-
- Bogas
- 2014-01-09-13:55
“Szögek kiszórása a terepjárók kedvelt nyomvonalán.” – Bakker, és ha egy ló lép bele, hátán egy gyerekkel?
“Kamu vadcsapások kialakítása.” – Be is küldeném őket a szederindásba egy-egy metszőollóval, főleg február-márciusban.
Azért úgy látom a hozzászólásokból, hogy nem mindenki akkora kretén, mint a posztoló. Hál’Istennek.
- Szabó Gábor
- 2014-01-09-09:32
egy bátortalan kísérletet tettem csak: természetesen törölték a kommentet és megkaptam a szokásos faszparasztozást.
Hőbörgők lesznek mindig is, az egyik admin ellen pedig úgyis folyik elég eljárás, többek közt sts miatt… Tulajdonképpen bármilyen posztot is írnak, bármilyen büntetőjogi felelősség is állna meg, nyilván letagadnák, hogy ők az oldal adminjai (akik egyébként Sipos Zoltán és Polgár Tamás – a náculós bombagyáros időkből Blogin és Tomcat néven elhíresült bajkeverők). Nyilván azzal védekeznének, hogy a Sosemlátott Sándor írta a posztot, de nem tudják ki az és már törölték is, az adatlapja pedig nyom nélkül eltűnt.
A kommenteket azért érdemes olvasni, hű tükrei a magyar népléleknek.
- Bogas
- 2014-01-09-06:43
Szerintem ezt már büntetni lehetne, hiszen:
Btk. 332. § Aki nagy nyilvánosság előtt
c) a lakosság egyes csoportjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel – gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.- Szabó Gábor
- 2014-01-08-22:23
Alacsony a vérnyomása? vagy csak szereti korlátolt emberek hőbörgését olvasni?
Önt is várja a tompika-féle Tolvajkergetők csoport, ahol a legújabb főellenség: a VADÁSZOK!
Egy kedves olvasónk arra invitál mindenkit, hogy lépjetek be sajátos kirándulóklubjába, amelynek célja nemcsak a természetjárás, hanem a hobbivadászok életének pokollá tétele és a vadászat akadályozása. Nem, semmi erőszak. Csak például vadriasztó vegyszerek szétszórása a leshelyek környékén. Szögek kiszórása a terepjárók kedvelt nyomvonalán. Kamu vadcsapások kialakítása. Állatgyilkos bűnözőket gyűjtő weboldal létrehozása, fenntartása, természetesen külföldi szerveren. Egyszóval pokollá tenni ezeknek a szarháziaknak az életét. Akit érdekel, ide írjon:
jovadaszni@gmail.comvagy a következő, a legszebb magyar házmester-tempó hagyományokat ápoló fröcsögés:
Itt az ideje, hogy megismerkedjetek egy nagypofájú állatgyilkos gyökérrel.
Molnár László, aki maga is vadász, postolt Facebook-oldalán egy képet egy valóban elég csúnyán szétmarcangolt őzgidáról. Ezt vagy egy kutya tépte szét, vagy nem, mindenesetre van, aki sakálra tippel, amit Molnár vitat, mindegy. Fenesi Viktor a következő kommentárt fűzte hozzá:“A hőbörgő kutyások ilyenkor is hőbörögnek vagy csak akkor amikor agyonlövöm az erdőben a kib…tt kutyáját??!!”
Tehát így érzik magukat feljogosítva, hogy bárhol, bármikor meggyilkolják a kutyáinkat. Figyelemreméltó az a dühödt gyűlölet, ami minden bizonnyal a természetféltő ember felindulása, nem pedig egy vérgőzös szarházié, akinek mindegy, csak ürügye legyen gyilkolni.
Az agresszív hozzászólást mindjárt 24 “kolléga” is lájkolta, név szerint:
Bár nem vagyok vadász – talán, egyszer, sok-sok esztendő múlva – de örülök, hogy legalább korlátolt nem vagyok.
A beszélgetéshez itt lehet kapcsolódni:
- Bogas
- 2014-01-08-06:51
http://nepszava.hu/cikk/1007405-a-facanokat-lelovik-ugye
A cikk tartalmát nem boncolgatnám, mert villámgyorsan moderáció áldozata lenne a hsz-em.
De akiknek alacsony a vérnyomása, azok számára van benne egy kis meglepetés:
” “A vadászat nem más, mint puskalövés és erdőzúgás, de több erdőzúgás, mint puskalövés” – írta gróf Széchenyi Zsigmond, a legendás Afrika-vadász. ”
- Etheus
- 2014-01-07-10:23
“Amire figyelmeztettek, hogy a tanfolyamoknál nagyon oda kell figyelni, hogy az adott tanfolyamszervező cégnek legyen szerződése a Vadászkamarával, mert az igazolás csak így érvényes, amit kiadnak.” Ez a második számú irgalmatlan nagy khm… tévedés. Semmiféle szerződést nem kell kötnie a tanfolyamszervezőnek a kamarával. Ezzel keveri össze Mancika:
“1. sz. melléklet
A vadászvizsgát megelőző tanfolyam szervezésének engedélyezéséhez szükségesfeltételek és az engedély kiadására irányuló kérelem tartalmi követelményei
A) A tanfolyamszervező rendelkezik
– gyakorló vadászterülettel (ennek igazolására el kell fogadni a vadászterületi gyakorlati képzésre, vadászatra jogosulttal kötött szerződést)” Ráadásul nem is a Te dolgod hogy odafigyelj ennek a szerződésnek a meglétére. Ezt a NÉBIH-nek kell vizsgálnia, amikor akkreditálja a tanfolyamot.
Ha mész a kamarához, inkább vidd magaddal a kinyomtatott jogszabályt… http://www.omvk.hu/uploads/files/OMVK-dokumentumtar/Vadgazdalkodas/126_2013-%28XII.17%29-VM-rend-a-vadaszvizsgat-megelozo-tanf.pdfSzia,
most telefonáltam oda, hogy akkor lehet esetleg menni jelentkezni. Ecseteltem az itt elhangzottakat, ezzel is felvértezve magam, erre kaptam azt a választ, hogy várjak kicsit, délután bent lesz vmi fejesebb ember, vele beszéljem meg. Nekik nem ez jött le, mint nekünk, de inkább káosz van. Nem egységesek ott sem. Zavaró az átállás.
Üdv: Etheus
- Bogas
- 2014-01-07-06:05
“Amire figyelmeztettek, hogy a tanfolyamoknál nagyon oda kell figyelni, hogy az adott tanfolyamszervező cégnek legyen szerződése a Vadászkamarával, mert az igazolás csak így érvényes, amit kiadnak.”
Ez a második számú irgalmatlan nagy khm… tévedés. Semmiféle szerződést nem kell kötnie a tanfolyamszervezőnek a kamarával. Ezzel keveri össze Mancika:
“1. sz. melléklet
A vadászvizsgát megelőző tanfolyam szervezésének engedélyezéséhez szükségesfeltételek és az engedély kiadására irányuló kérelem tartalmi követelményei
A) A tanfolyamszervező rendelkezik
– gyakorló vadászterülettel (ennek igazolására el kell fogadni a vadászterületi gyakorlati képzésre, vadászatra jogosulttal kötött szerződést)”Ráadásul nem is a Te dolgod hogy odafigyelj ennek a szerződésnek a meglétére. Ezt a NÉBIH-nek kell vizsgálnia, amikor akkreditálja a tanfolyamot.
Ha mész a kamarához, inkább vidd magaddal a kinyomtatott jogszabályt…
http://www.omvk.hu/uploads/files/OMVK-dokumentumtar/Vadgazdalkodas/126_2013-%28XII.17%29-VM-rend-a-vadaszvizsgat-megelozo-tanf.pdf- Bogas
- 2014-01-06-13:59
Huh… Hogy miért is nem csodálkozom azon, hogy a központban nem jól tudják a jogszabályt…
Szó sincs arról, hogy a 17-i hatályba lépést követően már mindenképp az új rendszer szerint kell vizsgázni!!!
Ha még 17-e előtt jelentkezel vizsgára (akár 17-e utánra) akkor még NEM vonatkozik rád az új rendelet:
“126/2013. (XII. 17.) VM rendelet a vadászvizsgát megelőző tanfolyamról és a vadászvizsgáról
16. §(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.
(2) A rendeletben foglaltak nem vonatkoznak a hatálybalépést megelőzően vadászvizsgára jelentkezett vizsgázókra”
- Etheus
- 2014-01-06-10:43
Üdv Mindenkinek!
Akit érint esetleg, most beszéltem telefonon a Vadászkamarával, azon belül a Budapesti központtal. A 17.-éi hatálybalépés előtt valóban lehetne a régi rendszer szerint vadászvizsgát tenni, de már nincs meghirdetve időpont, így marad majd az új rendszer. Amire figyelmeztettek, hogy a tanfolyamoknál nagyon oda kell figyelni, hogy az adott tanfolyamszervező cégnek legyen szerződése a Vadászkamarával, mert az igazolás csak így érvényes, amit kiadnak. Csak ezzel lehet vizsgára jelentkezni. Még sajnos nekik sincs meg a lista, hogy kik ezek a cégek, nem tudnak ajánlani sem senkit.
Üdv: Etheus
- Yenky
- 2013-12-31-06:26
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2013. évi 221. szám
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló
1996. évi LV. törvény módosítása28. § A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 66. § (1) bekezdése
helyébe a következő rendelkezés lép, és a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
„(1) Vadászvizsgát (a továbbiakban: vizsga) az arra felkészítő és azt megelőző tanfolyam elvégzését követően,
a kamara által megbízott, három főből álló bizottság előtt lehet tenni.
(1a) A vizsgát megelőző tanfolyam szervezésére az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározottak
szerint a vadászati hatóság ad engedélyt.”- border guard
- 2013-12-23-09:25
Igen,tanulságos….Bár a konkrét alanyi,szerződéses,egyébb konkrét,nevesitett jogviszonyokból származó felelősség is nehezen érvényesithető,pláne olyan, amit ugyan keretjogszabály nevesít,de a felelősnek arra tevőleges hatása nincs…kb olyan mint az állampolgár általános felelőssége a környzetvédelemért…Bár ha mindenáron felelős kell, lásd a híres Mátyás-féle füstadó mögött rejlő igazságtartalmat,miért?/ha tüzelni tud adózni is / CSAK….
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.