Hírek a vadászati törvény háza tájáról

jagerhunt

Kedves Vadásztársak!

A vadászati törvény és a fegyvertörvény módosítása immáron a Parlament előtt van, lezárult az általános vita, és meg kell mondjam, egészen szakmai fronton folyt a diskurzus, kulturált keretek közt. A pártok közt nincs nagy ellentét, én úgy láttam. Az elöltöltő fegyveres vadászat aznap négyszer hangzott el a Parlamentben és egyszer sem rossz kontextusban.

A lobbi tekintetében persze még nem pihentünk, mert amíg lehet apró hibákat javítani, nincs megállás. Legfontosabb igényünk az egyéni elöltöltős apróvad vadászat lehetővé tétele volt, mellyel kapcsolatosan több képviselőt is megkerestünk támogatásukat kérve. Kérésünk értő fülekre talált s immár a szükséges módosítót is benyújtotta a Fenntartható Fejlődés Bizottsága.

A jogszabály tervezet és a módosítók most a részletes vitára várnak, mely a bizottságokban zajlik majd. A kijelölt bizottság az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága. Ezt követően kerül sor a törvényalkotási bizottság eljárására, amely a támogatott módosítókkal kiegészíti az alapszöveget és egységes indítványba foglalja, melyet az Országgyűlés plenáris vita keretében tárgyal. Ezután következik a zárószavazás. Az egész folyamat december első hetében zárul majd a tervek szerint.

Úgyhogy szurkoljon mindenki!

Üdv

Balázs