Füst az erdőben – elöltöltő fegyveres vadászat Gyulajon 2014-15

jagerhuntMegint megdobban a szív… Ködös, hideg idő. A vadász már sötétedésben kilopózott a váltóhoz, ahol napok óta a friss szarvasnyomokat figyelte. Az öreg kő mellett telepedett le, ahogy mindig. Sokat várt már itt. A jó leshely vagy 60 lépésre lehet a váltótól, amely a fenti rét felől a patak felé vezet. A hajnal első fényei sejtelmesen szűrődtek át a talaj felett úszó ködön. A puska lakatját kabátjával fedte, ahogy szokta, hogy a szitáló köd ne nedvesítse meg a felporzó lőport. Így várta az első napsugarakat. A reggel friss fényeinél még egyszer megcélozta a bokrot, ahol a váltó kilép a sűrűből. Szerette tudni, hogy jó tartása lesz a kovás puskának, ha a szükség úgy hozza.

Nem kellett sokat várni, a tegnapi nyomok nem hazudtak. A magányos bika épp azon a helyen tűnt elő, amelyre célzást tett imént. A puskát hangtalanul emelte. Az elsütőbillentyűt kissé hátrahúzva feszítette a kakast, hogy a lakat ne kattanjon. Ugyanazzal a mozdulattal a puska már célon is volt. A távolság nem volt több, mint 50 méter, bőven az elöltöltő puska hatótávolságán belül. A nemes vad balra fordult, és már roppant is a lövés. A vadász leguggolt, hogy a felfelé szálló füst alatt elnézve figyelje a vad jelzését. A bika ott feküdt mozdulatlanul…”

Mese a fenti történet? Nem! Tavaly óta tudjuk, hogy elöltöltő fegyverrel Magyarországon bizony már lehet vadászni. 2013-ban elindítottunk egy olyan kutatási programot, melynek a második lépcsőjéhez értünk. 2013-ban zárt kertben, korlátozott vadfajokra, idén azonban már a Gyulaj Zrt. 7600 hektáros vadrezervátumában vadászhatunk trófeás vadra és tarvadra egyaránt, 2014. október 1 – 2015. február 28. között!

Gyulaj

Gyulaj legenda. Nem csak azért, mert mint vadászterület minden feltétellel rendelkezik ahhoz, hogy a vadászember megélhesse a vad űzésének minden szépségét, hanem legenda azért is, mert a különleges rendeltetésű vadászterületnek mindig gondos, jó gazdái voltak, ott mindig magas szintű vadgazdálkodás folyt. Most sincs ez másképp. Jó ott lenni. Jó látni, hogy nem megkeseredett emberek dolgoznak az erdőért, a vadért, hanem szakmájukat szerető, tisztelő és magas szinten művelő vadászemberek. Gyulaj az a hely, ahol a trófeaszemlén a trófea tábláján nem az elejtő neve olvasható, hanem a kísérő hivatásos vadászé… Nem voltam még olyan hivatalos eseményen Gyulajon, ahol a vezetés nem köszönte volna meg a szakszemélyzetnek az odaadó munkát!

Gyulaj legenda. Legenda azért is, mert élen jár az új kezdeményezések támogatásában, új lehetőségek megragadásában. Nem véletlen, hogy Gyulaj talán Európában is az egyetlen olyan erdészet, mely felkészült kerekesszékes vadászok fogadására, külön cserkelő ösvényeket fenntartva és gondozva, székhez kötött vadásztársainknak. Gyulajon szívesen látott vendég a solymász és a vadászíjász is. Itt megkülönböztetett barátsággal fogadják a vadászat ezen ősi módját választó vadászokat.

Gyulaj legenda. Számunkra – elöltöltő fegyveres vadászoknak – minden bizonnyal az is marad örökre, hiszen a Gyulaj Zrt. szakmai stábja karolta fel az elöltöltő fegyveres vadászat ügyét, hogy itt valósulhasson meg először hazánkban az elöltöltő fegyveres nyílt területi vadászat. Azt hiszem, a magyar – leendő és már azzá vált – elöltöltő fegyveres vadászok nem kívánhatnak ennél jobb támogatást. Megtiszteltetés, hogy a Gyulaj Zrt. vadászati vezetése figyelemmel kísérte munkánkat, és támogatásra méltónak, fontosnak találta az elöltöltő fegyveres vadászat elterjesztését.

 

Elöltöltő fegyveres kutatási program Gyulajon

 

A megyei kormányhivatal vadászati főosztályának engedélyével így kutatási célú elöltöltő fegyveres vadászatokat tarthatunk a következő feltételekkel:

A kutatási program ideje: 2014. 10. 01. – 2015. 02. 28.

Vadászterület: 17-454410-244 Gyulaj Zrt. Tamási erdészet

Vadászható vadfajok: A vadászható vadfajok tekintetében nincs különbségtétel az elöltöltő fegyveres vadászati mód és a modern vadászfegyverekkel folytatott vadászat között.

A kutatásban részt vehetnek: A vadászatokon olyan, érvényes vadászjeggyel, érvényes vadászfegyver tartási engedéllyel és lőszerelem tartására vonatkozó engedéllyel rendelkező vadászok vesznek részt, akik egyben elöltöltő fegyver kezelésére is rendelkeznek vizsgával.

Használható fegyverek: Érvényes műszaki tanúsítvány, minimum .50 (12,7 mm) űrméret, minimum 2500 J torkolati energia

 

A kutatási program elsődleges célja továbbra is az, hogy a Jogalkotó számára megfelelő tapasztalati bázist biztosíthassunk az elöltöltő-fegyveres vadászat jogszabályokba történő emeléséhez. Olyan gyakorlati ismeretanyagot építünk fel, mely eredménye élhető, szakszerű jogszabályi háttér lesz.

Részt venne a kutatási programban?

Ahogy a tavalyi évben is, úgy idén is várjuk a vadászok jelentkezését. Köszönhetően a Gyulaj Zrt. lehetőségeinek, idén jóval szélesebb körben, kedvezőbb feltételekkel tudjuk fogadni az érdeklődő vadászokat, akár külhonból is.

Ne keseredjen el akkor sem, ha nincs vadászatra alkalmas elöltöltő fegyvere. A Kapszli.hu jóvoltából egy csappantyús, .54-es kaliberű, Pedersoli Tradional Hawken puska áll a vadászok rendelkezésére.

Ha még nincs meg az elöltöltő fegyver kezelésére vonatkozó vizsgája, azt könnyen leteheti az ország számos pontján lőtereinken, vagy akár Gyulajon is. Vizsgára jelentkezés: hungarian.mla@gmail.com

Várjuk szeretettel minden olyan igaz vadász jelentkezését, aki kipróbálná e nemes, hagyományos vadászati módot! Vadászna elöltöltő fegyverrel Gyulajon? Jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:

 

Gálos Csaba

Vadászati Ágazatvezető

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

+36-30/3319203

galos@gyulajzrt.hu

 

Pólik Sándor

Főtitkár

Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége

+36-30/6915848

hungarian.mla@gmail.com

 

Vadásztársam! Legyen ön is része a történelmi pillanatban! Vadásszon velünk elöltöltő fegyverrel Magyarországon!

Ezúton köszönjük meg a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Gyulaj Zrt., az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara és a vadászati szakhatóság támogatását!

Vadászüdvözlettel:

 

Németh Balázs

elnök

 

Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége