És ha már a friss élményeknél vagyunk én is idemásolom egy cikkhez írt hozzászólásomból az első vadászélményemet az új engedély birtokában:
Ma reggel megtapasztaltam a kakas hangtalan felhúzásának gyakorlati jelentőségét az új határozat birtokában elkövetett első cserkelő vadászatomon. A kinézett váltót egy fasor takarásában szél alatt közelítettem meg, menet közben a túloldali dombháton láttam közeledni az őzeket 2-300 méterre számomra tökéletes irányban. Kerestem egy jó takarást és megfelelő kilövést biztosító bokrot ahol elhelyezkedtem a vadásszékemen. Kb. egy órán át figyeltem mozdulatlanul a kis rudlit (2 suta, 1 sutagida, 1 bak), ahogy legelészve lassan de folyamatosan húzódnak a váltó felé, ami a fasoron vezetett át. A puskát jó előre feltámsztottam egy ágra és vártam, hogy lőtávolságba érjenek. Szépen lassan be is jöttek kb. 70 m távolságra. A kiszemelt suta megállt. Eldöntöttem, ideje lőni. Felhúztam a kakast, majd annak kattanására a kiszemelt suta azonnal szembefordult, riasztott és a többiekkel együtt menekülőre fogta. Még 20 percen át néztem őket 180-200 m távolságban legelészni, mielőtt végleg eltűntek a láthatáron. Ha hangtalanul tudtam volna megfeszíteni a kakast, valószínűleg törettel a kalapomon térhettem volna haza ma reggel. Persze ebből sokat tanultam, ezt a hibát nem követem el többet. Az érdekessége még az volt ennek a vadászatnak, hogy tulajdonképpen közel másfél órán keresztül figyeltem a kiszemelt vadat olyan távolságban, ahol a távcsővel felszerelt szerelt lőszeres puskámmal bármikor biztos lövést tehettem volna rá, és végül mégis úgy éreztem, hogy többet adott ez a vadászat így “sikertelenül” is.