Vadásztöltet kidolgozása elöltöltő fegyverhez

A vérbeli nimródok idősebbje általában azt tartotta, hogy komoly vadász kezében elég az az egy lövés. Sőt, szerintük az volt a helyes, a sportszerű, az illendő.

– Tessék azt a vadat tisztességes távolságra, de legfeljebb százharminc lépésre megközelíteni – magyarázták -, és meggondoltan, biztos kézzel lapockán lőni. Nem pedig könnyelműen, kockázatos messzeségre, bizonytalan célra, elhamarkodva tüzelni, vagy isten ments – a többlövetű fegyver ádáz kísértésébe esve – a már elhibázott vadnak utánaismételni! Becsüljük meg azt a nemes vadat, neki is adjunk sportszerű esélyt! Ha pedig első golyónkkal elhibázzuk – hadd menjen! Lássuk be, hogy ezúttal ő lett a nyertes. Következő alkalommal pedig ügyeskedjünk jobban, célozzunk egyenesebben!” (Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött…)

 

Nem is lehetne szebben elmondani, hogy mi az elöltöltő-fegyveres vadászat sava borsa, mint ahogy azt Széchényi Zsigmond öreg vadászai tették. Ők abban a korban éltek, mikor a technika még jóval kevesebb segítséget adott a vadásznak. Ez persze növelte a felkészülés, folyamatos tanulás szükségességét, hogy az a bizonyos egyetlen lövés leadása tökéletes legyen minden szempontból.
 

Töltet vadászathoz

 

Az elöltöltő fegyveres vadászathoz szükséges töltet kialakításakor kissé máshogy kell gondolkodnunk, mint az elöltöltő fegyver céllövészeti felhasználása esetében. A töltet kidolgozása közben nem csak a maximális pontosság a célunk ugyanis, hanem több más tényezőt is figyelembe kell vennünk.

 

Pontosság

 

A pontosság esetében szívem szerint azt mondanám, hogy nem lehet kompromisszumot hozni: ugyan azt kell elvárnunk a töltettől és fegyvertől, mint versenyen: 50 m-en legyen képes a fegyver feltámasztva az 5 cm-es tízes körön belül maradni, 100 m-en pedig ne menjen ki a szórás egy 10-15 cm-es körből. Persze nyílt irányzékos célzás esetében mindig önmérsékletet kell tanúsítani és nem szabad 80-90 méter fölé nyúlni. Sokkal jobb érzés sikertelenül hazaindulni, mint sebezni és indokolatlan szenvedést okozni a vadnak.

 

A fegyver irányzékait és a töltetet úgy ideális beállítani, hogy 20-80 méter távolságok között ne kelljen az irányzékokhoz nyúlni. Bármilyen űrméretű fegyverrel is vadászunk, igyekezzünk 400 m/s fölé vinni a sebességet.

 

Röppálya

 

Törekednünk kell a lapos röppálya elérésére, hogy ne kelljen az irányzékállítással foglalkozni. A lapos röppálya a lövedék sebességének, tömegének, és alaki tényezőjének (ballisztikai koefficiensének) kérdése alapvetően. Minél könnyebb a lövedék, annál gyorsabb lesz azonos töltettel, és minél nehezebb a lövedék, annál jobban nő majd a csőben kialakuló gáznyomás. Minél kedvezőbb a lövedék formája, annál jobban fogja őrizni mozgási energiáját.

 

A gyors és könnyű, kedvező formájú lövedék röppályája lapos, a nehéz és lassú lövedéké pedig íveltebb, így csak ezt a szempontot vizsgálva joggal állíthatnánk, hogy vadászatra inkább alkalmas a gyors és könnyű lövedék, mint a nehéz és lassú. Azért a képélet nem ilyen egyszerű.

 

Energia – várható lövedékhatás

 

Egyszerre kell majd megfelelni a vad etikus elejtésének írott és íratlan szabályainak, valamint a jogszabályi korlátozásoknak. Ez utóbbi korlátok: őz vadászata esetében hazánkban 1000 J-t, gímszarvas, dámvad és muflon vadászata esetében 2500 J-t kell meghaladnia a torkolati energiának.

 

Fontos a jó mélységi hatás: átütni a vadat a cél, hogy mindkét oldalon legyen bő vérzés. Ebben az elöltöltő fegyveres lövedékek igen jók, mert a relative nehezebb lövedék és alacsonyabb kezdősebesség kedvez a nagy áthatolásnak. Ballisztikai zselatinos tesztjeink bizonyították, hogy az elöltöltő fegyverből 2500 J felett kilőtt .54-es átmérőjű kúpos vadászlövedékek 50 m-es becsapódás esetén jobb mélységi hatást értek el, mint a közkedvelt 8×57 vadászlőszer soft point lövedéke. A lövedékhatások persze nagyban függenek a lövedék tömegétől, átmérőjétől, csúcskialakításától, az ötvözet keménységétől és a becsapódás helyétől.

 

A gömblövedék vonzó választásnak tűnik, hiszen viszonylag könnyű lövedék típus, mely nagy – akár 600 m/s feletti – sebességre is képes még .54-es űrméretben is. Ezek a lövedékek azonban .54-es kaliber alatt ritkán tudják teljesíteni a jogszabályban meghatározott 2500 J torkolati energiát, rossz alaki tényezőjüknek köszönhetően pedig gyorsan vesztik sebességüket, energiájukat, és azonos becsapódási energia esetén is kisebb távolságra haladnak a vadban, mint a kúpos lövedékek. Előnyük a lapos röppálya és igénytelenségük: szinte minden épp huzagolású elöltöltős fegyverhez könnyen található pontos gömblövedékes töltet.

 

Vadászat során azonban nem a mi kényelmünk az elsődleges cél, hanem az, hogy a lehető legkevesebb szenvedés okozásával hozzuk terítékre a vadat. Ezért inkább javasoljuk a kúpos lövedékeket vadászati célra, a gömblövedék csak .54-es kaliber felett jöhet szóba.

 

Egy kis fizika

 

Ne feledjük, hogy a sebesség a lövedék mozgási energiájának képletében (E=1/2 x m x v2 ) négyzetesen van jelen, míg a tömeg csak egyszeres szorzóval. Tehát ha a tömeget emeljük, és így a sebesség csökken, annak erős negatív hatása lesz a torkolati energiára. A kúpos lövedékek nagyobb tömegűek, így nagyobb tömegű lőportöltetre lesz szükség ahhoz, hogy megfelelő sebességre gyorsítsuk fel őket. A töltet emelésének a gyártó fegyverre vonatkozó maximális töltete szab határt, így érdemes vadászati célra nem a legnehezebb kúpos lövedékeket választani. A .45 – .58 űrméretek viszonylatában maradjunk a 250-400 grain közötti tartományban, ez szinte minden kaliberben kielégítő eredményt fog biztosítani.

 

Töltés gyorsasága

 

Nem mindegy, hogy mennyire gyors, mennyire egyszerű megtölteni fegyverünket. A vadászat során nincs kényelmes asztal, ahogy sokszor idő sem arra, hogy perceken keresztül fegyverünk töltésével foglalatoskodjunk, ezért törekednünk kell arra, hogy minél kevesebb összetevőre legyen szükségünk: jó ha nem kell starterrel indítani a lövedéket, jó ha a második lövés előtt nem kell kihúzni a csövet a maximális pontosság elérése végett, jó ha a lőporon és lövedéken kívül nincs szükség más összetevőre (fojtás, térfogatnövelők, speciális zsírozás, stb…). Mindezek úgyis akkor fognak eltűnni a vadásztáska mélyén, amikor szükség lenne rájuk.

 

A töltet kidolgozása a gyakorlatban

 

Ha kiválasztottuk az első lövedéktípust, irány a lőtér. Egy-egy lőtéri tesztre érdemes legalább 20 lövedékkel készülni. Az első feladat, hogy elérjük a lövedékkel a szükséges kezdősebességet, mely 2500 J fölé viszi a torkolati energiát. Lövedék-sebességmérő használatával kezdjük el folyamatosan emelni a töltetet 5-10 graines lépcsőkben. Igyekezzünk 30-40 J-lal túlszárnyalni a 2500 J-os energia határt, hogy egészen biztosan teljesíteni tudjuk majd a – reményeink szerint – leendő jogszabályi feltételeket.

 

A töltet emelésekor érdekes jelenséget figyelhetünk meg: a torkolati sebesség egy ponton nagyot fog ugrani, a puska pedig határozottabb, erősebb hangot fog hallatni. Ez az a töltet, ahol a régiek kifejezésével érve a puska „roppan”. Ezen a ponton elegendő a lőporgázok energiája ahhoz, hogy a lövedéket zömíteni tudja: ilyenkor válik a rendszer gáztömörré, innentől hasznosítja megfelelően a lőporgázok energiáját a lövedék. A mi tölteteink értelemszerűen e pont felett lesznek. Eleink több egyszerű módot is ismertek ennek a pontnak meghatározására. Az egyik módszer szerint hó felett kellett lőni a puskával. Ha a hóban utána elégettlen lőporszemcséket talált a vadász a torkolat előtt, nem volt elegendő a töltet. Ilyenkor a lövedék nem dagadt be, nem szigetelt jól a rendszer, így a cső kiköpte a lőpor egy részét hasznosítatlanul. Ha a puska már roppant, eltűntek ezek a szemcsék a hóból, hiszen az égés teljessé vált.

 

Két dologra kell figyelnünk a töltet emelése közben: 1. Soha ne haladjuk meg a gyártó által megadott maximális töltetet. 2. Mindig ügyeljünk arra, hogy a lövedék a lőporon üljön, ne maradjon légrés közöttük. Ha légrés marad biztos, hogy csődudor fog kialakulni, sőt, rossz esetben csőrobbanáshoz is vezethet a töltési hiba.

 

Ha elértük a szükséges töltetet lőjünk még el két három lövedéket és jegyezzük fel a sebességmérő adatait. Akkor tanultuk meg megfelelően megtölteni fegyverünket, ha a lövedéksebesség ingadozása nem haladja meg a +/- 2-3 m/s-ot. Ha túl sokat változik a lövedéksebesség az értelemszerűen magassági szórást fog okozni, ami nem jó. Ebben az esetben kissé fejlesztenünk kell töltési fogásainkat: az eltérő sebesség azt jelzi, hogy lövésről lövésre különböző erővel nyomjuk le a lövedéket a lőporra. Figyeljünk arra, hogy ez az erő mindig azonos legyen. Ha a sebesség folyamatosan csökken, úgy a csövünk koszolódik, vagyis rossz a kenőanyagunk. Ebben az esetben a kenőanyag formuláján kell változtatnunk.

 

Ha a kívánt lövedéksebesség és energia megvan, és a töltés módja is jó, elkezdhetjük a fegyver tényleges belövését. Lőjünk öt lövéses szórásokat a fegyverrel feltámasztva 50 m-re és értékeljük az eredményt. Ha a szórás nagyobb, mint a 10-es kör a 4. számú lőlapon, változtatni kell valamely összetevőn: lövedék kaliberezésén, zsírozásán, fojtás vastagságán, lőpor típusán, töltet nagyságán. A sokváltozós képletben mindig egyszerre csak egy összetevőt módosítsunk, hogy teljes irányításunk legyen a folyamat felett. Ha a lőportöltethez nyúlunk, mindig térjünk vissza a sebességméréshez újra és újra.

 

Az elöltöltő fegyveres lövészet kísérletezésről szól, így egy-egy töltet kidolgozásánál tegyünk a táskánkba sok türelmet, és ne akarjunk mindent egy nap alatt megoldani. Ha törekszünk arra, hogy a töltet kidolgozása követhető folyamat legyen, előbb utóbb eljutunk a célhoz. Ha egy lövedéktípus nem válik be, sehogy sem akar működni, jöhet a következő típus és az elejéről kezdett folyamat. És hogy mennyi idő szükséges a helyes töltet megtalálásához? Én ritkán érek a történet végére kevesebb idő alatt, mint két-három hónap. Persze a folyamat során mindig vezessünk lőtérnaplót, hogy elkerüljük a felesleges köröket.

 

Ne kezdjük addig állítgatni a nézőkét és célgömböt, amíg 50 m-en nincs meg a kellőképpen szűk szórás. Ha minden összevág, akkor húzzuk be az irányzékokat úgy, hogy 50 m-en finom célgömbbel 5-6 cm-rel magasat lőjön a fegyver.

 

Vadászat során általában tiszta csövet töltünk meg, melyből csak az olajat távolítjuk el, ezért érdemes azt is kipróbálni, hogy mekkora a magassági különbség a tiszta csőből leadott első és a már koszos csőből leadott második lövés közt. A tiszta lövés mindig nagyobb sebességű lesz, mivel kisebb a lövedék és a cső közti súrlódás. Ez általában 50 m-es távolságon magas lövést eredményez.

 

Egy konkrét példa – Miller Fa Baader eredeti elöltöltős vadászpuska

 

 

A képeken látható fegyver Münchenben készült 1850-60 körül, űrmérete .58”-es, huzagemelkedése 1 fordulat 48 hüvelyken. Sokat kísérleteztem tölteteivel. A játékot – a kötelező MKH vizsgálat után – természetesen gömblövedékkel kezdtem, de sohasem volt célom, hogy maximális energiát hozzak ki a fegyverből.

 

A vadászati felhasználáshoz megfelelő töltet keresgélését a 2010-ben megjelent elöltöltő fegyveres vadászatról szóló tanulmány kapcsán végeztük el a PKLV Kft-nél. Akkor nem foglalkoztunk a fegyver pontosságával, csak arra voltunk kíváncsiak, hogy teljesíteni tudja-e egy több, mint 150 éves fegyver a modern fegyverekre vonatkozó energiahatárokat. Nos teljesítette. Két lövedéktípussal is elértünk a 2500 J feletti energiát: 19 grammos tapaszolt gömblövedékkel, 6,84 g (105 grain) Swiss 3Fg lőporral, 526 m/s sebességgel 2643 J-t, és 33 grammos Minié lövedékkel, 5,44 g (84 grain) Swiss 3Fg lőporral, 396 m/s-mal 2584 J-t.

 

Elvileg mindkét lövedék jó lehetne vadászatra az energia szempontjából, sőt, mindkettő töltet megfelelően pontosnak bizonyult 50 m-en, mégsem voltam elégedett. A gömblövedéket kedvezőtlen formája miatt, a nehéz Minié lövedéket pedig tekintélyes visszarúgása és erősen ívelt röppályája miatt nem tartottam ideálisnak. Könnyebb, könnyen tölthető, kúpos lövedékre vágytam, mellyel elérhető a gömblövedék nagy sebessége és lapos röppályája, ugyanakkor rendelkezik a kúpos lövedékek kedvezőbb alaki tényezőjével, energia megtartási képességével, célballisztikai hatásával.

 

A projekthez kapóra jött egy lövésztárs levetett öntőformája, mely eredetileg .58-as űrméretű Springfield hadipuskához készült, de ebben a szerepben nem vált be. A könnyű, 20 gramm (313 grain) tömegű lövedék egy mély zsírzó-kompressziós horonnyal rendelkezik. A feladata kettős: hordozza a kenőanyagot valamint segíti a lövedék zömülését. A lövedék átmérője éppen .580”, így könnyű azt tölteni az én csövembe: a töltővessző súlyától megy le erőlködés, megindítás nélkül is.

 

 

A lövedéknek minimum 69 grain 3Fg Swiss lőporra van szüksége ahhoz, hogy a fegyver roppanjon. Alatta nem képes beledagadni a huzagolásba, nem is igazán pontos a fegyver. A kísérletek során a következő sebességeket, energiákat kaptam:

 

 

Lőportöltet

V0

E0

48 gr 3Fg Swiss

353 m/s

1263 J

63 gr 3Fg Swiss

380 m/s

1464 J

69 gr 3Fg Swiss

430 m/s

1875 J

84 gr 3Fg Swiss

444 m/s

2000 J

96 gr 3Fg Swiss

500 m/s

2535 J

 

A táblázatból leolvasható, hogy 63 és 69 grain töltet között éppen 50 m/s különbség jelentkezik, vagyis valahol a két érték közt helyezkedik el az a szint, ahol a lőporgázok elegendő erővel bírnak a lövedék zömítéséhez.

 

A 96 graines töltettel meglepően jó sebesség szórást adott a fegyver: 500-503 m/s között indult minden lövedék, ami még mai szemmel nézve is kitűnő eredmény. Az irányzékokon szerencsére nem kellett állítgatni. A fegyver első lövésre alacsonyat lőtt, de a nézőke nagyobbik levelének felhajtásával azonnal orvosolható volt a probléma és a következő találatok már éppen ott csapódtak be, ahol az ideális.

 

A pontosság pedig első rangúnak bizonyult. Némiképp szerencsém is volt, hogy ilyen rövid volt a keresgélés ezzel a lövedékkel. Persze a megfelelő lövedékre több évet kellett várni… Tehát a tanácsom: türelem, türelem, türelem és szisztematikus kísérletezés.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.