Múlt hét végén Szabadkígyóson vadásztam fácánra. Vittem magammal a feketelőporos töltényekből, hadd köhögjenek kicsit a szomszédok a lövésem után.
Mint talán már említettem, a puskám külső kakasos, “ha kell-ha nem” alapon, minden csőletörésnél működő ejektorral. Ezért aztán az akadályokon való átkelésnél, a puska megtörésekor mindig a csőfarhoz tettem a kezem, hogy az ejektor által kivetett töltény földre esését megakadályozzam. Négy-öt ilyen mozdulat után (immár összezárt fegyverrel haladva) fura zörgést hallottam a puskából. Nyitom szét, hát látom ám, hogy a töltényben csak a fojtásoszlop maradt, a söréttöltet és a zárólapka meg bent van a csőben. Mérgemben kiszórtam a sörétet, a zárólapkát meg kifújtam.
Az történhetett, hogy a zárólapkát rögzítő vízüveg nem bírta a nagy hőmérséklet-ingadozást. Szobahőn töltöttem a lőszereket, a vadászat közben meg nulla fok körül volt a hőmérséklet. Ehhez járult még hozzá az ejektor hatása.
A tanulság, hogy amíg nem lesz egy csak hüvelykitolóval működő puskám, addig a rézhüvelyeket inkább a lőtérre kell tartogatnom, és neki kell állnom a körperemezett papírhüvelyek töltésének.