Az Enfield huzagolt hadipuska és töltényei (cikk és film)

enfield008

P56 Enfield rifle

Régi vágyam volt egy eredeti Enfield puska. Sajnos azonban ez ritka, mint a fehérholló, s ha talál is egy jó állapotú darabot a lövészember, annak ára jellemzően megfizethetetlen. Tavaly azonban rámköszöntött a szerencse, aminek köszönhetően egy szép hosszú brit elöltöltő hadipuskás projektbe csaphattam bele. De mielőtt még lőtérre indulnánk, engedjétek meg, hogy bemutassam nektek az Enfield elöltöltő huzagolt hadipuska rendszeresítésének rögös útját.

A P51 Minié puska endszeresítése

p51 enfield

P51 Enfield rifle-musket

Az angol hadsereg első huzagolt fegyverei a Brunswick és Baker puskák voltak, melyek közös jellemzője volt, hogy csak speciális könnyűgyalogos csapatok katonáit látták el velük, a hagyományos sorgyalogság továbbra is sima csövű perukssziós puskákkal rendelkezett. A nagy kontinentális rivális, Franciaország azonban az 1840-es évek második felében egy rendkívül korszerű, expanzív lövedék tüzelésére alkalmas huzagolt puska rendszeresítése mellett döntött, mely lépéskényszer elé állította a szigetországot is. A birodalom nem késlekedett sokat. 1851-ben intenzív kísérletek után hasonló fegyver rendszeresítése mellett döntöttek. Az angol puska nem sokban volt más, mint francia riválisa. A P51 Minié puska azonban nem volt tökéletes gyalogsági fegyver. A fejlesztéseket ugyanis a már öregedő Wellington herceg akasztatta. A napóleoni háborúk hőse ugyanis ragaszkodott a Brown Bess puskák nagy űrméretének megtartásához, ezért az új puska kalibere 0,702” maradt, melybe egy 680 grain tömegű, zsírzóhornyoktól mentes, 0,690” átmérőjű szoknyás lövedéket töltöttek. A lövedék a tölténybe fordított helyzetben volt betekerve, és papírfojtással együtt kellett azt a katonának a csőbe nyomni. A papír teremtette meg a gáztömör szigetelés, szoros illeszkedést hozva létre a lövedék és a huzagolás között. A lövedék szoknyájának szimmetrikus expanzióját egy parabola formájú fém kupak segítette, mely a lőporgázok hatására előremozgott a szoknyában, szétfeszítve a lövedék fenékrészét. A sima felület mellet azért döntött a hadvezetés, mert így könnyebb volt a lövedékeket préseléssel gyártani. Az elkészített töltény lövedéket befogadó részét marhafaggyúval itatták át, átmérője 0,701” volt, vagyis mindössze egy ezredhüvelykkel kisebb, mint a cső kalibere.

51 bullet with iron cupkk

P51 lövedék

Az puska és töltény korántsem bizonyult tökéletesnek. Egyrészt a lövedék rendkívül nehéz volt, vagyis a katona terhelésének szinten tartása érdekében le kellett csökkenteni a lőszer javadalmazást. A töltény túl szorosan illeszkedett a csőbe, így ha a papír nem volt szorosan feltekerve, vagy a cső túl koszos volt, kővel kellett a töltővesszőt ütni, hogy a lövedéket lekalapálják a katonák lőportöltetre. További gondot jelentett a koszolódás: a marhafaggyú jól működött európai hőmérsékleti viszonyok között, de melegebb éghajlaton kiolvadt a kenőanyag, és így a koszolódás fokozott gondot okozott.

A fegyverből 28000 db készült, melyek ugyan bizonyították a huzagolt puskák harcászati értékét, de rá is világítottak a fegyver és lövedék hiányosságaira. Charles Crawford Hay alezredes javaslatára a lövedékátmérőt ugyan 0,685”-re csökkentették, de ez a problémákat csak részben oldotta meg. A nehéz lövedéknek köszönhető többlettömeg és túlzottan ívelt röppálya kérdése továbbra is akut probléma maradt. Az Enfieldek első nagy erőpróbája a krími háború volt, mely egyértelműen igazolta az új koncepció helyességét.

A P53 Enfield puska megszületése

P53 Enfield rifle-musket

P53 Enfield rifle-musket

Wellington még élt, amikor már folytak a kísérletek a woolwich-i Királyi Arzenálban a kisebb kaliberű huzagolt puskákkal. 1852 őszén a Vasherceg már ősz, öreg és süket volt. 1852 szeptemberében hagyta ott a földi világot. A fegyverzeti főfelügyelői beosztásba egy fiatalabb, agilisabb lord került, Sir Henry Harding, aki támogatta a kalibercsökkentéssel kapcsolatos terveket. A folyamat másik fontos eleme a lövedék egyszerűsítése volt. Olyan lövedéket kerestek, mely szoknyájába nem volt szükséges feszítőéket helyezni.

illo402a

P53 lövedék

Az elnfieldi fegyvergyárban tartott lőkísérletekre hat fegyverkészítő mester küldött puskákat: Purdey, Greener, Richards, Lancaster, Wilkinson és az enfieldi fegyvergyár főellenőre Lowell. A lőkísérletek célja egyben az egyszerűsített lövedék megtalálása is volt, mégis mindegyik tervező feszítő ékkel ellátott lövedékkel nevezett a megmérettetésre. Az egyetlen kivételt Wilkinson jelentette, aki nem expanzív, hanem kompressziós lövedéket készített fegyveréhez.

A legjobban Lowell 0,577” űrméretű fegyvere teljesített. Wellington még élt, amikor 1852 augusztusában két mintaként szolgáló prototípust már legyártottak, előkészítendő a rendszeresítést. E puskák alapján szerszámozták fel az enfieldi fegyvergyárat a hárompántos, 1:78” huzagemelkedésű, a cső teljes hosszában azonos mélységű, három huzaggal készített, 0,577” űrméretű P53 Enfield puskák gyártására.

A Pritchett lövedék

A lövedékkérdés azonban még megoldásra várt. Robert Taylor Pritchett igazi művészember volt. Ma elsődlegesen íróként, festőként ismerjük, de az 1850-es években a húszas éveiben járó fiatalember apja fegyvergyárában dolgozott, és a Kelet Indiai Társaság részére gyártott fegyvereket. William Ellis Metforddal közösen foglalkoztak a kiskaliberű Enfield puska töltényének problémáival. Valószínűleg közösen fejlesztették ki feszítőék nélkül is működő Minié lövedéket, melyet 1852 decemberében mutattak be a Kézilőfegyver Bizottságnak (Small Arms Committee). 800 yard távolságig vizsgálták a fegyverek szórásképét, és egyértelműen Pritchett lövedéke teljesített legjobban a 0,577”-es csövekből. Az új lövedék átmérője 0,568”, tömege pedig 520 grain volt. A korábbi mintának megfelelően papírfojtással együtt kellett a csőbe tölteni, de nem rendelkezett vas feszítőékkel a szoknyában. Felülete sima volt, ami a préseléssel történő gyártást könnyebbé tette. Az elkészített töltény átmérője éppen megegyezett a cső oromzatok közt mér kaliberével. A kenőanyag némiképp keményebb volt, mint a P51 töltény esetében: 6 rész marhafaggyúhoz 1 rész méhviaszt adtak.

Az új puska és töltény tűzkeresztsége

A P53 Enfield puskák még időben érkeztek ahhoz, hogy szerephez jussanak a krími háború végén. A tapasztalatok azonban nem bizonyultak kedvezőnek. A töltény továbbra sem volt tökéletes: a túl szoros illeszkedés ismét töltési nehézséghez vezetett, a vékony lövedékszoknya könnyen sérült szállítás során, a töltény hajlamos volt szétbomlani betöltés közben, a kenőanyag pedig ismételten túl puha volt melegebb éghajlatokra.

1854-ben megnyílt az első angol lövésziskola Hythe-ban. Az intézmény feladata a tisztek és altisztek lőkiképzése volt, de emellett helyt adott a kutató tevékenységeknek is. Az új tölténnyel és puskával szerzett tapasztalatok ide futottak be, itt keresték a megoldást a krími háborúban tapasztalt problémákra. Első lépésként ismét a feszítőkupak bevezetése mellett döntöttek, mely megóvta a vékony szoknyát, és így könnyítette a betöltést. Hay ezredes javaslatára ezt először vasból, majd általánosan puszpángfából készítették el. Az új típusú, csonka kúp formájú ék természetesen más formájú szoknyát is igényelt, így a teljes gyártást új présszerszámokkal kellett felszerelni. Úgy gondolták, hogy a szoknya szimmetrikusabb, erősebb expanziója egyben a cső tisztítását is segíti majd, megoldva a kenőanyag problémát is. Változtatták a töltény elkészítési metódusát is. A lövedék fenéknél a papírhüvelyt már nem csak elhajtani kellett, hanem el is kötni, hogy betöltésnél a papírfojtás ne válhasson le a lövedékről.

A kenőanyag kérdése

A cső koszolódására azonban nem adott megfelelő választ a lövedék áttervezése. Európai éghajlaton működött a rendszer, a forró égöv országaiban azonban ismét elvérzett a P53 Enfield. A kenőanyag továbbra is hajlamos volt leolvadni a papírtöltényről, s így a koszolódás kontrollálása akadályokba ütközött: a fegyver néhány lövés után tölthetetlenné vált. 1856-ban utasításba adták, hogy a katonáknak ilyen esetben szájukkal kell megnedvesíteni betöltés előtt a papírhüvely lövedék felőli – eredetileg kenőanyaggal ellátott – részét. 1857-ben ez az intézkedés volt az egyik oka a szipolylázadás kitörésének. A problémát kiküszöbölendő, Edward Mounier Boxer százados tanácsára változtattak 1857-ben a kenőanyag összetételén. Az új utasítás szerint a kenőanyagot 5 rész méhviaszból és egy rész faggyúból kellett elkészíteni. Az indiai katonáknak még azt is engedték, hogy a teljes megnyugvás érdekében maguk hordhassák fel a vallásuknak megfelelő kenőanyagot a töltényekre.

A probléma azonban nem szűnt, sőt eszkalálódni látszott. A keményebb elegy most hideg időben nehezítette a töltést, és azt is megfigyelték, hogy hosszú tárolás esetén a faggyú reakcióba lép a lövedék felszínével, oxidréteget hozva létre, mely tovább növeli az egyébként is túl szorosan illeszkedő töltény átmérőjét.

A szipolylázadás igencsak próbára tette az Enfield puska reputációját. Bármilyen változtatás is történt a lövedéken, kenőanyagon, továbbra is nehéz volt lenyomni a lövedéket. A katonák ismét csak fatörzsnek nyomták, vagy kővel ütötték le a töltővesszőket, hogy puskájuk működőképes maradjon. Kétségtelenül elfogadhatatlan megoldás a kor egyik legfejlettebb hadserege számára.

A tűzoltás persze nem állt meg. A hidegidőben történő tölthetőséget úgy kívánták segíteni, hogy a kész, 5:1 arányú méhviasz-faggyú kenőanyaggal ellátott töltényeket egy felmelegített 0,582” átmérőjű, felmelegített fém kaliberen nyomták át. De mindez továbbra sem volt elegendő. Radikális megoldásra volt szükség.

A koszképződés kontrollálásának egyik lehetséges módja a huzagolás áttervezése volt. 1858-tól bevezették a progresszív mélységű huzagolást: a barázdák mélyebbek voltak a csőfarnál (0,015”), és folyamatosan sekélyedtek a torkolat felé (0,005”). Az új huzagprofilnak köszönhetően a csőfari részben több hely maradt a szennyeződés számára.

A működőképes Enfield töltény

55 bulletk

0,55″-es Enfield lövedék

Boxer százados bátor javaslattal állt elő: le kell csökkenteni a lövedék átmérőjét 0,55”-re. Első látásra ez ellentmondott mindennek, amit a Minié lövedékekről vallottak annak idején. Ilyen nagymértékű expanziót elképzelhetetlennek tartottak. Boxer százados megtartotta a fa feszítőéket, és ismét változtatott a lövedékkúp és a szoknya profilján. A lőkísérletek 1858-ban kezdődtek a hythe-i lövésziskolában. Senki nem hitt abban, hogy az ötlet működhet, a gyakorlat azonban rácáfolt az elméletre: a papírfojtással együtt is csak 0,56” átmérőjű új töltény időjárási viszonyoktól függetlenül könnyen volt tölthető, és mindemellett a puska nem veszített pontosságából. 1859-ben rendszeresítették az új lövedéket, és új töltényt, mely megoldotta a hosszú ideje húzódó problémát.

További módosítások

Enfield töltény 0,55"-es lövedékkel

Enfield töltény 0,55″-es lövedékkel

A csőnél jelentősen kisebb lövedék teret adott a kenőanyag megváltoztatásának is: a sok gondot okozó faggyú eltűnt az elegyből, maradt a tiszta méhviasz. A fegyvertechnika azonban hatalmas tempóban változott. Az utolsó módosítást 1863-ban hajtották végre a töltényen: lecserélték a puszpángfa feszítőékeket és egyszerű, olcsóbb agyagra váltották.

A P56 Enfield

A 39” csőhosszal rendelkező P53 puska nagyszerűen megfelelt a sorgyalogság felszereléséhez, a könnyűgyalogság azonban rövidebb fegyvert igényelt. 1856-ban kezdték bevezetni a P56 modelleket 33” hosszúságú csővel, hasonlóan 1:78”-es emelkedésű, három barázdával rendelkező huzagolással. A két típus angol elnevezése is eltért egymástól. A 39”-es csövű változatokat „rifle-musket”-nek, míg a 33”-es csövű változatokat „rifle”-nek nevezték. Létezett ezeken kívül 24”-es „short rifle” változat is. A jatagán szuronnyal felszerelhető P56 változatokat olyan különleges csapatnemek, katonák kapták, mint az elit könnyű lövész „Rifles” ezredek, vagy a sorgyalog ezredek altisztjei. A P56 modellből nem csak hadi változatok léteznek. A brit önkéntes mozgalom (Volunteer Corps) számára is ezt a típust gyártották a fegyverkészítők, itt-ott apró eltérésekkel. Az általam használt Enfield például könnyen bekategorizálható „Volunteer Rifle”-nak, hiszen polgári fegyverkészítő gyártotta, valamint az agynyak bordázott. 1858-ban a „kétpántos Enfield”-nek újabb változata jelent meg: nehezebb, gyorsabb huzagolású (1:48”), öt huzaggal rendelkező csővel. Ma a sportlövészek a P58 „naval rifle”-t szeretik legjobban, mivel könnyebb hozzá lövedéket, jó töltetet találni, mint a lassú huzagolású változatokhoz.

 Vadászat a jó töltetre

Ritka eset, mikor olyan eredeti puskához férhet hozzá a lövész, mely csöve makulátlanul hibátlan. Nem is adta magát könnyen a projekt, egy évtizedbe telt, amíg megtaláltam a megfelelő állapotú fegyvert. A puskát céllövészetre szeretném használni, tehát nem az eredeti szolgálati töltet reprodukálása volt a célom, hanem a létező legjobb töltet felfedése. Nem volt egyszerű eset. Fél év lőtérre járás kellett ahhoz, hogy megérkezzek az optimumhoz. Négy lövedéktípust, többféle méretre kaliberezve, 3 féle lőportípussal, megannyi töltettel próbáltam ki, míg a filmen is szereplő nagyon szép, szűk szórást adó megoldást megtaláltam. A Lyman cég mély zsírzóhornyokkal rendelkező 575213OS lövedéke lett a befutó kaliberezetlenül, 40 grain 1,5 Fg Swiss töltettel. Érdekes, hogy ugyan ez a töltet az oromzatok alá 0,001”-kel kaliberezett lövedékkel már szórt… Néha tényleg egy hajszálon múlik, hogy megtaláljuk-e a megoldást…

Németh Balázs

6 hozzászólás érkezett

  1. Beregi Vadasz

    Nagyon jó cikk és videó is szuper!
    Azt nem értem, hogy anno miért olyan iszonyúan lassú huzagolást választottak egy nem éppen rövid lövedékhez? A gyorsabb huzagolásnak a hosszlövedékeknél megmutatkozó előnyeit csak az az 1850-es évek végén kezdték volna felfedezni?

    • Kapszli

      A huzagolás és a lövedékhossz közti összefüggéseket csak az 50-es évek második felében kezdték tudományos alapokon vizsgálni. Whitworth volt az első mérnök, aki ezzel behatóbban foglalkozott.

  2. Beregi Vadasz

    Szia Balázs!
    Értem.
    Nyilván ösztönzően hatott a huzagokkal való kísérletezésre az a tény, hogy nem lehetett egyszerű a korabeli 1:78-as huzagoláshoz és az adott hosszlövedékhez pontos és egyben hosszú lötávon is számottevö károkozásra képes töltetet kidolgozni.

    • Kapszli

      Nem, nem volt egyszerű, de mindig azt kell mérlegelni, hogy az adott korban mit jelentett ez. A sima csövű puskák egyes katona elleni 75 méteres hatékony lőtávjához képest a 250 m hatalmas előrelépés volt. Ugyanakkor azt is ki érdemes mondani, hogy harcászati értelemben ezzel a hatékony lőtáv szinte elérte azt, amit ma egy általánosan rendszeresített, nyílt irányzékú hadi lövészfegyvertől elvárunk. A tűzharc ritán történik e távolságok felett, ha pedig igen, akkor annak megvívására már jellemzően más fegyvert használnak.

  3. TAMÁS

    Szia Balázs! Köszi a cikket és a videót, állatira értékelem, hogy ilyeneket olvashatok és nézhetek itt.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.