Történelmi fegyverek, lőszertöltés, vadászat
15 bejegyzés megtekintése - 76-90 / 91
  • Majd írd meg mire jutottál.

    Megtörtént a dolog.Úgyfest hasznos volt mert az addig tisztának hitt csőből rengeteg “kokszot”feloldott.A következö próba a lőtéren lesz. Mégegyszer köszi
    Üdv:Jani

    Majd írd meg mire jutottál.

    Rézkefére tekertem egy réteg rongyot, 10 centire betoltam a csőbe, utánaöntöttem a roblát, vizszintesen satuba fogtam a csövet, és addig sikáltam, amíg habzott. Fél óra várakozás után kimostam, majd még1x ugyanez a másikkal is.

    Köszönöm a segitséget,rápróbálok!

    Üdv:Jani

    Rézkefére tekertem egy réteg rongyot, 10 centire betoltam a csőbe, utánaöntöttem a roblát, vizszintesen satuba fogtam a csövet, és addig sikáltam, amíg habzott. Fél óra várakozás után kimostam, majd még1x ugyanez a másikkal is.

    Két éve vettem ezt a puskát, azóta nem tudtam belőni, pedig pucoltam rendesen. Aztán vettem ezt a két tisztítószert.
    Ezt ma lőttem 50m feltámasztva 36 gr svájci2+12gr gríz+0.15 patch 8 lövés, DP kentucky .45

    Helló kolléga úr!

    Sikereden felbuzdulva én is rendeltem ebből a Robla nevű szerből ami cirka három hónap után megérkezett csak sajna nincs magyar nyelvű használati utasítás.Ha pár szóban letudnád írni a tisztítás folyamatát azt nagyon megköszönném.(nem akarom elpazarolni mind az 1dl-t)

    Üdv:Jani

    Most találtam Google bookson Sam FALADA “The Gun Digest Blackpowder Loading Manual“-ját, úgy hiszem hasznos lehet itt is sok lövésznek, ha megosztom. Az úriember ugyanis 217 különféle népszerű elöltöltős fegyverhez egyenként  kikísérletezett 1000 féle, különféle töltetet és ezt a könyvben táblázatos formában elő is adja.

    Angol tudás különösebben nem szükséges hozzá, meg kell keresni a tartalomjegyzékből az adott fegyvert (vagy ha nincsen benne, jobb híján valami hasonlót), ahol Swiss FFg lőporra és adott lövedékre vonatkozóan láthatóak a különböző töltetetek (az első oszlop a térfogat szerinti mennyiség grainben, a második a tömegméréses mennyiség) , a mérések alapján csőtorkolatnál elért és 100 yardnál mért lövedéksebesség (láb/sec, azaz fps) és energia , valamint hogy milyen célra ajánlja.

    Az érdekesebb kategóriák:

    P: Plinking, ez gyakorlatilag az örömlövészet a hátsó udvarban
    T: Target, a legpontosabb szórást produkáló töltet céllövészethez.
    BG: vadászati, nagyvadra (“big game”)
    O: “optimális” töltet, inkább vadászatra, a megfelelő keresztmetszet az erő és pontosság között.

    Vadászati célra a lövedék energiája kiszámolható a táblázat alapján, mivel ott angolszász mértékegységekben van közölve (fps – feet per second, láb/mp, a méterhez 0,3048-al szorzandó). A képlet: 1/2 m * v^2.

    A könyv előnézete teljesen legálisan elérhető itt: https://books.google.hu/books?id=SLlPI_UPdxUC&lpg=PP1&hl=hu&pg=PP1#v=onepage&q&f=false

     

     

    Mellékletek:

    Két éve vettem ezt a puskát, azóta nem tudtam belőni, pedig pucoltam rendesen. Aztán vettem ezt a két tisztítószert.
    Ezt ma lőttem 50m feltámasztva 36 gr svájci2+12gr gríz+0.15 patch 8 lövés, DP kentucky .45

    Mellékletek:

    Pisztolyról volt szó és nem jutott eszembe megemlíteni a puskákat.Ott kettővel meg kell szorozni a mennyiséget.Az is igaz hogy ezek a töltetek nem száz százalékosak, finomításra szorulnak.Célba lőni alacsony töltet is jó lehet,vadásztöltetek a gyárak által ajánlott maximális töltet felé közelítenek.

    Akkor egy .54 puskába, 13,7 mm/10 az 1,37gx15, azaz 20 grain. Nem kevés egy kicsit? Mi ez a német szisztéma?

    Ismeretlen fegyvereknél német szisztémát alkalmazok.Ahány milliméter a cső átmérője, annyi tized gramm port mérek a töltetnek.Tehát 8mm-es csőbe kb. 0.8grammm a töltet.(12grain)Tapasztalat szerint ez izmos töltet, 0.5gramm is bőven elég a kis réz pisztolyba.

    üdv. ma vettem egy derringert, .31 kaliber, és sehol nem találtam infót a maximális töltetről. (ardesa vest pocket) jó lenne tudnom, hogy mi a max, és mire érdemes tölteni. (5 grain? 8?)

     

    Szia! Én a youtube-on láttam, hogy csak kapszli “erejével” lőttek vele, lőpor nélkül. Kb 7-10méterre. A háttérben közben jöttek mentek az emberek a “lőirányban” Úgy emlékszem,  itt a fórumban meg is van a link, az “Elrettentő példák” alatt. A “nimrod-derringerben” 15-18 gr írnak, ők a gyárit szokták kiírni.

     

    Száz méteren próbáltam ki a ASM Walkert.Valóban 100m.re van be állítva az irányzék.Sajnos a háromszor hat lövésből táranként 1-2mellé ment,de szabad kézből talán így sem rossz.

    Mellékletek:

    üdv. ma vettem egy derringert, .31 kaliber, és sehol nem találtam infót a maximális töltetről. (ardesa vest pocket) jó lenne tudnom, hogy mi a max, és mire érdemes tölteni. (5 grain? 8?)

    Mellékletek:

    üdv.

     

    ma vettem egy derringert, .31 kaliber, és sehol nem találtam infót a maximális töltetről. (ardesa vest pocket) jó lenne tudnom, hogy mi a max, és mire érdemes tölteni.  (5 grain? 8?)

    Szokták kérdezni, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy egy elöltöltő fegyver összeálljon. Tavaly decemberben frissítettem a kovás puskát, februárra lett jó a töltet, és most Június végére tanultam meg vele nagyjából lőni. Végre a 92-94 pontok után kúszik feljebb. Ez a mai, és az eddigi legjobb: 96 kör Pennsylvania versenyszámban.

    Töltet: 48 gr 2Fg Swiss + 445RB + 0,31 tapasz. Puska: Swiss Target .45, 1:48″

     

    Mellékletek:
15 bejegyzés megtekintése - 76-90 / 91

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.