Történelmi fegyverek, lőszertöltés, vadászat
15 bejegyzés megtekintése - 1-15 / 104
  • OK, de akkor írjuk be helyette a munkát. Pl. a váltott műszakos munkarend is csökkent 2-3 évet a várható élettartamon! Sőt vannak akik annyit dolgoznak, hogy az már komolyan az ivás rovására megy…

    :yahoo:

     

    :yahoo: :good:

    OK, de akkor írjuk be helyette a munkát. Pl. a váltott műszakos munkarend is csökkent 2-3 évet a várható élettartamon!

    Sőt vannak akik annyit dolgoznak, hogy az már komolyan az ivás rovására megy…

    Nos sporttársak. Csak hogy a jogalkotó szemszögéből is megnézzük: a vadász a fegyvert arra használja amire az való ÉLET KIOLTÁSÁRA – a vad minél gyorsabb és kíméletesebb megölésére. Ehhez nem kell pszichológus, teljesen természetes felhasználás, a fegyvert erre találták ki. A sportlövész lőlapra fémcélra stb lő, minél gyorsabban és pontosabban. Ez egy úri hobbi – semmi értelme azaz haszna nincs – emiatt kell hozzá pszichológus. ENNYI. Másrészt “történelmünk nagyjai” vadászok voltak (most is azok), nem sportlövészek. Embert ölni pedig bűn, mindegy hogy mivel. A megelőzés sajnos meg illúzió – tudjátok Káin és Ábel… Amúgy emberölési statisztikával nem áll az Ország rosszul. Nem a vadásztól vagy sportlövésztől kell félni hanem az autóúttól cigarettától pálinkától…

    A pálinkát kérem azonnal törölni a gyilkosok közül!!!

    Nem ártalmas olvasni. Például megtudhatjuk milyen célra használták az első lőfegyvereket, milyen célból alakultak az első és későbbi lövész egyletek.A vadászokról csak annyit hogy a múlt héten Tolna megyében volt egy gyilkossági kísérlet,az alföldön pedig gyilkosság öngyilkossággal lezárva.Jobb szerintem nem minősíteni egyik vagy másik fegyverrel foglalkozó közösséget sem.Mióta világ a világ, ilyenek voltak az emberek.Bajkeverők ezután is lesznek.

     

    Nos sporttársak. Csak hogy a jogalkotó szemszögéből is megnézzük: a vadász a fegyvert arra használja amire az való  ÉLET KIOLTÁSÁRA – a vad minél gyorsabb és kíméletesebb megölésére. Ehhez nem kell pszichológus, teljesen természetes felhasználás, a fegyvert erre találták ki. A sportlövész lőlapra fémcélra stb lő, minél gyorsabban és pontosabban. Ez egy úri hobbi – semmi értelme azaz haszna nincs – emiatt kell hozzá pszichológus. ENNYI.

    Másrészt “történelmünk nagyjai” vadászok voltak (most is azok), nem sportlövészek.

    Embert ölni pedig bűn, mindegy hogy mivel. A megelőzés sajnos meg illúzió – tudjátok Káin és Ábel… Amúgy emberölési statisztikával nem áll az Ország rosszul. Nem a vadásztól vagy sportlövésztől kell félni hanem az autóúttól cigarettától pálinkától…

    “A gyilkosságnál pedig teljesen mindegy, hogy vadász volt az illető vagy nem.” Most viccelsz!? Évente pszihó és lehet kihullana ilyen elmebeteg mészáros emberke, sőt…..

    Ok. a vadászokat pszichózzák és akkor nem fognak gyilkolni. Szerinted csak a vadászok gyilkolnak? És mi van a többi ilyen-olyan okból embert ölővel? Őket is pszichózzák évente és akkor nem lesz több emberölés?!

    Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a a vadászok sem szoktak nagyon gyilkolászni. A vadászbalesetek általában gondatlan, nem pedig szándékos cselekmények, ezen a pszicho nem igazán segít! Egyébként valahol olvastam – ha jól emlékszem, a pécsi lövöldözős egyetemista kapcsán – egy pszichomókus nyilatkozatát, miszerint nagyjából a vizsgálat időpontjában tudják megítélni a páciens állapotát. Tehát azt, hogy fél év múlva el fog-e követni valamit, azt nem.

    Egyébként nem olyan régen egy orvos követett el némileg hasonló cselekményt, pedig ő aztán tényleg “kontroll alatt állt”. … ja, és sportlövő is volt és vadász is. Most akkor kiket is kell “sárba tipornunk”?! Ő speciel pisztollyal lőtt, tehát nem a vadász-, hanem a sportlövő énjét kell elitélnünk. Vegyük már észre, hogy nem a sportlövő, meg a vadász, meg a … gyiklkol, hanem egy ember! Azzal, ami éppen kezébe akad, van neki stb.

    Már nem találom a hagyományörzős nyílt levél kerekasztal felhívásos cikket amit majdnem szétoffoltunk(-tam :) ),viszont némileg az ott felhozott “azonos eszközhöz azonos feltételek” témához kapcsolódik az egyik police-os hír: “A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. június 30-án, 3 óra 26 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Almáskamaráson, egy lakóházban egy férfi engedéllyel tartott vadászfegyverével meglőtte felesége ismerősét. A 46 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A lövést leadó 48 éves férfi a ház udvarán öngyilkos lett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett miatt nyomozást rendelt el és megkezdte a helyszíni szemlét.” Mivel most nem sportlövész oldalról történt a baj, azonnal rám lehet húzni a “dögöljön meg a szomszéd tehene” bélyeget, véletlenül sem szeretnék “visszanyal a fagyi” stílusú dedós klisékkel élni, de némileg ez az eset is igazolhatja a hagyományörzős felhívásban írtakat sajnos a sportlövészek szempontjából ellenkező előjellel: ha a sportlövész egy évente orvoshoz jár, versenyez, igazol, hosszabbít, nem lehet, hogy a vadászoknak sem ártana legalább az az évi egy elmeorvosi vizsgálat? Mert ugye félhetünk, hogy egy hagyományőrzős rendezvényen biztonságban lehetünk-e egy esetleges baleset miatt, vagy ugye egy elöltöltös lövész otthoni lőporral jelenleg halálos veszedelmet jelent a társadalomra, de vajon biztonságban lehetünk-e az utolsó orvosi vizsgálat óta eltelt 5-10 év alatt megvadult vadászok szomszédságában?

    Kedves Kari45! Először is: a cikk elérhető, csak egy kicsit “lejjebb” található meg (https://kapszli.hu/47881/) Másodszor: – és ismét hangsúlyozom, nem vagyok vadász! – abba kellene már hagyni ezt a vadász-sportlövő ellentét gerjesztését. Az általad most idézett hírben egy szándékos cselekményről van szó, míg a hagyományörző eset egy “lelkes”, de képzetlen amatőr – gondatlanságáról – balesetéről. Az eredmény persze minden esetben hasonló – szerencsére az utóbbinál nem lett emberhalál! A hagyományörzős baleset ellen jó “védekezés” lehetne a Balázsék által ajánlott szövettségi segítség. (Azóta megvolt a találkozó, reméljük, eredményes si volt! Balázs, esetleg egy beszámoló a honlapon?!) A gyilkosságnál pedig teljesen mindegy, hogy vadász volt az illető vagy nem. Ha nem lett volna puskája, akkor baltával, késsel, ásóval, autóval … és még számtalan engedélyköteles vagy mentes eszközzel elkövetthette volna. Ez esetben nem hiszem, hogy akár a naponta “elkövetett” orvosi-pszichológiai vizsgálat megelőzte volna a gyilkosságot! Hagyjuk már végre abba, hogy bezzeg a vadászoknak milyen jó, a sportlövőket meg mennyi ág húzza! Nekünk attól nem lesz könyebb, ha náluk is szigorítanak! Inkább azért “küzdjünk2, hogy nekünk is egyszerűbb legyen az életünk! üdv., Sólyomszem

     

    Így van Sólyomszem! Egyébként a vadászoknak semmi sem könnyebb, -(voltam vadász, talán majd nyugdíjas koromban megint :unsure: … ) -csak az, hogy otthon tarthatják -elég szigorú feltételekkel- a vasat meg a lőszert. Hogyan menne különben hajnalban az ember vadászni, ha előtte be kellene mennie a legközelebbi lőtérre, vagy bóóótba skulóért? Nekünk meg füstölgőknek egyszerűen arról van szó, hogy sokkal-sokkal-sokkal több lőtér kellene, hogy ne többórás utazással lehessen csak lövéshez jutni.  A fene se akarna otthon port meg miegymást tartani, ha az utcavégi lőtéren lenne. Kínlódjon vele a lőtér gazdija. :whistle:  Uff.

    “A gyilkosságnál pedig teljesen mindegy, hogy vadász volt az illető vagy nem.”
    Most viccelsz!?
    Évente pszihó és lehet kihullana ilyen elmebeteg mészáros emberke, sőt…..

    Üdv kari45!

    Inkább ne mondj semmit a vadászokra. :good:
    Erre azt fogják mondani hogy elszigetelt eset, bár kivel megtörténhet :cry:

    Már nem találom a hagyományörzős nyílt levél kerekasztal felhívásos cikket amit majdnem szétoffoltunk(-tam :) ),viszont némileg az ott felhozott “azonos eszközhöz azonos feltételek” témához kapcsolódik az egyik police-os hír: “A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. június 30-án, 3 óra 26 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Almáskamaráson, egy lakóházban egy férfi engedéllyel tartott vadászfegyverével meglőtte felesége ismerősét. A 46 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A lövést leadó 48 éves férfi a ház udvarán öngyilkos lett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett miatt nyomozást rendelt el és megkezdte a helyszíni szemlét.” Mivel most nem sportlövész oldalról történt a baj, azonnal rám lehet húzni a “dögöljön meg a szomszéd tehene” bélyeget, véletlenül sem szeretnék “visszanyal a fagyi” stílusú dedós klisékkel élni, de némileg ez az eset is igazolhatja a hagyományörzős felhívásban írtakat sajnos a sportlövészek szempontjából ellenkező előjellel: ha a sportlövész egy évente orvoshoz jár, versenyez, igazol, hosszabbít, nem lehet, hogy a vadászoknak sem ártana legalább az az évi egy elmeorvosi vizsgálat? Mert ugye félhetünk, hogy egy hagyományőrzős rendezvényen biztonságban lehetünk-e egy esetleges baleset miatt, vagy ugye egy elöltöltös lövész otthoni lőporral jelenleg halálos veszedelmet jelent a társadalomra, de vajon biztonságban lehetünk-e az utolsó orvosi vizsgálat óta eltelt 5-10 év alatt megvadult vadászok szomszédságában?

    Kedves Kari45!

    Először is: a cikk elérhető, csak egy kicsit “lejjebb” található meg (https://kapszli.hu/47881/) Másodszor: – és ismét hangsúlyozom, nem vagyok vadász! – abba kellene már hagyni ezt a vadász-sportlövő ellentét gerjesztését. Az általad most idézett hírben egy szándékos cselekményről van szó, míg a hagyományörző eset egy “lelkes”, de képzetlen amatőr – gondatlanságáról – balesetéről. Az eredmény persze minden esetben hasonló – szerencsére az utóbbinál nem lett emberhalál!

    A hagyományörzős baleset ellen jó “védekezés” lehetne a Balázsék által ajánlott szövettségi segítség. (Azóta megvolt a találkozó, reméljük, eredményes si volt! Balázs, esetleg egy beszámoló a honlapon?!) A gyilkosságnál pedig teljesen mindegy, hogy vadász volt az illető vagy nem. Ha nem lett volna puskája, akkor baltával, késsel, ásóval, autóval … és még számtalan engedélyköteles vagy mentes eszközzel elkövetthette volna. Ez esetben nem hiszem, hogy akár a naponta “elkövetett” orvosi-pszichológiai vizsgálat megelőzte volna a gyilkosságot!

    Hagyjuk már végre abba, hogy bezzeg a vadászoknak milyen jó, a sportlövőket meg mennyi ág húzza! Nekünk attól nem lesz könyebb, ha náluk is szigorítanak! Inkább azért “küzdjünk2, hogy nekünk is egyszerűbb legyen az életünk!

    üdv., Sólyomszem

    Már nem találom a hagyományörzős nyílt levél kerekasztal felhívásos cikket amit majdnem szétoffoltunk(-tam :) ),viszont némileg az ott felhozott “azonos eszközhöz azonos feltételek” témához kapcsolódik az egyik police-os hír:
    “A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. június 30-án, 3 óra 26 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Almáskamaráson, egy lakóházban egy férfi engedéllyel tartott vadászfegyverével meglőtte felesége ismerősét. A 46 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A lövést leadó 48 éves férfi a ház udvarán öngyilkos lett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett miatt nyomozást rendelt el és megkezdte a helyszíni szemlét.”
    Mivel most nem sportlövész oldalról történt a baj, azonnal rám lehet húzni a “dögöljön meg a szomszéd tehene” bélyeget, véletlenül sem szeretnék “visszanyal a fagyi” stílusú dedós klisékkel élni, de némileg ez az eset is igazolhatja a hagyományörzős felhívásban írtakat sajnos a sportlövészek szempontjából ellenkező előjellel: ha a sportlövész egy évente orvoshoz jár, versenyez, igazol, hosszabbít, nem lehet, hogy a vadászoknak sem ártana legalább az az évi egy elmeorvosi vizsgálat? Mert ugye félhetünk, hogy egy hagyományőrzős rendezvényen biztonságban lehetünk-e egy esetleges baleset miatt, vagy ugye egy elöltöltös lövész otthoni lőporral jelenleg halálos veszedelmet jelent a társadalomra, de vajon biztonságban lehetünk-e az utolsó orvosi vizsgálat óta eltelt 5-10 év alatt megvadult vadászok szomszédságában?

    Egészen bizarr balesetről adott hírt a rendőrség honlapja. Május 19-én életveszélyesen megsérült egy idős férfi a tatai várjátékokon, miután egy másik férfi meglőtte egy régi puskával.

    fekete lőporral betöltött és felporzott kovás puska csövében benne hagyta annak töltővesszőjét, és a puska elsütésekor azt kilőtte. A kilőtt töltővessző megsebesítette a várjátékban szintén résztvevő 61 éves férfit, aki életveszélyesen megsérült.

    – írják a honlapon.

    patara 1

    Fotó: Police.hu

    A puskát puskatöltőstül elsütő 30 éves férfi ellen gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást a rendőrség.

    Amúgy meg a jelen egy őskor kezdete…

    Biztos ismered:

    “Nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel vívják majd, de a negyediket kőbaltákkal”

     

    “Magyar katonaság mindkét nagy háborúban az előző háború fegyvereit használta.”

    Lehet, hogy itt lesz lehetőség, nem az előzőét, hanem a következőét használni.

    :scratch:

    Köszi, de ha értelmezed a mondatot nem írtam, hogy 1683 középkor… A középkor meg addig nem ér véget ezen a bolygón amíg pl. az ISIS (jajj leírtam) úgy “dolgozik” ahogy…

    De, begurulok oszt’ felposztollom a fészbúba is …

    ;-)

    rprme

    Résztvevő

    A terek (ottomán birodalom) is skalpolt a középkorban, csak ők az egész fejbőrt lefejtették és szalmával tömték ki. Így “utazott” a fej a konstantinápolyi császári udvarba, hogy ne romoljon meg (lásd Kara Mustafa pasa “esetét” 1683).

    Mert a fórum történelmi lövészeké, csak annyiban javítanám, hogy az már nem a középkor. :bye:

    Persze nyilván nem a fehéreké minden rossz cselekedet, (bár a török uralkodók többnyire fehérek voltak, ha jól tudom) Például az Amazonas mentén divat volt a zanza, ami zsugorított fej.

15 bejegyzés megtekintése - 1-15 / 104

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.