Lorenz Jägerstützen kardbajonettel, katonai vadász lőportartóval

A több hónapos tesztperiódus lezárását jelentő konferencia memorandumát 1854. augusztus 3-án vehette át a császár. A memorandum részletesen foglalkozott az új típusú lövedék előnyeivel, mely egyformán jól volt tüzelhető Thouvenin-féle támasztékos csőfarral és hagyományos csőfarral rendelkező fegyverekből. A bizottság külön kiemelte, hogy a lövedék szimmetrikus megzömítésére használatos tüske el is hagyható a csőfarból, hiszen a közvetlenül lőportöltetre ültetett lövedék biztosabbá teszi a fegyver gyújtását, és elősegíti a teljes töltet megfelelő elégését.

Stefan Freiherr von Wernhardt 1858

Eredetileg a huzagolt fegyverek rendszeresítését csak a vadászcsapatok harmadik sorban harcoló katonái és az altisztek esetében javasolták, de mivel az új fegyvertípus messze meghaladta a korábbi Jägerstützen és kamráspuskák képességeit, így az első és a második sor katonái részére is e típust javasolták. Hogy a fegyverek képességeit teljes mértékben ki tudják használni, az új Jägerstützen irányzékát is módosítani javasolták. A nagy távolságra is precízen állítható dán íves irányzék – Bogenvisier – felszerelését javasolta a bizottság. A gyalogság összes fegyverének lecseréléséről ekkor még nem történt döntés. A gyalogos fegyvernem teljes átfegyerzése heves vitákat váltott ki. A tagok nagy része úgy gondolta, hogy elegendő ha a sor- és hatrőrgyalogság harmadik sorát szerelik fel huzagolt puskákkal, míg az első két sor katonái továbbra is sima csövű fegyverrel harcolnak. Persze voltak, akik értették a jövő üzenetét és a teljes gyalogság átfegyverzését javasolták. A Stephan von Wernhardt báró altábornagy által vezetett “modernista” frakció azonban alulmaradt a vitákban. 1854. augusztus 5-én Ferenc József parancsa szerint a sor- és határőrgyalogság katonáinak harmadik sora és altisztjei kaptak csak Lorenz-féle huzagolt gyalogsági puskát, míg az első két sor továbbra is sima csövű puskával kellett harcoljon. A vadászcsapatok legényei is új fegyvertípusk kaptak. A harmadik volnal katonái, az al- és fővadászok Dorn-Stützent, vagyis támasztékos csőfarral ellátott kiskaliberű puskát kaptak Lorenz-féle lövedékkel, míg az első két sor katonái ugyan ezt a puskát de támasztékos csőfar nélkül.

Az új típusok rendszeresítése egyben a csappantyús lakatszerkezetek rendszeresítését is jelentette, vagyis 1854-ben szakított a császári-királyi hadsereg az 1835-ben használatba vett Console-Augustin-féle gyutacsos gyújtási rendszerrel. Az átfegyverzés minél gyorsabban történő kivitelezése érdekében 1854. szeptember 10-én a császár 2,5 millió guldenes költségkeretet biztosított, s külön forrásokat szabadított fel Vincenz Augustin táborszernagynak a szükséges gépek beszerzésére.

Simacsövű hadipuska 17,6 mm-es űrmérettel, csappantyús lakattal

A tejes gyalogság átfegyverzése mellett kiálló bizottsági tagok azonban nem adták fel egykönnyen a harcot. 1854. szeptember 27-én levélben fordultak az uralkodóhoz, hogy rávegyék döntése megváltoztatására. Számos kézenfekvő indokkal támasztották alá javaslatukat, kiemelve, hogy a katonára demoralizáló hatással lehet, ha tudja, hogy nem a hadsereg legjobb tűzfegyverével harcolhat, hiszen a sima csövű puskák 150 (112 m) lépéses hatékony lőtávolsága nem csak, hogy elégtelen, de eltérő kaliberük miatt az utánpótlás helyzetét is nehezítik, miközben Lorenz fegyvere egyben arra is lehetőséget kínál, hogy a történelemben először a hadsereg teljes kézifegyver arzenálját egységesítsék. A huzagolt fegyverek részleges rendszeresítése mellett kardoskodó tisztek legsúlyosabb érve az volt, hogy ha minden katonát huzagolt fegyverrel szerelnek fel, hajlamos lesz túl nagy távolságról lövöldözni az ellenségre, figyelmen kívül hagyva a tisztek, altisztek utasításait. Wernhard szerint azonban ha a katona túl hamar lövi el lőszerkészletét, az nem a gyalogos bűne, hanem a vezénylő tiszté, altiszté. Mindezek alapján a császárnak azt javasolták, hogy a teljes gyalogság huzagolt fegyvereket kapjon.

Lorenz Jägerstützen csőfara támasztékkal, avagy a Lorenz “tövispuska” csőfara

A huzagolt puska párti tisztek levele nem maradt hatás nélkül. 1855. januárban a császár ismét összehívta a bizottságot, hogy újratárgyalják a teljes rendszeresítés lehetőségét. A maradi tisztek számos kifogással éltek a vita során. A huzagolt fegyvert drágábbnak, kezelését túl komplikáltnak, karbantartását pedig túl bonyolultnak ítélték ahhoz, hogy minden legény megkaphassa. Wernhardt azonban jó érzékkel húzta ki a kérdés minden méregfogát. A fegyver költségességével a kevesebb lőportöltetet tartalmazó, és így olcsóbb töltényt állította szembe, míg a huzagolás karbantartásával kapcsolatosan kiemelte, hogy az új puska huzagolásának barázdái oly csekély mélységűek, hogy a tisztítás során sem kell máshogy eljárni, mint ahogy a sima csövű fegyvereket tisztítani szokás. Frappáns és elegáns választ adott a túl nagy távolságra való lövöldözés veszélyére is. Azt javasolta, hogy az első és második sor katonáinak puskáira ne szereljenek állítható irányzékot, csak egy egyszerű blokk nézőkét, melyet fix 300 lépéses (225 m) távolságra állítanak be. Így elejét lehet venni a túl nagy távolságról leadott sortüzeknek.

A császár a javaslatok alapján ismét mérlegre tette a korábbi döntés helyességét, és 1855. február 12-én újabb parancsban orvosolta a korábbi hibát, s a teljes gyalogság részére az új típusú puska rendszeresítését rendelte el a már említett kétféle irányzéktípussal.

Ferenc József döntésének megfelelően jelentősen csökkent a hadseregben rendszeresített tűzfegyverek típusválasztéka, miközben a kaliberek is egységesültek. 1855. februárban tehát a következő típusok rendszeresítése mellett született döntés:

Fentről lefelé: Infanterie gewehr, Korps Gewehr, Jäger Stützen

• gyalogsági puska – Infanteriegewehr – kétféle irányzékkal
• vadászpuska támasztékos csőfarral – Dorn-Stützen – a vadászok harmadik sorának, alvadászoknak, fővadászoknak
• vadászpuska – Jägerstützen – a vadászok első két sorának
• különcsapat puska – Korps Gewehr – szanitéceknek, csendőröknek, flottilla csapatoknak, haditengerészetnek és más speciális csapatoknak

Mindemellett döntés született arról is, hogy a lovasságot is huzagolt pisztolyokkal és karabélyokkal kell felszerelni a jövőben.

A kétségtelen, hogy a császári-királyi hadsereg ambivalens módon viszonyult a huzagolt fegyverekhez. Egyrészt már a 18. század dereka óta integrálta a magas felkészültségű, pontos lövésekre képes, huzagolt fegyverekkel felszerelt vadász csapatokat a hadrendbe, másrészt ugyanakkor kitartóan vonzódott a pompás harctéri zárt rendekhez, azok nagy sűrűségű sortüzeihez, valamint a bajonettrohamhoz. Az új fegyvertípus rendszeresítése azonban már egyértelművé tette, hogy mi lenne a helyes követendő irány. Friedrich Müller, a bécsújhelyi fegyvertan akadémia tanára a következőképpen fogalmazott 1857-ben megjelent tankönyvében:

„A sor- és határőrgyalogság fegyverei képesek arra, hogy e csapatok igényeinek megfelelően, 300 lépés távolságon gyors és nagyon hatékony tűzzel harcoljanak a katonák két fő mélységű vonalban, mely közelharcban is hatékonyabb lehet, mint a hidegfegyverek használata. Ezek az elvek jelentek meg az új típusú fegyver tervezése során, mellyel csapataink nagy része fel van szerelve. A nyílt rendben küzdő gyalogság lőtávolságának növelése érdekében, szükséges, hogy a csapatok egy része és az altisztek olyan puskákkal legyenek felszerelve, melyek irányzéka 900 lépésig állítható.”

Müller már egyértelműen a szurony fölé helyezi a puskatűzzel megvívott harcot, ugyanakkor fel sem merül benne, hogy a tűzharcot a csapatok ne zárt rendben vívják meg. A nyílt rendben harcoló csatárok feladata továbbra is „csak” a nagy távolságú tűzharc megvívása, vagyis a zárt rendű csapatok harcának előkészítése volt.

I. rész: A kiskaliber kérdés

Németh Balázs

(folytatjuk!)