A hátultöltő fegyverek tömeges megjelenése a 19. század második felére tehető, ugyanakkor a tűzgyorsaság növelése, és a fegyverek töltési módjának kényelmesebbé, egyszerűbbé tétele már a 17. században is olyan fegyverkoncepciókhoz vezetett, melyek jóval megelőzték korukat. Bonyolultságuknak, kiforratlanságuknak és sokszor veszélyességüknek köszönhetően nem voltak alkalmasak az elöltöltő fegyverek felváltására, de speciális szerepben, kis mennyiségben megjelentek az európai hadseregekben.

Az elöltöltő fegyver tűzgyorsaságának korlátai a töltési módban keresendők: a fegyver csövébe csak a torkolat felől lehet betölteni a lőport, így a fegyveren folyamatosan fogást kell váltani a katonának. Az önfelporzó rendszerű kovás muskéták tűzgyorsasága elérhette a percenkénti 4-6 lövést, de ennél jobb eredményt elöltöltő rendszerrel elérni már nem lehetett. A könnyű gyalogos harcmodor elterjedése azonban fejlesztéseket indukált. A fegyverek többlövetűvé tétele egy lehetséges megoldást ajánlott. Több csövű fegyvereket, vagy forgó töltényűrköteggel – revolver dobbal – rendelkező fegyvereket már a 16. században is készítettek, de az egylövetű fegyverek tűzgyorsaságának gyorsítása továbbra is fontos kérdés maradt. Számos korai kísérleti, egyedi fegyver ismert, jelen cikkemben azonban csak azokra a fegyverekre korlátozom a figyelmet, melyet hadseregek rendszeresítettek.

Az M 1770 Crespi hátultöltő puska

Crespi puska (forrás: bonhams.com)

Crespi zár nyitva (forrás: Alte handfeuerwaffen)

Az egyik első megoldást egy olasz órakészítő és lakatos, Giuseppe Crespi készítette. Crespi fegyvere egy felfelé megnyitható kamrával rendelkezett a csőfarnál, melyet megnyitva a töltényt úgy is be lehetett tölteni, hogy a fegyvert a lőirányból nem mozdította ki a katona. A töltés a csőfar megnyitásával kezdődött. A katona felharapta a papírtöltényt, felporozta a serpenyőt, majd a lövedéket a papírhüvellyel együtt a felhajtott lőporkamrába töltötte. A csőfar lezárása után a puska a kovás fegyvereknél megszokott módon volt elsüthető. A puska egy hosszú, behajtható bajonettel bírt. Crespi 1600 dukátot kapott a császári-királyi hadseregtől találmányáért, mely segítségével bármely rendszeresített elöltöltő fegyver átalakítható volt hátultöltővé. A csőfar szigetelését azonban nem tudta megoldani, így a katonák nem szerették a fegyvert. Féltek attól, hogy a csőfarnál kifújó lőporgáz megégeti szemüket, kezüket. Ilyen fegyverrel harcolt a bécsi egyetemi hallgatókból és tanárokból toborzott, 1797-ben felállított önkéntes csapat is. A hadsereg átterveztette a kamra zárolását, szigetelését, és a Crespi-féle rendszerre átalakítottak gyalogsági muskétákat, dragonyos muskétákat, és vadászfegyvereket is.

Az M 1780 Girardoni-féle hátultöltő fegyverek

A császári-királyi hadsereg kétségtelenül legérdekesebb, és legfejlettebb lőfegyverei egy dél-tiroli, ampezzoi fegyverkészítő, Bartholomäus Girardoni nevéhez köthetőek. Girandoni Crespi rendszeréhez hasonló módon megnyitható kamrával látta el fegyvere csőfarát, de ő egyben automatizálta az elsütőszerkezet működését is. A fegyver kovás lakatszerkezettel rendelkezett, melyet a csőfar megnyitása és visszazárása automatikusan feszített meg és porzott fel. Így a fegyver elsütéséhez mindössze négy fogás volt szükséges: 1. a kamra megnyitása, 2. a töltény betöltése 3. a kar segítségével a kamra visszazárása, 4. tüzelés.

Girandoni ismétlő szerkezete

Girardnoni ismétlő kovás puskák szerkesztésével is kísérletezett. A fegyver lelke egy tolózár volt, mely a cső melletti tárakból adagolt egyik oldalról a másikra történő áttolás közben új lövedéket és lőport a csőbe a csőfar felől. A csőfar zárolása nem volt azonban megoldható, így komoly veszélyt jelentett, ha a lövés lángja visszafújt és elérte a portartót. Girardoni vesztét is saját fegyvere okozta, bal kezét egy ilyen szerkezetű fegyver robbanása során veszítette el.

A Ferguson-féle puska

Korai hátultöltő hadifegyverek persze nem csak szűkebb pátriánkban születtek. A brit hadsereg őrnagya, Patrick Ferguson 1776-ban kapott szabadalmi védelmet hátultöltő mechanizmusára, mely tulajdonképpen egy 1720 táján megszületett koncepció újragondolása volt. Ferguson csőfara különleges megoldással bírt: a sátorvas egy teljes elfordulásával lefelé kitekeredett egy csőtengelyre merőleges durva menetű csavar. Az így megnyílt csőfarba felülről kellett betölteni a golyót, majd a lőport. A cső huzagolt volt, a fegyver űrmérete pedig kisebb volt, mint a hagyományos gyalogsági muskéták kalibere. A lőporkamra nagyobb átmérővel bírt, mint a cső, így a kamrába ejtett, cső űrméretnél nagyobb golyó az átmeneti kúpnál megszorult, elzárta a mögé töltött lőportöltet útját.

Az angol hadsereg keservesen keresett olyan eszközt, mely sikerrel vehette fel a harcot a huzagolt fegyvereikkel mesterien bánó észak-amerikai telepesekkel. A Ferguson-féle puska nagyszerű lehetőséget kínált arra, hogy tűzgyorsaságban meghaladják, pontosság tekintetében pedig utolérjék a nyílt rendben is harcolni tudó lojalista könnyű gyalogos egységek a telepesek képességeit.

Ferguson zár nyitva (forrás: bidsquare.com)

Ferguson ekkor századosi rangban szolgált a 70. gyalogezredben, és korán megértette, hogy a vonalharcászat és a sima csövű gyalogsági muskéta mennyire alkalmatlan a kis háborúk megvívására. 1776. április 27-én a woolwich-i királyi fegyvergyár lőterén jeles társaság gyűlt össze, hogy megtekintsék az új fegyver képességeit. A szeles, esős napon Ferguson maga kezelte a fegyvert, hogy elkápráztassa a nézőközönséget. Először egy 200 yard távolságban elhelyezett célra tüzelt percenkénti 4 lövéses tűzgyorsasággal 4-5 percen keresztül, majd emelve a tűzgyorsaságot 6 lövést adott le hatvan másodperc alatt. A következő lépésben fegyvere könnyű kezelhetőségét bizonyította azzal, hogy 4 mérföld/órás sebességgel haladva töltötte és lőtte ki a fegyvert percenkénti négy lövéses tűzgyorsasággal. Utoljára a fegyver könnyű kezelhetőségét azzal demonstrálta, hogy a töltött fegyver serpenyőjébe és csövébe vizet töltött, hogy eláztassa a lőport. Kevesebb mint fél percre volt csak szüksége ahhoz, hogy a fegyver ismét tűzkész legyen, sőt, a nedves lőportöltet kicserélése után 100 yardon a lőlap centrumát találta el. A lőkísérlet igen meggyőző volt, George Townsend tábornok, a fegyverkezési hivatal parancsnoka kijelentette, hogy nem készülhet eztán huzagolt vadászpuska, Ferguson tervei alapján készült fegyverekkel kell felszerelni a könnyű gyalogságot.

A kitekerhető csőfar azonban nem Ferguson találmánya volt. A 18. század első felében már számos példával rendelkezünk e megoldásra. Ilyen megoldást alkalmazott Daniel Lagatz danzigi fegyverkészítő, de Fergusonra egy francia mester, Isaac de la Chamuette volt. La Chamuette protestáns menekültként érkezett 1721-ben Londonba, és azonnal szabadalmi védelmet kért szerkezetére, melyen Ferguson igen kis módosításokat kellet csak, hogy végrehajtson. A francia import ötlet természetesen szúrta az angol fegyverkészítők szemét, de ennek ellenére is tesztelni kívánta azt a hadsereg. A lőkísérletek eredményéről sajnos információ nem maradt fenn, de biztosan nem lehetett teljesen meggyőző, hiszen George Townsend tábornok, a fegyverkezési hivatal parancsnoka szerint a szerkezet könnyen megszorulhat, s ilyen állapotában lassú és körülményes javítása, főleg szolgálat közben.

Ferguson megoldotta ezeket a problémákat, s szabadalma is tulajdonképpen inkább a módosításokról szól, mint a konkrét hátultöltő metódusról. Úgy alakította át a csőfart lezáró csavart, hogy az ne tekeredhessen ki a csőből, vagyis a katona ne veszítsen időt azzal, hogy vissza kell illessze a menetet. A csavart menetét is úgy alakította ki, hogy a visszafelé fújó lőporgáz által hagyott szennyeződések ne akaszthassák meg a rendszert.

A hadsereg összesen 100 db fegyvert rendelt, melyet négy fegyverkészítő azonos arányban gyártott le: 25 db-ot William Grice, 25 db-ot Benjamin Willets, 25 db-ot Mathias Barker és 25 db-ot a Galton & Son. A fegyverek csöve huzagolt volt, űrméretük pedig .68” volt.

A fegyverekkel egy önálló csapatot kívántak felszerelni, melyet a 6. és 14. ezred katonából válogattak össze. Ferguson is csatlakozott az alakulathoz, melyet az észak-amerikai kontinensen vetettek be. A fegyverek és a könnyű gyalogság jól vizsgázott, számos ütközetben bizonyították a rendszer életképességét a telepesek lövészei ellen. Nagy veszteségeket szenvedtek, és 1778-ban Ferguson is megsebesült karján, melynek következtében leszerelték a csapatot, s a katonákat más ezredek könnyű századaihoz helyezték át. Ferguson felépült a sebesülésből, és különböző lojalista önkéntes csapatokat szervezett. A halál 1780-ban, őrnagyi rangban érte. Harcban esett el, mikor a felkelők legyőzték önkéntes milicista zászlóalját.

Fegyverei sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A fegyverkezési hivatal élén Townsendet váltó új parancsnok Durs Egg hátultöltő rendszerét preferálta, s hiába vizsgázott jól a Ferguson-féle fegyver, további rendszeresítése elmaradt.

A Hall-féle karabély

Hall puska (forrás: rosckislandauctions.com)

John Hancock Hall 1811-ben szabadalmaztatta az Egyesület Államokban hátultöltő fegyverét, melyet a hadsereg 1819-ben rendszeresített is. Hall fegyvere eredetileg kovás, majd 1842-től csappantyús lakattal készült. Szerkezet szempontjából a töltőkamrás rendszerek közé tartozik, de a fegyver érdekessége, hogy a kamra egy egységet képez a lakattal, vagyis amikor a fegyver jobb oldalán lévő kart elhúzva megnyílik a csőfar, vele mozdul a lakat is. A fegyver .525” átmérőjű tiszta ólom golyót tüzelt 100 grain feketelőpor töltettel. A fegyvernek készült .69” űrméretű változata is, tűzgyorsasága pedig elérte a percenkénti 8-9 lövést. A csőfar szigetelését Hall nem tudta megoldani, így a töltőkamra és a csőfar illeszkedésénél jelentős mennyiségű gáz szökött el zavarva a lövészt, gyöngítve a töl tést. A fegyver kovás és csappantyús változatából több tízezer darab készült Harper’s Ferry-ben és számos szerződött magán gyárban. A polgárháború idejére a fegyverek már elavultak, mégis mind az északi, mind a déli hadsereg szolgálatba állította őket a szükségben.

Németh Balázs