-
- border guard
- 2016-08-05-14:12
Talán érdemes volna rápontosítani a Mohos Ernőéknél,Hagyó Pistánál a révkomáromi klubban.Az igaz mióta Szlovákiában engedélyköteles lett az elöltöltő revolver azóta csökkent is az érdeklődés iránta,ugyanúgy Németországban is/Talán emlékeztek az ennek nyomán megjelenő nagy számú német elöltöltő használt revolverre/.A versenyekre korábban létezett/de mindenképpen szó esett róla/ a rendező szlovák klub vezetője által küldött alkalmi meghívó,amivel ki lehetett kerülni ezt a problémát/azoknak a versenyen részt kívánó országok sportolóinak, ahol engedélymentes maradt/Nézzetek utána de nem hiszem ,hogy a Klapka vagy a Lajos kupán Mariottban vagy Colt számban résztvevő magyar lövészeknek okvetlenül lett volna az elöltöltő revolverre tartási engedélyük….
szerintem
üdv
- András
- 2016-08-05-12:45
Nekiállok szlovákul tanulni és írok a szlovák hatóságnak.
Ez rendben. De a rendőrleány írásából azt nem tudom értelmezni, hogy: “Amennyiben sportlövészeti célra használja, úgy ez a fegyver is engedélyköteles…” Eddig úgy tudtam, hogy a lőtéren a lövészetvezető eldönti, hogy lőhetek-e vele vagy sem. Van ahol kell SE tagság+ MKH + Elöltöltős vizsga, van ahol semmi sem. Amit az EU ról írsz azt pedig csak helyeselni tudom!
Szia! A szlovákban tudok segíteni, ezért is írtam, első kézből van az infó :) Kétlövetűig engedélymentes az elöltöltős, de a revolver már klasszikus fegyvertartásis téma, a gyártás idejétől függetlenül. Úgyhogy a szeretett Coltod max a határig jöhet sajnos.
- Angyalszem il cattivo
- 2016-08-05-12:09
Biztosan bennem a hiba, de nem értem, hogy mikor kel és mikor nem kell fegyvertartási elöltöltősre. Egy Uberti Colttal kapcsolatban kérdeztem. Csatoltam a rendőrség tájékoztatóját, aki tudja, legyen szíves megírni! Köszi, szép napot!
Én úgy gondolom (Fixme jogászok), hogy mivel itthon engedélymentes, a határig simán viheted tartási nélkül. Ha a szlovák oldalon is engedély mentes be is viheted. Ha ott akarsz lőni is vele, akkor a szlovák ide vonatkozó törvény alapján lőhetsz vele szlovák területen, ahogy itthon is a hazai törvény szerint. Szerintem ennyi. De lehet tévedek, mert az EU ritka idióták gyülekezete.
Nekiállok szlovákul tanulni és írok a szlovák hatóságnak.
Ez rendben. De a rendőrleány írásából azt nem tudom értelmezni, hogy: “Amennyiben sportlövészeti célra használja, úgy ez a fegyver is engedélyköteles…” Eddig úgy tudtam, hogy a lőtéren a lövészetvezető eldönti, hogy lőhetek-e vele vagy sem. Van ahol kell SE tagság+ MKH + Elöltöltős vizsga, van ahol semmi sem. Amit az EU ról írsz azt pedig csak helyeselni tudom!
- Young Shatterhand
- 2016-08-05-11:54
Biztosan bennem a hiba, de nem értem, hogy mikor kel és mikor nem kell fegyvertartási elöltöltősre. Egy Uberti Colttal kapcsolatban kérdeztem. Csatoltam a rendőrség tájékoztatóját, aki tudja, legyen szíves megírni! Köszi, szép napot!
Én úgy gondolom (Fixme jogászok), hogy mivel itthon engedélymentes, a határig simán viheted tartási nélkül. Ha a szlovák oldalon is engedély mentes be is viheted. Ha ott akarsz lőni is vele, akkor a szlovák ide vonatkozó törvény alapján lőhetsz vele szlovák területen, ahogy itthon is a hazai törvény szerint. Szerintem ennyi. De lehet tévedek, mert az EU ritka idióták gyülekezete.
- Angyalszem il cattivo
- 2016-08-05-11:29
- Young Shatterhand
- 2016-02-12-17:37
szánalmas történetek ezek, hogy megtörténhetnek :/ bár azzal egyetértek, hogy a vadat nem kéme önkényesen lövöldözéssel zargatni, de a vadásztársaság igazán kijelölhetne helyet próba lövéshez. Már csak azért is, mert elég véletlenül nekiütni a távcsövet a puskán egy fához, és máris nem oda hord ahová a vadász emlékszik, onnantól meg inkább sebez.
- border guard
- 2016-02-11-16:09
Nos, nem tudom ,most milyen világ van.A mi területünkön a vadászház közelében,a domboldalban volt egy “fegyver belövő hely”
ahol a fegyvereket be lehetett lőni.A vadászházban elhelyezett naplóban rögzítve volt pl:X .Y : dátum,óra/ fegyverbelövés /Mauser 8×57 10lövés/ .Ha valaki kezdő ,volt vagy csak szakértő társaságot akart,megkérte a hiv.vadászt,hogy tartson vele.Semmi nem lehet fontosabb,mint hogy belőtt ,pontos fegyverrel menjenek vadászni,már pedig lőszerváltás,távcsőcsere,de akár csak az egyéni gyakorlás,ismétlés szükségessége, bármi indokolhatja.Ha most ez “nem elegendő” a biztonsághoz akkor,tán már nem is akarok, urak vadászni…
üdv
- Nyomkeresõ
- 2016-02-11-11:57
Megtörtént esetek:
A vadász belövés végett célba lőtt lőlapra vadas területen. Valaki felnyomta , eljárást indítottak ellene, az engedélyét nem tudom mennyi időre bevonták. Pénzbírság és kötelezték újra vizsgára . Vadász csak vadra adhat le lövést, belövés csak lőtéren lehetséges.
Másik:
Szúrópróbaszerűen fegyverellenőrzést tartottak egy vadásznál. Véletlenül kiszúrtak egy valahol elöl hagyott vasmagos (hadi) lőszert, amit korábban kapott valakitől (szovjet idők). Eljárást indítottak ellene, bevonták az engedélyét , pénzbírság és kötelezték újra vizsgára.
Hihihiiii! Ez ku…tya jó! Akkor egy mozdonyvezető egy egész hadsereggel rendelkezik!!!Majdnem. :) A mozdonyvezető szemszögéből a sínpár olyan mint a fegyvertörvény. Csak arra, és csak akkor. Szóval inkább legyen kamion :) :) Ja és akkor megvan a miért a “sínpárra”: az áldemokrácia és a kommunizmus is nagyon könnyen járhat bármikor 56-os cipőben. :)
Azért akkor is tud csodát csinálni a mozdonyvezető! Lásd: Egy marék dinamit c. film Esetleg ha a pályához nem kötött AirbusA3800-800F
590 tonnájával és 1020Km/h sebességgel számolnál, akkor hány vadászatra is alkalmas 2500J feletti vas össz- energiájáért vállal feleséget a kapitány???
- Horse Whisperer
- 2016-02-10-18:03
Hihihiiii! Ez ku…tya jó! Akkor egy mozdonyvezető egy egész hadsereggel rendelkezik!!!
Majdnem. :) A mozdonyvezető szemszögéből a sínpár olyan mint a fegyvertörvény. Csak arra, és csak akkor. Szóval inkább legyen kamion :) :)
Ja és akkor megvan a miért a “sínpárra”: az áldemokrácia és a kommunizmus is nagyon könnyen járhat bármikor 56-os cipőben. :)
Mint említettem, korábban vadásztam, tudom mivel jár a fegyvertartás, szállítás stb. felelőssége. Persze, hogy nagyobb mint az autózásé, bár szerintem a felelősség vállalásnak nincs mértéke, legalább is ha valamiért felelőséggel tartozom, akkor hülyeség az mondni, hogy kicsi felelősséggel, közepes felelősséggel, nagy felelősséggel, még nagyobb felelősséggel. Tudom, hogy illúzió amit írtam, de azért van, mert óvodásnak néznek minket és a hatalom NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A POLGÁRAIÉRT!Vettem a fáradságot átváltogattam a mértékegységeket és kiszámoltam,egy 90 Km/h-val (25m/s) haladó 1 tonnás jármű mozgási energiája 312500 J! Hol van ez egy kézifegyverhez képest, mégis gyakorlatilag mindenki (már 8 általános sem kell hozzá, sőt a büntetlen előélet sem követelmény) megszerezheti, holott egy gépjármű jóval bonyolultabb eszköz, és jóval több tanulnivaló, figyelem és gyakorlat kell a biztonságos működtetéshez. Felelősséget úgyanúgy vállalunk érte: biztonságos-e a jármű? Ittam, gyógyszert szedtem-e? Betartom-e a szabályokat? Szándékosan nem akarok-e valakit elütni? stb. És miután eljutottunk A-ból B-be leparkolunk, és otthagyunk az út szélén gyakorlatilag egy tömegpusztító fegyvert. Ehhez képest a fegyver mesterségesen túlmisztifikált, szerintem nem az óvodásnak nézés miatt. Ez a szabdság korlátozása, vele párhuzamosan pedig az állam (hatalom akit úgy hisszük, hogy mi választunk meg) félelme a saját állampolgáraitól.
Hihihiiii! Ez ku…tya jó! Akkor egy mozdonyvezető egy egész hadsereggel rendelkezik!!!
A többiben is igazad van, kiegészítve azzal, hogy a demokrácia mint olyan, csak egy illúzió, amivel a buta tömeget etetik. Lehetetlen a demokrácia, ugyanúgy mint a kommunizmus, mindkettő ellenkezik az emberi lény természetével! Az “oszd meg és uralkodj” és a “cirkuszt kenyeret” által garázdálkodik a hatalom mindenhol.
- Horse Whisperer
- 2016-02-10-14:57
Mint említettem, korábban vadásztam, tudom mivel jár a fegyvertartás, szállítás stb. felelőssége. Persze, hogy nagyobb mint az autózásé, bár szerintem a felelősség vállalásnak nincs mértéke, legalább is ha valamiért felelőséggel tartozom, akkor hülyeség az mondni, hogy kicsi felelősséggel, közepes felelősséggel, nagy felelősséggel, még nagyobb felelősséggel.
Tudom, hogy illúzió amit írtam, de azért van, mert óvodásnak néznek minket és a hatalom NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A POLGÁRAIÉRT!Vettem a fáradságot átváltogattam a mértékegységeket és kiszámoltam,egy 90 Km/h-val (25m/s) haladó 1 tonnás jármű mozgási energiája 312500 J! Hol van ez egy kézifegyverhez képest, mégis gyakorlatilag mindenki (már 8 általános sem kell hozzá, sőt a büntetlen előélet sem követelmény) megszerezheti, holott egy gépjármű jóval bonyolultabb eszköz, és jóval több tanulnivaló, figyelem és gyakorlat kell a biztonságos működtetéshez. Felelősséget úgyanúgy vállalunk érte: biztonságos-e a jármű? Ittam, gyógyszert szedtem-e? Betartom-e a szabályokat? Szándékosan nem akarok-e valakit elütni? stb. És miután eljutottunk A-ból B-be leparkolunk, és otthagyunk az út szélén gyakorlatilag egy tömegpusztító fegyvert.
Ehhez képest a fegyver mesterségesen túlmisztifikált, szerintem nem az óvodásnak nézés miatt. Ez a szabdság korlátozása, vele párhuzamosan pedig az állam (hatalom akit úgy hisszük, hogy mi választunk meg) félelme a saját állampolgáraitól.
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.