Így járvány idején elgondolkodik az ember az élet dolgain. Mit miért teszünk, mi hajt minket és merre? Én a magam részéről mindig nagy csodálója voltam Freudnak, bár nem mindig értettem (egyet vele). De ez nyilván az alacsony képzettségemből adódik, mivel nem vagyok képzett pszihoanalitikus (csak egy orvos az SBO-n). No, dehát mindegy is hisz ez nem egy elmegyógyászati oldal! Bár a vélemények erről megoszlanak…

Ilyen volt

Arról szeretnék írni, hogy úgy 5-6 éves koromban láttam egy westernt ahol a gonosz jenkik a hadifoglyok pisztolyainak levágták a csövét és úgy adták vissza nekik, hogy ne tudják használni azokat (óh mily történelmi bohóság). Az azóta eltelt röpke 40 évben számtalanszor foglalkoztatott a csőhossz-pontosság összefüggése és eddig kellett várjak igazi saját tapasztalatra. Pontosabban egy tavalyi nyári napon a fast-draw számra, ahol bizony sok lett az olaj a dobban. Az amúgy sem sok „tizenötgréjn” nagy-része sajnos elázott. Ebből lett a baj – a kétlövéses számban – az első gömb a cső feléig sem jutott el és a második durra meg ott lett a DUDOR! Hát így a 8 évig használt öreg csatalovam (Uberti 1858 stailness 8”) sajnos odalett.

Ám ekkor jött a mentőötlet és a fegyvermester barátom. A dudor kb a 2/5-3/5 határon volt, ezért a cső proximális végének kivágása, újramenetezve tokba rögzítés látszott kézenfekvőnek. A dobtengely kérdése lényeges még az NMA-k esetén – ezt egy forgó csappal oldotta meg a Mester.  Természetesen ezzel a töltőkar elveszett, de mivel én eddig is bakon töltöttem a dobot, ez nem okozott veszteséget nekem.

Ilyen lett

Az újjávarázsolt fegyvert – mi baj lehet  – alapon kipróbáltam…  15 grain FFF por + 24gr gríz + kence leosztás mellett 10 méteren kezdtünk. Hát két féle ember létezik: aki reszeli az NMA-ján a célgömböt és aki nem. Én az utóbbi csoportba tartozom… (bort kólával sem és stb…). Úgyhogy a csövet felezni: IGEN! Célgömböt reszelni: SOHA! Tudom – tudom így lehord mint a Puzsér! de akkor sem, inkább majd belövöm. Na ez 10 méteren alig-sem sikerült – sem nekem sem a fegyvermesternek. Így megy ez, de a vízszintes szórás bíztató volt.

10 méteren keresgéltünk…

Megpróbáltam feltámasztva 25-ön, hiszen nincs vesztenivalónk egy a kártya-asztal alatti májonlövésre tervezett „ős-snubie” esetében. Hát ekkor jött a meglepetés, mivel a vas a 2 flyer (ami valszeg az én hibám) kivételével igencsak összerakta az ólmot a negyedszáz méteren.

Egy rendes szórás 25 m-en

Úgy tűnik a majdnem 4 col-cső elég is lenne ehhez a töltethez… Sajnos ennek az a szomorú következménye, hogy nem mondhatom rá  versenyen: „azért ment alá a lövés mert rövid a cső… ugye”. De ezzel együtt lehet élni. A lényeg, hogy a szétlőtt remiből egy igen szeretnivaló darab született újjá, amely akár a pontlövészetben is megállja a helyét. És ez jó érzés, mintahogy kézbevenni is … Ezek azok az érzések amit élménylövészetnek nevezünk. Nem tudjuk igazán miért szeretjük, de szeretjük. Valamikor 5-6 évesen beégett valami a tudatalattinkba, egy kicsi csengő ami ha megszólal akkor boldogok vagyunk (Freud után szabadon). És ezt nem lehet körértékkel mérni – egyszerűen jó, nagyon JÓ.

rprme, 2020. május 10.