Lorenz töltény kompressziós lövedékkel

A Lorenz töltény jóval kevesebb nyersanyagot igényelt, mint a korábbi rendszeresített tölténytípusok. A lőportöltet, a sima csövű fegyverek töltetének mindössze egyharmada (4 g) volt, miközben a lövedék tömege csak 3-4 g-mal volt több, mint a 15,9 mm-es (24 g tömegű) puskagolyó esetében. Egy Lorenz töltény így kb. 34 g volt, míg egy korábbi Augustin gyutacsos töltény 36 g lehetett. Ez persze messze nem olyan mértékű változás, amely lehetővé tette volna a tölténytáskában hordott lőszerek számának növelését. A Lorenz töltény lőportöltete finomabb szemcseméretű lőpor volt, mint a gyutacsos puskatöltény esetében, mivel a cső tisztán tartása érdekében jobb minőségű, tisztábban égő hajtóanyagra volt szükség. A puskalőport (Gewehrpulver) 80 rész salétromból, 12 rész kénből és 14 rész szénből állt. A Lorenz puska 400 gran tömegű lövedéke 600 lépés távolságon 5-6 hüvelyknyi fenyődeszka átütésére volt még képes. Hasonló távolságon, a közvetlen előd kamrás puska mindössze 3-4 hüvelyk átütésre volt képes.¹

Kompressziós lövedék kilövés előtt és után

A betöltés módja is változott némiképp. A gyutacsos puska esetében egy rövid drótdarabbal rögzítették a gyutacsot a töltényhez, s a katona a töltés folyamatát a réz rudacska serpenyőbe helyezésével kezdte, majd felharapta a töltést, beöntötte a torkolatba a lőport, a golyót pedig a megmaradó papírhüvellyel együtt nyomta a lőporra. A Lorenz puska tölténye esetében a csappantyú már nem volt a töltés része. A csappantyúkat – melyből minden 6 db-os tölténycsomaghoz 8 db-ot kapott a katona – a tölténytáska szíján mell előtt viselt bőrtokban tartotta a katona. A töltés betöltésének módja is változott. A Lorenz töltény tetejébe csomagolt kompressziós lövedék csúcsával a lőportöltés felé nézett, a fenékrész pedig faggyú és méhviasz olvasztott elegyébe volt mártva. A lövedék átmérője 13,7 mm-volt, vagyis a cső-lövedék hézag betöltéskor 0,1 mm volt oldalanként. Ezt a hézagot töltötte ki a papírtöltény kenőanyaggal ellátott palástja, de a csőbe tölteni a teljes megmaradó papírt nem volt szabad. A sima csövű puskák esetében megfigyelték, hogy papírmaradványok maradhatnak a csőben, ami szerencsétlen esetben eltorlaszolhatja a gyúlyukat. A Lorenz töltényt ezért úgy kellett betölteni, hogy miután a lövedéket a csőbe illesztették, a felesleges papírrészt le kellett tépni.

A töltény elkészítéséhez három megfelelő méretre vágott papírlapra volt szükség, melyet egy lövedékátmérőnek megfelelő farúd segítségével lehetett feltekerni. A papírpalást három rétegből állt. A legbelső négyzetes papírból hozták létre a lőportartót. Ez a papírréteg vastagabb kartonból készült, hogy megfelelő tartást, védelmet adjon a töltésnek, valamint amikor a katona feltépi a kész töltést, az a megfelelő helyen szakadadjon el. Ezt egy réteg csomagolópapírba tekerték, mely egy oldalán lezárta a portartó részt. Ebbe a lezárt végbe kellett illeszteni a lövedék csúcsát, majd az egészet betekerni a legkülső papírrétegbe. A lőpor betöltése után a töltény végét meghatározott módon kellett lezárni, majd a lövedék fenékrészét tartó papírrszészt az olvasztot kenőanyagba mártani. A lőportöltet 55 gran – 3,85 g – “Gewehrpulver” azaz puskalőpor volt.²

Az új puskához alapvetően háromféle töltényt rendszeresítettek. Az éles töltény mellett létezett gyakorló célokra használatos vaktöltény, mely lövedéket nem, csak 3,6 g gyengébb minőségű lőport tartalmazott. Külön típust rendszeresítettek az őrszolgálatot adó katonák részére. E töltények esetében a lövedéket elválasztva tárolták a kúpos lövedéktől. A lövedék ugyanaz a 28 g-os kompressziós lövedék volt, de papírpalást nélkül töltötték be, hogy a csőtorkolat lefelé fordításával egyszerűen kieshessen a csőből a szolgálat leadásakor. A lőportöltet sem hagyományos papír csomagolással készült, hanem egy vékony szövet hüvelybe töltötték a hajtóanyagot. A szövet olyan vékony volt, hogy a csappantyúláng át tudta lyukasztani a biztos gyújtás érdekében, de a töltés a golyósróf segítségével kihúzhatóvá is vált, aminek köszönhetően nem csak a golyó, hanem a teljes töltés üríthető volt a szolgálat leadásakor.³

A lövedék kezdősebessége a gyalogsági puskából tüzelve 375 m/s volt, ami mindenképpen kimagaslónak tekinthető a kor egyéb hadilövedékeihez képest. A kortárs huzagolt hadipuskák alig érték el a 300 m/s-ot, vagyis a Lorenz puska könnyebb, gyorsabb lövedéke laposabb röppályát írt le, mint a konkurens hadifegyverek lövedékei.⁴

300 lépés távolságon a fegyver mélységi szórása 1,5-2 bécsi láb (0,46-0,62 m) volt. Ez az érték 500 lépésen már 5-6 láb (1,55-1,86 m) volt, az irányzék által biztosított maximális 900 lépéses távolságon pedig 18-20 láb (5,58-6,2 m).⁵

A kompressziós lövedék diadalútja azonban nem tartott sokáig. Az 1860-as évek elején a lövedékkérdés felülvizsgálatát javasolt a hadügyminisztérium, mivel a gyakorlóterek lődombjait megvizsgálva nagy mennyiségű olyan lövedéket találtak, melyek nem heggyel előre, hanem keresztbe csapódba érkeztek a golyófogóba, vagyis a lövedék valamilyen okból kifolyólag bukdácsolt a levegőben. Ballisztikai szempontból ezt tulajonképpen érthető lehet, és az ok a lövedék működési mechaizmusában keresendő. A lövés pillanatbában a kompressziós lövedék hossza jelentősen csökken. A birtokomban lévő eredeti, leejtett, tehát nem kilőtt Lorenz lövedékek hossza 24,7 – 25,2 mm között mozog. Van ezen felül olyan lövedékem, melyet Dorn-Stützenbe töltötek be, szabály szeint rákalapáltak a támasztékra, majd valamilyen oknál fogva kihúztak. Ennek hosszúsága már csak 22,8 mm. A gyűjteményben található kilőtt Lorenz lövedék is, melyet a lőporgázok nyomtak össze a hossztengely mentén. E lövedék hosszúsága 22,2 mm, vagyis 2,5-3 mm-rel rövidebb, mint az eredeti lövedék. A jelentős hosszvesztés rontja a lövedék keresztmetszeti terhelését, ez lehetett az ok, amiért instabillá váltak bizonyos körülmények között.

Podewils expanziós lövedéke

1863. március 12-én a császár rendeletben új tölténytípust rendszeresített, mely nem kompressziós, hanem a francia minta szerint készült, báró Philipp von Podewils, a királyi bajor hadsereg századosa által tervezett Minié-féle szoknyás lövedéket tartalmazott. A Minié lövedékek, a eltérő működési mechanizmusnak kösznhetően megőrzik eredeti hosszukat, így hasonló problémával nem kellett számolni.⁶

Podewils százados már az ambergi arzenál parancsnokaként tovább dolgozott a lövedéktípus fejlesztésén. Rájött, hogy a „culot” vagy feszítő ék elhagyása is lehetséges, ha a szoknya formáját megváltoztatja. A lőporgázok feszítő ereje önmagában elégséges volt a szimmetrikus expanzióhoz. 1857-ben rendszeresítették lövedéktípusát a bajor hadseregben. A császári-királyi hadsereg csak a lövedéket tervezte módosítani, így a Poderwils-féle lövedék a Lorenz-féle lövedék paramétereinek megfelelően készült így tömege 399,5 grain (27,96 g) volt, átmérője pedig 13,7 mm. Ere azért volt szükség, hogy a lövedék röppályája ne változzon, vagyis az irányzékokon és a célzás módon változtatni ne kelljen. A lövedék fenekében található hengeres üreg 5,53 mm átmérővel és 4,96 mm mélységgel bírt.⁷

Az új lövedéktípus rendszeresítése egyben véglegesen szükségtelenné tette a támasztékos csőfarral szerelt vadászpuskák – Dorn Stützen – rendszerben tartását. A császár 1863. november 12-én ezért elrendelte, hogy az összes ilyen típusú csőfarral rendelkező fegyver kapjon hagyományos csőfart.⁸

A csappantyús tasak elhajtása

Minden katona lőszerjavadalmazása 60 db töltény volt, melynek egy részét a torniszterben, egy részét a patrontáskában hordták. Ez nem kis mennyiség, figyelembe véve a lökemharcászat elvben kevés lőszerigényét, általában elegendőnek is bizonyult egy napos harchoz. Ellenpéldát persze erre is találhatunk a korszak nagy csatáiban. 1859. június 24-én a 31. gyalogezred egy Solferino melletti magaslaton – a Cypressen dombon – foglalt állást, melyet 10 órán keresztül védett a francia túlerővel szemben, miközben a gránátos zászlóalj kifogyott a lőszerből. A francia támadásokat eztán szuronnyal verték vissza, a menekülő ellenséget pedig kövekkel űzték el, s a nap folyamán a dombot a nagy veszteségek és véres harc ellenére sem adták fel.⁹

A töltények elkészítése gépi és kézi munkával történt. Gépi munkával készült a csappantyú, melynek legnagyobb beszállítója a Prágában működő Sellier & Bellot cég volt. A hadi használtra készülő csappantyú 6,29 mm átmérőjű rézcsészéjét vékony rézlemezből stancolták ki, majd présgéppel alakították formára. Annak érdekében, hogy a katona könnyen megfoghassa, a réz kupak szárnyakkal rendelkezett. A kész kupakokba géppel adagolták az olvasztott gyúelegyet, melyet megszilárdulás után lakkal vízhatlanítottak.

Szintén gépi munkával készültek a lövedékek. A 19. század első felében a golyókat – ténylegesen gömblövedékeket – még öntéssel készítették tiszta ólomból, a gépesítése elterjedésével viszont áttértek a préselésre. Ezzel az eljárással a nagy nyomáson megfolyatott ólom sokkal pontosabban, jobban töltötte ki a formákat, így kisebb volt a zárvánnyal rendelkező selejt arány. Ha a lövedék belsejében zárvány maradt, úgy a huzagolás által megforgatott lövedék röpte instabillá vált, vagyis a lövés pontatlan lehetett.

A papírtöltények elkészítése viszont kézimunkával történt, manufakturális rendszerben. Külön csomagolták a 8 db csappantyút, melyek 65000 db-os ládákban, 1000 db-os egységcsomagokban érkeztek a tölténykészítő részlegbe. Egy tizedes vezetésével 9 munkás 10 óra alatt 25000 db papírcsomagot készíthetett el.

Sablon a tölténycsomagokhoz

Külön brigád vágta fel a megfelelő minőségű papír íveket, melyből a töltényhez használatos háromféle méretű papírt készítették el. A töltény úgy készült el, hogy a lőportöltet biztosan el legyen választva a kenőanyagtól. Ennek érdekében a töltény rendelkezett egy belső hüvellyel, mely egy téglalap alakú vastagabb kartonból és az azt fedő vékonyabb, trapéz formájú papírból állt. A tölténykészítéshez használt papírok mérete:

A papírok megfelelő mérete és illeszkedése különösen fontos volt mivel a töltény lezárásához nem használtak ragasztót. A megfelelően egymáshoz rögzített, feltekert és elhajtott rétegek biztosították a töltény egységét.

A lőpor betöltése, a töltény elhajtása

Először a téglalap alakú és a kisebbik trapéz formájú papírt kellett egyszerre feltekerni a 21 cm hosszú és 12,3 mm átmérőjű fapálcára. A pálca egyik vége homorú, a lövedék csúcsának megfelelő formájú bemarással bírt. A hüvely végét össze kellett tekerni, majd ebbe az üregbe belegyűrni. Ez után kellett a nagyobbik trapézt feltekerni a pálcára úgy, hogy a lövedék csúcsát a már említett üregbe illesztették. A külső papír lövedékkel érintkező részét olvasztott kenőanyaggal vonták be a feltekerés előtt. E felületet nem a szokásos marhafaggyúval, hanem birkafaggyúval kezelték, mely magasabb olvadáspontú, jobb kenőképességű anyag volt, mint a korábban hasznát kenőanyagtípus, a marhafaggyú. A papír lövedékkel érintkező részének kenőanyaggal bevonása azért volt fontos, hogy a kenőanyaggal átitatott rész a betöltéskor ne válhasson le a lövedékről. Az elkészült papírhenger alját a lövedék fenekére hajtották, így a kenőanyaggal átitatott rész egyben azt is segítette, hogy a lehajtott vég szárnyai egymáshoz ragadjanak, s a töltény ne nyílhasson ki a tölténytáskában vagy szállítás során. Egy munkás 10 óra alatt 1000-1200 hüvely elkészítésére volt képes, egy csapat 25 főből állt, melyet egy tizedes vezetett, vagyis így egy csapat egy műszakban 25000 lövedékkel szerelt töltényhüvely elkészítésére volt képes.

A következő állomás a lövedék betöltése volt. Ezt egy tizedes által vezetett hat fős csapat végezte. Négy fő betöltötte az 55 szemer (3,85 g) puskaport, egy folyamatosan vizsgálta, hogy a hüvelyek biztosan be vannak-e töltve, egy pedig továbbszállította a következő állomásra a betöltött töltényeket. Egy hat fős csapat 10 óra alatt 25000 db elkészítésére volt képes.

Újabb tizenegy fős csapat hajtotta el a kész töltények végét. Egy ilyen csapat szintén 25000 db elkészítésére volt képes a 10 órás műszak alatt. Ezután következhetett a kenőanyag felhordása a kész töltény lövedéket tartalmazó részére. Erre a célra szintén birkafaggyút használtak. Kilenc munkás tíz óra alatt 25000 töltény olvasztott kenőanyagba mártását tudta elvégezni. Az elkészült töltény 13,9 mm átmérővel és 67 mm hosszal, és 1 lat 3 Quintel 58 szemer tömeggel (34,7 g) bírt. A tölténytáskában hordott lőszer tehát 2,08 kg volt, vagyis a tölténytáska teljes tömege 2,5 kg volt. A kész töltényeket 13 fős csapatok csomagolták hatosával össze. Egy csapat tíz óra alatt 25000 db töltény lecsomagolására volt képes. Minden tölténycsomag önálló etikettet kapott, melyen feltüntették a lőszer típusát. Az expanziós lövedékkel szerelt tölténycsomagok a követező feliratot kapták:

6 St. sch. Inf.- u. Jäg.-Kaps.-G.P.

m. Exp.-Sp.-G.¹⁰

Wien 1863

A lecsomagolt töltények faládákba kerültek, melyeken szintén pontosan feltüntették a töltény és lövedék típusát.¹¹

Szállításra készen

A kompressziós töltények cseréje olyan hosszú folyamat volt, hogy tulajdonképpen nem ért véget sohasem. Erre bizonyíték a königgrätzi csatatér leleteinek vizsgálata. Az alaposan megbolygatott csatatér földjéből máig szép számmal kerül elő mind kompressziós, mind expanzív lövedék, ami bizonyítja, hogy a raktárak készleteinek költséghatékony kitakarítása fontosabb volt, mint az, hogy a katonák a lehető legjobb lőszert tüzeljék.

Németh Balázs

I. rész: A kiskaliber kérdés

II. rész: A rendszeresítés

III. rész: Káosz és korszerűsítés