A kápolnai csata krónikája – második nap

A kápolnai csatában mindkét fél vitézül verekedett, és mindkét főparancsnok ellentmondásos döntéseket hozott. Hogy miként maradt végül alul a honvédsereg, azt Kopka Ferenc saját térképeivel illusztrált írásából tudhatjuk meg. Az első nap eseményeit feldolgozó részét tegnap közöltük honlapunkon. 

karc3

A csata második napja

lengyel légiós

A lengyel légió sorgyalogja

Másnap 7 órakor szinte egy időben szólaltak meg a szemben álló felek ágyúi – immár nem csak Kápolna térségében, hanem északra Verpelétnél is. Az éjszaka folyamán Schlik hadteste megállíthatatlanul nyomult előre. A siroki szoros védelmére rendelt – csekély létszámú – honvéd- és lengyel légiós erőket gyorsan elűzték, és napkeltére már a Verpelétre néző dombokon sorakozott fel a császári sereg. Dembinski Klapkára bízta a település biztosítását, akinek ekkor csak a Dessewffy tábornok hadosztálya állt a rendelkezésére. A tábornok hanyag módon elmulasztotta megszállni a Tarna jobb partján álló Várhegyet, honnan remek kilátás nyílt a településre. Az osztrák tüzérség azonban nem volt rest elfoglalni a magaslatot, így  ideális pozícióból támogatatta az előrenyomuló gyalogságot. Másfél órás tüzérségi párbaj után Schlik elérkezettnek látta az időt a város lerohanására. A támadásban a Kriegern- és Pergen-dandár zászlóaljai vettek részt, velük szemben a 39. Dom Miguel gyalogezred 2. zászlóalja és a 43. honvédzászlóalj védte a települést. A császári csapatok fölénye gyorsan megmutatkozott, a magyarokat a település délkeleti felébe szorították vissza. Klapka bevetette a tartalékot képző 34. honvédzászlóaljat. A harc kimenetelén azonban ez sem változtatott: 10 órára Verpelét császári kézre került, a magyarok visszavonultak.

Schlik a támadás sikerén felbuzdulva utasította a Deym tábornok által vezetett vérteseket, hogy vegyék üldözőbe a honvédeket. Dessewffy 5 század huszárt küldött a gyalogság védelmére, melynek eredményeként a szabadságharc egyik legvéresebb lovassági összecsapása alakult ki. Mindkét oldalon 50-60 sebesült és halott maradt a harcmezőn, de a huszárok a túlerő elől végül visszavonultak.

kapolna3bbw

A csatamezőn ekkor jelent meg Poeltenberg egysége. A hajnalban Aldebrőre visszatérő tábornoknak Dembinski azt az utasítást adja, hogy Verpelétre vonuljon és támogassa Klapka csapatait. A diadalittas vértesek ezúttal a magyar oszlop élén haladó huszárokra támadtak és elűzték őket. A védtelenül hagyott gyalogüteg volt a következő célpontjuk, melynek személyzetét levágták. Ezt látva a felbőszült Poeltenberg rohamra küldte a Sándor huszárokat. Az ismét fellángoló lovascsatában immár a magyar fél diadalmaskodott, a vértesek visszamenekültek Verpelétre.

sorgyalogos ti köpp

Sorgyalogos tiszt téli köpenyben

A centrumban Kápolnánál Dembinski személyesen irányította a magyar csapatokat, tulajdonképpen a Máriássy-hadosztályt. Gyalogságát a faluban, a lovasságot és tüzérséget a falu feletti dombokon helyezte el. A védelem megerősítésére csupán annyi előkészületet tett, hogy eltorlaszoltatta a hidat, de nem készítette elő annak felrobbantását. Napkelte után az osztrákok rövid tüzérségi előkészítés után megrohanták a falut, de még Windisch-Grätzet is meglepte, milyen gyorsan el tudták azt foglalni. Dembinski szinte azonnal megkísérelte visszavenni a települést. Észak felől a 16. Zanini gyalogezred egy zászlóalja, az országút mentén a 44. és 47. honvédzászlóalj nyomult előre. A honvédeknek sikerült is elfoglalniuk a kocsma épületét és néhány házat. Elkeseredett kézitusa alakult ki minden egyes épület birtoklásáért. A harcot végül az osztrák tartalékok beérkezése döntötte el, a honvédek hátrálni kezdtek. Az olasz katonák, akik a falu északi részében, a templom körül harcoltak csapdába estek: a makacs küzdelemben a 23. Schönhals gyalogezred katonái bekerítették őket. A két tűz közé került Zanini-zászlóalj reménytelen helyzetbe került, a fejvesztett menekülésben csak kevesen jutottak vissza a magyar állásokhoz. Parancsnokuk és a zászlóalj nagy része bégül megadta magát. Dembinski utólag gyávának minősítette az olaszok tettét, s azt állította, puskalövés nélkül tették le a fegyvert. Ezt azonban éppen az osztrák források cáfolták meg.

A sikertelen ellentámadást követően Dembinski visszarendelte a Komplotot védő és a Szekulits-hadosztállyal kapcsolatot tartó hadosztályát. Kápolna gyors elvesztése növelte aggodalmait, hogy Windisch-Grätz tovább nyomul előre és a centrumban szakíthatja ketté a magyar arcvonalat. A császár sereg azonban erre koránt sem volt felkészülve. A Kápolnát elfoglaló Wyss-dandár 10 óra tájban megkísérelt ugyan kibontakozni a faluból, de ezt az erőtlen kísérletet a magyar tüzérség visszaverte. Windisch-Grätz pillanatnyilag megelégedett Kápolna birtoklásával, gondolatait inkább Schlik kötötte le, akivel még mindig nem tudta felvenni a kapcsolatot (bár már hallotta észak felől a heves csatazajt). Az ütközet hátralevő részében a Colloredo-dandárt rendelte észak felé, hogy foglalja el Tófalut. Ezzel a Wyssre nehezedő nyomást akarta csökkenteni, hogy lehetőséget biztosítson számára a faluból történő kitörésre. Colloredo támadása azonban egyetlen 12 fontos magyar üteg tüzében összeomlott.

kapolna4bw

Görgey az éjszaka folyamán Kálból visszatért Maklárra, hogy lemaradó hadosztályait a csatamezőre irányítsa. Aulich csapatai ekkor már igen közel jártak, de Guyon és Kmetty hadosztálya még 5 órányi járóföldre volt. Görgey 11 órakor már a csatamezőn volt, ekkor tudta meg, hogy Dembinski Verpelét védelmét bízta rá. Verpelétnél a magyar gyalogság többször megkísérelte visszavenni a települést, de csupán néhány házat tudott elfoglalni, de megtartani képtelenek voltak. Görgey déltájban érkezett a település határába és gyorsan felmérte a helyzetet. A hiábavaló próbálkozásokat és a császáriak heves ellentámadásait látva visszavonulást rendelt el, hogy a várostól délkeletre a Kerecsendi-dombokon jól védhető állásokat foglalhasson el.

F_proh_848

KK sorgyalogság a szabadságharc idejében

Görgey tudta, hogy további erősítésre van szüksége, ha meg akarja állítani Schliket, így Klapkát utasította, kutassa fel Sulcz Bódog vezette különítményt. A magyar csapatok egy alacsony széles dombhátra hátráltak. Az előrenyomuló császáriak délután 1 óra felé érkeztek a magaslat lábához. A támadóék élén haladó Deym- és Kriegern-dandárok Poeltenberg katonáira rontottak, de próbálkozásaikat a védelem a délután hátralevő részében könnyedén semlegesítette. A nagyobb gondok Dessewffy fáradt katonáival adódtak. A demoralizált egységet Görgey saját tartalékával a Weissl ezredes vezette különítménnyel erősítette meg. Az első felderítő jellegű támadásokat még sikerült visszaverni, de az időközben beérkező Pergen-dandár és az osztrák tüzérség megtörte a védelmet. Dessewffy csapatai Kerecsend felé hátrálni kezdtek. Schlik terve, hogy megpróbálja Görgeyt leszorítsa a dombról kelet felé és elvágja a centrumtól, kezdett jól alakulni. Görgey többször megkísérelte megrohamozni az osztrák ütegeket, sikertelenül. A csata kritikus pillanatához érkezett, és ekkor végre a magyarokra mosolygott a szerencse. Délután 3 óra tájban Szalók felől megérkezett Klapka Sulcz dandárával. Azonnal támadásba lendültek, és bár nem tudták visszaszorítani Pergen katonáit, de a Dessewffy csapataira nehezedő nyomás enyhülni látszott. A csata hátralevő részében a magyar jobbszárnyon már nem került sor jelentős hadmozdulatra.

határőr

Honvéd határőr

Kálban a déli órákig nem dördültek el a fegyverek. Aulich hadosztálya 9 óra felé érkezett a faluba. Lovassága átvette a hídfő őrzését az 56. honvédzászlóaljtól, ami később jelentős taktikai hibának bizonyult. Csapatai többi részét Dembinski Kápolna visszafoglalására északi felé irányította. A császári vezetés Dietrich-dandárt küldte elsőként harcba a falu birtoklásáért fél 12 tájban. Ezzel egy időben a Schütte-dandár a Kompolti-erdőből kitörve megszállta a kiürített Kompoltot, majd átkelt a Tarna hídján. A huszárok rövid harc után feladták a hídfőt és a település déli részére vonultak vissza. Szekulits csapatai Kál déli és keleti végébe szorultak vissza. Az osztrákok Kálba nyomulásával egy időben érkezett meg Dembinski általános visszavonulást elrendelő parancsa. Aulich bár visszafordult Szekulits megsegítésére Kálba, gyalogságát már nem küldte harcba, hanem haladéktalanul hátrálni kezdett. Szekulits faluban rekedt katonáit a császári tüzérség és lovasság elvágta saját egységeitől. A magyar gyalogság zászlóaljnégyszögbe rendeződve kioldalazott a faluból, így viszonylag csekély veszteségek árán kimenekült a kelepcéből.

kapolna5bw

Dembinski az általános visszavonulást délután 4 óra után rendelte el, noha Guyon és Kmetty hadosztálya is a harcmező közelébe érkezett. Guyonnak megparancsolta, hogy foglaljon állást a Kerecsend előtti dombokon és fedezze a Máriássy-hadosztály visszavonulását. A lengyel fővezér nem kívánta folytatni a csatát, bár a magyar csapatok ekkor már jelentős túlerőben voltak. Az osztrák csapatok a másfél napos harc során annyira kimerültek, hogy közvetlen csata után letáboroztak és főzni kezdtek, ami egyértelmű jele volt a katonák teljes kimerültségének és  a demorálizációnak. Windisch-Grätz személyes véleménye szerint is serege képtelen volt az ellenség üldözésére. Csupán egy 6 századból álló lovas különítmény kísérelte meg a magyarok üldözését, de ezt a Miklós-huszárok könnyedén visszaverték. Dembinski parancsa szerint a magyar sereg Makláron át Mezőkövesdre hátrált, az utóvéd szerepét Kmetty hadosztályának kellett ellátnia.

A csata után

A magyar sereg Poroszló felé több oszlopban sikeresen hajtotta végre a visszavonulást, a császári erők csupán kisebb támadásokkal zaklatták a magyar utóvédet. Közvetlenül a csata másnapján Mezőkövesdnél a lovasság kísérelt meg egy rajtaütést, amit a huszárok diadalmasan visszavertek. Március 1-jén Klapka vezette oszlopot érték utol Egerfarmosnál, ahol egy szürkületig tartó utóvédharcra került sor. Az utolsó magyar csapatok március 3-án érték el a tiszai hidat és keltek át a biztonságot jelentő túlpartra.

Henryk_Dembinski_VUA sors iróniája és a csata krónikájához hozzátartozik, hogy az eredetileg elterelésnek tervezett szolnoki rajtaütésre is sor került. A diadalmas szolnoki győzelem végül taktikai értelemben feleslegesnek bizonyult, hiszen a döntő csatának tervezett összecsapás addigra már lezajlott és a magyar sereg nem tudott győzelmet kicsikarni.

A kápolnai csata megítélése ma is megosztja az embereket. A veszteségek tükrében nézve egyértelműen osztrák győzelemmel végződött. A császári jelentésekben 60 halott, 259 sebesült és 32 eltűnt katona szerepel. Ezzel szemben a magyar sereg veszteségeiről csak becslések vannak. A csatában megközelítőleg 140 katona esett el, 500-600 sebesült meg, illetve 900-1000 esett hadifogságba. Ez utóbbiak nagyrészt a Zanini zászlóaljhoz tartoztak.

A honvédsereg demoralizálódását részben kápolnai csata végeredménye és az annak során elkövetett hibás katonai döntésekkel hozzák összefüggésbe. Kétségtelen tény, hogy Dembinski személyisége is hozzájárult, hogy sok kritikával illessék tevékenységét: több esetben előfordult, hogy a felelősséget beosztottjaira hárította és defenzív vezetési módszerei miatt is nem egyszer került összetűzésbe tisztikarával. A kápolnai csatától egyenes út vezetett a tiszafüredi zendülésig, mely véget vetett a lengyel tábornok tiszavirág életű főparancsnokságának.

táb tüzérek 1849

KK tábori tüzérség a szabadságharc idejében

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.