Little Bighorn – a 7. lovasezred veszte

A 7. lovasezredet az amerikai polgárháború (1861-1865) után szervezték meg. Az ezred jelentős részben veterán katonákból állt, 20%-ukat azonban csak a csata előtti hónapokban sorozták be, és szinte teljesen kiképzetlenül teljesítettek szolgálatot. Bár Custer ezredét szokás jól felszerelt és ellátott csapatként emlegetni, régészeti bizonyítékok alapján kijelenthető: a katonák súlyosan alultápláltak és rosszul felszereltek voltak.


Custer alezredes célja az volt, hogy a lakota és a csejen törzseket visszaterelje a Dakota állam területén létesített rezervátumokba. Az indiánok azért harcoltak, mert az aranyláz miatt elűzték őket földjeikről, azokról a földekről, amit a békeszerződésekben foglalt feltételek mellett az ő birtokukban voltak. Így a lázadó indiánok – a Lakota, Araphao és Csejen törzsek – vezérükké Ülő Bikát választották.

Az indiánokkal szemben Custer egyszerű stratégiát alkalmazott. Mint könyvében is írja: az indián harcosok mindig nagyon figyeltek arra, hogy a nőket, gyermekeket és időseket távol tartsák a veszélytől. Így célja egyszerűen a harcosok családjainak foglyul ejtése volt, hiszen “ha ebben a helyzetben a vadak ránk támadnának, a saját családjukra lőnének” – írja Custer.


A 7. lovasezredet a varjú törzsből származó felderítők is segítették, akik június 25.-én felfedezték az egyesült indián törzsek táborát a Little Bighorn folyó völgyében. Mivel Custer nem tudta, hogy pontosan hány indián harcos tartózkodik ott, emiatt be kellett volna várnia Terry gyalogságát. Custer viszont, attól tartva, hogy az indiánok kicsúsznak a markából, három részre tagolta csapatait. Az elsőt Marcus Reno őrnagy vezette, aki dél felé indult. A másodikat maga Custer, egy 210 fős zászlóalj élén az Északi dombok felé, a harmadikat pedig Frederick Benteen százados irányította és délnyugat felé vette az irányt. Custer viszont csak akkor szembesült az indiánok jelentette igazi erővel, mikor Reno megindította a támadást. A 7. lovasezred 600 katonája sokkolva látta, hogy több mint 2000 lakota és csejen harcossal állnak szembe. Bár az amerikaiak támadása meglepte az indiánokat, gyors reagálásuk eredményeként, azonnal ellentámadásba mentek át és Reno csapatait bekerítették. Noha Benteen is a körzetbe érkezett, ez sem változtatott jelentősen a helyzeten. Mivel a csapata szétzilálódott, Reno parancsot adott a visszavonulásra a hegyek mögé, ahol az életükért küzdöttek. Custer csapatát nagyjából 6 és fél km-re a hegyekben kerítették be az indiánok. Custer és csapata egyaránt halálra volt ítélve, nem is élték túl a csatát. Az indiánok minden katonát megöltek Custer csapatából, még őt magát is. Azt a magaslatot, ahol a legtöbb amerikai katona lelte halálát a csata után az „Utolsó hadállás” (Last Stand Hill) néven emlegetik ma is.

 

A vereség okaként szokás a lovasság fegyvereit okolni. Míg az indiánok ismétlő rendszerű 1860 Henry, 1873 Winchester és Spencer karabélyokkal fegyverezték fel magukat, a lovasság egylövetű 1873 Springfield Trapdoor karabélyokkal küzdött. Ez utóbbiakra azért esett a hadvezetés választása, hogy a lőszerpazarlást megelőzze és inkább az egyéni lövésztudásra helyezze a hangsúlyt – ebből adódóan pedig ne kelljen nagy mennyiségű lőszert szállítania a hosszúra nyúlt utánpótlási vonalakon. Az 1873 Trapdoor karabélyok javára kell írni azonban .45-70 Govt. lőszerükkel könnyebben terítették le az ellenség lovait, mint a kisebb kaliberű ismétlő karabélyok.

Az egyenlőtlen tűzerő mellett a lovassági karabélyoknak róják fel, hogy a csata napján, nagy melegben a hüvelyek beleragadtak a töltényűrbe és a katonáknak késsel kellett kifeszegetniük onnan. A helyszínen végzett ásatások azonban bebizonyították, hogy mindössze az ellőtt hüvelyek 2-3%-án található ilyen feszítésnyom, így ez az akadály korántsem lehetett általános. Az viszont tény, hogy a katonák csak hetekkel korábban kapták meg az 1873 Springfield mintájú karabélyokat, és többségük semmilyen gyakorlattal nem rendelkezett a fegyver használatában. Bár a lovasság az indiánok több rohamát is visszaverte, végül a teljes alakulat odaveszett.

Érdekesség, hogy legalább 70 ember állította magáról: ő az egyedüli túlélője az ütközetnek. Ez is mutatja, milyen mély nyomot hagyott a köztudatban a lovasság és az őslakosok tragikus összecsapása.


Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.