Lövészet egy eredeti Springfield elötlöltő hadipuskával
Életem első elöltöltő puskája egy Armi Sport 1861 Springfield puska volt, mely alighanem az első elöltöltő hadipuska volt hazánkban. Németországból rendeltem, és ha jól emlékszem majd egy évet kellett várni rá. Micsoda öröm volt, amikor megérkezett! Máig nem felejtem el a napot, amikor a várva várt vasat végre a kezemben tarthattam. Akkor még nem sejtettem, hogy mennyi vesződséggel jár szoknyás lövedéket lőni. Olyan egyszerűnek tűnt az ügy: az alulméretes lövedék szoknyája majd szépen belefeszül a huzagolásba, a puska pedig veszett pontos lesz.
Hát nem egészen így alakult. Sok éves kutakodás kezdődött, hogy a cső egyenesen lőjön, de nem volt ebben semmi frusztráció, hisz ezen a puskán keresztül tanultam meg az elöltöltő fegyveres lövészet alapjait. Minden kis előrelépés örömet jelentett.
Aztán jó pár év múlva kapott egy riválist: egy eredeti 1863 M Springfield puskát, melyet sokáig használtam nemzetközi versenyzésre is. A régi/új puska nagyszerű lövésztárs. A fegyvert 1864-ben gyártották Bridesburg városában, Pennsylvania államban. A gyártó cég – Alfred Jenks & Sons – 3 szerződés alapján összesen 79000 db különböző típusú huzagolt hadipuskát gyártott az északi kormánynak. Ezek közt volt U.S. 1855, 1861 és 1863 modell is.
A különböző változatok között tulajdonképpen nincs sok különbség. Az 1855 és 1861 modellek mindössze a Maynard-féle szalagos csappantyú adagoló tekintetben térnek el, melyet 1861-től elhagytak, 1863-ban pedig kissé módosították a kakast a fegyver egyéb kis alkatrészeit, hogy a gyártást egyszerűsítsék.
A cső ugyanaz az .58”-as űrméretű progresszív mélységű huzaggal gyártott 40”-es cső maradt minden fegyver esetében. A progresszív huzagmélység azt jelenti, hogy a barázdák mélyebbek a csőfarnál, mint a torkolatnál. Ezt az eljárást eredetileg francia tervezők találták ki. A francia huzagolt hadipuska, a Minié puska csöveit eredetileg 17,6 mm-es sima csövű muskéták csövéből készítették, melyek a torkolatnál igen vékonyak voltak, így csak minimális kikönnyítést engedett meg az anyag. A csőfarnál azonban mélyebb barázdákra volt szükség, hogy el tudják nyelni a lőpor égéséből származó maradványanyagokat. A Springfield puska esetében is Jefferson Davies hadügyminiszter egyik alapvető elvárása volt ez a megoldás.
A cső kalibere az angol Enfield puskák másolata, míg a rendszeresített lövedék a francia mintát követi, vagyis rendelkezik zsírzóhornyokkal. A hornyok feladata azonban a francia rendszerben nem igazán a kenőanyag felhordása volt. A körbefutó bemélyedések feladata az lett volna, hogy növeljék a lövedék légellenállását a farrésznél – mint ahogy a nyílvesszőt stabilizálják a tollak – valamint, hogy a lövedék tömegközéppontja közelebb legyen a csúcshoz.
Az amerikai lövedéket 1853-54-ben James H. Burton vezetésével választották ki. A forma francia, a kaliber angol, de mindkét nemzet lövedékével szemben az amerikai változat esetében elhagyták a szoknyát hátulról szétfeszítő vascsészét, vagy fából, agyagból, vasból készített dugót. A lövedék 500 grain tömegű és 0,5775” átmérőjű volt, melyet nem öntöttek, hanem célgépek segítségével préseltek. A töltény 60 grain Government Powdert, azaz „állami lőport” tartalmazott, mely szemcsemérete valahol a 2Fg és 1,5Fg között lehetett. A lövedék kezdősebessége 290 m/s körül mozgott, vagyis igen lomha volt.
Korábban én is a régi katonai töltet reprodukálásával kísérleteztem, ami nyilván egyet jelentett azzal, hogy feladtam valamennyit a pontosságból. A cső maga .582”-es vagyis egy kicsit túlméretes, ami nem kopással indokolható, mivel a huzagolás egyébként tökéletes állapotban van. Nagy Imi barátom felbővített egy Lyman Minié öntőformát nekem, melyből most 0,578” helyett 0,582-0,583” átmérővel esnek ki a tiszta ólomból öntött lövedéket. Ezt 0,581”-re kaliberezve pontos az illeszkedés. A lövedékzsír a szokásos marhafaggyú – méhviasz – szintetikus motorolaj keveréke, és igen puha állagú, melyet a hadipuskák igencsak szeretnek.
A lövészetet 50m-en kezdtem 55 grain Swiss 2Fg lőporral, mely nem igazán akart egy helyre szórni, ezért 3 grain lépésekben elkezdtem csökkenteni a töltést. A folyamattal 36 grainnél tudtam megállni, mivel itt a feltámasztott fegyver már lyukat-lyukba lőtt.
100 méteren sem volt rossza a szóráskép, különösen úgy, hogy a fekete fölé kellett célozzak, hogy a lövések lőlapban legyenek. Ehhez a töltethet szükséges lesz egy magasabb 100 m-es nézőke, de a lövések így is a pisztolylőlapon mért 8-as körnek megfelelő csoportban csapódtak be.
A fegyvertípus 1855. évi rendszeresítésekor 200 yardon 9”-es szórást vártak el a feltámasztott fegyvertől. Már régóta terveztem, hogy amint arra lehetőség adódik, kipróbálom az öreg puskát ilyen távolságon is. A 30 cm-es fémcélt én 200 méterre tettem, s tanulva a 100 m-es lövészet tapasztalataiból, egy jól látható – és jól célozható – tereptárgy alá helyeztem a céltartót. A fölé fogásra szükség is volt, hiszen majd egy teljes méterrel kellett fölé célozni, hogy az erősen ívelt röppályán közlekedő lomha, nagy tömegű Minié lövedék a célba csapódjon. Kellett jó néhány lövés, amíg megtaláltam a megfelelő magasságot, de bizony meg lett.
Az öreg Springfield puska ma is teljesíteni tudta a születésekor meghatározott feltételeket.
Németh Balázs
További cikkeink a témában:
