A tüzéreszközök és kézilőfegyverek valamikor a 14. század közepén váltak el egymástól, ugyanakkor a kis méretű ágyúk, mozsarak és nagyobb méretű kézilőfegyverek technikai paraméterei sokszor olyan közel állnak egymáshoz, hogy a múzeumokban, gyűjteményekben található fegyverek kategorizálása nem egyszerű.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy kézifegyver méretű csöveink nem csak olyan fegyverhez tartozhattak, melyet egy ember képes volt mozgatni, kezelni, hanem részei lehettek egy olyan fegyvernek is, mely több csővel rendelkezett és ágyúkhoz hasonlatos állvánnyal rendelkezett. Szép számmal találunk ilyet korai kódexábrázolásokon már a korai 15. századból.

Helyzetünket csak rontja, hogy a kéziágyúk közel 100 év alatt igen keveset változtak, ami azt jelenti, hogy datálásuk is igen nehézkes, 50 évet pedig igen könnyű tévedni, amikor vallatni kezdünk egy ilyen öreg vas vagy bronz csövet.

A tannenbergi puska azonban más. Egyrészt egészen biztosak lehetünk benne, hogy kézifegyver, mivel megtalálásakor a nyél egy része még benne volt a fegyver csőfaránál található köpűben, másrészt pedig biztosak lehetünk abban is, hogy 1399 előtt gyártották, vagyis igen korai darab. Valójában jelenleg ez az egyetlen olyan kézifegyver, mely esetében a 14. századi származás bizonyítható.

A tannenbergi vár és ostroma

Tannenberg Németország nyugati részén található Seeheim-Jungenheim kerületben, Hesszen tartományában.

A tannenbergi kastélyrom

A tannenbergi várat I. Ulrich von Münzenberg építtette 1230 körül, de az is lehet, hogy egy régi erőd volt az épület magja. A vár elkészülte után nevét von Tannenbergre változtatta. Egy kisebb uradalom központja volt a vár, mely első írásos említése 1239-hez köthető. II. Ulrich halála után a vár tulajdonjoga több családhoz köthető személy között oszlott meg.

A 14. század végén rablólovagok használták hadászati alappontként, innen indultak a környező népek megsarcolására, a Frankfurt és Mayence között járó kereskedők kifosztására, egészen addig, amíg a környék előkelőségei ezt meg nem elégelték és szövetséget nem szerveztek ellenük.

A két város kulcsszerepet játszott a konfliktusban, ugyanis a „Pax Dei” szövetség számára ők biztosították a kőmozsarakat, melyeknek végül is megtörték a falakat. A korszak várai még jellemzően hegytetőn épültek, magas vékony falakkal, tornyokkal, melyek jó védelmet adtak íjak, szemszeríjak nyilai ellen és nehezen voltak megmászhatóak. Az 1399. évi pár hetes ostrom egyben az egyik első jól dokumentált esetünk, amikor a vár megvívásában kulcsszerepet játszottak a tűzfegyverek.

A 15. században épülő erődök magassága már jelentősen csökkent, hegytető helyett inkább sík terepen építették őket, falaik, védműveik olyan szélessé váltak, hogy állják az ágyúzást, és alkalmasak legyenek tüzérségi eszközök telepítésére.

A szövetség gyors sikert ért el, a vár megszűnt erősség lenni, melyet 1399 után sohasem építettek újjá, vagyis amit a romok ma adnak a régészeknek, azok a tárgyak mind biztosan a 14. század vége előtt készültek.

A Tannenberg puska jelentősége

A vár feltárása 1849-ben kezdődött el és tart ma is. Jakob Heinrich von Hefner-Alteneck, Joseph von Hefner, és Johann Wilhelm Wolf foglalta össze az első eredményeket Die Burg Tannenberg und ihre Ausgrabungen published címmel. A szépen illusztrált könyv 1850-ben, Frankfurtban jelent meg.

Ebből tudjuk, hogy a vár romjai alatt nem egy, hanem összesen négy darab kézilőfegyvert (maradványt) találtak. A ciszternából került elő a szinte tökéletes állapotú Tannenberg puska és vasból készült töltővesszője, egy pincéből egy bronz és egy vas puskacsőfar, két felrobban fegyver maradványa, és egy ma már sajnos ismeretlen helyről egy további vas puskacső egy nagyobb darabja. A bronz csőfardarab igen hasonlít a Tannenberg puskára, bár átmérője kicsit kisebb, ugyanakkor űrmérete nagyobb, 20 mm körüli.

A romnál talált leletek egy része, köztük a fegyverleletekkel

A romok közül 553 db nyílhegy is előkerült, miközben lövedékből csak pár darab, bizonyítva, hogy a kézilőfegyver jóval jelentéktelenebb szerepet töltött be a korban, mint az íj és számszeríj.

A Tannenberg puska ma a Német Nemzeti Múzeumban található Nürnbergben.[1] Az eredeti leletek közül a második világháború idején sajnos több eltűnt, így az 1850-es könyv az egyik legfontosabb bizonyítékunk egykori létezésükre.

A puska méretei

A fegyver fontos szerepet tölt be a kézilőfegyverek történetében. Nem azért, mert ez a legöregebb európai fegyver. Megtörténhet, hogy múzeumokban, gyűjteményekben ennél öregebb puska is található. Jelentőségét az adja, hogy e a legkorábbi, melyről pontosan tudjuk, hogy a 14. században készült.

Méreteiről számos téves információ kering mind a nyomtatott szakirodalomban, mind az interneten. Ezek nem a 21. században jelentek meg. Moritz Tierbach: Die geschichtliche Entwickelung der Handfeuerwaffen c. 1886-ban megjelent könyve indította el a félreértések hullámját.[2] Thierbachnak nem volt hozzáférése az eredeti darabhoz, ezért könyvében egy akkor pontos másolatnak hitt darab méreteit adta meg. Ezek a mai napig szinte kiirthatatlanok, pedig alig pár évre rá Ernst Röder Zeitschrift für historische Waffenkunde hasábjain 1902-1903-ban már megcáfolta Thierbach állításait és megadta a puska pontos méreteit.[3]

A cső 32 cm hosszú, tömege 1235 g. A köpű hossza 29-31 mm, a nyolcszögletű csőfarrész 116,4-118 mm, lapokon mért átmérője pedig 33,5 mm. A cső kerek profilú része 168,4-166,8 mm hosszú, a torkolat felé 27mm-ről 22,5 mm-re szűkül. A torkolat nyolcszögletű fríze előtt az átmérő 22 mm-re csökken, létrehozva egy körbefutó csatornát. A fríz átmérője a lapok között 28,9-29,8 mm, szélessége 3-5,1 mm. A cső köpűje és torkolata láthatóan sérült, deformálódott, valószínűleg a kastély rombolása során kialakult tűz deformálta. A fegyvercső anyaga bronz öntvény. A csövet öntés után jól láthatóan reszelővel egyengették el.

A Tannenberg puska Röder ábrázolásában

Thierbach és Röder leírásai között a csőfurat tekintetében található a legnagyobb különbség. Thierbach szerint a cső egy 1 cm átmérőjű lőporkamrával rendelkezik. Röder ennél jóval pontosabb: véleménye szerint a csövet nem fúrták, a furatot az öntés közben alakították ki. A magot valószínűleg ugyanabból az anyagból gyúrták, amiből az öntőforma készült. A cső kihűlése után ezt az anyagot kikaparták, majd valamennyire egyengették a felületet. A csövet fúrással nem egyenlítették. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a cső űrméretéről is számos egymással köszönőviszonyban sem lévő információ érhető el a szakirodalomban.

Röder szerint a cső átmérője nem egyenletes. A torkolatnál 17,2-17,9 mm, mely fokozatosan szűkül 16,4 mm-ig. Állítása szerint a csőfarban nem lőporkamra van, mindössze egy szűkület tapasztalható, mely rövid szakaszon 6,7-8,9 mm-re korlátozza az űrméretet, de utána az ismételten megnyílik közel a csőűrméretre.

A Röder által leírt csőfurat ,kialakítás

Jó kérdés, hogy ennek a szűkületnek – ha valóban van ilyen a csőben – mi lehetett a funkciója. A lövedék egy ponton való megállításának lehetett oka az, hogy megakadályozzák a lisztlőpor összenyomását. A finom por állagú korai lőporok ugyanis sokat veszítettek erejükből, ha a töltetet a lövész összenyomta. Ilyenkor a lőporoszlop részecskéi közül kiszorult a levegő, ami jelentősen csökkentette a gézfejlesztésében résztvevő égő felületet és így a gáznyomást.

Ugyanakkor lehetett ok a levegős töltés lehetősége is. Ma ez nem tekinthető biztonságos töltési módnak, hiszen a modern, granulált feketelőporok esetében, ha a lőpor és lövedék közt légrés marad, az akár a cső robbanásához is vezethet. A lisztlőporok esetében azonban van olyan forrásunk, mely ennek szükségességét írja le.

Az 1432-re datált Freiburger Handschrift (MS. 362) [4] szerint a tűzfegyvereket a nagyobb hatékonyság érdekében levegős töltettel töltötték. A kézirat „Büchsen” néven emlegeti az eszközöket, melyet ebben az időben mind kézifegyverekre, mind tűzérségi eszközökre is használtak, bár kétségtelen, hogy a szerző leírásai inkább felelnek meg nagyobb méretű eszközökhöz.

A töltési folyamatnak megfelelően a cső lőporkamráját csak 1/4 – 1/3 részben töltötték meg lőporral, felette légrést hagytak, majd egy átmérőnek megfelelő hosszúságú puha fa fojtást ütöttek a lőporkamra torkolatába. mivel így nagyobb hatást, nagyobb lőtávolságot érhettek el. Ha a fojtás száraz fából készült, úgy erre a célra a nyárfát javasolták. Ha frissen kivágott fából készült a fojtás, úgy az égert tartotta megfelelőnek a célra a kézirat ismeretlen szerzője. A fojtás lövedék felé néző felületét égetéssel keményítették fel. A fojtás biztosította, hogy a lőporgázok nem fújnak ki az erre betöltött lövedék mellett hasztalanul. A lövedéket – a leírás szerint kőgolyót – apró ékekkel rögzítették a csőben. A betöltött lövedék felett is szigetelték a rendszert: egy viaszba áztatott, összetekert rongyot tuszkoltak a cső és lövedék között esetlegesen létező részekbe a lövedék teljes kerülete mentén.

A szerző képet adott arról is, hogy a lisztlőpor (Knollenpulver) és a durva lőpor (gesiebtes Pulver) ereje milyen relációban áll egymással. Állítása szerint 2 font lisztlőpor rendelkezett olyan hatással, mint 3 font durva lőpor.

Hasonló töltési mód ábrázolását találhatjuk meg az 1411-re datált Büchsenmeisterbuch elnevezésű kódexben (ÖNB Cod. 3069).[5] Ennek 27. fólióján láthatjuk, ahogy az egyik tüzér éppen fa fojtást vág, miközben a másik egy nagyobb kéziágyút készít elő a töltésre. A 28. fóliót pedig a töltet lekalapálását mutatja be a szerző.

A pesti puskacső

A Zeitschrift für Historische Waffenkunde 1902-ben beszámolt ugyanakkor még egy hasonló kézilőfegyverről, mely ilyen csőmegoldással készült. A bronz, hasonló kialakítású fegyvercső Pesten került elő, de sajnos azóta nem magyar múzeumban őrizik.^[6] Ennek pontos vizsgálata segíthet majd jobban megérteni a tannenbergi puska használatát is.

Milyen kiegészítőket használtak a fegyverekhez a 15. században?

A Tannenberg puska a töltővesszővel együtt került elő, ami egyben azt jelenti, hogy ez az első pontosan datálható európai töltővessző is egyben. 15. századi puskatöltéshez használatos kiegészítőket igen keveset találunk múzeumokban, mivel ezek jóval könnyebben tűntek el, mint maguk a fegyverek. Apró kis részletekből azért kezeléshez szükséges eszközökről is képet kaphatunk a korabeli ábrázolások segítségével. Kezdjük a töltővesszőknél!

A Tannenberg puska és vas töltővesszője

A kor töltővesszője készülhettek vasból, mint a Tannenberg puska esetében, de fából is. A fa töltővesszőket gyakran erősítették vas kupakkal azon a végén, ahol a lövedékkel érintkezett.

A töltővesszők egyik speciális változatát azonosíthatjuk a sorozatlövő és ismétlő kéziágyúk esetében. Ahogy arról korábbi cikkeinkben és videóinkban is beszámoltunk, ezek esetében a lövedékek és lőportöltetek egymás felett helyezkedtek el. A sorozatlövő – római gyertya jellegű – töltési mód esetében a lövedékek közepükön furattal rendelkeztek, melyeken keresztül a torkolat felől begyújtott első töltés elműködése után a láng késleltetéssel érte el a második töltetet, majd így tovább, sorozatlövő effektust létrehozva.

E töltési mód esetében a lövedék pontos illeszkedése kulcsfontosságú, ellenkező esetben a gyújtás nem csak a lövedék furatán keresztük, hanem a kerületén is megtörténik, ami azt jelenti, hogy a töltetek egyszerre gyulladnak be. Ez lőkísérleteim során velem is megtörtént.

A korabeli primitív metallurgia nagy gáznyomások esetében nem tudta még a teljes biztonságot szavatolni, ez lehet egyik oka annak, hogy szép számmal ismerünk felrobbant kéziágyúkat – lásd a tannenbergi három csőmaradvány.

A már említett bécsi 1411-re datált Büchenmeisterbuch 31. lapján látható ábrázolás utal erre a töltési módra.[7] Az egyik katona/tüzér kezében kéziágyút láthatunk, melyet a torkolat felől gyújt be hosszú pálcára erősített kanóccal. A fegyvernek gyúlyuka is van, vagyis ez esetben egy római gyertya töltet begyújtását láthatjuk. A lábuknál látható lőporos hordó/zsák lábánál láthatóak a közepükön lyukkal rendelkező lövedékek. A segítő katona kezében erős vad töltővessző látható, mely széles fejrésszel, aljén pedig szeg-szerű nyúlvánnyal rendelkezik. Ez a fajta töltővessző hagyományos töltés módokra alkalmatlan.

E töltővessző tekintetben a második releváns ábrázolás a 97. lapon látható.[8] Itt is egy ismétlő rendszerű kéziágyú látható, mely tölteteit nem a torkolat felől, hanem egymás után, isméltőpuska módban kellett begyújtani a csövön sorakozó gyúlyukak mentén. A segítő katona kezében itt is az atipikus vas töltővessző látható, sőt elméletünket bizonyítva a töltővessző alján elhelyezkedő tüskén ott van a furattal rendelkező hengeres lövedék is.

A töltési mód tehát a következő lehetett. A szoros illeszkedés, teljes szigetelés szükséges volt a romai gyertya-szerű működtetéshez. Ezt a katona úgy biztosította, hogy a lyukas lövedéket a lőporra nyomta, és azt a tüske lyukba kalapálásával feszítette bele a csőfuratba. Ez a töltés csak puha lövedékanyag – vagyis ólom – esetében volt működőképes.

A töltővesszők egyik másik sajátosságára hívta fel a figyelmet Alexander Spiridonov. A vas töltővesszőket több esetben ábrázolják 15. századi források kampós véggel. Találhatunk ilyen ábrázolást a Hivatalos Berni Krónikában, mely a 15. század második felében készült.[9] Itt a vidám katona kezében látható a horgas végű vessző.

A képen további érdekességként bőr tölténytáskát és egy fa dobozt is láthatunk, mely golyókat és valószínűleg hosszúkás töltéstokokat tartalmaz. Láthatunk hasonló töltővesszőt – bőr tölténytáskával és tehénszaruból készült lőportartóval – az olaszországi Challant, kastély (Issogne, Valle d’Aosta) egyik őrszobát ábrázoló freskóján is.[10] Ennek több funkciója is lehetett. Megállíthatta a töltővesszőt egy bizonyos mélységben, így biztosítva, hogy a lőportöltetet ne nyomja össze a katona, és így ne gyengítse a lövés erejét.

Ennél valószínűbb ugyanakkor egy másik lehetőség. A kampó inkább szolgálhatott arra, hogy a vas töltővesszőt a katona övére fűzhesse. Ennek bizonyítékát láthatjuk a Wallace-gyűjtemény egy iniciáléján, mely Galeazzo Maria Sforzát ábrázolja imádság közben. A háttérben látható katonák egyikének a töltővesszője jól láthatóan a tölténytáskát tartó övre van akasztva.[11]

A bécsi Büchenmeisterbuch (Cod 3069) 86. lapján két érdekességet mutató ábrázolás látható.[12] Megfigyelhetjük a lakatszerkezet legelső ábrázolását. Lövész kezében lévő kéziágyú nyelén egy tengelyt helyeztek el, mely két ponton meghajlított vas pálcát rögzít. Egyik vége a kakas, ebbe fogatták be a kanócot, másik vége pedig az elsütőkar, melyet felfelé mozgatva a kanóc a gyúlyukhoz volt érinthető. Ennek segítségével a katona két kézzel foghatta a fegyvert elsütés közben, ami segítette a célzást, a biztosabb fogás miatt pedig pontosabbá tette a lövést. A kép második érdekessége a térdeplő személy, aki ólomból, öntőforma és öntőkanál segítségével lövedéket önt.

A fegyverek működtetésének egy további fontos alkatrészét mutatja egy 1420-1440 közé datált svájci kódex.[13] A 113v jelű fólión a két felső részében egy mérges katona egy csavar szerű eszközzel matat a kéziágyú torkolatában. Valószínűsítem, hogy a működésképtelen töltetet próbálja kihúzni. Ennek eszköze egy csavar volt, melyet a töltővessző végére erősítettek. Ezt hajtották bele a lövedékbe, és úgy húzták ki azt a torkolat felé.

Érdemes foglalkoznunk azzal a kérdéssel, hogy a kanócot milyen módon viselték, milyen módon kezelték harc közben. A Hivatalos Berni Krónika több ábrázolásán is megfigyelhetjük ezt. A kanóc hordására két módot találunk: fűzhették a fegyver ágyazatán kialakított furaton át, de tarthatták kézben is. Érdekes módon nem látunk pálcákat, melybe a fegyver elsütéséhez fogathatták a kanóc parázsló végét. Ebből arra következtethetünk, hogy a felporzásra használt lőpor lassan lobbant be, nem égette meg a katona kezét.[14]

Átírás: Németh Balázs

A kiegészítők, szerszámok legteljesebb reprezentációját a Martin Löffelhoz katonai jellegű kódexében találjuk. Az ízléses és részletgazdag rajzokon megörökített kiegészítőket elöltöltő fegyveres lövészet során nagy többségében ma is használjuk, vagyis a 16. század elejére az elöltöltő fegyverek használatához szükséges szerszámok kikristályosodtak.[15]

Lövészet a Tannenberg puskával

Az általam használt replikát az LT Customs készítette Olaszországban. Szép kidolgozású, jó minőségű, CIP próbázott puska. 16 mm-es csőfurata egyenletes, így nem pontos másolata az eredetinek, hiszen az modern lőporokkal nem lenne biztonságos. Az ezzel folytatott lövészet tehát nem nevezhető pontos kísérleti régészeti projektnek, ugyanakkor a fegyver továbbra is ad jó néhány lehetőséget, hogy a késő középkori töltési módokat vizsgáljuk.

A fegyver segítségével alapvetően két kérdésre kerestem választ. Az első, hogy hogyan lehetett két kézzel vállra helyezve tartani a kéziágyút? Hogyan volt a katonának ideje arra, hogy a kanócot fogó kéz is a puskára markolhasson a biztos tartás, célzás érdekében? Némi próbálkozás után nem volt nehéz megtalálni a megoldást.

A kétkezes tartás tapasztalataim alapján szükséges a pontos célzáshoz, ami önmagában nagy kihívás egy ilyen kéziágyúval. Ha időt akarunk nyerni, lassítani kell a felporzó lőport. Ez kétfélkeképpen tehető meg: először is lisztlőport kell használni e célra, ami lassabban ég, mint a granulált lőporok. Másodsorban a gyúlyukba érdemes beletömködni a felporzólőport, mivel ilyenkor nem a lőpor gyors és magas hőmérsékletű lobbanása gyújtja be a főtöltetet, hanem az égést egymásnak átadó lőporszemcsék láncreakciója, mely jóval lassabb.

Ezt a módszert alkalmazva a felporzó fellángolása után nagyjából egy másodpercem maradt arra, hogy bal kezem elejtse a kanócot és ráfogjon a puska nyelére, vagyis maradt időm a célzásra is. Ennek megfelelően második próbálkozásom során már mindhárom lövést a lőlapba tudtam lőni 15 méteres távolságból.

A másik kérdésem a levegős töltési móddal volt kapcsolatos. Arra voltam kíváncsi, hogy valóban javítja-e a lisztlőpor teljesítményét, ha a lövedék (fojtás) és lőportöltet között légrés marad.

Ballisztikai radart használtam a lőpróbákhoz, és mivel a levegős töltést terveztem kipróbálni, ami egyáltalán nem biztonságos modern felfogásunk szerint, a fegyvert állványba fogva, gyújtózsinóros késleltetéssel sütöttem el.

Az első töltések hagyományos töltések voltak: a 40 grain lisztlőpor töltetre szorosan puhafa dugót nyomtam, erre került az ólomgolyó, majd a papírgalacsin végfojtás. A ballisztikai radart a torkolatdörej indítja, ugyanakkor a szorosan levert lisztlőpor töltet olyan kicsi torkolatdörejt (és gáznyomást) hozott létre, hogy a szerkezetet elindítani nem volt képes. A lövedék olyan gyenge volt, hogy szemmel láthatóan a földre esett pár tíz méterre a fegyver előtt.

A további töltéseket az 1432-re datált Freiburger Handschrift szerint végeztem, vagyis a 40 grain lisztlőpor töltet felett annak térfogatánál két-háromszor nagyobb légrést hagytam. Ez után következett a szorosan illeszkedő puhafa fojtás, majd az ólomgolyó és a papírgalacsin végfojtásként. A gáznyomás valóban emelkedett, a ballisztikai radar pedig több esetben képes volt sebességet mérni: egy alkalommal 93, második alkalommal 114 m/s-ot.

Ez persze igen kevés korszerű fegyverekhez hasonlítva, de ne feledjük, hogy e lőkísérlet nem igyekezett reprodukálni a középkori lőportöltetet, csak a légrés hatását vizsgálta. A fegyver nagyobb töltettel történő nyúzását nem terveztem természetesen.

A Tannenberg puska valódi töltésmódjairól sokat mesélhet egy CT vizsgálat. Reméljük hamarosan erre is sor kerülhet.

Németh Balázs, 2024. november

[1] LTSZ: W2034. https://www.gnm.de/objekte/handbuechse-von-burg-tannenberg  Letöltés: 2024.11.01. 14:00

[2] Moritz Thierbach: Die geschichtliche Entwickelung der Handfeuerwaffen. I. Drezda, 1886. 4. o.

[3] Ernst Röder: Aus der Waffensammlung des Germanischen Nationalmuseums. I. Die Tannenberger Büchse. In: Zeitschrift für historische Waffenkunde 3, 1902-1905, H. 4, S. 97-102. 99. o.

[4] Ferdinand Nibler átirata és fordítása. Megjelent: Das Feuerwerkbuch. Forrás: Freiburger Handschrift MS. 362, 1432. 101-113. kérdés. Elérés: https://www.ruhr-uni-bochum.de/technikhist/tittmann/5%20Feuerwerkbuch.pdf Letöltés: 2024. 10. 01. 12:00

[5] ÖNB, Cod. 3039. 27-28. o.  https://search.onb.ac.at/primo-explore/fulldisplay?docid=ONB_alma21293473160003338&context=L&adaptor=Local%20Search%20Engine&vid=ONB&lang=de_DE&search_scope=ONB_gesamtbestand&tab=default_tab&query=addsrcrid,exact,AC13934231 Letöltés: 2024.10.09. 13:00

[6] Landgerichtsrat Engel: Zwei mittelalterliche Büchsen. p301. In: Zeitschrift für Historische Waffenkunde. Bnd. II. Drezda, 1902-1903. p301-302. 301. o. https://ia803000.us.archive.org/32/items/zeitschriftfurhi2190unse/zeitschriftfurhi2190unse.pdf Letöltés: 2024.10.09. 13:00

[7] ÖNB, Cod. 3069. 31. o. https://search.onb.ac.at/primo-explore/fulldisplay?docid=ONB_alma21293473160003338&context=L&adaptor=Local%20Search%20Engine&vid=ONB&lang=de_DE&search_scope=ONB_gesamtbestand&tab=default_tab&query=addsrcrid,exact,AC13934231 Letöltés: 2024.10.09. 13:00

[8] ÖNB, Cod 3069. 97. o. https://search.onb.ac.at/primo-explore/fulldisplay?docid=ONB_alma21293473160003338&context=L&adaptor=Local%20Search%20Engine&vid=ONB&lang=de_DE&search_scope=ONB_gesamtbestand&tab=default_tab&query=addsrcrid,exact,AC13934231 Letöltés: 2024.10.09. 13:00

[9] Például: Diebold Schilling, Amtliche Berner Chronik, vol. 1, 1478-1483, Mss.h.h.I.1, 243. o. https://e-codices.unifr.ch/en/list/one/bbb/Mss-hh-I0001 Letöltés: 2024. 11. 01. 12:00

[10] https://www.wga.hu/html_m/m/master/xunk_it/xunk_it3a/index.html Letöltés: 2024. 10. 29. 23:00

[11] https://www.wallacecollection.org/explore/collection/search-the-collection/initial-a-with-galeazzo-maria-sforza-in-prayer/ Letöltés: 2024. 10. 22. 14:00

[12] ÖNB, Cod. 3069. 86. o. https://search.onb.ac.at/primo-explore/fulldisplay?docid=ONB_alma21293473160003338&context=L&adaptor=Local%20Search%20Engine&vid=ONB&lang=de_DE&search_scope=ONB_gesamtbestand&tab=default_tab&query=addsrcrid,exact,AC13934231 Letöltés: 2024.10.09. 13:00

[13] Zürich Zentralbibliothek, Ms. Rh. hist. 33b. 113v Folio  https://www.e-codices.ch/en/searchresult/list/one/zbz/Ms-Rh-hist0033b Letöltés: 2024.11.01. 13:00

[14] Diebold Schilling, Amtliche Berner Chronik, vol. 1, 1478-1483, Mss.h.h.I.1, 133. o., 181. o. https://e-codices.unifr.ch/en/list/one/bbb/Mss-hh-I0001 Letöltés: 2024. 11. 01. 12:00

[15] Württembergische Landesbibliothek, Cod.milit.qt.31. Fólió 6v és 9v. https://digital.wlb-stuttgart.de/index.php?id=6&tx_dlf%5Bid%5D=9515&tx_dlf%5Bpage%5D=1 Letöltés: 2024. 09. 01. 13:00