A revolver – vagyis forgó dobbal, vagy csőköteggel rendelkező fegyver – koncepciója nem a 19. században született meg. Készültek revolverek kanócos, keréklakatos, kovás rendszerben is. A revolverek egy különleges csoportját képezik a pepperbox (borsszóró) pisztolyok, melyek az egylövetű elöltöltő fegyverek korában képesek voltak akár 3-15 lövést is eladni egymás után forgó csőkötegüknek köszönhetően.

Ezek a fegyvertípusok az önvédelem utolsó vonalát képezték. Űrméretük kisebb volt, mint a korabeli katonai kaliberek, csövük rövid volt, lőportöltetük pedig korlátozott, így nem voltak igazán erős fegyvernek tekinthetőek. A gyorsan egymás után leadott lövések azonban kiegyenlítették az ebből fakadó hátrányt. Irányzékokkal, huzagolással jellemzően nem rendelkeztek, mivel elegendőnek tűnt, ha az asztal másik feléig el lehet velük hatni.

A tervezés alapgondolata tehát a tűzgyorsaság volt. A pepperbox pisztolyokra a kis, könnyen rejthető méret, lekerekített formák és biztosító rendszerek hiánya jellemző, hogy mindig kéznél legyenek, és azonnal használhatóak legyenek szükség esetén.

A pepperbox rendszer eredete

Nem könnyű pontosan meghatározni, hogy ki készítette az első forgó csőköteges fegyvert, de az egészen biztos, hogy a divathullám Európából indult a 19. század első évtizedeiben. Az első kovás pepperboxokat Henry Nock, az elismert angol fegyverkészítő, feltaláló készítette. Fegyverei egy kovás lakatszerkezettel, egy serpenyővel és kézzel forgatható csőköteggel rendelkeztek.

A rendszer szabadalma három fegyverkészítőhöz köthető. Artemus Wheeler százados Az Egyesült Államokban, Elisha Collier az Egyesület Királyságban, Cornelius Coolidge pedig Franciaországban szabadalmaztatta a rendszert 1818-ban.

Wheeler fegyverei annyira ígéretesnek tűntek, hogy 1820-ban még az amerikai haditengerészet is próbáknak vetette alá revolver puskáját. A fegyver egy 50-es sörétes űrméretű huzagolt puska volt, melyet darabonként 100 dollárért ajánlott az államnak. Ez akkor igen nagy összegnek minősült, így a rendszeresítés végül nem történt meg.

A kovás pepperboxok, revolverek nem terjedtek el széles körben, a kémiai gyújtás megjelenése azonban új szárnyakat adott a koncepciónak. Az első kapszlis pepperboxot egy angol feltaláló, Edwin Beard Budding készítette. A kreatív szakember nem fegyvertervező volt, de ügyes gépészként nem jelentett neki komoly kihívást a pisztoly megtervezése. 1825-30 között készítette műhelyében az első kapszlis csőköteges revolvereket, de hogy pontosan mennyit, azt egyelőre nem tudjuk.

A koncepció igazi sikert az Egyesült Állapokban ért el. Ethan Allen indította meg a pepperbox divatot az új világban. Az Allen & Thurber-féle borszórók már kettős működtetésű fegyverek voltak, a csőköteg lőkúpokkal rendelkezett, melyekre a kapszlikat lehetett illeszteni. Fegyverei külső kakassal rendelkeztek, melyek a tok tetején helyezkedtek el. Fegyvereit szabadalma alapján és illegális másolatként számos fegyverkészítő gyártotta.

A csappantyús borsszóró Európában is terjedni kezdett az 1840-es években. Európa nagy gyártó központjai Nagy Britanniában, Belgiumban, Franciaországban, német területeken mind felszerszámoztak az új típusú fegyverek gyártására. A koncepció még az 1860-as években is nagy népszerűségnek örvendett, és kitartott egészen az egybeszerelt lőszerek megjelenéséig.

Megjelenhetett hazánkban is már az 1848-49. évi szabadságharcban is. Ennek történetét ebben a cikkünkben vizsgáltuk.

A Mariette fegyverkészítő család

Cikkünk főszereplője Guillaume vagy Gilles Mariette műhelyében készült a Liege-től északra található Cherrat falucskában működő műhelyükben. A Mariette név annak köszönhetően vált világszerte ismert névvé, hogy a család birtokában volt mind a szakértelemnek, mind a kreativitásnak, mind a szükséges gyártó kapacitásnak. Nem véletlen, hogy az elöltöltő fegyveres szervezeteket összefogó MLAIC (Muzzle Loading Associations International Confederation) legnépszerűbb 25 méteres replica csappantyús revolver számát a családról nevezte el.

Liege nagyszerű helyszín volt. Egyrészt rendelkezett önálló vizsgálóállomással, másrészt már a század elején is 70-80 fegyverkészítő működött a városban és vonzáskörzetében, ami igen nagy szám.

Guillaume és Gilles testvérek voltak. Kettejük közül Guilleaume lehetett a kreatívabb, mivel 1888-ig 22 szabadalmat jegyeztek be a nevére. Főhősünk szerkezetét azonban Gilles szabadalmaztatta 1839. július 17-én.

Sokszor nem egyszerű megállapítani, hogy mely fegyvert mely Mariette készítette, mivel a két testvér mellett még legalább 12 másik Mariette is dolgozott a környéken a század végéig.

A Mariette pepperbox

A képeken látható Mariette borszóró 1840-50 körül készülhetett Guillaume vagy Gilles műhelyében. Erre bizonyíték a “Mariette Brevete” beütő a markolaton. A fegyver egyetlen próbajellel, az ovális keretbe foglalt “ELG” betűkkel rendelkezik. Ezt önálló próbajegyként 1853-ig használták a liege-i vizsgálóállomáson, így a fegyver biztosan ez előtt készült.

A fegyver négy csővel rendelkezik, melyek egy közös, töltényűröket egyesítő foglalatra tekerhetőek. A 6,5 cm hosszú, .38 űrméretű csövek simák, a torkolaton látható bevágások nem a huzagolás nyomai, hanem ide illeszkedik a szétszedéshez szükséges kulcs.

A lőporkamrák 12-15 grain lőport fogadnak meg szemcsemérettől függően. A töltéshez a csöveket le kell tekerni, a kamrákat lőporral megtölteni, majd rájuk kell helyezni a kissé túlméretes (.383) ólom gömblövedéket. A csöveket visszatekerve a lövedék a helyén marad, megszorul. A fegyver csappantyúzása egészen kényelmes, a tok jobb oldalán kialakított csatorna szépen helyére vezeti a kapszlikat. A lövedékek kenése nem szükséges, mivel a torkolat felől nem alakulhat ki láncgyújtás, másrészt a fegyvert nem arra tervezték, hogy akció közben újratölthető legyen. Négy lövés, tisztítás, és utána következhetett az újra töltés.

A fegyver szépen célra mutat, alkalmas ösztönszerű gyors kapáslövések leadására. A rejtett, alsó kakasos rendszer megbízhatóan működik. Érdekes módon a fegyvernek nincs dobrekesztője, az előre csapó kakas maga rögzíti a csőköteget megfelelő pozícióban.

A fegyvert 2Fg Swiss lőporral töltöttem, így a maximális kicsavarható energia kb. 50J volt, ami valljuk be, igen kevés. A 22LR lőszer harmada, negyede. Finomabb lőporral persze még kicsavarható belőle pár joule, de sokkal erősebb persze nem less. A négy gyors egymás után leadott lövés azonban alkalmas lehetett a feladat elvégzésére.

Németh Balázs, 2024. június