Újjászületnek a Vasa ágyúi

A Saab konszern megkerülhetetlen szereplő a modern védelmi iparban – most azonban a svéd történelem egy kiemelt epizódjához nyúltak vissza.

ARCTISTIC / Photo: Nicklas Gustafsson

A XVII. században Svédország még nem az a tartózkodó, semleges állam volt amelynek ma ismerjük, hanem az európai történelem aktív alakítója. Ennek szolgálatában kívánták állítani az 1628-ban elkészült Vasa zászlóshajót is, amely azonban kevéssel útjára bocsátása után elsüllyedt. A viszonylagos épségben maradt hajótestet 1961-ben emelték ki a stockholmi kikötő iszapjából. A hajó ágyúinak nagy részét már nem sokkal elsüllyedése után kiemelték.

A Vasa Múzeummal együttműködésben a Saab elkészítette a Vasa ágyúinak pontos mását, hogy jobban megismerhessék az akkori hadihajósok életét. Az ágyúcső mellett elkészítették a lafetta és a töltőeszközök pontos mását is, így könnyebben megismerhetővé váltak az akkori fegyverek tulajdonságai. A Bofors lőterén több tesztet is végeztek, a különböző céltárgyakon becsapódó lövedékek hatását vizsgálva.

A teljes, angol nyelvű cikk itt elérhető.