Lövészetre előkészített 14x33R lőszerek.

A vizsgálatokhoz hasznát Wänzl puska igazi túlélő darab. Az eredeti 1854 M vadászkurtály – Jägerstützen – 1860-ban készült Ferdinand Frühwirth bécsi fegyvergyárában. Frühwirth a birodalom egyik legmegbízhatóbb, legjobb minőséget szállító privát szerződője volt. Fegyverein legtöbbször a F.F. beütő látható. Frühwirth közeli kapcsolatot ápolt Werndl-lel is. 1847-48-ban Joseph Werndl fia a bécsi fegyvergyártónál szolgált, hogy megtanulja  korszerű gyártási eljárásokat. 1867-ben Werndl felvásárolta a céget, hogy a gépparkot Steyrbe szállítsa és a bécsi termelést lezárja. A puska átalakítása 1867-ben történt Louise Bentz bécsi üzemében. Werndl később Bentz gyárát is felvásárolta, hogy csökkentse a piaci konkurenciát. A fegyver a szolgálati 14x33R lőszert tüzeli, szerkezete azonban nem perem-, hanem központi gyújtású. Nagy valószínűséggel olyan fegyver lehetett, melyhez a gyalogosszázadok a szobai céllövő készleteket használták. Talán ez lehet az oka annak, hogy a fegyver csöve tökéletes állapotban maradt meg. A központi gyújtású zár számunkra kedvező, hiszen e típushoz jóval könnyebb lőszert újratölteni.

67 beütő = az átalakítás 1867-ben történt

A töltény reprodukálása

Nem egyszerű feladat töltényhüvelyeket találni a Wänzl rendszerhez, mivel sem sportlövészetre, sem vadászatra nem használja már senki e fegyvertípust. A töltényhüvelyeket így az eredeti méretnek megfelelően esztergáltatni kellett. A lőszer töltete 68 grain 2Fg Swiss lőpor és egy 29,7 g tömegű, 14,3 mm átmérőjű Lorenz lövedék volt. Ez a töltet az eredetinek megfelelő 375 m/s torkolati sebességre volt képes.

Pontosság

A vizsgálatok következő lépése a fegyver szórásképének ellenőrzése, hogy összevethessük a korabeli a korabeli források sokszor erősen propaganda ízű leírásával a valóságot. A vizsgálat másik része, hogy ellenőrizzük a szabályzatban megadott célzási módok helyességét. Erre természetesen csak akkor van lehetőségünk, ha a lövedék tömege, átmérője, formája és kezdősebessége is megfelel az eredetinek. A szórásképek mérésénél minden sorozat esetében figyelmen kívül hagytuk a legrosszabbul sikerült lövést. Ennek megfelelően 50 m-en, 75 m-en négy lövés, 225 m-en pedig három lövés szórásképének sugarát mértük meg. Fontos, hogy a szabályzatoknak megfelelően mindig a katona övére céloztunk, mivel így volt biztosítható, hogy az erősen ívelt röppályájúű lövedék 300 lépés távolságig (225 m) valahol eltalálja az egy ember magasságú célt

A puska szórásképe 50 méteren feltámasztásból.

A puska szórásképe 75 méteren feltámasztásból.

A puska szórásképe 225 méteren feltámasztásból.

Tűzgyorsaság

Theodor Andres szerint normál célzási móddal percenként 14 lövést, ha a katona kezébe adják a töltényt, és mellőzi a célzást úgy 18-19 lövést lehetett leadni a fegyverrel percenként. Ezeket az étékeket én enyhén túlzónak tartom. A gyorstűz alkalmazása 100-150 lépés távolságon belül történt, vagyis a célzásra szánt idő elméletben minimálisra csökkenthető. Azonban ha az irányzékot bármennyire is rendezni szeretnénk, kénytelenek vagyunk 1-2 másodpercet „elvesztegetni” ezzel, még akkor is, ha azzal nem foglalkozunk, hogy az ellenség testén pontosan hova rendezzük a nézőkét és célgömböt. Sebes tempóban, folyamatosan töltve és kilőve a fegyvert percenként 10-11 lövést tudtam leadni.

A puska szórásképe 75 méteren gyorstűzzel.

Lövedékhatás a célban

A célballisztkai vizsgálatok – vagyis annak vizsgálata, hogy mi történik, mikor a lövedék élő szövetbe csapódik – egészen a 20. század derekáig igen kezdetlegesek maradtak. A különböző lövedéktípusok hatásainak összehasonlítása tekintetében sokszor csak tapasztalatai tényezők játszottak szerepet. Ezek a megfigyelések ugyanakkor közvetlen hatással lehetettek a harcászatra is, erre példaként a fejlődött vonal három főről két fő mélységre való csökkentését hozhatjuk, melyre azért is volt szükség, mert a huzagolt elöltöltő puskák kúpos lövedékei olyan átütőképességgel bírtak, hogy akár több emberen is áthatolhattak. A korabeli célballisztikai vizsgálatok meg is rekedtek azon a szinten, hogy a lövedék átütőképességét vizsgálták: minél több fenyődeszkát ütött át, annál jobbnak értékelték. A modern kor vizsgálatai során ennél már van jobb lehetőségünk is. A ballisztikai zselatin pontosabb – bár koránt sem tökéletes – képet ad arról, hogy mi történik, mikor a lövedék a testbe csapódik. Megmutatja a maradandó lövedékhatásokat (lövedék áthatolása, sebcsatorna mérete, formája, bemeneti és kimeneti nyílás mérete, környező szövetek roncsolódásának mértéke), másrészt megmutatja az időszakos lövedékhatást is.[5] A zselatin természetesen csak hozzávetőleges képet mutat, az élő szövet reprodukálása szinte lehetetlen. A zselatin tömbök elkészítéséhez 10 liter forró vízhez lassan adagoltam 3 kg étkezési zselatint. Az elegyet csomómentesre kevertem, majd 60 cm hosszú formákba öntöttem. 24 órát hűtöttem 15 fokon a kész céltárgyakat, s csak ezután használtam fel őket. A vizsgálatok során a Wänzl lőszer lövedékének hatását a sima csövű Augustin puskából kilőtt golyó hatásához hasonlítottam.

A Lorenz lövedék és gömblövedék hatásának összehasonlítása

Időszakos sebcsatorna kialakulása.

A 14x33R lőszer általam használt Lorenz lövedékének hatása zselatinban tapasztalt nem tért el sokban a gömblövedék hatásától a vizsgált 50 méteres távolságon. A bemeneti nyílás, az energia leadási képesség, a sebcsatornát környező szövetek roncsolódása hasonló volt mindkét lövedéktípus esetében. A Lorenz-féle kúpos lövedéke előnye csak a központi sebcsatorna esetében figyelhető meg. A zselatinban folyamatosan lassuló lövedék stabilitását veszítette, és többször megfordult tengelye körül, és így nagyobb sérülést okozott, mint az egyenesen haladó gömb. A két lövedéktípus átütési képessége ezen a távolságon, ebben a közegben azonos volt. Nagy távolságon azonban a kúpos lövedék előnye biztosra vehető, hiszen mozgási energiáját sokkal jobban képes megőrizni. A lövedék eredeti tömegéből nem veszített, és a kilövés utáni megzömült formájához képest sem deformálódott tovább. A zselatin elé helyezett ruha imitációként használt rongydarabon a lövedékek pontszerű lyukat ütöttek, de a szövet részecskéit – és így a kórokozókat is – mélyen a sebbe vitték a találatok. Ez igen fontos, hiszen a sebbe jutó szennyeződés volt elsődlegesen felelős a fertőzésekért, ami nagy eséllyel a katona halálát okozta akkor is, ha a seb egyébként nem volt halálos.

A maradandó sebcsatorna kiterjedéséről jó képet mutat a 63. oldalon látható grafika, mely a lövedék ballisztikai zselatinban hagyott roncsolásának átrajzolt képe. A piros színű részek a központi sebcsatornát mutatják, mely nem más, mint egy folyamatos üreg. A sárgával jelölt részek hasadások az anyagban, ez jelzi a környező szövetek roncsolódását, melyet az időszakos sebcsatorna okoz.

A nagysebességű felvételekhez szintetikus tömböt használtunk, hogy az időszakos sebcsatorna ürege is vizsgálható legyen. A kísérletekhez ClearView szilikon ballisztikai blokkot használtunk, a felvételek pedig 980 kép/másodperc felvételi sebességgel készültek. A filmanyagból kivágott képen nagyszerűen mutatják a becsapódó lövedék által létrehozott időszakos üreget, valamint megmutatta magát az úgy nevezett „dízel” hatás is, ami egy apró robbanás formájában tapasztalható, mikor a zselatin tömb eredeti méretére húzódik össze. Ilyenkor a gyorsan összenyomott levegő, valamint a zselatin tömb részecskéinek elegye robban be.

Általános észrevételek

A Wänzl puska szerkezete – a feketelőporral töltött lőszert tüzelő fegyverek viszonylatában – nem volt sem erősnek, sem korszerűnek tekinthető 1866-ban, tudva, hogy ennél megfelelőbb zárszerkezetek is léteztek már. A csapózár alkalmazása azonban szükségmegoldás volt, és a tűzoltás igényeinek megfelelt. A fegyver legnagyobb hátránya a biztonság hiányában keresendő: a zár megnyitása és zárása a kakas teljes állásában történik, ugyanis a reteszelő rúd ekkor van visszahúzott állapotban. Ez azt jelenti, hogy a lőszer betöltése és a zár becsukása után a fegyver azonnal tűzkészt. A katonának a kakast vissza kell engednie nyugalmi állásba, ha azonnal lövést nem kell leadni a fegyverrel. Ez nem veszélytelen feladat, hiszen a kakast hüvelykujjal visszatartva, gyakorlatilag el kell sütni a puskát. Ilyenkor a kakast finoman kellett az ütőszegre engedni. Ha kicsúszott a katona ujja alól, a fegyver elsülhetett. Ne feledjük, hogy a nyitott harcrendek alkalmazása mellett a szabályzatok még mindig számoltak a zárt harcrendek alkalmazásával is, így egy ilyen vétlen lövés különösen balesetveszélyes lehetett. Nem véletlen, hogy a korszak hátultöltőnek tervezett lőfegyverei esetében alapkövetelmény volt, hogy a lőszer betöltése után a fegyver elsütőszerkezete automatikusan biztosított állásban legyen.

Érdekes módon, ami a zárszerkezet hátránya volt, az egyben az előnye is, hiszen miután a katona betöltötte a lőszert és lezárta a csapózárat, már nem kellett megfeszítenie a kakast, hiszen a fegyver tűzkész volt. Az üres hüvely kihúzását a hüvelyvonó biztosította. A későbbi Werndl puskával szemben a Wänzl zár nem dobja ki a hüvelyt, csak kitolja félig azt az adogatópályára, ahonnan a katonának ujjaival kellett azt kipiszkálnia, vagy a fegyvert lendületesen oldalra fordítva kellett azt kisegítenie az adogatópályából. Ahogy a biztosított töltés lehetősége, úgy az automatikus hüvelykivetés is alapkövetelménnyé vált az egylövetű hátultöltők tervezése esetén a későbbiekben.

Jól vizsgázott a hat rész vazelinből és négy rész méhviaszból kevert kenőanyag is. A feketelőpor sokkal jobban szennyezi a fegyver csövét, mint a korszerű gyérfüstű lőporok. Eredeti tömegének fele szilárd égéstermékké válik, mely egy része a csőben rakódik le, másik része pedig füstként távozik a torkolaton keresztül. A lerakódó égéstermék réteg megfelelő szinten tartása ezért elengedhetetlenül fontos. A kenőanyagnak kell puhán tartania ezt a réteget, hogy a csőbe szorosan illeszkedő lövedékek kitolhassák maguk előtt az előző lövés által hagyott szennyeződés jelentős részét. Az említett összetevők megolvasztott elegyébe mártott lövedékek 60 lövés leadása után sem veszítettek pontosságukból, a cső takarítása pedig könnyű, egyszerű maradt, mutatva, hogy a kenőanyag jól vizsgázott.

Németh Balázs, 2019.

A Wänzl puskák I. – A fegyver története és rendszeresítése