:

8. M 1807 Infanterie-Gewehr, az M 1798 modell némiképp továbbfejlesztett változata
9. M 1807 Jäger-Carabiner, sima csövű puska a vadászcsapatoknak
10. M 1809 Infanterie-Officers-Pistole, kovás pisztoly a gyalogság tisztjeinek
11. M 1815 Artillerie-Gewehr, rövid, sima csövű muskéta a tüzéreknek
12. M 1815 Sappeur-Pontonier Gewehr, rövid, sima csövű muskéta a különböző szakcsapatoknak

A vadászok – elsősorban a Doppelstützen puskákkal felszerelt vadászok és határőrök – fegyvereik töltéséhez réz hüvelyeket is kaptak. Ezek a rézfiolák igen praktikus szerkezetek voltak, s jelentősen gyorsították szükség idején a töltés folyamatát. A 12 db fiolát a vadász egy kisebb bőr patrontáskában tárolta középen a mellkasán, a rendes patrontáska és a szuronyszíj kereszteződésére fűzve, hogy mindig kéznél legyenek.[14] Először a határőr ezredek mesterlövészeit szerelték fel e kiegészítőkkel, de később az összes huzagolt fegyverrel küzdő vadász számára rendszeresítették.

Egy latos golyónak megfelelő átmérővel[15] bírtak, és két rekesszel rendelkeztek. Egyik oldalon ledugózva kapott helyet a lőportöltet, másik oldalában pedig a zsírozott háromszögletű flastrom és a golyó. A jellegzetes háromszögletű flastrom formát is ez a töltési mód indokolta: a réz fiolából a flastrom sarkai lógtak ki, ennek segítségével lehetett a golyót kihúzni a tárolórekeszből. Ezek a fiolák az 1795-98-évi egységesített fegyvercsalád megjelenésekor kezdtek kikopni a szolgálatból, de a napóleoni háborúk első éveiben még bizonyosan teljesítenek szolgálatot.

A huzagolt vadászpuska és a Doppelstützen megtöltése lassabb, komplikáltabb feladat volt, mint a sima csövű gyalogsági fegyver töltése. Unterberger báró így írja a fiolával történő töltés menetét: [16]

1. Macht euch fertig! – Készülj fel!
2. Ergreift die Patron! – Fogd meg a töltényt!
3. Zieht den Propfen aus den Patron! – Húz ki a fojtást a töltényből!
4. Wischt damit die Batterie, Pfanne und Stein! – Töröld le vele az acélt, serpenyőt és a kovakövet!
5. Gebt das Batterie-Futteral auf! – Helyezd fel az acél védőt!
6. Schwenkt zur Ladung! – Töltésre kanyaríts!
7. Schüttet das Pulver ein! – Szórd be a lőport!
8. Stosset ein paarmal auf! – Ütögesd e néhányszor!
9. Setz den Propfen darauf! – Helyezd a csőbe a fojtást!
10. Kehrt die Patron um! – Fordítsd meg a patront!
11. Ziehet am Zipfel des drieckigen Pflaster! – Húzd ki a háromszögletű flastrom csücskét!
12. Nehmt die Kugel in die Hand! – Golyót a kézbe!
13. Steckt sie in den Lauf! – Helyezd a csőbe!
14. Steck die Patronenhülse wieder ein und ziehet den Ladstock aus dem Ring! – Tedd el a töltényhüvelyt és húzd ki a töltővesszőt a gyűrűből!
15. Schlagt mit dem Kopf des Ladstockes die Kugel ganz hinein und stoßt sie mit dem Setzer nach! A töltővessző fejével üsd be a golyót teljesen, majd nyomd le a beütővel!
16. Macht euch fertig! – Készülj!
17. Nehmt des Batterie-Futteral ab und greift nach dem Pulverhorn! – Vedd le az acél védőt és fogd meg a lőporszarut!
18. Schüttet das Pulver auf die Pfanne! – Tölts lőport a serpenyőbe!
19. Blast ab! – Fújd le (a felesleget – NB)!
20. Schließt die Pfanne und spannt vollends den Hahn! – Zárd le a serpenyőt és feszítsd teljes állásba a kakast!
21. Schlagt ruhig an! – Nyugodtan tarts célra!

Az ismertetett töltési szekvencia több tekintetben is eltér a sorgyalogságnál alkalmazott eljárástól. Ennek egy részét indokolja a fegyverek és a töltények eltérő jellege, más részét pedig az ésszerűség. A papírtölténnyel töltött gyalogsági muskéták esetében közvetlenül a papír felharapása után a katona azonnal a serpenyőt porozta fel, vagyis a puskatöltet egy ismeretlen hányadát – kb. 0,5–2 g – a serpenyőbe töltötte, s a maradék 6-7,5 g lőport a csőbe. A sorgyalogság esetében így egészen biztosan eltér volt szinte minden muskétából kilőtt lövedék kezdősebessége, ami megnövekedett magassági szórást jelentett. A sorgyalogság esetében ez azonban nem jelentett gondot, hiszen a 380-400 m/s torkolati sebességgel induló, 24 g tömegű, 15,8 mm átmérőjű ólomgolyó röppályája lapos volt, a fegyver hatékony lőtávolságán – 200-300 lépésen – belül a röppálya görbe nem hagyta el az embernyi magasságot.

A könnyűgyalogság és sorgyalogság aránya a császári-királyi hadseregben

1805-ben a császári királyi hadsereg összetétele a követező képet mutatta:

305 sorgyalog zászlóalj

3 vadász zászlóalj

51 határőr zászlóalj

10 helyőrségi zászlóalj

61 tartalék zászlóalj

12 Tiroli milícia zászlóalj

12 önkéntes vadászzászlóalj

Turcsányi-Hegedűs tanulmánya alapján az angol hadsereg 25%-át, a francia hadsereg 23%, az orosz hadsereg 18%-át tette ki a könnyű gyalogos csapatnem. A császári-királyi hadsereg esetében ez az arány 1805-ben 78 könnyűgyalogos zászlóalj a 305 sorgyalogos zászlóaljjal szemben, vagyis 25%. Ez a korszak hadseregeit figyelembe véve jó értéknek mondható, ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy a csapatnem nem mutat olyan egységes képet, mint a francia, vagy angol minta.

A határőrök a nyílt rendű harc mesterei voltak, bár amolyan „tűzoltó” alakulatokként gyakran vetették be őket zárt rendben is. A peremvidékek harcosainak azonban jobban megfelelt a kevesebb szabállyal terhelt könnyű gyalogos. A császár-királyi hadsereg előszeretettel alkalmazta a határőröket olyan utóvédharcok megvívására, melyekre náluk alkalmasabb egységek nem léteztek. Az utóvédek gyakran szakadtak el a főseregtől, s kellett így az ellenség hátában, hátországában több napos kis háborút vívni. Ilyen hősies helytállást tanusított a Guga János határőr, az 13. oláh-illír ezred közvitéze. 1809-ben Bécsnél egy tiszttet és 50 legényét bízták meg a feladattal, hogy a Duna-híd felrobbantásáig lassítsák a francia csapatok előrenyomulását. A halálra ítélt csapat katonái tisztjük halála után is folytatták a harcot, védve a hidat rontó műszaki katonákat. A híd lerontatása után törtek csak ki a bekerítésből Guga vezetésével, és úsztak vissza saját csapataikhoz.

A határőrök kitűnően megfeleltek éjszakai járőrözésre, harcra is. Ugyan ezen ezred katonái 1813-ban, Freiburgnál Paun Pejko káplár vezetésével egy éjszakai őrjárat során az ellenség táborút meglepve két főtisztet és négy katonát ejtettek fogjul. A csata után Paun és egy melléje adott tiszt vezetésével létrehoztak egy kis csapatot, mely az ellenség hátában tevékenykedve zavarta annak utánpótlását, csapatait.

Az M 1763 és M 1795 Doppelstützen

A könnyű gyalogsági fegyverek kétségtelenül legérdekesebb változata a határőr mesterlövészek számra rendszeresített kétcsövű M 1768 és M 1798 Doppelstützen volt. A határőr ezredek összetétele eltért mind a sorgyalogság, mind a könnyűgyalogság alakulataitól. Századaihoz 160 lövész és 20 mesterlövész tartozott. Ez utóbbiakat a céllövésben legjártasabb katonákból válogatták ki, s őket szerelték fel a kétcsövű puskákkal.[17]

A fegyver különlegességét az adta, hogy két 14,8 mm-es csővel rendelkezett. A felső cső huzagolt volt, míg az alsó sima furattal bírt. Mindkét cső saját lakattal bírt, ahogy a puska két elsütőbillentyűvel is rendelkezett. A huzagolt cső pontos lövést a sima cső pedig tűzgyorsaságot biztosított, nem beszélve a gyors második lövés lehetőségével. A puska nem rendelkezett felszerelhető bajonettel, a határőr katona e helyett egy szablyát, valamint egy 2,53 m hosszúságú lándzsát viselt. A lándzsára egy horgot is rögzítettek, melyre a puskacsövet támaszthatta a katona hosszú távra tett lövés esetén. 1798-ban legtöbb alkatrészét csereszabatossá tették az új lakatokkal, a puska réz szerelékeket kapott, de a szerkezeten érdemi változtatást nem hajtottak végre. A fegyvertípust a napóleoni háborúk után kivonták a szolgálatból.

A rövid puska hátránya tekintélyes, 5380 g-os tömege volt, mely másfélszerese volt egy általános gyalogsági muskéta tömegének. További hátrányt jelentett, hogy szuronnyal nem volt felszerelhető, s a katonának külön kellett hordoznia a hosszú lándzsát. A Doppelstützennel harcoló katona 40 háborúban 40 töltényt kapott a sima csőhöz és 70 darabot a huzagolt csőhöz. A puskához tartozó tölténytáska jóval nagyobb volt, mint egyéb vadász katonák patrontáskái. A határőrök igényeinek megfelelően kialakított táska mind a fegyverhez szükséges szerszámokat, mind a töltényeket tartalmazta, s ezen kívül rendelkezett egy hosszúkás zsebbel, melybe a puska tusáját lehetett csúsztatni esős, havas idő esetén, hogy a lakat védve legyen az időjárás viszontagságaitól.

Németh Balázs

[1]Lacy 56-61. o.

[2]Götz 40. o.

[3]A polírozott felületen igen gyorsan meglátszik a korrózió, patina, melyet a katona általában csiszolással tüntetett el. A csiszolás folyamatosan vékonyította az anyagot, ami a fegyver élettartamát csökkentette. Nem véletlen, hogy az új típusoknál szakítottak a csillogó fém felületekkel.

[4]Gabriel 36. o.

[5]A csőfuratra merőleges, kónikus gyúlyuk szakítást jelent az M 1784 muskéták önfelporzó, csőfar felé srégan tartó, nagy átmérőjű gyúlyukával.

[6]A gyúlyuk mérete több szempontból is fontos. Egyrészt a lövés pillanatában a gyúlyukon keresztül lőporgáz távozik. Minél nagyobb a furat, annál több lőporgáz távozhat, vagyis annál kevesebb végezhet munkát a lövedéken, így a töltés veszít erejéből. Másrészt minél nagyobb a furat, annál erősebben fúj majd a fegyver a jobbra álló katona arcába, ami értelemszerűen nehezíti a pontos lövést. Nem véletlen, hogy az M 1784 muskéták lakatja a gyúlyuk mellett egy terelőlemezzel is rendelkezett, mely felfelé irányította az oldalra fújó lőporgázt.

[7]Dolleczek 79-80. o.

[8]Gabriel 36. o.

[9]Kiss 91. o.

[10]Gabriel 35. o.

[11]Dolleczek 80. o.

[12]Dolleczek 80. o.

[13]Dolleczek 81. o.

[14]Gabriel 39. o.

[15]kb. 14,5 mm

[16]Dolleczek 79. o.

[17]Dirrheimer 56. o.