Howdah pisztoly – az utolsó védvonal

A hatalmas Brit Birodalom gyarmati területei valóságos Kánaánnak bizonyultak a vadászok számára. Az angolok szerettek elődeik módjára, elefánthátról vadászni – ezt a vadászati módot az 1790-es években a Kelet-Indiai társaság tette igazán népszerűvé. Az állat hátára helyezett hatalmas nyerget, amiben a vadászok elhelyezkedtek, nevezték Howdah-nak.

Azonban olyan nagyvadak vadászatakor, mint a tigris, az oroszlán és a leopárd, előfordulhatott hogy a vad felkapaszkodott az elefánt hátára és a kosárban ülőkre vetette magát. Ebben a helyzetben szükség volt olyan tűzfegyverre, amely elég nagy kaliberű volt ahhoz, hogy azonnal végezzen a ragadozóval – de a puskákkal nehéz és körülményes lett volna manőverezni a kosárban. Így a védelem utolsó vonala leginkább egy nagy kaliberű pisztoly volt, amely elviselte a vadászias tölteteket és lövedéke kellő megállítóerővel bírt.

Az első ilyen fegyverek lefűrészelt csövű, kiszolgált kovás muskéták voltak, majd a technológia fejlődésével megjelentek az első, célirányosan vadász-önvédelmi fegyvernek gyártott pisztolyok perkussziós gyújtású, majd szereltlőszeres kivitelben. Az olyan neves manufaktúrák, mint Manton, Purdey, Rigby mind elkészítették a saját modelljüket.

 

A fenti fegyver kitűnő mintája a Howdah pisztolyoknak: 1825-ben készítette a James Purdey & Sons cég. A két damaszkolt cső huzagolatlan, 16 ga. űrméretű, 7 1/2 ” hüvelyk hosszú. Első irányzéka egy kis rézgömb, hátsó irányzék nincs is a fegyveren – a használat körülményeiből adódóan nem is lett volna idő a célzásra. A gyártó nevét a cső felső részén tüntették fel, míg a próbajel és a sorozatszám (846) a cső alján, az ágyazattól rejtve található. A csőbe ütött ‘CL’ monogram Charles Lancaster-re utal, aki a korszakban fegyvercsöveket szállított Purdey-nak, Manton-nak és a többi londoni manufaktúrának.

 

 

 

Érdekesség, hogy a bolstert, miután kifúrták a gyúcsatornát, egy platina dugóval zárták le. A dugó közepén egy apró lyuk található – a kor fegyvermesterei szándékuk szerint ezen keresztül elvezették az elműködő csappantyú által keltett nyomás egy részét addig, amíg a főtöltet teljesen be nem gyullad. Ennek szükségessége megkérdőjelezhető, de a korban minden magára valamit is adó mester így tett.

 

A fegyver gazdája gyors tesztet is végzett a veterán pisztollyal. Töltet: Swiss FFg, 0.648″ RB + 0.012″ tapasz.

lőportöltet 30 gr 40 gr 50 gr
torkolati sebesség 159,4 m/s 206,7 m/s 219 m/s
torkolati energia 350 J 586 J 659 J

 

A Howdah-okat azonban nem csak vadászok használták: népszerű volt a katonák körében, is főleg az elhagyatott, távoli helyőrségeken. A tisztek is szívesen viselték, mivel a korai revolvereket megbízhatatlannak, illetve túl gyengének találták.

 

A Pedersoli cég a történelmi elődök nyomán készítette el Howdah pisztolyait, .20ga sörétes, .50-es huzagolt és .20ga-.50 vegyes csövű kivitelben.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.