A Baader család régi német fegyverkészítő család volt, mely elsősorban Bajorországban, Münchenben dolgozott. A család első említése 1735-búl származik, mely szerint Münchenben dolgozott egy F.J. Baader nevű fegyvervésnök. A Baader & Sohn céget Franz Xaver Baader alapította, s 1837-től a bajor király udvari fegyvermestereként működött a vállalkozás.

A fegyver maga klasszikus könnyű vadászstucc, mely az osztrák-bajor hagyományoknak megfelelően kecses, könnyű, elegáns szerszám, mellőzi a német vadászpuskák robusztus kivitelét, köznapiságát, elnagyolt díszeit.

A fegyver teljes hossza 104 cm, a csőhossz 64 cm. A cső űrmérete .50 vagy 12,9 mm. A huzagolás a teljes hosszon fordul egyet, vagyis 1:25”-es a drall, ami feltételezi, hogy kúpos lövedékeket is jól lő a fegyver. Az 1840-es évekre jellemző vadászpuska huzagolások azonban mind ilyenek voltak, s mivel a huzagok mélyek és lekerekítettek, sokkal valószínűbb hogy tapaszolt golyó tüzeléséhez tervezték a fegyvert. A fegyver patent csőfarral rendelkezik, amely biztos, gyors gyújtást tesz lehetővé. A huzagolás állapota nem tökéletes, a torkolatnál van olyan rész, amely kicsit rozsdagödrös.

A fegyver tömege mindössze 2,5 kg, fel van szerelve szíjrögzítő kengyellel a cső alatt, valamint a szíj befűzésére szolgáló gyűrűvel a tusa alatt. Az ágyazás politúrozott dió, a csőékek, berakások, és a célgömb óezüstből készültek. A tusa kényelmes pofadékkal rendelkezik, mely megfelelően osztja a visszarúgás terhelését, s javítja a fegyver fogását.

A Baader családra jellemzően kialakított fa sátorvas védi a kétbillentyűs gyorsítós elsütő szerkezetet. A lakat maga szép vonalú, elegáns, érdekessége, hogy az ugrasztó, mely átvezeti sütéskor az akasztót a félállás bevágása felett, nem a dió oldalába, hanem közepébe van marva, az akasztó ugrasztóval érintkező felületét pedig egy kis szemölccsel erősítették meg, hogy ne kezdjen kopni. Így az akasztó íves felülete találkozik az ugrasztó ívelt felületével. A jó ötletre és a felhasznált jó minőségű anyagokra bizonyíték, hogy nem is kopott a lakat semelyik alkatrésze, máig úgy működik minden, mint az óramű.

A fegyver belövését kis töltetekkel kezdtem. A lövedék .490-es gömblövedék, a flastrom 0,18 mm-es szövet, a töltet pedig 45 grain 3Fg Swiss lőpor volt. A puska mér az első lövéseknél is egészen jó szórást mutatott, de kb. minden 3. lövés értelmezhetetlenül kirepült a csoportból, ami azt sejtette, hogy gond lesz a tapasszal. Először próbáltam csökkenteni a lőportöltetet, töltöttem fölé grízt is, hogy védjem a tapaszt, de nem vezetett eredményre, a lőállás előtt összegyűjtött tapaszok mind szakadtak voltak. Első lépésben 0,31 mm-esre cserélem a flastromot, ami már egészen jól kezdett működni, de még mindig nem volt tízesen belül a szórás normális – 60 grain – feletti töltetekkel. Váltottam hát még vastagabb tapaszra. A 0,58 mm vastagságú szövettel már kellemesen passzentos volt a golyó, és a szóráskép is bevándorolt az elvárt 50 m-en 5 cm alá. Sőt a töltet is emelhető volt, úgyhogy a puska nem csak céllövészetre, hanem vadászatra is alkalmas lehet.

A puska rendelkezett diopterrel is, mely sajnos már eltűnt. Stílusban egy olyasmi szerkezet illeszkedhet hozzá, mint amilyen a Pedersoli féle Tryon vagy Mortimer diopter.

A szóráskép tovább javítható még egy karakteresebb nézőke segítségével. Az óezüst célgömb egyébként olyan világos képet ad, hogy szinte nem is látható a lőlap fehér részén – persze vadászatra pedig épen ezért nagyon is alkalmas – tehát érdemes lövészet előtt bekormozni. A korabeli irányzékok jellemzően nagyon kis finom darabok voltak. Nem tudom mi változott a szemünkkel az elmúlt 200 évben, de egészen biztos, hogy mi már nagyobb bevágást, szélesebb célgömböt szeretünk.

Németh Balázs