A Lorenz puska története III. Káosz és korszerűsítés
Vadász és magyar sorgyalogezred katonája Lorenz fegyverekkel. A felszerelés új tartozéka: a mellen viselt csappantyútartó
A teljes hadsereg átfegyverzése persze nem volt gyors folyamat. Bár 1854-ben Augustin báró hat éves periódust jelölt meg, mely alatt ez sikerrel véghezvihető, a tizedfordulón még csak a hadsereg fele rendelkezett új típusú fegyverekkel. Ennek megfelelően a régi sima csövű fegyvereknek is hadrendben kellett maradniuk. 1854 azonban nem csak a huzagolt fegyverek általános rendszeresítését, hanem a gyújtási mód megváltoztatását is magával hozta, így a hadsereg még hadrendben maradó tűzfegyvereit is mind át kellett alakítani csappantyús gyújtásra.
Az 1850-es évek második felére tehát nem hogy egyszerűsödött, hanem éppen ellenkezőleg, bővült a rendszerben tartott a tűzfegyver típusok mennyisége a gyalogságnál. Ez nem csak a logisztika, hanem a kiképzés rendszerét is jelentősen nehezítette. A soknyelvű monarchia számára alapvetően nehéz feladatot jelentett, hogy nemzeti nyelvükön kívül más nyelvet nem beszélő legények fejébe verje a regulát, s mindezt tetézte, hogy tűzfegyverek kavalkádjával kellett megismertetni a gyalogság katonáit.
A sorgyalogság, határőrgyalogság, és a vadászcsapatok katonái tehát kilencféle fegyverrel rendelkeztek, melyek háromféle gyújtási móddal bírtak, és három különbözőféle lövedéket tüzeltek. A szárd-francia–osztrák háború idején tehát az egységes fegyverzet még messze nem állt rendelkezésre. A hadvezetés ugyanakkor törekedett arra, hogy egy századon belül vagy régi, vagy új típusú fegyverek jelenjenek csak meg. Ideális esetben egy sor-, vagy határőrgyalog század 14 altisztje és 64 tizedese és közlegénye volt felszerelve állítható irányzékkal szerelt Lorenz puskával, míg az első két sor 128 legénye blokk irányzékkal felszerelt Lorenz puskával. Azok a századok, melyek régi típusú fegyverrel harcoltak két felé puskát kaptak: a harmadik sor 54 katonája 1842 M és 1849 M kamráspuskákkal volt felszerelve, míg az első két sor 152 legénye hagyományos, gyutacsos, sima csövű Augustin puskával. A nem harcoló századok 132 fő legénységi állományát szintén régi típusú sima csövű fegyverekkel szerelték fel. A vadászcsapatok felszerelése egységesebb volt. E csapatnem minden katonája új típusú fegyverrel küzdött az évtized végén. Egy vadászszázad 14 altisztje és 60 őrvezetője, vadásza – összesen 74 fő – harcolt támasztékos csőfarral ellátott Dornstutzennel, míg az első két vonal 120 katonája hagyományos vadászpuskát – Ordinäire Stutzent – kapott.
A lőszerjavadalmazás sem volt egységes a régi és új típusú fegyverekkel felszerelt csapatoknál. A sor- és határőrgyalogság Lorenz puskával felszerelt katonái békében 24, háborúban 60 töltést kaptak, míg altisztjeik 24 és 12 darabot. Sima csövű fegyverrel felszerelt bajtársaik háborúban 60, békében 20 töltés kaptak, míg altisztjeik 20 és 10 db töltényt tarthattak a patrontáskában. A vadászcsapatok közlegényei háborúban 60, békében 24, míg altisztjeik 30 és 12 db töltést kaptak.
Az új típusú fegyverek nem csak a pontosság tekintetében voltak fejlettebbek elődeiknél. A sima csövű puskák 9-11 g-os lőportöltetet és 24 g-os golyót tartalmazó töltése jelentős visszarúgással bírt. Egy 1841 M gyalogsági puska visszahatása három-négyszerese volt egy mai AK47 gépkarabélynak, ami nem csak terhelte a katonát, hanem a pontos lövés leadását is korlátozta. A Lorenz-féle fegyvercsalád rendszeresítésekor ugyan kis mértékben nőtt a lövedéktömeg (24 g-ról 28 g-ra), de a kezdősebesség erősen csökkent, miközben a puska tömege nem tért el jelentősen a korábbi puskákhoz képest. Ennek köszönhetően, míg egy sima csövű gyutacsos puska visszahatása 63-64 bécsi font volt, addig egy Lorenz-féle fegyver esetében ez az érték 50-55 font között maradt, vagyis 14-20 %-kal csökkent a fegyver visszahatásának mértéke, mely egyrészt kevésbé fárasztotta a katona idegrendszerét, másrészt kezelhetőbbé tette a fegyvert az által, hogy a katonának kevésbé kellett tartania a fegyver ütésétől.
A puska nem csak lőfegyver, hanem vívó fegyver minőségben is fontos maradt. A képen vadász támadja a lovaskatonát. Minél rövidebb volt a fegyver, annál hosszabb volt a szurony, hogy a hatásos teljes hosszt a fegyver elérje. Nem véletlen, hogy a vadászkarabélyok vágószuronya jóval hosszabb volt, mint a gyalogsági puska döfőszuronya.
A Lorenz puskák korszerűsítése
Az 1854-ben rendszeresített Lorenz puska minden tekintetben a kor egyik legfejlettebb hadipuskája volt, de korántsem érte el fejleszthetőségének határait. 1862. március 10-én August Degenfeld-Schonburg táborszernagy, hadügyminiszter a gyártás optimalizálását, fejlesztését javasolta az uralkodónak. A fejlesztés nem a fegyver képességeit, hanem gyártásának költségeit, és minőségét volt hivatott növelni. A vasból készült puskacső helyett öntött acél alkalmazását javasolta, valamint a lakatszerkezet áttervezésével, a csereszabatosság teljes biztosításával a fegyver legkomplikáltabb alkatrészének gyártását kívánta hatékonyabbá tenni. Az 1854 M puskák esetében ugyanis a lakatlemezt illeszteni kellett a lőkúp dobjához. 1862-ben a hadügyminiszter a lakatelemez áttervezésével, egyszerűsítésével e problémát tervezte megoldani, miközben az összes Lorenz-féle fegyveren azonos méretűre változtatta volna a lakatokat. A cseréhez kiválasztott kisméretű pisztolylakat már rendelkezésre állt, bár a lovasság számára az új fegyver tervezése csak 1855-ben kezdődött meg, a rendszeresítés pedig csak 1861-ben történt meg. A gyalogsági puska irányzékát is egyszerűsíteni tervezte. Az új puskamodellen már csak a nagy távolságú irányzékot javasolta használni, elhagyva az első két sor számára alkalmazott egyszerű blokk irányzékot. A szurony rögzítési módja is némiképp módosult. Az 1854 M puskákon a szuronyrögzítő szemet forrasztással erősítették a torkolathoz, az 1862 M puskák esetében ez már a cső anyagából lett kialakítva az öntés során, ami növelte a rögzítés szilárdságát, valamint gyorsította a gyártást.
Az 1862. évi új kislakat és a 1854. évi régi nagy lakat
A gyártás átszervezése csak kevés állami befektetést igényelt, mivel az állami gyárak sikerrel találtak új piacot a korszerű hadipuskának. A szász királyság részére, és a polgárháborút vívó Amerikai Egyesült Államoknak 113000 db puskát értékesítettek, mely nagyrészt fedezte a fejlesztések költségét.
Alig három nappal a miniszter javaslattétele után a császár jóváhagyta a módosításokat és a sor- és határőrgyalogság minden katonája számára azonos fegyvereket rendszeresített.
Az 1862. évi modernizáció a vadászok fegyvereit nem érintette. Az 1854 M Jägerstützen szintén 4 huzagos, 13,9 mm-es csővel készült, de a fegyver kialakítása a csapatnem igényeinek megfelelően más volt, mint a sorgyalogság és a határőrgyalogság esetében. A cső rövidebb volt, a huzagolás emelkedési szöge pedig gyorsabb, hogy a rövid csőhossz alatt is megfelelő perdületet kaphasson a kompressziós lövedék. A cső nyolc szögletű volt, csak a torkolatnál esztergálták kerekre, hogy a vágószurony rögzíthető legyen. A fegyver irányzéka is eltért a megszokottól: a már említett dán típusú irányzék került felszerelésre, mely egy íves pályán mozgó lapból állt. A nézőkét 1100 lépés távolságig (825 m) lehetett nagy pontossággal állítani.
A fegyver töltővesszője – igazodva az évszázados császári-királyi vadászhagyományokhoz – nem a puska cső alatti csatornában volt elhelyezve, hanem azt a vadász a tölténytáska szíjához rögzítve viselete, hogy az mindig kéznél legyen.
A vadászpuskák egységesítésére is történt kísérlet, 1862. évi jelzéssel a bécsi arzenál őriz olyan vadászpuskákat – Leichter Jägerstützen – , melyek az 1862. évi kis lakattal készültek, csövük pedig végig lekerekített, öntött acélból készült változat. Ezek rendeltetéséről, céljáról ismeretünk nincs.
Németh Balázs
(folytatjuk!)
