Eredeti Remington New Model Navy revolver

Ha Remington csappantyús revolverekről beszélünk, hajlamosak vagyunk kizárólag az Army, vagyis .44-es űrméretű revolverekre gondolni, miközben a Remington cég sikere sokkal inkább köszönhető a .36-os kaliberű Beals revolvereknek, mint nagytestvéreiknek. Az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi haderőneme és haditengerészete szinte egymástól függetlenül folytatott lőkísérleteket a fegyverrel, és annak ellenére, hogy a harminchatos meggymagköpködőket tengerészeti modellnek hívjuk, az 1851 Colt Navy konkurenciájaként a hadsereg is rendszeresítette azokat.

Eredeti Remington Beals Navy revolver

1861-ben járunk. Április 12-én először szólaltak meg a fegyverek a Sumter erődnél, de a fegyveripar már javában készülődött – a remélhetően elhúzódó – konfliktusra. Fegyverkészítők százai adtak be hasztalan, és hasznos fegyverzeti újításokkal kapcsolatos szabadalmakat, miközben várták, hogy részesüljenek a zsíros állami beszerzések hasznából. Nem volt kivétel ez alól Eliphalet Remington sem, aki 1816-óta vezette saját vállalatát. A 23 éves siheder második lett egy lövészversenyen saját maga által készített kovás puskájával, és a siker kapcsán olyan sok rendelést kapott hasonló fegyverre, hogy bolond lett volna nem kiszolgálni az igényeket. A növekvő vállalkozás 1828-ban költözött Ilionba, ahol ma is működik a cég.

Eliphalet Remington (forrás: Wikipedia)

Remington 1846-óta már szállított kisebb rendeléseket a kormánynak, de revolverek gyártása nem szerepelt a tervek között. A Colt revolverek azonban új kategóriát teremtettek a piacon az 50-es évek elején. Az újonnan érkezők azonban igen nehéz helyzetben voltak, mivel a dob továbbítás és reteszelés zseniális megoldása szabadalmi védelem alatt voltak. Ebben az időben tervezett önálló koncepció alapján forgódobos fegyvert Fordyce Beals. Eredetileg Eli Whitney volt partnere, de 1856-ban szabadalmaztatott .31-es űrméretű revolverét már Remingtonnak mutatta be. Ez jelentette az együttműködés kezdetét.[1]

Az igazi sikert azonban az 1858. évi Beals szabadalom által gyártott Beals Navy hozta meg. Ezen jelent meg a lenyitható töltőkar, és előre húzható dobtengely, mely lehetővé tette, hogy a fegyver szerszámok nélkül szétszerelhető legyen. Az új töltőkar, a tejes keret és a .36-os űrméret megcsillantotta a lehetőséget, hogy ne csak a polgári piacra, hanem a hadi szállítások nagy volumenű piacára is betörhessen a cég. A Beals Navy revolverek fejlesztése folyamatos volt. Összesen négy altípus különíthető el, melyek lépésről lépésre közelebb kerültek ahhoz, hogy a Colt revolvereket letaszítsák a trónról.

A U.S. Army által vásárolt Remington Navy revolverek

Beals 1858. évi szabadalma

William Anderson Thornton ezredes, a szerződött beszállítók fegyvereinek fővisgálója1861. július 2-án jelezte először az hadsereg fegyverzeti hivatalának (United States Corps of Ordnance), hogy a Remington cég hadi célokra is alkalmas revolvert mutatott be neki. Eliphalet Remington ugyanakkor azt is felajánlotta, hogy személyesen mutatja be az ú fegyvert a döntéshozóknak, mely nem volt más, mint az 1858 Beals Navy 3rd model revolver. A Remington és Fordyce Beals által közösen tervezett fegyver .36-os űrméretű volt, és elsősorban az 1851 Colt Navy revolverek konkurenciájának szánták. Thornton tudta mi beszél, hiszen komoly tapasztalatot szerzett már kézifegyverek vizsgálata és átvétele terén, miközben több arzenált is vezetett.

William Anderson Thornton ezredes (forrás: Kansas Collection Graphics)

Az új fegyver az északi hadserege egy másik ikonikus fegyverspecialistájának is elnyerte tetszését. Peter V. Hagner őrnagy, szintén a szerződött vállalatok fegyverire szakosodott fővizsgáló, hasonló tartalmú levelet írt James W. Ripley dandártábornoknak, a Hadügyminisztérium alá tartozó fegyverzeti osztály (Ordnance Dpartment) főnökének (Chief of Ordnance). Hagner számára nem volt már ismeretlen a fegyver, hiszen a nyugati hadsereg ellátása érdekében már vásárolt néhány darabot. Az első mintadarab felkeltette a hadsereg érdeklődését, de Eliphalet Remington már nem tudta fegyverét személyesen bemutatni, mivel 1861. július 17-én elhunyt. A halál oka valószínűleg végkimerültség lehetett. Remington 67 éves szervezete már nem bírta az Északi Hadsereg rendeléseinek kiszolgálásával járó terheket.[2] A gyár vezetését három fia, Philo (született 1816-ban), Samuel (született 1818-ban), és Eliphalet (született 1828-ban) vette át.

1861. július 29-én a Remington gyár egy képviselője kereste fel a fegyverzeti osztályt, hogy végre személyesen is bemutathassák az új revolvert. Annak szerkezete, egyszerűsége, minősége meggyőzte a hadsereg képviselőit, de a kaliber tekintetében nem voltak elégedettek. Ripley még aznap levelet írt a gyárnak, melyben a bemutatott fegyver szerkezetének megfelelő, de .44-es kaliberű mintafegyvert kért további vizsgálatra, mely darabjáért 15 dollárt fizetne az állam, és elfogadás esetén 5000 darab megrendelését is kilátásba helyezték.[3]

A Navy űrméretű, vagyis .36-os revolverekre is azonban szüksége volt a hadseregnek. Ahogy a gyártás megindult, 7250 Beals Navy és mindössze 850 Beals Army revolvert szállítottak az első rendelés keretein belül 1861. augusztus 17-től kezdődően. A hadsereg számára ugyanakkor nem ez jelentette az egyetlen Remington beszerzési forrást, hiszen a Remington & Sons cég soha nem hagyott fel a privát kereskedők kiszolgálásával, akik a termékeket jellemzően a fegyverügyi hivatalnak adták tovább némi haszonnal. 1861. augusztus 17-től tehát mind a Remington vállalat, mind olyan privát szállítok, mint a W. J. Syms & Brother, a Schuyler, Hartley, Graham, a Cooper & Pond, a Tyler, Davidson & Co., és a Palmer, Batchelders, Boston, folyamatosan szolgálták ki a hadsereg igényeit.

1861. augusztus 17-e és 1862. március 31. között 4586 Beals Navy revolvert szállítottak kereskedők, míg a Remington & Sons 8100 darabot adott át a hadseregnek. Az anyacég 15,1 dolláros áron, míg a kereskedők 16-22 dolláros közötti árakon adták át a fegyvereket. A levéltári dokumentumokban a vásárolt revolvereket Remington Revolvers, Remington Navy Revolvers, Beals Revolvers, vagy Beals Navy Revolvers néven illették, de mindegyik beszerzés egyértelműen az eredeti Beals revolver valamelyik altípusa volt.[4]

A fegyverzeti osztály 1862. június 13-án adta le az első nagyobb mennyiségre vonatkozó megrendelést. Az új rendelés szerinti 5000 db Navy revolvert azonban jóval kisebb áron sikerült előjegyezni, mint 15 dollár. A Remington cég megtett mindet azért, hogy Colttól üzletrészt szerezzen, ezért korszerűbb és erősebb revolvereiket 12 dolláros áron ajánlották a hadseregnek.[5] A revolverek szállítása innentől folyamatosan zajlott, a gyár azonban kapacitás gondokkal küzdött. Kifejezetten revolverek gyártására ezért az ilioni üzem mellett egy másik termelési egységet is felszerszámoztak. 1862. októberében az Uticai Csavargyár épületében helyeztek üzembe gyártósorokat, hogy a hadsereg egyre növekvő igényeit kielégíthessék.[6]

Az uticai Evening Telegraph 1862. október 18-i száma a következőképpen írja le a termelés folyamatát:[7]

„Amikor a gyár teljes üzemben termel, napi 100 darab pisztolyt képes gyártani, amihez 20 órára van szüksége. Ennek elérése érdekében két teljes állományt kell alkalmazni, vagyis összesen 150 főt, a legjobb művezetők vezetése alatt.

…

Hogy a gyár működését pontosan megérthessük, utunkat Mr. Church, a vállalat pénzügyi és üzleti igazgatójának vezetésével, a földszinten kell kezdjük. Itt helyezkedik el a gépterem, ahol a nagyszerű és hatalmas 60 lőerős motor működik, mely mozgatja a gyár komplex berendezéseit. Innen utunk a kovácsoló műhelybe vezet. Ezt az üzemrészt Mr. Billings vezeti, a Billings and West cégtől, mely e munkafolyamat tekintetében a cég alvállalkozója. Itt igen fejlett kovácsológépek találhatóak, egy hatalmas gőzkalapács, valamint két ejtőkalapácsos kovácsológép, melyek olyan magasra nyúlnak, mint a cölöpverőgép. Ezeket az ejtőkalapácsokat használják arra, hogy kikovácsolják a pisztolyok tokszerkezetét. Mindegyik gép négy kalapáccsal rendelkezik, melyek 620 font erővel hullnak az acél formákra, hogy az alaktalan öntött fémtömböket a tokszerkezet formájára alakítsák. Ahhoz, hogy a tok elnyerje végleges formáját, négy álláson kell áthaladjon. A műhely egy másik részében található egy ejtőkalapácsos kovácsgép, mely a rugók kialakítását végzi. Ezek e részleg legfontosabb munkafolyamatai. Tovább haladva jutunk el az ágyazó részlegbe, ahol a fa markolatok készülnek, utána a polírozó, majd kékítő műhely, s a legvégén a gépészeti műhely, ahol a gyártáshoz és javításhoz szükséges szerszámok készülnek.

Innen nyílik a második szint, ahol a cső és tok műhely található. Itt fúrják, formálják és huzagolják a csöveket, és a tok is itt kapja meg az utolsó finomításokat. Ezeknek a munkafolyamatoknak elvégzéséhez számos komplex gép szükséges, melyek részletes leírása órákat venne igénybe. A csövet hét különböző gépen alakítják, melyekből a huzagológép a legkülönlegesebb és legbonyolultabb. Az alkalmazott huzagolási eljárást Mr. Plaisted szabadalmaztatta, a gépet magát pedig Mr. P. C. Curtis, városunk lakosa készítette. Egyszerre négy cső huzagolására alkalmas, és igen különleges és bonyolult szerkezet. De sokat nem időzhetünk e szinten, mivel még két emelet emelkedik fölé.

A harmadik emeleten készülnek a dobok, valamint itt dolgoznak a revolver belső szerkezeti elemein. Itt is különleges gépek találhatóak, melyeken a dobfuratokat készítik, a dobokat és más alkatrészeket finiselik.

 Az épület negyedik szintjén található a polírozó, az összeszerelő és a minőség ellenőrző részleg, ahol az állami ellenőr kritikusan vizsgálja meg a fegyverek minden darabját. Amennyiben a fegyver sikeresen veszi az ellenőrzést, úgy csomagolják és valamelyik állami arzenálba szállítják. Az összeszerelő részlegben a fegyver összes alkatrészét felhalmozzák a toktól a legkisebb rugóig, majd a fegyvert összeépítik, hogy készen álljon a vizsgálatra.”

Érdekes adalék számunkra, hogy a Remingtonok tokja már a 19. században is éppúgy kovácsolással készült, mint ahogy azt az Uberti is gyártja ma. Szintén érdekes információ, hogy a hadsereg már a gyárban vizsgálta a fegyvereket. A fegyverek alkatrészein látható alfanumerikus beütők igazolták az egyes darabok megfelelőségét. Ha egy alkatrész nem felelt meg az elvárásoknak, azt „C” betűvel jelölték, a „condemmed” azaz visszautasított szó rövidítéseként. Érdekes módon ezeket az alkatrészeket gyakran a civil piacra szánt fegyverekben még felhasználhatták.

A Remington gyár 1840 körül (forrás: Wikipedia)

Az állami vizsgálat előtt a gyár saját szakemberei is megvizsgálták az összeszerelt revolvert, és csak az esetben engedték tovább, ha az tökéletesnek bizonyult. A fegyver ellenőrzése próbalövéssel kezdődött, mely a szolgálatinál nagyobb lőportöltettel és nehezebb lövedékkel történt. A próbalövéseket a gyárterület erre elkülönített részében adták le egy forgó vaslemez lamellákkal rendelkező szerkezetbe. Az elforduló lamellák biztosították, hogy a lövedék ne kaphasson gellert, energiáját leadja a szerkezet forgatása közben. 1864. december 30-án mégis baleset történt az Utica Observer című lap híradása alapján. A szerkezet megszorult, és a folyamatos lövésektől kilyukadt a vaslamella, melynek köszönhetően a fegyverpróbával foglalatoskodó illetékesek tűz alá vették a szomszédos gyárépületet. A sajnálatos eset szerencsére nem járt sérüléssel, minden esetre komoly riadalmat keltett a szomszédos fűrészüzem dolgozói között.[8]

A nyomáspróba után a fegyvert szétszerelték, és az állami ellenőrök minden egyes alkatrészt külön megvizsgáltak újra. Ha a fegyver megfelelt, a bal oldali markolatpanelbe ütötték az átvételért felelős tiszt monogramját. Ez után indulhatott a fegyver a rendelésben megjelölt arzenál felé.

Folytatjuk!

Németh Balázs

[1] Ware 2007. 328-329.o.

[2] Ware 2007. 7. o.

[3] Ware 2007. 10. o.

[4] Ware 2007. 28. o.

[5] Ware 2007. 33. o.

[6] Ware 2007. 45. o.

[7] Ware 2007. 45-47. o.

[8] Ware 2007. 352-353. o.