A Mauser 98k isméltlőpuska
Ezen írásban szereplő fegyver, talán a legismertebb terméke a Wilhelm és Paul Mauser által alapított fegyvergyárnak. A testvérpár munkássága nagymértékben meghatározta a XIX. század második és a XX. század első felének fegyvergyártását és fejlesztését. A 98k karabély hosszú fejlesztési folyamat eredménye, olyan fegyver, mely megjárta az összes hadszíntért, ahol a II. világháború során német katona harcolt és a Harmadik Birodalom bukásával sem ért véget karrierje.
A fejlesztés története:
A puska alapjául az 1898-ban rendszeresített (innen a 98 a fegyver nevében), Gewehr 98, illetve az ebből fejlesztett elődök szolgáltak. Az új fegyvert 1935-ben rendszeresítette a német hadseregben, az elődeinél rövidebb, 600mm hosszú csővel (innen a k, azaz „kurz” megnevezés), mely könnyebben kezelhetővé tett a puskát. A második világháborúban ez vált a német gyalogság elsődleges fegyverévé és tulajdonképpen a harcok során szinte semmilyen változtatást nem eszközöltek rajta. A fegyver megörökölte a Mauser–féle forgó–tolózáras rendszert, mely egyszerűsége és megbízhatósága miatt nagy népszerűségnek örvendett, és más nemzetek is előszeretettel alkalmazták. Lőszere a 7,92×57 mm-es nehéz hegyes lőszer (s.S. Patrone)volt, mely az 1930-as években vált a német hadserege általános lőszerévé. Az új lőszer elődjéhez az 1903 M hegyes lőszer (S. Patrone)-hoz képest kisebb torkolattüzet eredményezett, így jobban megfelelt rövidebb csövű fegyverekben való alkalmazásra is és nagyobb pontosságot is produkált, mint elődje.
A lőszer fejlesztése:
A modern német hadilőszerfejlesztés gyökere az örök rivális Franciaországban keresendő. Az egybázisú füstnélküli lőpor, és az erre épülő modern hadilőszer feltalálása is francia szakemberhez köthető. 1884–ben Paul Vieille kifejlesztette a nitrocellulóz bázisú, füstnélküli lőport, majd 1886–ban Nicolas Lebel alezredes tervezte hadilőszert rendszeresítette a hadsereg. Az 1886 M 8×50 mm-es Lebel lőszer 15 gramm tömegű réz–nikkel köpenyes, ólommagvas, lapos orrú lövedékkel volt szerelve, melynek torkolati sebessége 628 m/s volt, azonban kezdetleges aerodinamikai tulajdonságai miatt a csőtorkolat elhagyása után ez a sebesség rohamosan csökkent, így rontva a lőszer ballisztikai jellemzőit.
A fejlesztés következő fázisa az 1898 M Lebel lőszer volt, mely már a Georges Desaleux – féle, könnyebb 12,8 grammos lövedékkel volt szerelve. Az új hegyes orrú lövedék már 700 m/s–os kezdősebességre volt képes, mely laposabb röppályát és nagyobb hatásos lőtávolságot eredményezett. Ez volt az első lövedék a világon, melynek „csónak farka” volt (nem csak a lövedék hegyét, hanem fenekét is leszűkítik, így áramvonalasabbá téve azt), amely tovább javította a ballisztikai képességeket. Az új lövedék sebessége a fejlesztéseknek köszönhetően 800 m-en még meghaladta a hangsebességet (a lövedék sebessége 800 m–en 388 m/s, a hangsebesség hőmérséklettől és nyomástól függően megközelítőleg 343 m/s).
A német fejlesztések is a francia eredményeken alapultak, így született meg az 1888 M (M/88) lőszer, mellyel problémák adódtak, így 1898–tól a hegyes lövedékeket részesítették előnyben. Az új „Spitzgeschoss” áramvonalas lövedéket 1903–ban rendszeresítették, majd néhány formai átalakítás után 1904–től indult a tömeggyártás. A teljes fém köpenyes lövedék külsőleg nagyon hasonlított a szabadalmaztatott francia formára, belül, azonban eltért tőle. A puska fejlesztési programoknak köszönhetően megalkották az „S Patrone” vagy más néven 7,92×57 mm-es Mauser lőszert. A lőszerbe egy viszonylag könnyű, 9,9 gramm tömegű hegyes lövedék került némileg megnövelt 8,2 mm átmérővel, újratervezett furattal és felépítéssel. Az új kétfázisú (nitrocellulóz és nitroglicerin) füstnélküli lőportöltet, egy 740mm –es csőhosszúságú fegyverből kilőve a kezdősebességet 878 m/s–ra növelte, míg a maximális lőtávolság 3700 m volt. A magasabb kezdősebesség és a fejlesztett aerodinamikának köszönhetően a röppálya laposabb lett, így lehetővé téve a cél eltalálását akár a nézőke állítása nélkül is a leggyakoribb harcászati lőtávolságokon. A lőszert 1903–ban rendszeresítette a német szárazföldi haderő és a haditengerészet.
Az első világháború kitörésekor Németország kifejlesztett egy a légellenállás tekintetében még inkább tökéletesített lövedéket. Ez volt a 12,8 gramm tömegű teljes fém köpenyes s.S., azaz „schweres Spitzgeschoss” (nehéz hegyes lövedék). Az új lövedék egyben az s.S. Patrone lőszer rendszeresítését is jelentette. A lövedék kezdősebessége 760 m/s volt és 1000 m távolságon belül nem csökkent a hangsebesség alá. Lőtávolságának maximuma 4700 m. Az 1914–es bemutatkozást követően főként a légierő használta a lőszertípust, illetve a háború végén, 1918–ban a gyalogság géppuskás csapatainál is rendszeresítették. Végül 15 évvel az első világháború után az S. Patrone kivonásra került és az új s.S. Patrone vált a német hadsereg általános lőszerévé.
Harctéri alkalmazása:
A II. világháború során a fegyvert szinte a német hadsereg egésze alkalmazta. A konstrukció a háború kezdeti időszakában felvette a versenyt a konkurens modellekkel, illetve a német katonák jobb kiképzettsége is előnyt biztosított a háború első éveiben. Egy német lövészraj általánosságban 10 főből állt, melyből 1 fő géppuskás volt egy MG34 géppuskával, illetve egy fő segédirányzó, egy fő pedig a géppuska lőszer ellátásáért felelt. A rajparancsnok fő feladata is a géppuska tüzének vezetése volt, helyettese pedig a raj többi tagját vezette a géppuska tüzének támogatására, illetve rohamok végrehajtására. Ez a harcászati felfogás már a 30–as évek közepén megjelent a német hadseregben, így a háború kitörésére már egy évek óta használatban lévő kiforrott elképzelés szerint indultak harcba a katonák.
A szovjet lövészrajon ezzel szemben a háború kezdeti időszakában számos változást hajtottak végre. Eredetileg a szovjeteknél egy raj 12 főből állt, és a németektől eltérően egy mesterlövész, egy gránátos valamint annak segédje is a raj tagja volt. Ez azt eredményezte, hogy a németek által preferált géppuskára a szovjeteknél kisebb hangsúly helyeződött, valamint a szovjet rajparancsnokoknak négyféle fegyverrendszer alkalmazását kellett egyszerre irányítani, mely sok esetben nem volt egyszerű feladat és csökkentette a hatékonyságot. 1941 júliusára a rajból kikerült a gránátos katona, segédje pedig lövész feladatkört kapott, mely némileg egyszerűsítette a felépítést. 1942 második felében újra átalakításra kerültek a lövészrajok és két típust alakított ki a szovjet hadvezetés. Közös jellemző volt, hogy a rajokból kiváltak a mesterlövészek, akik jellemzően ezután külön alegységeket alkotva tevékenykedtek. A két típusú raj tűzerejében különbözött, hiszen az egyikben egy, míg a másikban két darab géppuska volt rendszeresítve, a létszámot pedig mindkét esetben 9 főre csökkentették. A német rajoktól annyiban tértek el, hogy a géppuskásnak itt csak egy segédje volt, így a géppuska működése kevésbé volt gördülékeny, mint a német oldalon. Ezen kívül harceljárásban is voltak eltérések. Amíg a német raj támadásában a géppuska általában a szárnyakról támogató szerepet töltött be, addig a szovjeteknél a lövészekhez hasonlóan rohamozott. A szovjetek az említett átalakítások és a gyengébb kiképzés miatt kezdetben hátrányban voltak, azonban miután a Moszin–Nagant ismétlőpuskákat részben felváltották az SZVT–40 félautomata puskás a szovjet rajok tűzereje jelentősen megnőtt, így elbillentve a korábbi mérleget.
Az amerikai lövészraj felépítése jobban hasonlított a német rajok felépítésére, mivel itt is két katona szolgálta ki a géppuskást, aki egy B.A.R. automata könnyűgéppuskát (golyószóró a korabeli hazai terminológia szerint) kezelt. Sajátos jellemzője az amerikai harceljárásnak, hogy gyakran a rajokat is kisebb csoportokra osztották. Leggyakrabban egy három csapatos felosztás volt a jellemző, ahol a rajparancsnok, illetve a két felderítő katona együtt dolgozott a géppuskás csapattal, a raj másik felét, mely lövészekből és gránátosokból állt, a rajparancsnok – helyettes vezette.
A Mauser 98k öt lőszer befogadására volt alkalmas, ami fele a britek által használt Lee – Enfield puska tárkapacitásának, így ott is hátrányban volt a Mauser. Ezt a hiányosságot ellensúlyozta a lőszer nagy átütő ereje és pontossága, mely hozzáértő kezekben 5–600m-ig halálos fenyegetést jelentett az ellenség számára. Hátrányait ellensúlyozta a németek által alkalmazott gyalogsági doktrína, mely más nemzetektől eltérően nem a lövész alegységekre, illetve azok puskáira helyezte a fő hangsúlyt. A német elképzelés szerint a lövész katonák elsődleges feladata az alegységüknél lévő géppuskák támogatása. Így a géppuskákkal együtt alkalmazva nem volt probléma a tűzgyorsasággal és a támogató feladatokra pedig kiválóan alkalmas volt a fegyver. A puskához rendszeresítésre került szurony is, illetve 1942–ben kifejlesztésre került hozzá egy 30 mm–es puskagránát is, mellyel 280 m távolságig voltak leküzdhetők fedezékek, könnyen páncélozott járművek, illetve az ellenséges gyalogság. Fejlesztettek a fegyverhez csőre szerelhető hangtompítót is, illetve csökkentett lőpor tartalmú lőszert is a használatához. Ez volt az úgynevezett Nahpatrone, mely egy hangsebesség alatti lőszer volt 274 m/s kezdősebességgel. Az alacsony kezdősebesség miatt a lövedékesés 100 m távolságon 1 méter volt, így csak kis távolságon volt alkalmazható vele a fegyver. A fegyver hatásos lőtávolsága, így 300 méterre csökkent, viszont a lövés által generált hanghatások 75%-a is eltűnt. Ezt a kiegészítőt viszonylag ritkán került alkalmazták, leginkább csak különleges alakulatok, illetve mesterlövészek használták.
Mauser 98k (wikipedia)
Ami a mesterlövészeket illeti, számukra különböző távcsövekkel szerelték fel a fegyvert, melyek általában 4-6, illetve 8x-os nagyítást tettek lehetővé. Külön kiemelendő, hogy a 4x- es nagyítású ZF 39-es távcső rendelkezett ballisztikai toronnyal, mellyel a szálkeresztet különböző távolságokra lehetett állítani. Ez 100–800 vagy 1000 m–ig 50 m-es pontossággal volt állítható, így egy meglehetősen pontos fegyvert adva a csapatok kezébe, melynek hatásos lőtávolsága 1000 méterre nőtt. A Mausert nem úgy tervezték azonban, hogy távcsővel is fel lehessen szerelni, ezért ez konstrukciós problémákat okozott. Kezdetben a távcső túl alacsonyan volt, ezért nem lehetett megfelelően kezelni a biztosító kart. Végül a távcsövet a különböző szerelékekkel magasabbra vagy kissé balra helyezték el a puska hossztengelyétől, így téve azt megfelelően használhatóvá. A konstrukció megfelelően helyt állt, egy jól képzett mesterlövész a megfelelő pozícióból akár órákig, de néha napokig is feltarthatott egy ellenséges szakaszt. A puska mesterlövész változatából végül 132 000 darab készült.
Készült a fegyverből az ejtőernyősök számára tervezett típus is, melynek csöve levehető volt, de a balul sikerült krétai offenzíva után a német ejtőernyősök csak korlátozottan voltak bevethetők. Emellett létezett egy „kispuska” verziója is a fegyvernek, amely egy .22-es kaliberű egylövetű puska volt és leginkább a német rendőri és ifjúsági szervezetek alkalmazták, mint például a Hitlerjugend. Ezen változat nagy jelentőséggel bírt a két világháború között, hiszen a versailles–i béke jelentősen korlátozta a német fegyverfejlesztések mozgásterét. A kis kaliberű puska, amely nagyban hasonlított a későbbi hadilőszeres változatra, kiválóan alkalmas volt arra, hogy „sportpuskaként” hivatkozzanak rá. Ez nagyban megkönnyítette a háborús felkészítést, valamint a háború során a felnövekvő Hitlerjugend generáció is ezeket használta a felkészülés során.
Ismert még egy G40k kódjellel ellátott változat is melynek teljes hosszát 1000 mm-re a cső hosszát pedig 490 mm-re csökkentették, de ebből csak néhány darab készült.
1944 második felében, mikor a német hadiipar már súlyos nyersanyag válságban szenvedett, megjelent a fegyver „Kriegsmodell”, azaz „háborús modell” verziója. Ennek megjelenését egyértelműen a szükség szülte. A fegyverről lehagytak minden, „nem feltétlen szükséges” alkatrészt, így például a bajonett tokot, vagy a tisztító vesszőt, illetve számos alkatrész forgácsolás helyett sajtolással készült, mely olcsóbb és gyorsabb volt, azonban gyengébb minőséget eredményezett. A működést nem befolyásoló alkatrészeket, a kialakult nyersanyaghiány miatt pedig elkezdték gyengébb minőségben gyártani, így növelve a legyártható mennyiséget, voltak azonban olyan gyárak, melyek sosem álltak át a „Kriegsmodell” gyártására.
A háború vége felé a Mausert a Sturmgewehr 44. gépkarabély kezdte felváltani, mivel köztes lőszerével számos feladatkör betöltésére alkalmas volt. Az új fegyver azonban sosem állt megfelelő mennyiségben rendelkezésre, így a Mauser mindvégig szolgálatban maradt.
A fegyver utóélete:
A második világháborút követő konfliktusokban is számos alkalommal találkozhatunk a fegyverrel, illetve a hidegháborúban is voltak európai országok, melynek haderői rendszerben tartották a puskát vagy annak valamely saját fejlesztésű változatát (NSZK, NDK, Franciaország, Norvégia, Jugoszlávia, Spanyolország), illetve Izrael is használta a 98k különböző változatait.
Nagy számban tűnt fel az Indokínai -, Vietnami -, illetve Koreai háborúban is, mivel az Szovjetunió az általa támogatott csapatoknak adta a II. világháború után milliós nagyságrendben zsákmányolt puskák egy részét.
Az arab – izraeli konfliktusokban is végig szerephez jutott. Kezdetben az izraeliek egyszerűen lecsiszolták a náci beütőket a fegyverről és helyette a sajátjukkal látták el azt a későbbiekben pedig a csehszlovákoktól és a belgáktól rendelték a fegyver különböző típusait. A Fabrique Nationale által gyártott belga fegyverek már a NATO–ban rendszeresített 7,62×51 mm-es (.308 Win) lőszert tüzelték.
Még a 2003-as iraki konfliktus során is feltűntek példányok a fegyverből, a harmadik világ országaiban pedig napjainkig használják.
Európában már csak polgári használatban vannak a fegyver különböző típusai, melyeket leginkább vadászok és céllövők használják, valamint replikái és hatástalanított változatai időről időre feltűnnek a hagyományőrzők körében is, így adva ennek az ikonikus puskának örök emlékezetet.
Csizmadia Martin Budapest, 2020. 05. 01.
Felhasznált források:
https://www.militaryfactory.com/smallarms/detail.asp?smallarms_id=49
https://en.wikipedia.org/wiki/Karabiner_98k
https://hu.wikipedia.org/wiki/Karabiner_98k
https://www.britannica.com/technology/Mauser-rifle
https://en.wikipedia.org/wiki/Spitzer_(bullet)
Martin Pegler: Sniping Rifles on the Eastern Front 1939 – 1945 p. 36., Bloomsbury Publishing 2019
Organization of the WWII U.S. Army Infantry Rifle Squadhttps://www.youtube.com/watch?v=hUOz13oJnCQ
German Squad Tactics in World War 2https://www.youtube.com/watch?v=-rKRt5zVZgw
Soviet Squad Tactics in World War 2
