Pedersoli ML Rolling Block teszt (videóval)

ML Rolling Block004

Nem szeretem az in-line fegyvereket és ez azt hiszem nem is fog megváltozni a közeljövőben. Nem mintha bármi gondom lenne velük, de olyan ez, mint a szerelem, ki a szőkéket, ki a vöröseket szereti. A Pedersoli ML Rolling Block puskát sem vittem volna ki önszántamból a lőtérre, ha nem egy igen kedves barátom kér erre. Annyiban persze ez egy kicsit más eset, hogy a modern elöltöltő fegyverek jellemzően sokkal inkább hasonlítanak valamely modern fegyverrendszerre (forgó-tolózáras puskák, billenő csövű puskák, stb…), míg a Pedersoli Rolling Block az 1860-as években tervezett Remington-féle forgó blokkzáras rendszer elöltöltősített változata. Kicsit talán olyan ez a fegyver, mint az Uberti cég elöltöltő 1873 Cattlemanjei: soha nem léteztek, mégis van bennük valami történelmi „feeling”, mégis jobban elfogadjuk, mint a modernizált egyéb vasakat.

Az ML Rolling Block vadászoknak készült. Jellemzően az in-line puskák az amerikai piac szükségletei közé sorolhatóak, készültek azzal a filozófiával, hogy azok a vadászok, akik alapvetően nem akarnak feketelőporral vadászni, de ki akarják használni a hagyományos vadászati módoknak rezervált idényt is, a modern puskához lehető legjobban hasonlító eszközzel tehessék azt. Nálunk nincs ilyen motiváció, a modern elöltöltő puskák mégis valamilyen oknál fogva érdekesek a leendő elöltöltős vadászok számára. Egyik ok talán az irányzékok kérdése, hiszen e puskák könnyen felszerelhetőek céltávcsővel, urambocsá’ piros pont irányzékkal, de jellemzően rendes nyílt irányzékaik is fénygyűjtős, vadászatra igencsak alkalmas darabok.

A modern elöltöltő fegyverek további előnye a cső. E fegyverek csőfara úgy van kialakítva, hogy nagy lőportölteteket is bírjanak (150 grain 3Fg lőpor), és tölthetőek legyenek könnyű, modern szerkezetű műanyag kosaras vadászlövedékekkel. E fegyverekkel akár 600-700 m/s kezdősebességet is elérhet a 200-300 grain tömegű lövedék, vagyis szinte klasszikus vadászlőszerek sebesség és energiatartományába emelhető a teljesítmény. A röppálya is laposabb, mint a nagy tömegű ólomlövedékek esetében, így nagyobb biztonsággal lehet 100 m fölé nyúlni velük.

A Pedersoli ML Rolling Block

A Pedersoli későn érkezett a modern elöltöltő fegyverek piacára. Nem tudott árban versenyezni a rendkívül olcsó és egyszerű, műanyagtusás spanyol és amerikai gyártású fegyverekkel, így egy szűk szegmenst célzott meg az új termékkel: azokat a vadászokat, akik élvezni szeretnék a modern elöltöltő puskák által ajánlott előnyöket, ugyanakkor ragaszkodnak a történelmi hangulathoz. A fegyver 711 mm hosszú, 1:23” huzagemelkedésű, 6 huzagos csővel rendelkezik, mely maximális töltete 150 grain 3Fg lőpor a 250 grain tömegű vadászlövedék mögött. A puska gyári állapotban szereléksínnel érkezik, melyhez a fluoreszkáló nézőke is csatlakozik. A puska rendelhető távcsővel is, ehhez a cég az olasz gyártmányú „value for money” kategóriába sorolható Konus 1,6-6×44 Pro M30 variábel, világító pontos céltávcsövet mellékeli. Az agy és az előagy olajozott dió, a fém részek felületkezelése matt fekete (homokfúvott, majd kékített felület). A tusa mikrocellás gumi agytalpban végződik, ami némiképp tovább csökkenti a történelmi hűséget, ugyanakkor erős vadásztölteteknél igen hasznos.

A fém tok a cég szerelt lőszeres Mississippi Rolling Block puskáiból származik, és a hosszú csőszakáll az oka, hogy az agynyak a szokásosnál kicsit hosszabb kialakítású. Érdemes tehát a végső kiválasztás előtt mindenképen megtapogatni, megtapasztalni a fegyvert, mert nem biztos, hogy minden lövész esetében kényelmes fejpozíciót ad.

A lőtéren

A fegyver elsütőszerkezete másolja a rolling block rendszert, azzal a különbséggel, hogy a hátultöltő, eredeti szerkezet esetében a belső „kakas” maga a blokkzár, mely a csőfart reteszeli. Az elöltöltő  változatnál ez az alkatrész tulajdonképpen csak arra szolgál, hogy a szabadon repülő ütőszeget befogadja. A csappantyú – mely lehet mind 209-es típusú, sörétes lőszerhez való és 6 mm-es elöltöltő fegyverhez való csappantyú is – zárt térben van, ami véd leesés és az időjárás viszontagságai ellen is. A kakas három állással rendelkezik: nyugalmi, biztonsági fél-, és teljes állással. A fegyver sütését egy Lyman sütéserőmérővel ellenőriztem: nem nyúlik, nem karistol, finoman törik kb. 2,5 kg erő hatására. Majdnem, hogy jó céllövészetre is, vadászatra több mint tökéletes.

Az irányzék és a célgömb nagyon szép célképet ad. A nézőke két zöld pöttye, és a csőtorkolat felett lebegő piros pont még szürkületben is karakteresen látható. A célba vett vad felülete jellemzően sötét, így a kontrasztos látvány mindenképpen segíti a pontos lövést, és hozzáad pár percet a vadásznaphoz.

A sabot lövedék külballisztikája

A műanyagkosaras lövedékek használata több előnnyel is bír. Egyrészt a cső űrméreténél kisebb átmérőjű lövedék könnyebb lehet, vagyis nagyobb torkolati sebességet érhetünk el, mint nagyobb tömegű űrméretes ólomlövedékkel. Másrészt a műanyag kosár lehetővé teszi, hogy modern működési mechanizmussal rendelkező köpenyes, félköpenyes, fúrt hegyű, stb… vadászlövedéket töltsünk fegyverünkbe. 100 grain 3Fg Swiss lőporral a lövészethez használt Hornady 250 grain tömegű, műanyag ballisztikai csúccsal rendelkező lövedék 600 m/s torkolati sebességet ért el, vagyis 2915 J torkolati energiát lehet ennyi lőporral kicsiholni a csőből. Nekünk ez tulajdonképpen elég is, hiszen a jogszabályi minimum 2500 J. Ezzel a töltettel lövedékünk 130 m-ig marad a célzóvonal alatti és feletti +/-5 cm-es tartományban, vagyis e távon belül bárhol is álljon meg a vad, irányzékállításra, alá vagy fölé fogásra nem lesz szükségünk. A röppálya legmagasabb pontját 60 m körül éri el, így nem tévedünk sokat, ha fegyverünket 50 m-en 4-5 cm-es magas lövésre állítjuk be. A puska tovább is tölthető persze, hisz 150 grain a maximális töltés.

100 gr traject

A sabot lövedékeket nem kell kenőanyaggal ellátni, ebben is eltérnek a klasszikus ólom lövedékektől. Tapasztalataim alapján a jó minőségű csövekből 3-4 lövés minden gond nélkül ellőhető a cső kihúzása nélkül, ami messzemenően elegendő a vadászati felhasználás igényeinek. Ha tehetjük, persze inkább húzzuk ki a csövet minden lövés után.

A fegyver szórására voltam kíváncsi elsősorban, ezért nem foglalkoztam az irányzékokkal. A fegyver fogása alapvetően kényelmes, bár az agynyak kialakítása kissé kényelmetlen volt nekem: a fejemet kissé hátrébb kell helyezzem, hogy  pofacsontom megfelelő helyen legyen.  A visszarúgást jól csillapítja a gumi agytalp, valamint az ergonomikus ágyazás. 50 méteren feltámasztott fegyverből nem volt nehéz három lövést 10-es szórásba lőni. Gyári állapotban a célzott ponthoz képest 25 cm-rel magasabbat lőtt a fegyver, de a vízszintes szórással semmi gond nem volt. 100 m-en az első lövésem elment a lőlap felett, le kellett hozzam a célfekete alsó széléről a célzási pontot a lőlap alsó szélére. Így  lövedékek előző csoportomba szakítottak, s itt sem haladt meg a szórás az 5-6 cm-t, ami egészen kitűnőnek tekinthető.

A sabot lövedékek ürítése

A sabot lövedék ürítése kérdés lehet sokak számára. Nekem is az volt. Meg mondom őszintén, hogy én is úgy gondoltam korábban, hogy C02 kifújú nélkül, vagy a csőfar kitekerése nélkül ez nem megoldható. Tévedtem. Ha nem monolit lövedékről van szó, akkor éppúgy – és igen könnyen – üríthetőek golyósróf segítségével, mint a klasszikus elöltöltő fegyver lövedékek. Kellemes lőtéri hangulatban ezt volt lehetőségem egyből ki is próbálni, mivel a lázas beszélgetés közben sikerült lőpor nélkül betöltenem egyet. Próbáltam kitekerni a lőkúpot és mögé tölteni kis lőport, de ez nem működött. Végső megoldásként próbáltuk meg a klasszikus kihúzási módszert, és láss csodát, minimális energia befektetéssel működött: elsőre beletekeredett a lövedékbe a sróf, könnyen kihúzta a csőfarba tolt műanyagkosárból, majd a következő fogásban kihúztam a fojtást is. Egyszerű volt, mint az egyszeregy. Tanulság: mindig az alapoknál kell kezdeni a problémamegoldást.

A fegyver tisztítása

ML Rolling Block015

Az elöltöltő fegyverek tisztítása a lezárt csőfar és a feketelőpor égésterméke miatt komplikáltabb feladat, mint a hátultöltők esetében. Az in line puskáknak azonban e téren általában van egy előnyük: a gyártók jellemzően úgy konstruálják meg a csőfart, hogy az könnyen kiszedhető legyen. Így tett a Pedersoli is. A csőfarcsavar kitekerhető a lőkúppal együtt, ami egyben azt is jelenti, hogy az egész blokkot cserélve fegyverünk akár a 209-es sörétes csappantyús változatra is könnyen átépíthető. A gyártó egy speciális hengeres kulcsot is mellékel a fegyverhez, amelynek egyik oldalával a lőkúpot, másik oldalával a csőfarcsavart tudjuk kihajtani. A teljesen átjárható cső így könnyen kitisztítható néhány nedves, száraz, majd olajos tapasszal.

Összességében a Pedersoli Rolling Block pontos, hatékony vadászpuska mely modern kialakítása ellenére is őriz valamit a történelmi hangulatból.

Németh Balázs

6 hozzászólás érkezett

  1. Johnny86

    SC!

    Ilyen Hornady? lövedéket Nálatok lehet kapni?

  2. Pferi

    S.C.!

    Sabot lövedékekről (elöltöltőbe) nincs kedved egy kicsit írni? :-)

    Üdv: F.

    • Kapszli

      Lesz ilyen. Tulképp a videóba is be akartam tenni még ballisztikai zselé teszteket, de a zseléöntés elmaradt. Következőre.

    • Pferi

      Köszi!!! :-)
      Főleg kenőanyag, maga a “köpeny” minősége – hogy ne műanyag csövű puskád legyen , töltet (avagy belballisztika) és természetesen a kül- és célballisztika is érdekelne – de gondolom másokat is! Mivel ezzel sokunknak nullához közel álló a tapasztalat! Szóval minden! :-)

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.