Így látom – Az 1848-49-es hagyományőrzés hazánkban

kecskemet2014marc16058Történelem, és főleg hadtörténelem szerető emberként mindig is lenyűgözött a katonai hagyományőrzők lelkesedése. Pénzt, energiát, időt nem sajnálva hozzák el ugyanis a legszélesebb közönségnek a történelmet. Minden történelemtanár álma, hogy ilyen szemléltetőeszközt használhasson az oktatásban. Különösen fontossá és érdekessé vált számomra a hagyományőrzés gyermekeim révén, akik lassan olyan korba cseperednek, mikor már értik, értékelik az élő történelemórákat.

Nagy tiszteletet érdemel a hazai 1848-49-es katonai hagyományőrzés, hiszen 25. éve létezik, s bizony kevés olyan dolog van hazánkban, mely ily szépen kiállja az idők próbáját. Minden tiszteletem a szervezőké, akik nem csak a hagyományőrző csapatok színe javát képesek mozgósítani ezekre a rendezvényekre, hanem sokszor az állami vezetés prominenseit is, így emelve e szép hobbi elismertségét. Sok esemény igazi térségi kulturális eseménnyé emelkedett, melyek komoly tömegeket mozgatnak meg. És talán ez a legfontosabb! Kevés olyan történelem óra van, melyet ilyen nagy és sokféle nézősereg ilyen élvezettel szemlél. Mindez nagyon nagy dolog! A hazai katonai hagyományőrzés elmúlt 25 évét dicséri.

Történelem tanár vagyok, a korszak hadtörténelmének kutatója, így az „apai szemem” mellett a szakmai szememmel is végigfigyeltem néhány kiemelt fontosságú emlékcsatát. Ennek kapcsán foglaltam csokorba javaslataimat, melyek talán dilettánsok, talán érdemesek megfontolásra, hogy tovább emelhető legyen e rendezvények színvonala, látványossága, szakmaisága. Kérem, hogy ezeket semmiképpen se kritikának vegyék.

A csapatok – harctéri egységek – létszáma

Egyesületi szinten úgy látom, hogy a mozgósítható, hadra fogható személyek száma 8-20 fő között mozog csapatonként, tehát ez lenne nagyjából az a létszámbeli alapegység, melyre a csaták menetének rendezése során harcászati alapegységként kellene tekinteni. Legjobb lenne talán a katonákat 8-10 fős századokba szervezni, ez segíteni látványossá tenni az ütközetet, hiszen lehet, hogy egy 8 fős század úgy ahogy kinéz egy sorba rendezve, s a sortüze is megszólal, de kevés ahhoz, hogy a korabeli harcászat bemutatható legyen. 4-6 ilyen század (de akár kevesebb is) már látványosan tudná bemutatni a menetet, menetből vonalba, vonalból rohamoszlop(ok)ba rendeződést. Négy ilyen század már be tudja mutatni a gyalogsági négyszöget. Három ilyen század már be tudja mutatni a fősereg és csatárlánc viszonyát.

Az ütközetben résztvevő csapatok

A csatákban résztvevők köre jól láthatóan két részből tevődik össze: valódi katonai hagyományőrzőkből és mindenki másból. Ez utóbbi csoportról szeretnék pár szót szólni. Több esemény esetében is látszik, hogy minél nagyobb egységek kiállítása volt az elsődleges cél, mely talán nem a legszerencsésebb döntés. Volt olyan ütközet, ahol a hagyományőrzők mellett fegyvertelen hölgyek, gyerekek, néptáncosok jelentek meg a harctéren, ami szerintem nem szerencsés. Egyrészt ennek van egy olyan olvasata, hogy a honvédsereg fegyvertelen embereket küld az ellenséges tűzbe, másrészt értelemszerűen a töltelék csapatok nem tudnak megfelelően hozzájárulni a csata bemutatásához. Persze a gyerekek bevonása maximálisan fontos, de ha nem jut nekik fegyver, akkor segítsenek az ispotályban, vigyenek lőszert a katonáknak, ápolják a harctéri sebesülteket, verjék a dobot, stb…

Ugyanígy furcsa látvány, mikor a markotányosok – akik egyébként nagyszerűen felszerelt, szépen öltözött tagjai a hagyományőrző csapatoknak – a harcban kosarakkal követik a csapatokat. A hölgyek segítségével ehelyett be lehetne mutatni a korabeli ispotályok, sebesült ellátás, orvoslás világát. Milyen egyszerű lenne a nézői zónákhoz közel, 3-4 helyen, a csata közben sebesült ellátó részleget működtetni, ahol el lehetne játszani a sebkötözést, amputálást, golyókiszedés a nézősereg legnagyobb örömére. Nem beszélve arról, hogy így a harc közben a katonák meghalhatnának, de egy ispotály látogatás után vissza is térhetnének a harctérre, hogy azért ne csökkenjen vészesen a létszám. A sebesült ellátás is hűen bemutatható lenne, katonák vihetnék sebesült társaikat az ispotályba, ezzel is demonstrálva, hogy a sebesülés nem csak a sérültet vonja el harctól, hanem legalább még egy embert.

A szükséges-elégséges harctéri mozgások

A 19. század ütközetei, csatái látványos események voltak. Nem csak azért, mert a színpompás egyenruhákat büszkén viselte a hadsereg minden tagja, hanem azért is mert a regulák által sulykolt harctéri mozgások látványossá tették a véres sakkjátékot. Minden egységnek így tudni a kellene a menetoszlopból vonalba rendeződés, csatárlánc alakítás, rohamoszlop/tömeg, gomoly alakítás, gyalogsági négyszög alakítás megközelítőleg pontos mozdulatait. Ezeket érdemes lenne század (8-10 fős) vagy osztály (2 db 8-10 fős század) szinten azonos elvek alapján begyakorolni, hogy bemutató esetén a századok már zászlóaljjá állhassanak össze. Ugyanígy fontos lenne a prominensek előtti tisztelgés pontos elsajátítása. A hagyományőrző tisztelegjen úgy kezével, fegyverével, kardjával, ahogy azt megszemélyesített elődeink tették.

A felszerelés

A felszerelések tekintetében sok jó példát látni, sőt vannak egész csapatok, melyek kinézete Európa bármely hagyományőrző találkozóján megállná a helyét. Tudom, hogy ez elsősorban anyagi kérdés, de sok esetben látni olyat is, mikor hatalmas energiát és pénzeket öltek nem megfelelő egyenruha elkészítésébe. Itt kis kutatással, segítség kéréssel talán jobban is meg lehetett volna oldani a feladatot, hiszen a pénz láthatóan megvolt a projektre.

kecskemet2014marc16007Nézzük a fegyverkérdést. Talán ez az egyik legnehezebb probléma, hiszen a fegyverek ára igen borsos, bizony nehéz azt kitermelni az egyesületeknek. A legszebb persze az lenne, ha Magyarországon gyártanának Augustin rendszerű és francia kovás osztrák gyalogsági muskétákat, a belga kapszlis puskák másolatát és a huzagolt karabélyokat, de ez nincs sajnos. A magyar fegyverkészítők – a nagy igény ellenére is – kiszálltak a gyártásból, így megfelelő, korhű, olcsó fegyverutánpótlás gyakorlatilag nincs. Ezért tisztességtelen lenne kritikával illetni a fegyverekkel való felszereltséget, nem is teszem azt. Ellenben lenne egy javaslatom a csapatoknak: rengeteg lőképtelen fegyverimitáció jelenik meg a harctéren (légpuskák, kispuskából berhelt valamik, faágyra rögzített vascsövek, stb…), ami érthető. Érdemes lenne összeállni, s lőképtelen Augustin másolatokat gyártani valamilyen műanyagos céggel. Ezek viszonylag olcsón, jó „töltelékek” lehetnének, s ha a sortűzben nem is tudnának részt venni, látványban, közelharcban elsőosztályú megoldást jelentetnének.

Többször hiányos a ruházat – tisztelet persze azoknak a csapatoknak, akik csodálatos egyenruhákat rakta össze az évek során! Úgy látom, hogy bár atilla már szép számban van, ahogy csákó is, a többi kiegészítő beszerzése tekintetében még nem ilyen jó a helyzet. Pedig a tölténytáska, szuronyszíj, kenyeres zsák nélkül félkész a honvéd. S ezek talán nem is olyan drágák.

Érdekes eset a nadrágok kérdése is. Az 1848-49-es magyar sorgyalogság nadrágja testhezálló, szűk nadrág volt, melyből igen keveset látni a hagyományőrzőkön. Értem én, hogy a „cicanaci” hordása cikibb, de hát ilyen volt… Hozzátartozik a ’48-as honvéd képéhez. Része a játéknak.

A kiképezettség

Az egyéni hagyományőrző megfelelő kiképezettsége lenne az az alap, amire a század és a zászlóalj támaszkodhat. Javaslom, hogy ebbe fektessenek a csapatok nagyobb energiát. Nem kell persze minden szabályzatban leírt mozdulatot elsajátítani, de a fegyverfogásokat, töltés pontos kivitelezését illik tudni véleményem szerint. Ez utóbbit a biztonságtechnika szempontjából is elengedhetetlen hangsúlyozni, hiszen a hibás töltés balesetveszélyt okozhat!

A hagyományőrzés veszélyes üzem, nem csak azért, mert elöltöltő fegyverekkel lőnek a résztvevők, hanem azért is, mert kardokkal felszerelt lovasok vágtáznak körbe körbe a harctéren, vagy éppen mellednek szegezett bajonettel rohannak feléd a csata közben. Ahhoz, hogy ebből baleset ne legyen kiképzett, fegyelmezett hagyományőrzőkre van szükség. Ezért is tartom aggályosnak, amikor kiképzetlen résztvevők kerülnek alkalmi besorozásra a létszám kedvéért.

A sortüzek

A látványos, dobhártyaszaggató sortűz a hagyományőrző ütközet lelke. Ha nincs füst, nincs tűz, nincs zaj, nem ér az egész semmit. A sortüzek esetében viszont számos lehetőség van, hogy bemutathassuk a tűzfegyverek alkalmazásának korabeli módjait: látványosan vezényelhető a korabeli magyar és német parancsszavakkal a fegyver töltése, bemutatható a sortűz, zászlóaljtűz, tüzelés egyéni töltéssel, s ezek jól kommentálhatóak, narrálhatóak is.

A közelharc

kecskemet2014marc16046A közelharc az ütközet, csata döntő mozzanata, záró akkordja. A hagyományőrző találkozókon látható egymás ellen „nyomakodás” azonban egyrészt nem látványos, másrészt nem is igazán korhű. A roham célja nem az ellenség lökdösődése volt, hanem az ellenség vonalainak adott ponton történő áttörése. Több ponton lehetne véleményem szerint ezt látványossá, hitelesebbé, drámaibbá tenni.

A rohamot előzze a meg a „Szuronyt szegezz!” parancs. Nincs annál drámaibb, feszültség-teljesebb, mint mikor az egység katonái egyszerre nyúlénak a szurony után és tűzik azt fel a csőre. A roham induljon messzebbről, nem 5-8 méterről. A katonák startoljanak 20-25 méterről, hogy a nézők megcsodálhassák az ordító, eszeveszettül rohanó honvédeket. Amikor elérik az ellenséges vonalakat, akkor ne az egyik század nyomakodjon az ellenséges másik század ellen, ne lökdösődés induljon, hanem legyen céljuk az ellenséges vonal áttörése. Kezdődjenek látványos egyéni harcok, begyakorolt fegyverfogásokkal. Nekem mindig úgy tűnik, hogy amikor ez a nyomkodás megindul, akkor már tulajdonképpen egyik fél sem tudja, hogy most akkor mi legyen. El kell itt is játszani a személy között zajló élethalál küzdelmet. Ehhez persze nagyobb térközöket kell hagyni a küzdők közt, egyrészt azért, hogy elférjenek, másrészt azért, hogy a nézők lássák az eseményeket. A kézitusa pedig legyen véres, agresszív. Haljanak meg közben a katonák, különben nincs súlya.

Lenni vagy nem lenni?

És itt érkeztünk el a hagyományőrző találkozó egyik neuralgikus pontjához. Nálunk nem hal meg soha senki a harcban – vagy csak egy két mazochista katona. Hogy van ez kéremszépen? Szól az ágyú, szólnak a sortüzek, nyargalnak a huszárok, szúrnak a bajonettek, de senki nem marad a harcmezőn… Pedig megoldható, hogy ne kelljen kiszállni a bemutatóból annak, aki időszakosan elesik. Még meg is lehetne szakítani egyszer-egyszer a csatát, imitálva a tűzszünetet, hogy a sebesülteket, halottakat összegyűjthessék, s ispotályba vihessék. Ezek az idők nagyszerű alkalmat adnának a narrátornak arra, hogy ezt is bemutassa, a feleknek pedig arra, hogy újrarendezzék soraikat. Tehát kedves hagyományőrzők: tessék a harctéren meghalni, mert különben az egésznek nincs súlya!

A csatárharc

A csatárharc lényege, hogy a derékhad harcbevetése előtt a csatárok előkészítsék a támadást, fedezzék a derékhad mozdulatait, megütközzenek az ellenséges csatárokkal, zavarják az ellenséget, amíg a főerő kibontakozik. A csatárlánc alkalmazására azonban nem láttam még jó példát. A csatárláncot általában a zászlóalj harmadából alakították, de akár egész zászlóalj is kaphatott csatár szerepet igény szerint. Hagyományőrző bemutatókon nagyszerűen lehetne ezt bemutatni.

Három 8-10 fős század (fél zászlóalj) együttműködése esetén az egyik század 30-50 lépéssel a zárt rendben álló derékhad előtt helyezkedik le. Megalakítja a lánc három fős tagjait, majd folyamatos tüzeléssel (nem sortüzekkel) zavarja az ellenséget, kilövi a dobosokat, riszteket.

A csatárlánc három fős tagjainak harcászatát is nagyszerűen be lehetne mutatni: hátul áll a legtapasztaltabb katona, aki fegyverét nem lövi ki, előtte V alakban pár lépésre, a másik két katona, akik tüzelnek folyamatosan. Persze a 19. században a csatár feladatokra rendelt egységek is több lépcsőben, saját tartalékkal működtek, de ennek bemutatásától talán el lehet tekinteni, mert annyi ember egy ideig még biztosan nem lesz.

A lovasság harcászata

Lovas nemzet vagyunk, és a huszáraink nagyszerűen lovagolnak, vélemény szerint elég csibészek ahhoz, hogy jól hozzák a huszárvirtust. Azért szerintem itt is lehetne fejleszteni: a tüzérség és a gyalogság általában együttműködik, a lovasság azonban teljesen önállóan tevékenykedik a bemutatókon, sokszor nehéz rendszert találni harcukban. Nem igazán tapasztalható a fegyvernemek közti együttműködés. Szintén érdemes lenne bemutatni a vértesek és a huszárok harcászata közti különbségeket. Jól megfogható a huszárok laza, cselvetős, oldaltámadós harcmodora – amit egyébként jól hoznak huszáraink -, és a vértesek zárt hadrendű, áttörésre koncentráló nehézlovas harcmodora közti különbség.

Az ostorok használatával kapcsolatosan még egy megjegyzésem van: nem néz ki jól, amikor az ostor nyelével vív a csikóslegény a vértes kardja ellen… Szintén fegyverekkel kapcsolatos észrevétel, hogy a lovasság nem használja tűzfegyvereit. A huszár pisztolypárral, karabéllyal is bírt, melyek használatát is érdemes lenne bemutatni. Például egy gyalogsági négyszög megrohanása – hagyományőrző csatán – értelemszerűen nem fejeződhet be úgy, hogy a lovaskatona beleugrat a hagyományőrzőkbe – ahogy azt annak idején tették – de milyen jól nézne ki, ha a négyszög(eket) megkerülő, négyszögek közé belovagoló lovasság ilyenkor kilőné fegyvereit.

A tüzérség

A tüzérség esetében is érdemes lenne meghatározni, hogy pontosan mit is képvisel egy löveg. Szerencsés lenne két lövegenként ütegekbe szervezni a csapatokat itt is, mert két löveg parancsra töltése, kilövése hatványozza a drámai hatást, professzionalizmust sugall. Azoknak a tüzéreknek, akik lövege a csőtorkolatba helyezett pirotechnikai töltetet „tüzeli” az a javaslatom, hogy a töltés mássága ellenére is imitálják a teljes töltési folyamatot. Játsszák el az egész tevékenységet, akkor is ha csak a csőbe kell dugni a hangtöltetet.

A csata menetének sematizálása

Véleményem szerint az lenne helyes eljárás, ha hadtörténészek segítségével készülne négy-öt sematikus csata terv, forgatókönyv, melyet minden hagyományőrző csapat megismerne. Ezek a forgatókönyvek egyben tartalmazhatnák a minimum elvárásokat a különböző szerepeket bemutató csapatokkal szemben. Ezek a sémák pár év alatt kifejleszthetnék azt a képességet, hogy az egységek akár előre megírt forgatókönyv nélkül is látványos és hiteles bemutatót tartsanak. Jó példa erre az idei kecskeméti hadijáték, melyen alapvetően képzettebb csapatok vettek csak részt.

A csata közvetíthetősége, narrálhatósága

A terv nem csak azért fontos, hogy a résztvevők tudják mi következik, hanem azért is, hogy az eseményt narráló szakértő fel tudjon készülni a tartalmakkal. A csataterveknek lehetőséget kell adni, hogy közvetítőnek legyen elég ideje elmondani a szükséges információkat, legyen szó akár az újrajátszott eseményről, akár a különböző egységek harcászati sajátosságairól.

Fotózhatóság, filmezhetőség

Lehet, hogy apróság, de szerintem sokat adna hozzá az eseményről készülő tartalmak – fotók videók, közvetítések – minőségéhez, ha a terület nézőzónáinak kijelölésekor gondolnának a filmesekre, fotósokra. Hangulatos, hiteles felvételeket úgy lehet készíteni, ha nem kell folyamatosan szűkeket fotózni, nem kell folyamatosan azon gondolkodni, hogy hogyan fogom eltüntetni a háttérből a lufikat, pavilonokat, autókat. Érdemes ezért a terület egyik oldalát, mely felől a háttér természetes, semleges, nézőktől, pavilonoktól, parkoló autóktól szabadon hagyni.

Szintén javaslom, hogy a hagyományőrző csapatokat a kiképzés és felszerelés minősége szempontjából osztályozzák. Legyenek első vonalbeli és másodvonalbeli csapatok. Az első vonalbeli – jól képzett, jól felszerelt – csapatok ütközzenek első vonalbeli ellenséggel. Így jól fotózhatóak, filmezhetőek lesznek, nem kell kompromisszumokat kötni, később retusálgatni, vágni. Ők kerüljenek a látványos helyekre, ők vezessék a támadásokat, ők játsszák a kulcsszerepeket. A még nem kész csapatok pedig kapjanak hangsúlytalanabb szerepeket.

A színészi teljesítményről

Senki nem születik színésznek, sőt, van aki szerepet játszani képtelen. De a hagyományőrző nem ilyen ember, hiszen azzal hogy egyenruhát húz, egy régi kor harcosát személyesíti meg. A harc olyan helyzet, amely kihozza az emberből a legjobbat és a legrosszabbat is. A harc tánc élet és halál közt. Ennek megjelenítése azonban nem is olyan nehéz feladat. Az ütközet, csata akkor lesz hiteles, ha a katona támadás közben nem mosolyogva sétál, nem kérdezgeti, hogy „Te Józsi, akkor most mi lesz a következő?” Szóval a katona vágjon komoly pofát, rohamnál váljon állattá és ordítson. A tiszt legyen feszes, katonás, kíméletlen. A parancsszavakat vágja a katonái képébe. A sebesült katona szenvedjen, sírjon, üvöltsön ha hasba szúrták. Ezektől lesz az „olyan mintha” érzésből profizmus.

Összefoglalás

A hazai 1848-49-es hagyományőrzés sikeres tevékenység. Sok csapat nagyon jó úton jár, nagy öröm nézni őket, S vannak akik még a fejlődés kezdeti szakaszában állnak. A hagyományőrzés persze felelősség is: amit bemutatnak, az rögzül a nézőkben. Törekedni kell ezért mind a felszerelés, mind a betanult koreográfia, mind a harcászat terén a lehető legnagyobb korhűségre. Általános, mindenki által elfogadott kiképzési elveket kellene alkalmazni, mely segítségével a részek egésszé rendezhetőek egy bemutatón. Ez olyan hagyományőrzők személyén keresztül végezhető el, akiknek kiképzése, felszerelése megüti a minimális/elégséges szintet. Szükség van olyan kézikönyvre is, mely mindenkinek egyszerű, közérthető, rövid formában ad kiképzési segédletet.

Nagy segítség lenne egy mindenki számára elérhető videosorozat leforgatása, mely az alapokat veszi át elejétől végéig.

A magyar hagyományőrzőknél hatalmas, tiszteletreméltó tudás gyűlt össze az elmúlt 25 évben. Nagyszerű, hogy lelkes szervezőink, katonáink vannak, minden köszönetet és tiszteletet megérdemelnek. Nem kell sok ahhoz, hogy minden egységből kitűnő alakulat váljon. Szeretnénk ebben segíteni, s nem csak azzal, hogy rávilágítunk pár gondra, hanem szeretném felajánlani tevőleges segítségünket is. Én nem értek mindenhez, de biztosan tudnék sok segítséget adni, a fegyverek és harcászat terén, ahogy más hadtörténész barátaim is már jelezték segítőkészségüket. Gondolkodjunk hát közösen, induljunk el egy „Hadtörténészek a hagyományőrzőkért” programmal, fűzzük szorosabbra a kapcsolatot, hisz történelmet tanítunk mi itt mindannyian, ki így, ki úgy, de egymást egészen biztosan kiegészítve!

Kedves hagyományőrző barátaim! Szóljatok hozzá, javítsatok ki!

 

Németh Balázs

25 hozzászólás érkezett

  1. Végre egy szakszerű és jobbító szándékú szakmai összefoglalás.
    Apró hozzáfűznivaló a fotózáshoz: a legjobb fotó halála nemcsak a “lufis” háttér, hanem a beöltözött kisegítők kényszeres és állandó fényképező-videózó tevékenysége. Ők azok, akik láthatóan csak azért öltöznek be és tartanak a csapattal, hogy közvetlen közelről (fotószakmailag) használhatatlan képeket készítsenek a résztvevőkről, ezzel sok-sok hagyományőrző és fotós-videós munkáját téve tönkre.

  2. Balázs nem említetted a Brezsnyev szindrómát bár azt szerintem teljesen sosem lehet megszüntetni.
    A közelharc témájához azért hozzáfűzném hogy azért vannak időnként komoly tusakodások, és nem csak a külföldi hanem hazai eseményeken is. Ezen felül sokan féltik a muskétájukat is, az egyik Pedersoli replika az első hagyományőrző rendezvényt alaposan összekarcolva élte csak túl, értékes tapasztalat volt. A közelharcnál azt is megemlítettem volna hogy itthon presztízskérdés a kemény helytállás, és mivel nem vérre menő a harc mint régen nincs megfutás vagy menekülés. A szabadságharcban mindkét oldalon volt példa ezerszer hogy egy egy egység megfutott és az arcvonalon rés keletkezett. Ezt egy másik csapat vagy tartalék bevetésével befoltozták. Közben a tisztek hátul összeszedték, rendbe szedték nagy ordítozás közepette a szétfutott katonákat. (Ez is jól narrálható lenne és megbeszélés, terv kérdése az egész.)
    Komoly szuronyvívásra bemutatására nincs esély, addig amíg ilyen sok az átutazó, egy-két rendezvényen részt vevő újonc a csapatokba, nem kellene ezt erőltetni. (Külföldön sem erre törekszenek, és ne hallgass a végvári hagyományőrzőkre, az más világ, tapasztaltabb gyakorlottabb résztvevőkkel, idősebb korosztállyal.)
    Az elhalálozások egy másik sarkalatos kérdés. Sok rendezvényen 10-12 fős szembeálló erőknél elég durva ha túl sokan esnek el, ezért nem szívesen alkalmazzák ezt. A nagyobb baj ha épp rossz az idő, sárba senki sem szívesen fekszik bele az egyenruhájában vagy akár a máséban sem hiszen azt utána ki kell tisztíttatni. Hadd idézzek egy klasszikust: “Aki el mer esni a csatába, az fogja fizetni a tisztítószámlát!” Udovecz Austerlitz 2011. december
    Bár mi itt ötletelhetünk de a haditervet a tisztek és szervezők állítják össze, találják ki. Mi közkatonák ahogy minden hadseregben szépek lehetünk és okosak nem. (Elvégre aki adja a pénzt, szervezi a rendezvényt az rendeli meg nótát is. :D )

    • Kapszli

      “Ezt egy másik csapat vagy tartalék bevetésével befoltozták. Közben a tisztek hátul összeszedték, rendbe szedték nagy ordítozás közepette a szétfutott katonákat. (Ez is jól narrálható lenne és megbeszélés, terv kérdése az egész.)”

      Bizony ez is gyönyörűen bemutatható! Ezek miatt is kellene a sematikus csata. Aztán ha az már megy, lehet egyéni igények szerintit készíteni.

  3. Egy hőr. ezr. vagy tbk. nem biztos hogy hallgatna egy mezei hadtörténészre. Inkább szóba áll egy Zrínyi vagy HIM kutatóval, oktatóval. Elvégre létezik olyan hogy tekintélyelvűség, vagy mi …

  4. János Felföldi

    Egy kapitány nem tudja hogy a rang az a gróf meg a báró??? Kellemetlen… :D

  5. János Felföldi

    Ezt a sértést valamikor le kell söröznünk! :D

  6. János Felföldi

    Komolyra fordítva a szót!

    Mit tartunk fontosnak a hagyományőrzésben?
    Mint megnevezésében is benne vagyon , a hagyományokat, ezeknek a megőrzését, újra átélését, továbbadását. Legyen ez néptánc, bármi egyéb népművészet, katonai/hadi kultúra, vagy egy vidéki lakodalom, vagy csak egy egyszerű vasárnapi ebéd.
    Bennünket a katonai/hadi kultúra, ezen hagyományok őrzése fog össze, mondhatni mind egyformán ápoltak vagyunk :-)
    Itt merül fel a következő kérdés, miszerint mennyire ragaszkodjunk, vagy mennyire kell ragaszkodni ezekhez a hagyományokhoz? Vegyük szigorúan, tartsuk be a korabeli szabályokat, ott, és akkor éljünk úgy? Ebben az esetben le kell számolnunk a gagyival, ebben az esetben nem engedhetünk meg kompromisszumot. Bizony ekkor nem engedhető meg a farmer, a 65M bakancs, a “néptáncos” csizma, a női, vagy éppen favágó szakállas huszár. A Brezsnyevi kitüntetéssorokról már nem is beszélve. Viseljünk büszkén egy Vitézi Rendbéli kitüntetést. De ne 48-as gyalogosként, vagy huszárként, mert az 1922-ben alapított rend kicsit talán későbbi. Pláne a mai francia divat szerinti bőralátétes, gombra csatolt változatban. A 100 esztendővel későbbi gyalogtiszti szablyával szerelt lovasságról inkább nem is szólnék… Mert nem volt!
    Ebben az esetben az újrajátszók köre erősen beszűkülne. Vagy értelmezzük lazábban, alakítsuk korunk modernebb, emancipálódott világához? Ebben az esetben viszont olyan anomáliák jönnek létre, melyek esetében nem szabad megengedni, hogy készpénznek vegyék az emberek.
    Létezik e a fent említett két véglet között átmenet? Lehet-e kompromisszumot kötni? Ha kötünk az hagyományőrzés-e? Vagy már csak jelmezes időtöltés?
    Ezek mellett természetesen megjelennek a cikkben leírt kérdések is.
    De a legfontosabb, hogy a résztvevők, szervezők tudnak, akarnak e lépni, fejlődni, vagy jó ez a szint amiben sokan bizony csak vegetálnak?
    Én magam a már említett végvári vonalat képviselem, de folyamatosan kísérem figyelemmel az 1848-49-es korszakot is. Amit Balázs által megosztottak mellett látok, hogy bizony nagyon sokszor hiányzik az alázat.

    • János! CERN rendezvényen is láttam nem egy olyan cseh vagy osztrák hagyományőrzőt akin (szerintem) utcai fekete sportcipő volt, a kamásli diszkréten eltakarta így csak közelről lehetett látni. Ha ezt látja az itthoni 48-as külföldön ahol elvileg jobb anyagi körülmények vannak és többet költhetnek erre a hobbira akkor mégis mit gondoljon?
      A kitüntetésekről kapcsolatban mindig és mindenki előtt tartom az álláspontom hogy maximum csak azt ami abban a korban és hadseregben is létezett. Elhiszem hogy valaki nagyon büszke a jelvényeire és megdolgozott érte de a csataújrajátszás lényege hogy a körülmények és lehetőséghez képest a legélethűbben legyen visszaadva az esemény. Már én is lettem figyelmeztetve szemben álló honvédek részéről hogy ne legyek már olyan vidám a roham és közelharc alkalmával mert olyan illúzióromboló. Igazuk volt! Bár az nagyon demagóg volt hogy azért ne tegyem ezt mert rosszul mutat a videófelvételen, amit a csákóra rögzített kamerával akartak felvenni. Gondolja a honvéd hogy nekem nem lelombozó egy fejkamerás honvéd menetel felém????? :D Vagy csak az a lényeg hogy neki jó legyen és jó legyen a felvétel, én és a társaim meg persze az egész megjelent közönség meg le vagy pottyantva a részéről?????
      A hiányzó vagy kényszer szülte felszerelés hiányra az lehetne vagy lehet a megoldás hogy mivel elvileg bajtársak lennénk ebben a hobbiban ha szükséges kisegítjük egymás a fölös alapfelszerelésekkel egymást így ha a szemben álló ellenfél is jól néz ki nekem is jobb szórakozás az ellene való harc?????
      Lányok esetében én nem lennék ennyire diszkriminatív, bár ajánlott pl. a hosszú haj csákó alá rejtése és nem megsértődés ha erre bárki figyelmeztet. Bár nem tudom ezzel kapcsolatban volt e valakinek problémája, én eddig nem hallottam.
      Mindenesetre a hazai rendezvények tekintetében nem lenne rossz egy alapszerelés lista felfektetése, ajánlásokkal mi fér még bele és mi kerülendő. Ezek betartása pedig a részt vevő csapat vezetőjének (főcsővezető) felelőssége. Udovecz Úr ha olvasná biztos bólogatna hogy II. VH.-s játékon nem egyszer küldenek partvonalra nem megfelelően öltözött lelkes embereket felszerelés vagy egyenruha “hibája” miatt. (Bár azt azért tegyük hozzá hogy 18-19. századi felszerelés és egyenruha beszerzése és készíttetése nem ugyanaz a lehetőség és árkategóriába tartozik.)

  7. “A rohamot előzze a meg a „Szuronyt szegezz!” parancs. Nincs annál drámaibb, feszültség-teljesebb, mint mikor az egység katonái egyszerre nyúlénak a szurony után és tűzik azt fel a csőre.”

    Ez a kérdés nem megoldható, a szabályzat szerint (az osztrák szerint, amit gyakorlatilag a honvédség is átvett) a katona feltűzött szuronnyal megy szolgálatba, így már eleve feltűzött szuronnyal érkezik a “csatatérre”.

    Lovasság:

    Szerintem az egész 48/49-es hagyomány őrzés leggyengébb gyenge pontja. Nincsenek felszerelve, a legtöbben mindössze valamilyen karddal rendelkeznek (két egyformát csak elvétve látni), tűzfegyverek jószerivel nincsenek (pedig huszáronként 2 pisztoly és 1 karabély lenne kellene, tiszteknél “csak” pisztolypár). A társaság teljesen fegyelmezetlen. A “huszáros” nyargalászáson kívül (tisztelet a kivételnek) nem képesek, pedig “rendben” is kellene tudniuk tevékenykedni. Egyszóval ló és lovasa egyaránt képzetlen.

    Tüzérség:

    Ebbe annyira nem látok bele de az borzasztó, hogy nincs két egyforma ágyú, illetve a féltérdig érő nemtudommiazanyámkeserve tárgyakat vissza lehetne vinne a méhbe.

    Gyalogság:

    Na itt próbálkozok én is. Először is köztünk is van rengeteg “terhelt”, ezzel sajnos együtt kell élni. De az mégis valami féle mélypont (szerintem), hogy a létszám kedvéért még a hajléktalanszállóról (1-t biztos) is hozunk embert. Gyakorlásra szinte csak a rendezvényeken van igazi lehetőségünk (de ha valaki felvesz 8 órába hivatásos h.ö.-nek szóljon megyek).

    Globálisan elmondható, hogy az egészet megeszi a pénztelenség, ami van annak egy része lenyúlásra kerül. Igazi megrendelések szinte nincsenek, ami van azt egy szűk kör osztja fel egymás között, egymás ellenére. Az éves rendezvényeken jó, ha az útiköltséget kifizetik a fellépési díj fogalma jóformán ismeretlen.
    Összességében nagyon sokat kell áldozni úgy pénzben mint időben az egészre, e-miatt nem olyan túlságosan vonzó az egész, persze olyan őrültek mint én mindig lesznek :P.

    Amúgy a cikk nagyon jó lett.

    • Szabó Gábor

      Köszönöm, hogy őszintén beszélsz a hiányosságokról.
      Ez ma hatalmas érték. Sok sikert kívánok neked!

    • Kapszli

      Köszönjük az észrevételeket! Mind megszívlelendő, biztos vagyok benne. Az anyagiakról nekem annyi meglátásom van, hogy ez egy hobbi, a hobbi pedig mindig pénzbe kerül. Mindenki eldöntheti, hogy akarja/tudja-e csinálni. A pénztelenséget így nem igazán lehet indokként elfogadni…

    • Kapszli

      Mondjuk az is igaz, hogy az nincs rendjén ha valaki jól jár, míg a többinek felkopik az álla…

  8. border guard

    Kedves Lövésztársak,hagyományőrző bajtársak!
    2007-óta vagyok a szegedi III.honvédzászlóalj tagja,mint lövésztiszt,feladatom volt a honvédek
    lőkészségének ,kiképzésésnek tevőleges végzése,valamint versenyek szervezése.Amig az egészségem engedte,most jobbjára csak a tanácsadásra szorítkozom.
    Miután a Zlj lövészeggyesület is,jogosult a kék igazolványok kiadására,27 fő rendelkezik a MEFLVSZ alapismereti vizsgával .Az egyesület rendelkezik 6 ETM gyártású Augustin hadimuskétával,néhány karabéllyal,augustin rendszerű pisztolyokkal.Van kb 15 db fegyverimitácíó fából,erdélyi mesterek álltal faragott darabok alaki kiképzésre,tömegjelenetekhez “süriteni” a látványt,illetve közelharchoz,kimélendő a lőképes fegyvereket amelyek MKH vizsgásak.
    Az alaki kiképzést segitendő a rendelkezésre áll a “71 regiment pk-nak alaki szabályzata “magyar-német nyelven ,nagy nehézségek árán a Hadtörténeti Muzeumból.
    Miután én nem foglalkozom tényleges kiképzéssel,egy rövid tótkomlósi foglakozás után átadtam az alakulat pk-nak dr.Vass ezds úrnak ….
    A ruházat:Nálunk a szegedi Nemzeti Színház szabója, az alakulat tagja Soltész hö szds késziti,jóféle “kibédi” posztóból a veres atillát,szürke köppenyt,illetve az előírt kék posztó hiány miatt,a szegedi hajósok ajándékaként kapott ,és kékfestő által kékre festett vitorlavászon anyagból készitett “qvasi korai farmernadrágot”/hol volt még1848-ban Levi Strauss?/
    A honvédfegyveres katonai lövészmozgalom szerepéről,fontosságáról sokat írtam már aki ismer ,unalomig olvashatta.A katonai hagyományőrzés archív oldalain megtalálható akit érdekel keresse.Ugyan a MHKHSZ szövetségi oldalán a “lőmester” rovat vezetését átadtam
    Veres sándor hö fhdgy úrnak,de korábbi írásaim ez ügyben megtalálhatóak,ismételni nem kívánom,de egy mondatba sűritve”Aki a lőtéren korrektül kezeli a fegyverét az a csatában is elővigyázatos lesz”
    Sok mindennel egyetértek a leírtakból néhány “látókör bővitő informácíó”:
    Tüzérség:
    A hagyományörző alakulatoknál/egyesületeknél található lövegek tarka” képet mutatnak”.
    Így megtalálható a kiváló minőségű vasöntvények,betétcsövezve abszolut lőképesek/Bolgár alez 4 lövege/ szép famunkával,eredeti császári tervek után épült milliós érték.
    Aztán az “ismerős harangöntő álltal” készitett ismeretlen anyagminőségű csövek,estleges öntési hibákkal,zárványokkal…/ a permanens életveszélyig,látás után készítve “hogy úgy nézzen ki mintha”
    Egyben megegyeznek hivatalos bevizsgálási okmányokkal nem rendelkeznek /2013 ig biztos nem/ mert az én apci 30 mm-es kis lövegem volt az utolsó,illetve a facebokon látott “Bocskay angyalai” c társulat lövege valószinüleg…
    Nos emiatt fegyverútlevéllel sem rendelkeznek,tehát nemzetközi rendezvényeken/EU nagy csaták/állandó kellemetlenségeknek vannak kitéve az utazás során.Valamint tényleges vaktöltéssel/pl egy 12 pdr.löveg cca 45 dkg lőpor+fojtások,lőpróba ,vizsga hiánya miatt nem tölthető,
    max a sokszor a csőbe helyezett “lövéskarikatúra” piró töltet löhető ki,kb az eredeti töltethez képest/mint mikor a 3-as személyi számú egyén,renyhe záróizmokkal WC-re megy,/
    Pedig kiváló teljes méretezésű lövegekkel végrehajtott “nagymodell” lövészetek vannak,illetve elvárható hogy a lövegek vizsgáztatva legyenek,kötelezően megóvva a közönséget,személyzetet.Ez ügyben is régi harc megy a kőkobaki bajtársakkal/jó az oda durrantaní,ne költsünk/
    Lehetne még sorolni pro-kontra,más ,főleg aktív,tényleges hagyományőrzők véleményét is ismerjük meg .
    Bende Attila

    • Szabó Gábor

      Nos igen, a szegedi brigád mindig szuper felmentvényeket talál a hitvány felszerelésére: farmernadrág, szartaposó csizma, svéd alu kulacs… napestig sorolhatnánk. Nem véletlen, hogy akiben egy csöpp igényesség volt, már rég otthagyta Vass Laci magában parádézni.

      Nagyon kevés 48-as hagyományőrző (személy, nem csapat!) van, aki közel hitelesen tud megjeleníteni valamit a korszakból. Ezalatt értem: tudásban, fegyverzetben és felszerelésben.

      A legtöbb fellépőben – mert hagyományőrzőnek ne nevezzük őket – az alázat leghalványabb szikrája sincs meg. Ha felhívod a figyelmét egy hiányosságra, egyből kezdődik a hőbörgés hogy:
      – miért támadsz a magyarságára;
      – miért akarod elvenni a kedvét a gyerekeknek;
      – csinálj jobbat ennyi pénzből;
      – de én már 20 éve csinálom, ne szójjá’ bele.

      A 48 jelenleg a hagyományőrző mozgalom nagy összefolyó medencéje. A mérhetetlen mély szennyvízben néhány eltökélt manus kapálózik és próbál valami jobbat csinálni – nekik drukkolok, a többiért nem kár.

  9. border guard

    Szervusz Gábor!
    Nos vannak hiányosságok,nem tagadom De ebből a kék vitorlavászonból szabott nadrág,nem ürügy,valóban történelmi tény….Lásd a szegedi III.zlj története

    Aztán a zlj állományának jóféle fa csutorát csináltattak,ettől még ,hogy egy gyerek magára aggatott egy nem autentikus fém kulacsot az kiirhatatlan…
    A Zlj fegyverzete átlagosnak mondható…..
    A tüzérsége Bolgár Józsi jóvoltábol átlagon felüli….
    Ami fogy, a lelkesedés
    Érdeklődőknek: “szegedihonvedek ” a zlj önálló honlapja
    üdv:
    Bende Attila ny.hőr fhdgy hö szds
    a szegedi III hzlj HŐE
    lövésztisztje

  10. border guard

    Pontosan:www szegedihonvedek.hu

  11. morla

    Üdv!
    Jó összefoglaló, és a felvetett kérdések egy része nem csak 48′ esetében érdekes. Már innét a partvonalról is: Nem vagyok érintett a 48′-as korszakban (helyette 11-17. század), nem ismerem jól a résztvevőket sem, csak hagyományőrzőként néhány dolog eszembe jutott. Alapvetően picit mindig is irigyeltem a reguláris hadseregeket bemutatókat; nekik ott vannak a szabályzatok, ami vitán felülivé teszi a követelményeket. Legalább az nem kérdéses (mondjuk a Honvédség esetében is nagyon utána kell kutatni, hogy az az alakulat mit mikor kapott, de ezekről azért talán több a megbízható forrás).. :-)

    Véleményem szerint a hagyományőrzés célja az, hogy az adott kor jellegzetességeit bemutassuk (természetesen ez nem elég, ha nem élvezem közben). Tehát azt, ami jellemző, ami tipikus volt, nem azt, ami esetleg előfordulhatott, ha megerőltetem a fantáziám. Felszerelésben is és viselkedésben is (katonai és általános háttérismeretek a drilltől a megszólításokig). Mégpedig addig amíg viseletben a közönség ezt láthatja, tehát esetlegesen a “csata” után a táborban is.

    Tehát alapvető, megkerülhetetlen követelmény a korhű megjelenés. Természetesen nem lehet mindenki egyformán magas színvonalú. Van akinek nem is igénye, hogy az alsóruházata is megfelelő legyen, persze akkor ne is vegye le a felsőruhát.. Én úgy látom, hogy ahhoz, hogy néhány méterről korhűen fessen, tehát ne lógjon ki az összképből ahhoz nem kell akkora költség, inkább a feltűnően más anyag illetve a szabás a gond. Rosszat készíteni nem olcsóbb, mint jót. A szabók gyakran nem akarnak/tudnak eltérni pl.: a zakószabástól; ekkor nincs mit tenni mint tovább állni; ijesztő dolog a válltöméses mente, főleg, ha az illetőnél a kérdőjel is egyenesebben tartja magát. Újoncoknál kölcsönadással stb. megoldható, és minden igényes csapatban kialakul előbb-utóbb egy “kemény mag”, akinek még az alsógatyája is (máskülönben hogyan mosakodhatna le egy jó csata után?)..

    De ugyanilyen alapkövetelmény az is, hogy mindenki úgy viselkedjen, ahogy az általa bemutatott karakternek kell, és általában, amire alkalmas. Pl.: én az 190 centi magasságommal ne akarjak görbelábú tatárt játszani, mert “viccesen” fog festeni. Ezen felül a karakternek megfelelően kell viselkedni; A baka kussol és remeg, az őrmester káromkodik és lökdösi a remegő bakát, a tiszt úr meg szivarozik, hogy mutassa mennyire laza. Az alapvető (alaki) mozgások ismeretén nem megkerülhető, ennek híján nincs katona, mennie kell. Nem volt még olyan fellépés, hogy ne kellett volna improvizálni valamit. A kezdőket be lehet osztani tapasztaltak mellé vagy a hátsó sorba, amíg megtanulják a dolguk (ez a 17. században is így ment: mire kihaltak előle a veteránok, már megtanulták a dolguk). Ez esetben is mindig lesz aki egyszer-egyszer balra fordul jobb helyet, de egy ilyen, különösen az őrmester hatásos közbelépésével még javítja is a képet.

    Közelharc, és vigyorgás: No igen, ez nehéz ügy, ha egyszer az ember élvezi a bulit (jó dolog a zárt sisak). A közelharcban ott a gond, hogy a szurony az szúrófegyver, a szúrás pedig nagyon-nagyon veszélyes, még egy “könnyű” valóban vívásra tervezett karddal is, hacsak nincs különlegesen kialakított hegye (hát még az átlagos hagyományőrzők kardnak csúfolt fűrészes vasbotjai, amit a végváriak sem nagyon tudnak használni..). Egy nehéz lőfegyverrel én nem mernék szúrni. Helyette több lehetőség is lehet: pl.: a két század (á 8 fő) felfelé tartott szuronyos fegyvereket összefekteti, és elkezdi tolni a mások csapatot. Ha a rend felbomlik, vagy eltolják valameddig, etc. akkor veszít. Ehhez a tisztjeiknek kell észnél lenniük és a legénységnek meg fegyelmezettnek. A 17. sz pikásainak van még játéklehetősége: pl.: vízszintesen tartott fegyverrel az ellenfél pikahegyét leütni/nyomni a földre, akié leér halott. Itt is fontos a tiszt szerepe, hogy ne érhessék el a fegyverrel a másik sort. Nem tudom ez mennyire reális a rövidebb szuronyokkal, vsz nem igazán.
    A nők szerepe a halottaknál alapvető lenne: kihúzni, hogy feltámadhasson (lövészharcban is). És nagyon jól fest, ha fosztogatnak is picit.. Katonaként szerintem csak akkor lehetnek, ha nem feltűnő hogy nők. A csúcs egy muskétás volt Kronachban (német nemzetiségű, skótot játszott svéd zsoldban), aki karddal-muskétával rontott nekem, és csak miután összecsomagoltam derült róla ki, hogy nagymamakorú..

    Pénzügyek: Szerintem, ha nem egyszerre akarunk mindent beszerezni, ha segítik az újakat a régiek, akkor elviselhető a költség. Mert ez ráfizetéses hobbi (ahogy a többi is). Soha nem lesz “kifizetődő”. Az általam ismert nyugati csapatok esetében sem az, ugyanazt a zsoldot kapták, amit mi, amikor kinn voltunk valahol. Aki meg akar élni belőle, az vagy nagyon komolyan kell csinálja, mint mondjuk Magyar Attila, vagy szemetet csinál, mint Visegrádon. A fellépéseken a közönség néha zavaró, de a szervezők majdnem mindig.. :-)

    MB

  12. Jó lett az írás, köszönjük! Megpróbálom eljuttatni a “mieinkhez” a gondolatokat ;) A Szabadságharc hagyományőrzésének egyik hiányossága pl. az osztrák sereg… Mi akik általában mint gonosz labancok harcolunk… Nem tévedés labancot írtam. Katona embertől hallottam a saját fülemmel (nem is akár kitől), hogy labancnak nevezte az osztrákokat :( Tehát nekünk pl. az a legnagyobb hiányosságunk, hogy “csak” kb. félszáz évvel hamarabbi a felszerelésünk. Hiszen mi a Magyar Királyt szolgáljuk a franciákkal szembeni háborúkban. Sajnos a rendezvényeken így már eleve nem vagyunk “ótentikusok” ;) Persze a másik “jó” dolog amikor mentegetőzni kell, hogy mi nem osztrákok vagyunk. No egy-egy borgőzös látogatónak elég problémás elmagyarázni, hogy mi miért álltunk a “rossz” oldalra. Néha elkeseredünk és fölmerül a kérdés, miért nem megyünk akkor inkább a napoleoni rendezvényekre? Nos, mert az a győri csatán kívül nincs olyan nálunk. Külföldre eljutni pedig erősen problémás. Valamint az itthoni csapatokkal is tartani kell a kapcsolatot. A szabadságharcról legalább vannak anyagok amin el lehet indulni… De hogy érdemben is hozzászóljak, véleményem szerint a pénzért “hagyományőrző” hiénákat elrettenteni nem lehet. Viszont ha elég sokáig harcolunk akkor lassan meg tudjuk változtatni az egészet, pozitív irányba. A félig, vagy rosszul felszerelt csapatokat sem fogjuk tudni kiszorítani… meg kellene találni azokat a rendezvényeket ahol az igényes és tényleges hagyományőrzést be lehet mutatni. Ja és az sem elhanyagolható amikor Szolnokon az Esterházy (32.) gyalogezredet a velünk menetelő 19-esek miatt átnevezik :P :D :D :D Az írás nagyon jó vitaindító és elgondolkodtató! Köszönjük még egyszer! Átültetve és átgondolva a gondolatokat magamévá teszem ;)
    Vivát Király!
    M. Szilárd (I.R. 32. fusilier)

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.