Történelmi fegyverek, lőszertöltés, vadászat
15 bejegyzés megtekintése - 16-30 / 158
  • Tehát akkor leírom mit tapasztaltam, hátha okul belőle valaki.

    A dobrekesztő nem működött megfelelően, mert nem volt pontos a mérete ehhez a revolverhez.

    Ezt az alkatrészt cserélték, tehát valami oka volt egyrészről a cserének, másrészt a kakashoz nem lett pontosan illeszkedő darab a cserélt. Ez azt jelentette, hogy a dobrekesztő csak akkor került a kakason lévő ferde csap megfelelő oldalára, vagyis a kiindulási állapotba, ha a kakas túl tudott mozdulni azon a ponton, ahol a lőkúpokra támaszkodott. Ezért kivett dobbal működött, még ha a lőkúpra csapott, akkor nem. A videót tanulmányozva azt láttam, hogy a dobakasztó villás részén lévő ívbe nyugszik a csap kiindulási helyzetben. Ezt az ívet finom papírral felcsiszoltam (kb: 0,06-0,08 mm-t) És a probléma megszűnt. Ezek után jöttek elő a további méretproblémák, mert most már dobbal is láttam működni.

    Ahhoz, hogy megértsük célszerű a videót tanulmányozni. Tehát nyugalmi állapotban kint van dobrekesztő, fogja a dobot. Amikor hátrafelé húzzuk a kakast, a ferde csap vastagabb része lehúzza a dobakasztót, majd további hátra húzásakor a ferdeség miatt leakad a csapról és ismét megfogja a dobot. Ennek a folyamatnak az időzítése fontos, Egészen biztos, hogy félállásban szabadon forog a dob, alap illetve felhúzott állapotban azonban megakasztja.

    Ennél a revolvernél csak alap és túlhúzott állapotban akaszt meg, mikor már a dob is túlfordult. ez azért van, mert túl későn akad le a ferde csapról. Ezért nyilvánvaló, hogy hosszú a dobakasztó villás része. Így mivel a dob túlfordul mindig beleüt egy kicsit a dobba a kakas. ezért volt felnyalódás mind a dobon, mind a kakason. Ezt a dobakasztó rövidítésével szándékozom megoldani, persze többlépcsőben, kis lépésekkel.

    Üdv: Tamás

    https://www.youtube.com/watch?v=NEe420TTkM4

    A videón 41 és 50 között látható a lényeg. Szerintem a dobakasztó villás része nem pattan vissza helyére.

    Ez nem véletlenül egy .36-os 5 lövetű Colt Navy Pocket? A reszelgetéstől óva intenélek! Láttatlanban nehéz, de szerintem épp a kopás okozza a problémát. Egy kisértetiesen hasonló tüneteket okozó hiba lehetséges oka a dobemelő elkopása, amikor az már nem ér be kellően a dobkorona vájatába és nem tud emelni (fordítani), mert a korona hegyével/élével összefeszül.

    De bizony az, Uberti.

    Köszönöm a tapasztalatokat! Megnézem a dobforgató hová dolgozik. Olajtalanítom, majd bekrétázom az szétszedés után megmutatja hol ér a fém a fémhez.

    A másik tippem az volt, hogy a dobrekesztőt működtető ferde csap a kakason elkopott, ezt is vizsgálom majd valahogy, csak még nem tudom hogy.

    • LQ
    • 2018-04-17-15:23

    Ez nem véletlenül egy .36-os 5 lövetű Colt Navy Pocket?
    A reszelgetéstől óva intenélek! Láttatlanban nehéz, de szerintem épp a kopás okozza a problémát.
    Egy kisértetiesen hasonló tüneteket okozó hiba lehetséges oka a dobemelő elkopása, amikor az már nem ér be kellően a dobkorona vájatába és nem tud emelni (fordítani), mert a korona hegyével/élével összefeszül.

    Szervusztok! Rám bíztak egy hagyaték Colt revolvert. A volt tulajdonosa szerint beleesett a csapi darab és elakadt. Ám szétszedve kiderült, hogy nem így van. Dob nélkül működik a szerkezet, ám a dobbal már megszorul az egész, a kakast sem lehet hátrahúzni. Tovább vizsgálva megállapítottam, hogy a dobrekesztő és a kakas nem működik összhangban. Ha nincs bent a dob ez nem okoz gondot, mert ha nem időben megy vissza a dobrekesztő, akkor is hátra lehet húzni a a kakast ám ha a dobrekesztő nem engedi forgatni a dobot, akkor a kakas is elakad, mivel azon van a dobforgató. A táskában találtam egyébként egy 2009-es kapszlis jótállást a dobrekesztő és annak rugójának cseréjére vonatkoztatva. Tehát már volt vele régebben is ilyen gond. Sajnos a gazdáját, itt Törpapa néven volt regisztrálva, már csak az örök lövészmezőkön tudom majd megkérdezni. Találkozott már ilyen problémával valaki, esetleg van megoldása? Üdv: Tamás

    Ugyan, ilyennel még nem találkoztam, de valószínűsítem, hogy a dobforgató csapja rossz helyen van a kakasba befúrva.. Ezáltal a dobforgató előbb ér a koszorúhoz, minthogy a dobrekesztő lehúzódna. A hiba valószínűleg kezelhető a dobforgató tetejének óvatos reszelgetésével: így csak később érné el a koszorú fogát.

    Üdv.: pergerg

    Szervusztok!

    Rám bíztak egy hagyaték Colt revolvert. A volt tulajdonosa szerint beleesett a csapi darab és elakadt. Ám szétszedve kiderült, hogy nem így van. Dob nélkül működik a szerkezet, ám a dobbal már megszorul az egész, a kakast sem lehet hátrahúzni. Tovább vizsgálva megállapítottam, hogy a dobrekesztő és a kakas nem működik összhangban. Ha nincs bent a dob ez nem okoz gondot, mert ha nem időben megy vissza a dobrekesztő, akkor is hátra lehet húzni a a kakast ám ha a dobrekesztő nem engedi forgatni a dobot, akkor a kakas is elakad, mivel azon van a dobforgató.

    A táskában találtam egyébként egy 2009-es  kapszlis jótállást a dobrekesztő és annak rugójának cseréjére vonatkoztatva. Tehát már volt vele régebben is ilyen gond. Sajnos a gazdáját, itt Törpapa néven volt regisztrálva, már csak az örök lövészmezőkön tudom majd megkérdezni.

    Találkozott már ilyen problémával valaki, esetleg van megoldása?

    Üdv: Tamás

    Van egy régi kováspuskám amit probálok beazonosítani. ismerős-e valakinek a csatolt márkajel ésvédővas kép?

    Kép?

    Sziasztok! Van egy magyar cég, neve “Grip-o-logic. https://www.facebook.com/GRip-o-logic-gázpisztoly-markolatok-371483609601419/ Egyedi fegyver-markolatokat csinál. De sehol sem találom a neten, csak egy face oldaluk van. Hiába írtam ott üzenetet, senki sem válaszol. Nem tudok elérhetőséget? :unsure: Köszi!

    Ismerem a srácot, meló mellett farigcsálja a száraz fát. Nem egy gyors gyerek, de szépen és olcsón dolgozik. Magánban megy az elérhetősége.

    Szia! Köszönöm szépen! szityman@gmail.com

    Szia János! Azért idáig én is eljutottam, és a kapcsolatokban írtam is, de semmi válasz  ezért fordultam a másik barátomhoz a facebookhoz, de ott is semmi válasz  Azért köszi! Itt legalább kaptam arról választ, hogy jó helyen kerestem. 😁 Szép estét!

    Sziasztok! Van egy magyar cég, neve “Grip-o-logic. https://www.facebook.com/GRip-o-logic-gázpisztoly-markolatok-371483609601419/ Egyedi fegyver-markolatokat csinál. De sehol sem találom a neten, csak egy face oldaluk van. Hiába írtam ott üzenetet, senki sem válaszol. Nem tudok elérhetőséget? :unsure: Köszi!

    Legjobb barátod a gugli! :)) http://gripologic.myfotoroom.com

    Sziasztok!

    Van egy magyar cég, neve “Grip-o-logic.

    https://www.facebook.com/GRip-o-logic-gázpisztoly-markolatok-371483609601419/

    Egyedi fegyver-markolatokat csinál. De sehol sem találom a neten, csak egy face oldaluk van. Hiába írtam ott üzenetet, senki sem válaszol.  Nem tudok elérhetőséget?  :unsure:

    Köszi!

    Kíváncsi vagyok, vajon mekkora esélye volt, hogy a lenti két hozzászólást ugyanabban a percben küldjük el. :)

    Már az is csodaszámba megy, hogy 2 ember 1 dologról ugyanazt gondolja M.o.-n!

15 bejegyzés megtekintése - 16-30 / 158

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.