A mohácsi csata kézilőfegyverei
Több kutatócsoport is igyekszik meghatározni a csata földrajzi helyét, különböző kutatási módszereket alkalmazva, különböző megközelítéseket követve, azzal a céllal, hogy az 500. évfordulóra tisztulhasson az esemény képe. A hadirégészeti feltárást, és a tömegsírok feltárását végző Mohács 500 kutatócsoport Majs mellett egy falunyomot azonosított, mely környékén nagy mennyiségben kerültek elő kiskaliberű (10-16 mm közötti méretű) ólomlövedékek. A hadirégészeti leletanyag segíthet a sorsdöntő összecsapás helyszínének meghatározásában.
Nem minden kutató ért egyet abban, hogy a kiskaliberű lövedékek köthetőek-e a korszakhoz, valamint a mohácsi csatához. Többek álláspontja szerint a 10-16 mm közötti ólomgolyók inkább később összecsapásból származhatnak, a korra a inkább a nagyobb kaliberek voltak jellemzőek, míg az Mohács 500 kutatócsoport egyértelműen a csata egyik lehetséges gócpontjának lenyomatát látja bennük. A korszak tűzfegyvereinek azonosítása így fontos kérdés, ugyanakkor nem könnyű feladat, hiszen egyrészt hazánkban elmaradt ezek vizsgálata az elmúlt évtizedekben, másrészt a 15-16. század fordulóján gyökeres fejlődésen mentek át a gyalogság által használt tűzfegyverek. Így igen változatos fegyverarzenált kell vizsgálnunk.
A mohácsi csata korából származó fegyverek körének meghatározásához három forráscsoport adhat segítséget számunkra. Megvizsgálhatjuk a korabeli kódexek fegyverleírásait, fegyverábrázolásait, másodrészt a képzőművészeti alkotásokat és természetesen a múzeumokban őrzött, korszakhoz köthető tűzfegyvereket. Nézzük hát sorban a forrásokat!
A kor lőfegyverei a kor kódexeinek tükrében
A korszak legfontosabb kódexei német nyelvterülethez köthetőek, és mind megegyeznek abban, hogy alapvetően két típusú gyalogsági tűzfegyvert ábrázolnak: egy könnyű, rövid csövű, kanócos vagy taplólakatos vagy lakat nélküli arkebúzt, valamint egy nehéz, általában kerék nélküli állvánnyal rendelkező, több katona által kezelt, nagyobb kaliberű szakállas puskát.
Szakállas puska és arkebúz a Kriegsbuch-ból, 276. o.
Számunkra az előbbi fegyvertípus lesz izgalmas, hiszen ez jelenik meg a korszak ábrázolásain, harcászati szempontból is ez felel meg egy mezei összecsapás megvívásához, valamint ilyen típusok maradtak meg leginkább a köz- és magángyűjteményekben is. Ezt a fegyvertípust a dél-közép-európai térségben hand puchsen, halb haken, büchsen, harquebuse, archibugio néven említik források. E fegyverek készülhettek vas vagy bronz csővel, ágyazásuk hasonlított a számszeríjak ágyazásformájához, elsütőszerkezetük lehetett emelőkaros, nyomógombos, de billentyűs is. Ilyen puska típust találunk többek között Martin Merz Feuerwerksbuch (1472) c. művében, a landshuti fegyvertár inventáriumában (1485), Ludwig von Eyb Kriegsbuch c. könyvében (1500), valamint Bartholomäus Freysleben I. Miksa fegyvertárát bemutató művében (1502).
Bronz és vascsövű arkebúzok és alkatrészeik I. Miksa fegyvertárából, 57. o.
Muskétának ezeket a fegyvereket nem nevezhetjük, hiszen a 16. század elején még nem létezik ez a fegyvertípus, ahogy maga a kifejezés sem terjedt el széles körben. A spanyol eredetű moschetto elnevezés így nem vetíthető vissza a század első évtizedeire.
Milyen űrméretről tanúskodnak a kódexek?
A kódexek nem sok technikai paramétert árulnak el e fegyverekről, és az űrméretek tekintetében is csak szőr mentén adnak számunkra felvilágosítást. Az kétségtelen, hogy az arkebúz és szakállas puska közti különbségek kitűnően tetten érhetőek: a szakállas puskák jóval nagyobbak az ábrázolásokon. Von Eyb fontosnak tartotta az űrméretek, lövedékek és lőportöltetek közötti különbségek érzékeltetését is, ezért könyvének 276. oldalán mindkét fegyvertípus csövének méretarányos keresztmetszetét, az öntőformákat és a töltéstokokat is lerajzolta. A rajz arra enged következtetni, hogy az arkebúz űrmérete közel fele volt a szakállas puskához képest. Nehéz szakállas puskacső, köszönhetően a tekintélyes méretnek, illetve, hogy inkább erődökben használták őket, jóval több maradt, mint kora 16. századi arkebúz. E csövek űrmérete jellemzően 25-30 mm között mozog, vagyis a Kriegsbuch ábrázolása alapján az arkebúz űrmérete 12-15 mm közé tehető.
Eszközök a fegyverhez a Kriegsbuch-ból, 276. o.
A mohácsi csatához köthető írásos források között is megtaláljuk a puska említését. A csata után két héttel készült újságcikk a szekértábornál maradt néhány lövészről tesz említést: „Kivonultunk hát a szekérvárból / és rossz csatarendbe álltunk nyolc óra tájt / akkor a törökök is megmutatták egy kicsit magukat / és még a vízen volt a tüzérségünk / amit a csatarendbe hoztunk / ha egyáltalán rendnek nevezhetem / Aztán néhány muskétás (kiemelés: NB) a szekértábornál maradt / és mi elkezdtünk tüzelni / ahol csak érhettük a törököt / és így lövöldöztünk és csatároztunk nyolc órától délután 4 óráig”. A szöveget Katona Tamás fordította, csakhogy az eredeti szövegben valójában a „Büchsen” kifejezés áll, ami inkább puskának fordítandó, így a muskéta elnevezés indokolatlanul került a fordításba.
A paviai csata lőfegyverei
Forrásaink második csoportja a mohácsi csata időszakában készült képzőművészeti alkotások köre. Nagyszerű műalkotások készültek a paviai csatáról (1525), mely összecsapás jelentősége kétségtelenül a mohácsi csatához mérhető. Közülük számunkra az egyik legfontosabb a nápolyi Museo Capodimonte-ben őrzött hét szőnyegből álló faliszőnyeg sorozat. A monumentális alkotásokat Bernard Van Orley készítette az 1528-1531 között, vagyis nem csak az ábrázolt esemény, hanem a szőnyegek születése is igen közel áll a mohácsi csatához. Az ábrázolásokon nagy mennyiségben találunk tűzfegyvereket, ám csak könnyű arkebúzokat látunk a lövészek kezében. Állványra szerelt szakállas puskát, illetve villára támasztott muskétát nem találunk az ábrázolásokon. Ugyanezt láthatjuk Jan Cornelisz Vermeyen (1525), Ruprecht Heller (1529) paviai csatáról készült festményein is.
Landsknecht lövészek sortüzet lőnek a francia nehézlovasok oldalába (Bernard Van Orley faliszőnyeg sorozata)
Földön fekvő arkebúz kanócos lakattal, emlőkaros elsütőszerkezettel
Ábrázolások a mohácsi csatáról
Szintén fontosak a mohácsi csata keresztény és oszmán ábrázolásai is. A török lövészek kezében is nagyon hasonló eszközöket láthatunk mind az Ibrahim bin Ali által 1575-ben másolt miniatúrán, mind a Süleymannâme ábrázolásain. Szakállas puskát, muskétát ezeken az alkotásokon sem találunk.
Kézilőfegyverek a Süleymannâme ábrázolásain
Des Türckischen Keysers Solymon schlacht ábrázolás lőfegyverei
A keresztény és oszmán tűzfegyverek közötti hasonlóság nem a véletlen műve. Az oszmán hadsereg tűzfegyver szükségletének egy részét importból fedezte, többek között a Magyar Királyságon keresztül. Ez olyan nagy mértékű volt, hogy 1525-ben jogszabályban kellett azt megtiltani. A csatához köthető keresztény fegyverábrázolásokon is könnyű arkebúzokat találunk. A Hans (Leonhard) Schäufelinnek tulajdonított, 1526-ra datált Des Türckischen Keysers Solymon schlacht c. ábrázoláson is csak ez a típus látható.
Landsknecht arkebúzok gyűjteményekben
Harmadik forráscsoportunk a gyűjteményi fegyverek csoportja. Különösen fontos ez, hiszen a műtárgyak kínálják az egyetlen lehetőséget az egzakt mérésékre. Sajnos kevés kora 16. századi arkebúz maradt meg a magán- és közgyűjteményekben, de időről időre kerül elő új darab. E fegyverek teljes hossza 110 cm alatt marad, jellemzően 90 cm-nél is rövidebb. A csövek űrmérete 11-16 mm között mozog. Ilyen fegyver található a szentpétervári Ermitázsban, a leedsi Royal Armouries gyűjteményében, a cellei helyőrségi múzeumban Németországban, a Brukenthal múzeumban Romániában.
Royal Armouries, Leeds: Korai kanócos/taplólakatos bronz csövű arkebúz (1500-1510)
A cellei Landsknecht arkebúz, Celler Garnisons-Museum, Celle, Németország (1500-1530) – Nagy Kristóf felvétele
A korszak legfontosabb magyar vonatkozású tűzfegyverei
Az egyetlen igazi arkebúz cső, melyet származási adatai alapján a mohácsi csatához köthetünk, ma a Magyar Nemzeti Múzeumban található az 55.3174 leltári számon. A cső vásárlás útján került a gyűjteménybe valószínűleg 1887-ben. A 61 cm hosszú bronz fegyvercső kartonja szerint a lelet a mohácsi csatatérről származik. A durva megmunkálású katonai fegyverhez tartozó cső minden kétséget kizárólag 15. századi eredetű. A cső már oldalt elhelyezett kezdetleges serpenyővel rendelkezik, de korszerű értelemben vett ágyazattal még nem. A cső űrmérete 13 mm körüli. Kozák Károly további két, mohácsi csatatérrel összefüggésbe hozható, vas szakállas puskacsövet említ 55.3627 és 55.3646 leltári szám alatt. Mindkét cső 24 mm-es űrméretű, és tekintélyes tömeggel rendelkezik: egyik 11,2, a másik 8,9 kg. Ezek a csövek minden bizonnyal egy állványról működtetett fegyver alkatrészei. Bár ilyen fegyvereket nem találunk a korábban elemzett képzőművészeti alkotásokon, ezek lehettek az idézett írásos forrásokban szereplő nehéz szakállas puskák.
A mohácsi 13 mm űrméretű arkebúz cső (MNM)
A kisebb űrméret a 14-15. századi kéziágyúk és akár szakállas puskák esetében is tetten érhető ugyanakkor, bár kétségtelenül nem a 10-16 mm közötti csőátmérő a legjellemzőbb a mohácsi csata előtti két évszázadra. A Magyar Nemzeti Múzeum 55.3624 leltári számú 15. századi szakállas puska csöve 56 cm hosszú, a csőfurat pedig 11,6 mm átmérőjű. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2017.38.1 leltári számú, szintén 15. századi nyélbeütős kézipuska csöve 23 cm hosszú, űrmérete 11,4 mm.
A Hadtörténeti múzeum nyélbeütős arkebúz csövének mérése
A mohácsi csata korszakával kapcsolatos forrásaink tehát egy irányba mutatnak: a mohácsi csata egyéni tűzfegyvere, a 11-16 mm űrmérettel rendelkező kanócos, taplólakatos, vagy lakat nélküli elöltöltő, vas vagy bronz csövű, puska ágyazatú, vagy nyélbeütős arkebúz lehetett. Hasonló űrmérettel rendelkeztek az oszmán fegyverek is, és bár ismerünk kevés nagyobb űrméretű tűzfegyvert is a korból, az ennél nagyobb kaliberű lövedékekkel működő egyéni lövészfegyverek csak a 16. század második felében kezdtek tömegesen elterjedni. Fontos ez számunkra, hiszen a Majs mellett talált lövedékanyag nagytöbbsége ebbe a 10-16 mm közötti kalibercsoportba tartozik, ahogy az újra feltárt III. számú tömegsírból is az eddigi egyetlen lövedék mely előkerült, 11-13 mm közötti átmérőkkel rendelkezik.
Van még egy olyan adatunk, mely értékes adalékkal szolgálhat a kérdéshez. 1873-ben a Vulkán nevű kotróhajó fordított ki a Kopaszi-zátonynál egy leletegyüttest, mely Kovács S. Tibor szerint egy 1541. évhez köthető hadiesemény mementója. A 14 gyalogos katonát szállító félnaszád harc közben süllyedhetett el. A mederből 14 kard, 12 mellvas, 5 sisak, 2 sodronyvért, 16 fegyvercső és 7 keréklakatos puskalakat került elő. Ma a puskaalkatrészek közül 7 puskacső és 5 keréklakat maradt meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. A leletegyüttes darabjai a 16. század első harmadában készültek dél-német területeken, Stájerországban, vagy észak-itáliai területeken. A puskacsövek 647-777 mm közötti csőhosszal rendelkeznek, mindegyik huzagolatlan, űrméretük 10-11 mm. Ez alapján bizonyos, hogy a kis kaliber a korszakban tehát egyáltalán nem tekinthető szokatlannak.
A Kopasz-zátonynál talált fegyvercsövekből négy töltve van, változatos lövedéktípusokkal, töltési módokkal.
A Magyar Királysághoz köthető ugyanakkor a legkorábbi, 1520-ra datált keréklakatos pisztoly lelet is, mely ma a leedsi Royal Armouries gyűjteményében található, Nagy Britanniában. A keréklakatos pisztoly, vagyis inkább igen rövid lovas könnyűpuska egy Komárom környéki mocsárból került elő a 19. század második felében. A fegyver hossza 394 mm, a csőhossz 293 mm, az űrmérete 10,9 mm. A pisztoly tömege 1 kg, az oldalára szerelt huszárpálca alapján lovas használatra készült. Gyártási helye valószínűleg Itália, de a magyar eredet sem kizárható.
A komáromi/leedsi keréklakatos “pisztoly” (Royal Armouries, Leeds)
Az oszmán tűzfegyverek űrmérete
Ágoston Gábor kutatásai alapján azt is tudjuk, hogy a török könnyű puskák űrmérete is hasonlóan 11-16 mm között alakult, így ezek a fegyverek is igazolhatják a fellelt kiskaliberű lövedékeket. Ágoston szerint a janicsárok két típusú fegyvert használtak: könnyű, rövid puskákat, melyeket sortüzek lövésére használtak, és nehéz, hosszabb ostrom fegyvereket. A források 12 és 15 gramm tömegű ólomgolyót tüzelő (kb. 12,7 és 13,6 mm űrméretű) fegyverekről tesznek említést. Ennek megfelelő űrmérettel rendelkeznek a török múzeumokban őrzött janicsár puskák is: 11, 13, 14 és 16 mm űrméretű fegyverek találhatóak az oszmán gyűjteményekben. Az erős űrméret párhuzam egy oka az is lehet, hogy az Oszmán Birodalom jelentős mennyiségű tűzfegyvert vásárolt Európából, többek közt a Magyar Királyságon keresztül is.
Hogyan tovább?
Cikkünknek nem feladata, hogy a csata helyszínét megkísérelje meghatározni. Célunk mindössze annyi volt, hogy képet alkossunk az 1526. évi háború tűzfegyvereiről, és ez alapján értékeljük a Majs melletti falunyom lövedékeit. Kutatásaink alapján kijelenthető, hogy a fellelt lövedékek méretbeli szórása éppen megfelel a korszak legjellemzőbb gyalogsági tűzfegyverének, a Landsknecht arkebúz űrméretének. Ez a puska igen változatos lehetett: lehetett nyélbeütős, de rendelkezhetett már korszerű ágyazással is. Lakatszerkezete lehetett kanócos vagy taplólakatos, de akár lakatszerkezet nélküli is. Elsütőszerkezete lehetett emelőkaros, billentyűs de akár nyomógombos is. Abban is biztosak lehetünk, hogy katonai szabványok hiányában az űrméretük is erős szórást mutathatott akár egy seregtesten belül is.
Következtetésünk az, hogy a Majs mellett feltárt lövedékek származhatnak a mohácsi csatából. Ezt erősíti a 3. számú tömegsír feltárása során talált ólomgolyó is, mely mérete illeszkedik a fellelt kiskaliberű lövedékek méretszórásához. Kézipuskák esetében a korszakban elvétve találunk ennél nagyobb kalibereket. A tömegsírból és falunyomtól származó lövedékek anyagvizsgálata további kutatási irányt biztosít számunkra. Erről is beszámolunk természetesen.
A cikk tanulmány változata olvasható a Hadtörténelmi Közlemények 2021. évi tavaszi számában:
https://www.academia.edu/52662419/To_the_issue_of_subcalibre_handguns_of_the_battle_of_Moh%C3%A1cs_I
Az őszi számban pedig a Kopaszi-zátonyi fegyvereket vizsgáljuk részletesen:
Németh Balázs, 2021
