Lőszertöltés feketelőporral – 5. rész: A lövedék

A lövedék tömege (hossza)

 

Ahhoz, hogy helyesen megválaszthassuk a használni kívánt lövedék formáját, hosszúságát, először is ismernünk kell fegyverünk huzagemelkedését. Ökölszabályként elmondható, hogy minél gyorsabb a huzagolás, annál hosszabb lövedékeket tud majd megfelelő módon stabilizálni, és minél lassabb a huzagemelkedés, annál rövidebb lövedékekkel lesz pontos a fegyver. A közkedvelt .45 körüli hátultöltő kaliberek esetében gyorsnak tekintjük az 1:20”-as vagy az alatti huzagemelkedést, átmenetinek az 1:33-1:48” körülieket, és lassúnak az ennél kisebb fordulatúakat. A fegyver kaliberjelzése sajnos nem árulja el, hogy milyen huzagolással készült, úgyhogy vagy tanulmányozzuk át a gyártó katalógusát az öntőforma kiválasztása előtt, vagy pedig tanuljuk meg megmérni a huzagemelkedést egy szorosan illeszkedő tapasz és töltővessző segítségével. Jó példa erre a 45/70 Govt kaliber. Ha a Sharps puskákhoz készült hosszú lövedékes lőszerünket Springfield Trapdoor puskban szeretnénk felhasználni, nagy valószínűséggel nem leszünk képesek hasonló pontosságot elérni, mivel a Sharpsok huzagemelkedése 1:18”, míg a Trapdooroké általában 1:22” ha replikákról van szó, vagy lassabb ha eredeti puskával futunk össze.

 

A lövedék átmérője

 

A lövedékátmérő kiválasztásakor a szokott módon kell eljárni. Kezdjük azzal, hogy egy töltővessző segítségével átnyomunk egy enyhén túlméretes, tiszta ólomból készült, bezsírozott hengert a csövön a csőfartól a torkolat felé haladva. A deformálódott „lövedéket” mérjük meg: a kapott legkisebb átmérő adja meg az oromzatok közti csőátmérőt, a legnagyobb pedig a barázdák közöttit. Nekünk erre az utóbbira van szükségünk. Lövedékeinket a barázdák közötti űrméretre, vagy annál 0,001”-kel erősebbre kell kalibereznünk majd.

 

Értelemszerűen ez azt jelenti, hogy olyan öntőformát kell választanunk, mely ad annyival nagyobb átmérőt, hogy még lefelé kaliberezni lehessen. Ne ijedjünk meg azonban, ha a gyártók katalógusaiban nem nagyon látunk túlméretes lövedékeket. Általában minden gyártó formájából erősebb lövedékek esnek ki pontosan ebből az okból. Tovább segíti helyzetünket, hogy keményített ólmot fogunk használni lövedékeinkhez, ami alapból 1-2 ezreddel erősebb lövedékként fog majd kihullani a formából.

 

A lövedék ötvözete

 

Az ólomlövedékes lőszerekkel történő lövészet állandó harc az ólmozódás ellen. Ennek a küzdelemnek három hadszíntere van: minél simább csövünk belseje, annál kevésbé rakódik le ólom, minél jobb és minél több a kenőanyag a lövedéken, annál kisebb a probléma, és minél keményebb a lövedéköntéshez használt ötvözet, annál kevésbé jelentkeznek lerakódások.

 

A szükséges ötvözet létrehozása mindig 99%-os tisztaságú ólom beszerzésével kezdődik. Ehhez mérjük hozzá tömegre az ónt. Vigyázzunk, mert ónhoz általában ötvözet formájában jutunk hozzá. A tetőfedő ónrudak például 60-40 vagy 50-50 %-ban tartalmaznak ónt és ólmot. Ha tehát ezt ötvözzük a tiszta ólomhoz, számoljuk bele az ónrúd ólomtartalmát is a képletbe.

 

Tiszta ólmot két helyről szerezhetünk: megvehetjük vadonatúj cső formájában (drágán), vagy színesfémgyűjtő telepről kis protekcióval (nem olyan drágán). Ha az utóbbi lehetőséghez folyamodunk, úgy megeshet, hogy nem csak tiszta ólom keveredik nyersanyagunk közé. Érdemes ezért ne csak a matematikára hagyatkozni, hanem az elkészült ötvözet keménységét mérjük is meg, hogy a következő lövedékkészítésnél is ugyan ezt tudjuk majd előállítani. Ne feledjük, hogy a lövedék anyagának keménysége hatással van a gáznyomásra is: keményebb ötvözetnek nagyobb az ellenállása az átmeneti kúpban, ami növeli a gáznyomást.

 

 

Ötvözet

Brinell keménység (BNH)

Tiszta (98%) ólom

5 – 8

Ólom-ón (2% ón)

8

Ólom-ón (4% ón)

10

Ólom-ón (10% ón)

11

Keréksúly

11 – 12

Keréksúly + 2% ón

13 – 14

Betűólom

22

 

Céljainknak a legjobban a 10-14 BNH közötti ötvözetek felelnek majd meg, de minden fegyver, minden töltet más keménységet kíván, így nincs más lehetőség, mint addig próbálkozni, amíg meg nem találjuk a nekünk legjobban megfelelőt.

 

A lövedék öntése

 

 

‘Gas check’-es vagy a nélküli?

 

A cső olmozódása elleni küzdelemben segítségünkre lehet a „gas check”-es öntőformák családja is. Ezeknek az öntőformáknak a fenékrésze úgy van kialakítva, hogy kis rézkupak illeszkedjen rá, melyet a kaliberezés folyamán rögzítünk a lövedékhez. A csésze széle ilyenkor szinte ráperemeződik a lövedék fenekére, így tartósan ott marad. A csészécskének több előnye is van. Egyrészt csökkenti az ólomlerakódást, másrészt védi az égő lőporszemcséktől a lövedék fenekét, harmadrészt pedig lehetővé teszi, hogy a lövedéket nagyobb sebességre gyorsítsuk a csőben csökkentve annak lehetőségét, hogy az ólom egyszerűen átugorja a huzagolást.

 

A csészécske nagyszerű megoldás vadásztöltetekhez, ahol nem elvárás a lyuk-a-lyukba szóráskép, viszont szükséges a nagy sebesség és nagy energia. A céllövő töltetek azonban jellemzően nem gas checkes lövedékekkel készülnek, mivel itt nem feltétlenül kell minden joule-t kicsavarni a puskából. A lövedék fenekét azért ilyen esetben is érdemes védeni: a lőporra vastag kartonból vágott fojtást helyezzünk, és a zsírozott lövedéket erre ültessük rá.

 

Zsírzóhornyos vagy papírtapaszolt?

 

A feketelőpor koszosan ég, ezért szükség van arra, hogy sok és jó minőségű kenőanyagot vigyünk fel a lövedékre. (A kenőanyagokról részletesen később írunk majd.). A lövedéknek tehát valamilyen formában magán kell viselnie a kenőanyagot. Ennek felvitelére több megoldás is létezik. A legelterjedtebb változata, amikor a lövedék zsírzóhornyokkal rendelkezik, melyet a kaliberezéskor kitöltünk megfelelő mennyiségű kenőanyaggal. A zsírzóhornyok száma, mélysége, vastagsága lövedéktípusról lövedéktípusra változik, de ha feketelőporos lőszertöltéshez keresünk öntőformát akkor mindig azt válasszuk ki, amelyik a legtöbb kenőanyagot tudja elraktározni. Ezzel lesz pontos a fegyverünk akár a 10. lövés után is.

 

A zsírzóhornyokkal ellátott lövedékek aerodinamikai tulajdonságai azonban nem olyan jók, mint a teljesen sima falú lövedékeké, így már a 19. század derekán használtak nagy távolságú lövészetre olyan lövedékeket, melyek sima felületűek voltak. Természetesen e lövedékek esetében is van szükség kenőanyagra, de annak felvitele más módon történik. A sima falú lövedékek általában alulméretesek a csőhöz képest, hogy betekerhetőek legyenek papírral, majd erre a papírpalástra kell felvinni a kenőanyagot. A papírtapaszolás elkészítése macerás, sőt külön művészeti ág, ezért most részletesen ennek módjára nem térek ki, de az elmondható, hogy csökkenti az ólmozódást is, mivel a lövedék nem érintkezik közvetlenül a csővel.

 

A lövedék csúcskiképzése

 

Minél kedvezőbb (csúcsosabb) a lövedék kialakítása, annál jobban tartja majd sebességét, hiszen a levegő közegellenállása annál kevésbé tudja lassítani. Értelemszerűen ezért érdemes olyan kokillát választanuk, mely szép hegyes lövedékeket ad. Feltéve, hogy egylövetű fegyverhez töltjük a lőszert és nem csőtáras ismétlőhöz. Ez utóbbi esetben ugyanis szigorúan tilos hegyes lőszert használni, hiszen a csőtárban egymás előtt elhelyezkedő lőszerek elsüthetnék az előttük lévő csappantyúját.

 

Lőszertöltés feketelőporral – 0. rész: Lövedékkészítés

Lőszertöltés feketelőporral – 1. rész: Hüvelytisztítás

Lőszertöltés feketelőporral – 2. rész: Lőszerelem tárolás

Lőszertöltés feketelőporral – 3. rész: Visszaformázás, csappantyúzás

Lőszertöltés feketelőporral – 4. rész: A lőpor betöltése

Lőszertöltés feketelőporral – 5. rész: A lövedék

Lőszertöltés feketelőporral – 6. rész: Kenőanyagok, fojtások

Lőszertöltés feketelőporral – 7. rész: Lövedékbeültetés, peremezés



 


 

 

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.