Szeptember 18-20. – Csapatlövészet Márianosztrán

jozsi

Kedves Lövészek és Hagyományőrzők!

Évek óta élünk egymás mellett, s állunk kapcsolatban néhány olyan tagunkon keresztül, akik mind a hadijátékokon, mind a lövészetben részt vesznek. Eljött az idő, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatot. Szeretnénk elindítani egy olyan elöltöltő fegyveres lövészettel foglalkozó versenyrendszert, melyben a korabeli tűzfegyveres harcászat fogásait lőtéri körülmények közt, látványos formában gyakorolhatjuk együtt.

Ezért most egy különleges alkalomra szeretnénk benneteket meghívni. Olyan csapatversenyeket szervezünk, melyek mind a lövészek biztonságos fegyverkezelését, mind a pontosságot és tűzgyorsaságot, mind a történelmi hűséget azonos súllyal helyezi előtérbe. Szeretnénk lefedni a tűzfegyverek fejlődésének teljes történetét a jövőben, de egyelőre egy szűkített korszakos bontásban indítjuk útjára az rendezvényt.

Az alábbiakban olvashatjátok a részletes versenykiírást és a szabályzat kivonatát.

 

VERSENYKIÍRÁS

Hagyományőrző Csapatlövész Verseny

A verseny célja: az N-SSA versenyrendszer kiterjesztése több történelmi korszak fegyvereire, az egyes korszakok harcászatának tanulmányozása, a versenyrendszer népszerűsítése.

A verseny időpontja: 2015. szeptember 18-20.

A verseny helye: Márianosztra, BV lőtér

Megközelíthető: Budapest, Vác, Verőce, Kismaros, Kóspallag, Márianosztra

Szállás: a helyszínen, saját sátrakban. Kérjük, hogy aki rendelkezik korhű sátrakkal, az szíveskedjen magával hozni. A táborhelyeket korszakonként részlegesen elkülönítjük a helyszínen. Külön kerülnek kijelölésre a modern sátrak számára fenntartott táborhelyek is.

Étkezés: a helyszínen lehetőség lesz főzésre-sütésre nyílt tűzön, saját alapanyagokból. Javasoljuk több napra elegendő vizet hozni, mivel a lőtéren nincs ivóvíz.

Nevezési díj: 4000 Ft / nap / fő, amely tartalmazza a lőtér használati díjat. Azok a lövészek, akik péntektől vasárnapig részt vesznek a rendezvényen, pénteken ingyenesen lőnek.

Részvétel látogatóként: a rendezvényen látogatóként bárki, korlátozás nélkül részt vehet. Kérjük, hogy a megjelenített korszakokhoz illeszkedő öltözetben jelenj meg.

Részvétel lövészként: a vonatkozó jogszabályokban foglalt feltételek – sportlövész egyesületi tagság, elöltöltő fegyveres szövetségi vizsga. Kérjük, hogy a megjelenített korszakhoz illeszkedő, korhű öltözetben jelenj meg.(Amennyiben még nem rendelkezel szövetségi vizsgával, a helyszínen is megszerezheted! A felkészüléshez szükséges tudnivalókról itt és itt is olvashatsz.)

Fegyverek: a rendezvényen kizárólag a lövészetre alkalmas műszaki állapotú, MKH kártyával rendelkező fegyverek használhatóak, a versenyszabályzatban meghatározott korlátozások figyelembevételével.

Szereltlőszeres fegyverek kizárólag érvényes tartási engedély és MKH kártya birtokában használhatóak.

 

Felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy – tekintettel a helyszín jellegére – a ki- és belépés korlátozott. Kizárólag az előre megjelölt időpontokban lehetséges a börtön, és ezzel együtt a lőtér területére a belépés!

 

Program:

 

Szeptember 18. (péntek)

15:00 – gyülekező, a résztvevők beengedése, táborépítés

16:00 – kötetlen lövészet, gyakorlás, a fegyverek belövése

19:00 – Tüzet szüntess, a lövészet vége

 

Szeptember 19. (szombat)

9:00 – beérkezés, regisztráció

9:00-10:00 – pályaépítés

10:00 – 14:00 Végvári- és napóleoni korszak versenyei (nagypálya)

15:00 – 18:00 – egyéni lövészet (kispálya)

19:00 – a lövészet vége
Szeptember 20. (vasárnap)

9:00 – beérkezés, regisztráció

9:00- 10:00 – pályaépítés

10:00 – 14:00 1848-49 és az 1850-1866 közti korszak versenyei (nagypálya)

10:00 – 15:00 egyéni lövészet (kispálya)

15:00 – Tüzet szüntess, a lövészet vége. Táborbontás, a helyszín elhagyása.

Regisztráció:

https://docs.google.com/forms/d/19f77xBt8PdiuqDuXqXuCe0qP2bccwGp8iJR0taQalEs/viewform?usp=send_form

 

A versenyek alapkoncepciója

Minden csapat három főből áll. A csapatok azonos korszakból, azonos felszereléssel harcoló másik csapatok ellen küzdenek. Huzagolt hosszúfegyverek esetében 50 m, huzagolatlan hosszú fegyverek esetében 25 méter a lőtávolság. Rövidfegyverek (pisztolyok ér revolverek) esetében szintén 25 méter a lőtáv. A csapatok meghatározott mennyiségű célt – koronglövészetben használt korongokat – kell, leküzdjenek a lehető leggyorsabb idő alatt.

A maximális lőidő 3 perc.

Korszakok:

  • Végvári korszak: Kanócos és keréklakatos fegyverek
  • Napóleoni kor: simacsövű kovás hadi puskák
  • 1848-49-es szabadságharc kora: simacsövű csappantyús vagy gyutacsos hadi puskák
  • 1850-66 háborúk korszaka: huzagolt csappantyús hadipuskák, alsókulcsos karabélyok, elöltöltő revolverek

Alapelv, hogy minden kategória esetében a csapatok valós történelmi alakulatokat megszemélyesítve teljes korhű felszereléssel kell, lővonalba álljanak. A fegyvertípusokhoz a kategóriának megfelelő töltény és lövedéktípusokat kell használni:

  • Végvári korszak: tapaszolt vagy tapaszolatlan gömblövedékek, papírtöltény, petronel
  • Napóleoni kor: tapaszolatlan gömblövedék, papírtöltény
  • 1848-49-es szabadságharc: tapaszolatlan gömblövedék, papírtöltény
  • 1850-66 háborúk korszaka: a fegyvertípusnak megfelelő kúpos lövedék, papírtöltény

A csapatok minden tagjának azonos egyenruhában kell rajthoz állni. Fegyvereik típusa eltérhet, de kategóriája nem. A rendszer megengedi, hogy egy adott korszakhoz valamely korábbi korszak fegyvereit használja a versenyző, például sima csövű csappantyús puskával el lehet indulni az 1850-66 közti kategóriában, de huzagolt csappantyús puskával az 1848-48 kategóriában nem.

 

A fegyverek töltésével kapcsolatos biztonsági szabályok

Az elöltöltő puskák töltését a katonai szabályzatban leírtak alapján kell végezni – kivétel a felporzás és csappantyúzás, melyet a töltés utolsó fogásaként szabad csak végezni – , az alábbi biztonsági megfontolások szem előtt tartása mellett:

  1. A töltéshez a fegyvert a földre vagy versenyző lábára le kell támasztani, úgy, hogy a kakas a lőkúpon van.
  2. A lőportöltetet úgy kell a csőbe tölteni, hogy a kezünk ne maradjon a cső előtt. A cső mindig kifelé, felfelé mutasson töltés közben, sohasem magunk felé.
  3. A lövedéket a mutató és hüvelykujj között tartva helyezzük a csőbe, úgy, hogy a kezünk ne kerüljön a cső elé, ne használjuk az ujjunkat a lövedék megindításához a csőben, a töltővesszőt ne nyomjuk a tenyerünkkel. A lövedék lenyomására nem használható kiegészítő szerszám.
  4. A töltővesszőt ne fektessük a földre a lövések között és ne helyezzük úgy, hogy a töltés közben a versenyzőnek át kelljen hajolnia a csőtorkolat felett.
  5. A töltővesszőt tarthatjuk a kezünkben, betűzhetjük a cipőbe vagy a csizmába, nekitámaszthatjuk a földbeszúrt bajonettnek vagy más, korhű szúrófegyvernek vagy szúrjuk le a földbe, semmint visszategyük a cső alá. Egyéb töltővessző tartó nem használható.
  6. A csövet a lővonal mögé fordítani tilos.
  7. A fegyvert tilos felcsappantyúzni, felporozni mielőtt a töltést befejeztük.
  8. Kanócos fegyverek esetében a kanócot minden töltés előtt hátra kell adni a kisegítő bírónak, és azt csak a töltés utolsó mozzanataként szabad visszahelyezni a kakaspofába.
  9. a lövésznél a papírtöltényeken kívül nem lehet semmilyen egyéb hordozóban lőportöltet. A kanócos, kovás és keréklakatos fegyverek felporzására használatos flaskán kívül. Ez a flaska nem lehet nagyobb kapacitású, mint 4 g lőportöltet, és lehetőleg készüljön fából, vagy más olyan anyagból, mely nem fojtja a töltést.
  10. olyan elöltöltő fegyver, mely töltetlenségét lövészetvezető nem ellenőrizte, nem hagyhatja el a lőállást.