A nyálas tapasszal csak szívtam, kb. egy tucat lövés után annyira összeragadt a kosz csőben hogy úgy kellett kirángatni a töltővesszőt.
Kiskaliberű puskád van? Mert minél nagyobb a kaliber fajlagosan “annál kevésbé”koszolódik. Több rá a hely. De nekem 20+ év alatt majd mindenkor bevált a nyálas tapasz igaz, 54 és 58-as csövekhez. Habár a 44-45-ös pisztolyoknál se volt vele sose gond! Ha lövésenként kihúzod a csövet nincs kosz ami felgyűljön!
.54-es IA GPR, így nem az a gond hogy kicsi a cső, hanem hogy szoros a meglévő tapasszal/tisztítótapasszal. A gond éppen hogy a tisztítótapasszal van, egyszerűen beleragad a csőre égett koszba. Persze lehet játszani a vastagsággal, de inkább arra gondolok, hogy hogy a nyálas tapasz lefelé még segít a lövedéket betolni, de lövéskor már elpárolog a nedvesség és nincs ami a csőben lévő szmötyit szépen összegyűjtse és a felületet síkosítsa, hogy aztán ki lehessen húzni könnyedén. A wax része épp ebben segít. De ez csak tipp. A lényeg hogy gyakorlati tapasztalat alapján tényleg sokkal, sokkal jobban bevált ez az olívás-olajos wax (egyébként még korhű is, eredetileg is olívát illetve faggyút használtak). Amióta azt használom, gyakorlatilag nincs problémám a csőbe ragadó tisztítótapasszal és másnak is bevált kisebb kaliberű hosszúpuskán hasonló gondok miatt.
TAPASZtalt kollégáktól hallottam a nyálas tapaszról az első lövészetemen. Nekem egyből bejött, ezért nem is próbálkoztam mással. Cal.: 0.45 huzag: 1:66, 0.445 gömblövedék, tapasz flanel ingből vágott 22×22 mm négyzet nyálazva. 30 lövésig próbáltam legtovább, tisztítás nélkül semmi nehézség nem adódott. Mivel a nedvesség (nyál) az égéstermékekkel korrozív elegyet alkot, a lövészet végén 2-3 száraz tisztítóval (vileda) kíhúzom a csövet az otthoni forró vizes pucolásig.
Amúgy nagyon tanulságos volt a hozzászólásokat olvasni, bár mindig így izzana a fórum!