A francia 1777 M fegyvercsalád fontos szerepet tölt be a fegyvergyártás történetében. Nem csak azért, mert a típuscsalád tagjai valószínűleg a kor legjobb hadifegyverei voltak, hanem azért is, mert ez volt az első értékelhető kísérlet, hogy olyan fegyvereket állítsanak hadrendbe, melyek csereszavatos alkatrészekből álltak.

A történet ugyanakkor jóval nagyobb eszközökkel kezdődött. Olyan felvilágosult, mérnök szemléletű tüzértisztek vezették a folyamatot, mint Jean-Baptiste Vaquette de Gribeauval, akik az uralkodótól első feladatként a tüzérség korszerűsítését kapták. Céljuk a hatékonyabb tüzérség volt, ugyanakkor az eszközök paramétereinek fejlesztése mellett új gyártási eljárást is bevezettek.

A régi rendszer szerint az állammal fegyverkereskedők álltak kapcsolatban, akik a királyi szabvány szerinti fegyverek gyártására szerződtek fegyverkészítőkkel. A megrendelésekhez mintafegyvereket mellékeltek, melyek vonalvezetését, fő paramétereit a gyártónak követnie kellett. Csereszabatosságról értelemszerűen szó nem lehetett, hiszen ez nem is volt elvárás.

Az új rendszer ettől jelentősen különbözött. Az állam igyekezett maga szerződni a fegyverkészítőkkel, de tőlük elsősorban nem kész fegyverek, hanem alkatrészek beszállítását várta el. Ezek pontos elkészítéséhez biztosított idomszereket és sablonokat. A vállalkozó a megrendelt alkatrészeket így pontos méreteknek megfelelően készíthette el, majd azokat valamelyik királyi arzenálba (St. Etienne, Maubeuge, Charleville) szállította be. Itt királyi ellenőrök idomszerrel ellenőrizték méreteit felhasználás előtt, a selejtet pedig visszaküldték a gyártónak természetesen kifizetetlenül.

Az új rendszert sikerrel alkalmazták a tüzérségnél. Az uralkodónak 1776-ban Philippe Charles Tronson du Coudray javasolta, hogy itt az ideje a puskákat is korszerűsíteni. XVI. Lajos gribeavualista tisztekből szervezett bizottságot, hogy meghatározzák az új puska legfontosabb paramétereit. A bizottság öt pontban fogalmazta meg elvárásait:

1. A csövet két pánt fogja az ágyazáshoz.
2. Az első rögzítőben alakítsanak ki tölcséres csatornát a töltővesszőnek.
3. Az ágyazás rendelkezzen egy félhold formájú kivágással a pontos célzás érdekében.
4. A serpenyő készüljön rézből és legyen megdöntve a könnyebb töltés érdekében.
5. A kakas legyen vastag és erős, a pofák alatt legyen kivágás.

A pályázatra öt gyártó adott be mintafegyvert. Gribeauvalnak ugyanakkor volt saját befutója. Honoré Blanc 1763-óta a St. Etienne-i arzenál felügyelője volt, és a csereszabatosság bevezetésének feltétlen híveként ismerték. A választás az ő fegyverére esett.

Blanc nem csak a puskát tervezte meg, hanem az ellenőrzéshez szükséges idomszereket, valamint az alkatrészek készítéséhez szükséges sablonokat, célszerszámokat is. A munka rohamléptekkel indult, és hogy mindenhol egységes elvek alapján készüljenek a fegyverek, 1778-ban az uralkodó a három legnagyobb arzenál főfelügyelőjévé tette Blanc-t.

Blanc célja a gyártás gyorsítása, költséghatékonyabbá tétele volt, de azt is szem előtt tartotta, hogy csökkenthető legyen a képzett munkaerő szükséglet.

A siker azonban még váratott magára. 1786-ban körbeutazta az arzenálokat, és amit látott, kiábrándítóan távol volt a tervektől. A gyártól elutasították az új módszert. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy jelentősen megnőtt a selejtarány, másrészt pedig a fegyverkereskedők is lobbiztak az új rendszer ellen, hiszen jelentős profittól estek el. A technológia sem volt tökéletes. A sajtolással készített lakatlemezek törékenyek voltak, a sablonok pedig annak ellenére is koptak, hogy keményre edzett acélból készültek, hogy a reszelő ne foghassa őket. Ezek cseréje pedig komplikált és költséges volt.

Utazása arra sarkallta Blanc-t, hogy egy önálló mintaüzemet létesítsen, melyhez az uralkodó támogatását adta. A vincennes-i kastélyban rendezkedett be a lakatok gyártására specializált üzem, ahol megvalósult az eredeti terv. Ahogy a forradalom azonban egyre jobban balra tolódott, úgy csökkent a program támogatottsága. 1790-ben a gyár már a bezárás határán lavírozott, ezért felkereste a kormányt, hogy ismét biztosítsák támogatását.

A kormány a Francia Tudományos Akadémiát kérte fel egy bizottság felállítására, mely 1791-ben meglátogatta a vincennes-i üzemet. Bizonyítottnak látták, hogy a rendszer működik és pozitív hangvételű beszámolót készítettek a kormánynak.

A hadügyminiszter, Louis Antoine Jean Le Bègue de Presle Duporteil azonban szkeptikus maradt. Önálló bizottsággal újra vizsgáltatta az ügyet és megállapította, hogy Blanc valóban képes csereszabatos lakatokat készíteni, de az eljárás lassú és költséges. A miniszter ezért megvonta támogatását, vagyis az gyártási eljárás elbukott még mielőtt az első koalíciós háború kitört volna.

Blanc visszament a St. Etienne-i arzenálba főfelügyelőnek, de 1797-ben elhagyta az üzemet és önálló vállalkozásba fogott. Roanne-ban magángyárat alapított csereszabatos lakatok gyártására. Több ezer jó minőségű puskaszerszámot szállított az állami arzenáloknak, de a gyár mégis a csőd szélén egyensúlyozott. Itt sikerült elérni teljes célját is, hiszen képes volt olyan gyalogpuskákat készíteni melyek minden alkatrésze csereszabatos vol

1801-ben bekövetkezett halála előtt eladta a vállalkozást anyagi gondok miatt. A termelés egy részét Liege-be költöztették, de az ott készült alkatrészek gyártása már a régi rendszer szerint történt. A roannei-i és liege-i üzemek 1806 és 1807-ben zártak be.

A francia hadsereg azonban nem felejtette el a koncepciót, és 1810-től St. Etienne-ben és Vincennes-ban is ismét próbálkozni kezdtek Blanc módszerével több kevesebb sikerrel.

Az 1777 M fegyvercsalád tehát nem készült csereszabatos alkatrészekből, bár az is bizonyos, hogy jó pár ezer lakat megfelelt ennek az elvárásnak. A cél teljes elérése csak a 19. század közepén sikerült a hadseregeknek.

Németh Balázs, 2024. július

A sorozat első része az 1777 M töltényekről.

A sorozat második része a csereszavatos gyártásról.

A sorozat harmadik része az 1786 M huszár karabély történetéről