Gettysburg fegyverei – muskétáktól a mesterlövészekig


A csata három napja

A hadnagy megragadta az őrmester Sharps karabélyát, lenyitotta a zártömböt, egy vászontöltényt tolt a csőbe, becsukta a zárat, felvonta a kakast és egy csappantyút helyezett a lőkúpra. A kerítéshez térdelt és feltámasztotta fegyverét. Beállította az irányzékot a – becslése szerint – megfelelő távolságra és leadott egy lövést a tőle 600 yardra lévő gyalogságra. A lövedék el sem érte a délieket, félúton leesett a porba. Bár nem talált, mégis véghezvitte amire rendeltetett: 2nd Lt. Marcellus E. Jones elmondhatta magáról, hogy ő adta le az első lövést Gettysburgnél. Amerika legnagyobb csatája elkezdődött.

A polgárháború első két évének csatáitól – mint Manassas és Antietam – eltérően, Gettysburgnél jelentős volt a lovasság szerepe mind a csata kitörésekor, mind a végjátékban. 1863 július 1.-én, ahogy a hajnal hasadt, Brig. Gen. John Buford lovassági hadosztálya – benne Lt. Jones ezredével – a kis pennsylvaniai városkától északra és nyugatra helyezkedett el, a várost övező gerinceken. Buford feladata a lázadó Észak-Virginiai Hadsereg kifürkészése volt, miközben védelmezte az északi Potomac Hadsereget a déliek kémlelő tekintetétől. Azon a reggelen mindkét had felkészült egy döntő, a háborút lezáró csatára, miközben lassan elárasztották a Gettysburgbe vezető utakat.

A hadjárat valójában már Robert E. Lee, a déliek zseniális tábornoka által Chancellorsville-nél Hooker tábornok északi csapatai felett aratott győzelmével megkezdődött. Az előző évi, második Manassas-i csatával együtt a győzelem ugródeszkát adott Lee-nek Észak inváziójához. A déli tábornok a háborút a megtépázott Virginiából északi területre akarta vinni, hogy csapatainak az ellenség területéről biztosítson ellátmányt, bátorítsa a békepárti hangadókat az Unión belül és – ha lehetőség kínálkozik rá – ismét győzelmeket arasson. Bár Hooker óvatosan követte az ellenséget, Lincoln elnök számára nem volt meggyőző a tábornok próbálkozása és az első adandó alkalommal leváltotta őt a hadsereg éléről. A friss kinevezésnek Maj. Gen. George G. Meade örülhetett.

A csata komolyra fordultával mindkét fél elkezdte erőit Gettysburg közelében összpontosítani, és Jones lövését követően Buford lovassága megütközött a déli csatárokkal. A lovasságnak volt ereje harcolva, lépcsőzetesen visszavonulni, ezáltal késleltetve az ellenséget az északi gyalogság felvonulásáig. Az unionisták – az 1. és a 11. hadtest – éppen idejében érkezett, megállítva a lázadók előretörését. Napközben egyre több déli egység csatlakozott a harcba, amely mindkét oldal számára váltakozó sikerrel folyt. Bár a nap végére az északi vonalakat a lázadó gyalogság megtörte, és a visszavonuló kékkabátosok elözönlötték Gettysburg utcáit, a város mögött délre fekvő Cemetery Ridge magaslatai északi kézben maradtak. Az ásók és csákányok egész este dolgoztak, így az unió erői jól előkészített állásokból várhatták a lázadók másnapi támadását.

Az éjszaka folyamán mindkét oldalra több egység érkezett meg, és július 2.-án a Potomac Hadsereg horog-alakban vette fel pozícióját, a Temető-dombtól a Culp’s Hill dombig. Délután Maj. Gen. Daniel Sickles a 3. hadosztályt előretolta a Cemetery Ridge-től az Emmitsburg Road felé. Balszárnya egy jégkorszakból hátramarad, hatalmas kövekből álló formáción foglalt helyet. Sickles meg volt győződve róla, hogy taktikai helyzetén javított az új pozíció felvételével – arról azonban nem tudott, hogy Lee tábornok éppen egy támadást tervezett az északi balszárnyra. A támadás – amelyre szervezési nehézségek miatt csak a nap végén került sor – visszatolta az unionisták vonalait a Cemetery Ridge-ig, ahonnan a kimerült déli gyalogság nem tudta tovább űzni őket. Az éjszakai támadás a Culp’s Hill-i állások ellen szintén sikertelenül végződött.

Július 3.-a csendesen kezdődött, azonban délután hatalmas tüzérségi párbaj kezdődött, melyet a konföderációs gyalogság előrenyomulása követte. A támadás az amerikai hadtörténetbe mint „Picket’s Charge” vonult be, aki a hadmozdulatot végrehajtó három hadosztály egyikét vezette. Három mérföldre az unionista vonalak mögött egy kevésbé ismert összecsapás is kibontakozott: Maj. Gen. J. E. B. Stuart déli lovassági tábornok a szövetésgesek hátában készen állt bármilyen előnyt kihasználni, amely a gyalogság támadása nyomán adódhat. Brig. Gen. David M. Gregg északi lovassága azonban összecsapott vele, a gyalogság rohama pedig katasztrofálisan összeomlott, így szürkekabátos lovasság így csak a visszavonulást tudta fedezni.


Lovassági karabélyok

Gettysburg három napja alatt a kézifegyverek minden ismert fajtája kivette részét a harcból. Az elavult simacsövű muskétáktól kezdve a modern huzagolt elöltöltő hadipuskákon át hátultöltő egylövetű puskákig és karabélyokig, revolverek, szablyák, mesterlövész-puskák és a legkorszerűbb ismétlőpuskák megjelentek a hadszíntéren.

1863 közepére az Unió lovassága egy jól felfegyverzett erővé vált, amelyben minden katona egy hátultöltő karabélyt, egy szablyát és egy elöltölő revolvert viselt. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a nyergéből leszállt katona gyorsan tölthető karabélyával, ráadásul hatlövetűjével a keze ügyében jelentős fölényben volt az egyszeri gyalogossal szemben, aki csak egylövetű elöltöltő puskával rendelkezett. Valójában a polgárháborús lovasság nem vehette fel a versenyt gyalogosan a talpas bakákkal, hiszen szerepük teljesen más volt a harcban. Nem is voltak kiképezve a gyalogsági harcászatra, emellett pedig a lóról leszállt gyalogság azonnal elvesztette emberei felét: minden negyedik emberre a vonalak mögött volt szükség, vigyázni a többiek lovaira.

A hátultöltő karabélyok már régóta a lovasság kedvencei közé tartoztak, mivel tölthetőek és használhatóak voltak lóháton ülve is. Mindezek ellenére a polgárháborúban ritkán használták őket így, mivel inkább a lóhátról leszállva, csatárláncban vetették be a katonákat. A Sharps karabélyok mellett Buford emberei egy sor különböző fegyverrel voltak felszerelve, többek közt Burnside, Sharps & Hankins, Gallager, valamin Smith és Merrill-féle karabélyokkal. A fegyverek .50 – .54 kaliberű, 40-45 grain feketelőporral töltött töltényeket tüzeltek. A Smith és a Merrill karabélyokat leszámítva mindegyik típus töltényűre a sátorvas lenyitásával vált hozzáférhetővé. A Sharps&Hankins modellek kivételével mindegyik fegyvert előre csomagolt töltényekkel használták, amely papír- vagy szövet palástba csomagolva tartalmazta a lőport és a lövedéket. A főtöltet begyújtását ugyanúgy külső csappantyú végezte, mint az elöltöltő hadipuskák esetében. A polgárháborús karabélyok rengeteg különböző, egymással azonban nem helyettesíthető töltényt tüzeltek: közülük némely típus elvégezte a csőfar dugasztását is, míg a Sharps és Merrill karabélyok mechanikai reteszelést alkalmaztak. A töltények ilyen sokfélesége természetesen az ellátótisztek rémálma volt, főleg – és ez gyakran megtörtént – ha az adott egység többféle karabélyt is használt.

1859 Sharps lovassági karabély

 

A megbízható és pontos Sharps karabély volt a legtöbbet használt és legnépszerűbb típus a polgárháborúban. Éghető anyagú .54 kaliberű vászontöltényt tüzelt, amely a régi papírtöltényt váltotta le (a papírtöltényből lőpor szóródhatott  a szerkezet érzékeny részeibe, és égésük károsíthatta azt). A Gallagher .52 kaliberű rézhüvelyes töltényt tüzelt,  amelyet lövés után kézzel kellett eltávolítani – nem egyszer komoly nehézségek árán. A katonák használhatatlannak tartották, a csapatoktól érkező visszajelzések úgy írták le, hogy egy rakás ócskavasat sem ér a fegyver.

 

1861 Gallagher karabély

 

1855 Burnside karabély
A .54 kaliberű Burnside karabély, robosztus és pontos mint a Sharps, peremezett rézhüvelyes tölténnyel működött, amelyet egy fel-le mozgó töltényűrbe kellett betölteni. A fegyver egyszerű hüvelykivetővel is rendelkezett, amely a zárszerkezet nyitásakor működött. A .50-es Smith gumitöltényt használt, amely tüzeléskor dugasztotta a töltényűrt, azonban könnyen eltávolíthatta az üres hüvelyt a katona. A fegyvert szerették a katonák, az amerikai N-SSA versenyeken pedig a mai napig megcsodálhatja őket a közönség. A Merrill-féle fegyverek papírtöltényt használtak, amely túl törékeny volt és nem bírta a lovak vágtáját. A típus nem örvendett nagy népszerűségnek, egy háború végi felmérésben a fegyvert hasznavehetetlennek ítélték.

2nd model Merrill karabély

Abban a korban a legmodernebb fegyvernek a Sharps&Hankins modell tekinthető, amelyet Christian Sharps – a már említett Sharps karabélyok megalkotója – tervezett. A fegyver .52 kaliberű, peremgyújtású lőszert tüzelt: a lövedéket, lőportöltetet és a gyúanyagot egy rézhüvely tartotta egyben. Ez a megoldás az időjárás és a rázkódás ellen is védte a töltetet. A legtöbb Sharps&Hankins karabélyt a haditengerészet vásárolta, de New York állam is vett néhányat, így a 9th New York lovassági ezred három százada is ilyenekkel képviselte magát Gettysburgnél.

Sharps & Hankins karabély

 

Sokáig tartotta magát a legenda, mely szerint Buford katonái hétlövetű Spencer karabélyokkal voltak felszerelve július 1.én, így a hatalmas tűzerőnek köszönhetően tudták feltartóztatni a konföderáció hadoszlopait. Valójában a tény, hogy lovassággal állnak szemben ösztönözte a déli katonákat – akik nem tudták, hogy az északi gyalogság már a közelben van – hogy hadrendbe álljanak. Ez eltartott annyi ideig, amíg végül az északi bakák is megérkeztek. A veszteségek ekkor még mindkét oldalon csekélyek voltak: egy lovaskatona visszaemlékezése szerint csak egy tucat lövést adott le azon a reggelen.

A Spencer ismétlőpuskák – nem a karabélyok, mert azokat csak 1863 októberében kezdték el gyártani – peremgyújtású lőszert tüzeltek, és valóban részt vettek a csatában. Igaz, ez nem július 1.-én, hanem a 3.-i lovassági összecsapásban történt. A Michigan Dandár, amely George A. Custer vezetésével Gregg tábornok alatt harcolt, egyes egységei Spencer puskákkal voltak felszerelve, és ők voltak azok, akik elsőként használták őket a keleti hadszíntéren is.

Amikor szembetalálkozott Gregg lovasaival, Stuart tábornok utasította a 34th Virginia lovassági zászlóaljat, hogy szálljon le a nyeregből és foglalja el a Rummel farmot. Miután két ezred Sharps és Burnside karabélyokkal sikertelenül próbálkozott visszaverni a délieket, a Michigan dandárnak jutott a feladat hogy állítsa meg a virginiai katonák előrenyomulását. A 34th Virginia sokkal inkább tűnt lovasított gyalogságnak, mint valódi lovasságnak: Enfield és Richmond elöltöltő puskákkal volt felfegyverkezve, amelyek közül több fegyver csövét célszerűen lerövidítették. Mivel az erők hozzávetőleg kiegyenlítettek voltak, tűzharc kimenetele az új és a régi technológia összecsapásán múlt. A kékkabátosok visszavonulni kényszerültek, ahogy kifogytak a lőszerből, de a virginiai katonák elvesztették embereik háromnegyedét a farm védelmében. Ezzel szemben a michigani egység mindössze 8,7%-os veszteséget szenvedett – ez a statisztika nem festett szép jövőképet a konföderáció számára.


Szablyák és revolverek

A gyalogosan megvívott csatározás kezdetekor Stuart több lovasrohamot is indított, melyben a legfőbb szerepet a szablyák és az elöltöltő revolverek – elsősorban Colt 1860 Army modellek – játszották. A fegyvereket közvetlen közelről használták, egy katona elmondása szerint „a revolvereket közvetlenül az ellenség képbe sütötték el”. A 7th Michigan lovassága közt a halál aznap szablyák és revolverek képében aratott, hasonlóképpen a déli lovascsapatokhoz: Brig. Gen. Wade Hampton fejét két súlyos szablyavágás is érte, mikor az 1st New Jersey lovasság a visszavonuló délieket támadta. A csatazaj végül elült.

 

A tüzérek szintén rendelkeztek néhány revolverrel, leginkább azért hogy végezzenek a súlyosan sérült lovakkal, bár néha az üteg védelmére is használták a kézifegyvereket. Gyalogsági tisztek általában saját maguk által beszerzett revolvereiket hordták – sokkal inkább megkülönböztetésképpen, mintsem valódi védelmi céllal. Mindemellett Gettysburgnél néhány kézifegyvert valóban használtak, így például a csata második napján Capt. Garrett Nowlen, a 116th Pennsylvania tisztje közvetlen közelről használta revolverét, valamint a déli Col. Franklin Gaillard, a 2nd South Carolina tisztje is úgy emlékezett vissza, hogy „a tűzharc olyan elkeseredett volt, hogy kettőt lőttem pisztolyommal, tőlem durván harminc lépésre lévő emberekre”.

  

A gyalogság fegyverei

Bár a többi csatához képest a lovasság szerepe kiemelkedő volt Gettysburg-nél, a csata három napján a legfontosabb szerepet a gyalogság játszotta. Mikor a déli hadsereg átlépte a határt, a katonnák 90%-a – Col. Edward P. Alexander beszámolója alapján – .54  és .58 kaliberű puskákkal volt felfegyverkezve. Az 1853 Enfield puskákat gyorsjárású hajók csempészték át az északi blokádon, emellett a Chacellorsville-nél hadizsákmányként szerzett és a Richmond Armory által gyártott fegyverek jelentették a legfőbb forrásokat. Az északi Potomac Hadsereg katonái még ennél is nagyobb részben használtak 1861 Springfield modelleket – melyeket szerződött beszállítók és szövetségi fegyvergyárak tömege gyártott –, illetve importból származó Enfield és osztrák Lorenz puskákat.

 

A déli hadsereg különleges egységeinek kivételével a lőkiképzés mindkét oldalon keveset fejlődött a háború eleje óta. A 21st New York gyalogezredet, amely komolyan vette a kiképzést és 500 yard távolságra is gyakorlatoztatta a katonáit, a Gettysburg-i hadjárat előtt oszlatták fel. A 121st New York, a 15th New Jersey és még néhány ezred próbálta szoktatni a katonákat különböző távolságon elhelyezett célok leküzdésére, de keveset foglalkoztak a távbecsléssel és az egyéni lőkészség fejlesztésével.

  

Harc nagy távolságról és közvetlen közelről

Az elszórt próbálkozások az ellenség nagy távolságból való leküzdésére hatástalanok voltak. Az 56th Pennsylvania és az 55th North Carolina ezredek is hasztalanul próbálkoztak sortüzet zúdítani az ismeretlen távolságra lévő ellenségre. Hobart Ward, az egyik északi dandárparancsnok július 2.-án utasította embereit: várjanak, amíg a lázadók 200 yardon belülre érnek. Ez a távolság – amint azt a modern hadszíntérkutatás eredményei is megerősítették – átlagos volt a Gettysburg-i csatában.

Noha a huzagolt hadipuskák adták a fegyverzet túlnyomó részét, mindkét fél bevetett régi simacsövű .69 kaliberű muskétákat is. Amikor a 6th Minnesota gyalogezred megrohamozta a vasúti töltést a várostól nyugatra, sokan szenvedtek sérüléseket buck-and-ball töltetekről. Egy északi katona, aki a 2nd Mississippi zászlótartóját védte, kabátját három helyen lyuggatta át az apró golyó – mint visszaemlékezéseiből kiderül. Az északi Első Hadtest által zsákmányul ejtett puskák 10%-a simacsövű volt – mindez alátámasztja Col. Alexander becslését.

Az Irish Brigade New York és Pennsylvania zászlóaljai is jó hatásfokkal használták simacsövű fegyvereiket, amikor testközelből küzdöttek az ellenséggel egy kis sziklás dombon. De a legmegdöbbentőbb hatást a 12th New Jersey gyalogezred katonái érték el simacsövű muskétáikkal: július 3.-án, mikor megindult a déli gyalogsági támadás az unionista közép ellen, az ezred valóságos aratást végzett a déli katonák körében, 15 vagy még több apró golyóval töltött simacsövű 1842M muskétáival. A jersey-i fiúk hasaltak egészen addig, amíg a konföderáció gyalogsága 50 yardon belülre nem ért, ekkor pedig iszonyú sortüzet zúdítottak a 26th North Carolina katonáira. A déli ezredet a csata első napja már megtépázta, az északi sortűzben pedig a megmaradt katonák is odavesztek. A háborút követően, mikor a Jersey-i veteránok felállították emlékművüket, az oszlopra egy nagy és három kicsi gömblövedéket is faragtattak, és a feliratot: „buck and ball”.

 

Mesterlövészek Gettysburg alatt

A mesterlövészek szerepét a polgárháborúban sokszor összekeverik a modern mesterlövészekével. Bár néhányuknak valóban a cél nagy távolságból való leküzdése volt a feladata, a legtöbb mesterlövészt csatárláncban vetették be, a fő arcvonal előtt. Az Észak-Virginiai Hadsereg felállított néhány mesterlövész-zászlóaljat, ahová a zászlóaljak legjobb lövészeit vették fel, 1863 elejétől. A zászlóalj katonáit huzagolt elöltöltő puskákkal szerelték fel, de megtanították őket hatékonyan használni a fegyvereket. Ezek a lövészek aztán a Cemetery Ridge-en elhelyezkedő uniós erőket zavarták, a Bliss csűr felől, illetve a város háztetőiről leadott lövésekkel. Egy déli zászlóaljparancsnok szerint minden embere legalább 200 lövést adott le július 3.-a reggelén az ellenséges vonalakra.

Talán a leghíresebb mesterlövész-történet Maj. Gen. John Reynolds halála a csata első napján – a találatot egy déli mesterlövésznek tulajdonítják. Dr. David Martin legújabb kutatásai azonban cáfolják, hogy Reynolds halála ennek tudható be: valójában a tábornok túlságosan előrement emberei első vonalával, és a szemben álló déli gyalogság tüze ölte meg. A távcsöves brit gyártmányú Whitworth puska, amelyet a déli mesterlövészek képével gyakran társítanak, aligha harcolt Gettysburg-nél. 

Noha kezdeményezések voltak mesterlövész-zászlóaljak felállítására az Unió seregében is, a terv sosem vált valóra. Ennek ellenére több mesterlövész század is tevékenykedett a Potomac Hadseregben, meglehetősen egyenlőtlenül elosztva. A két Berdan-mesterlövész alakulat, amely mindkettő a 3. hadtest kötelékében harcolt, Sharps puskákkal volt felfegyverezve. Emellett egy-egy nehéz csövű, hosszútávra is jól használható puskát vittek az ezred társzekereivel, arra az esetre ha a harc állóháborúvá merevedne. Berdan emberei jó munkát végeztek a hadszíntér déli végében, elsősorban Little Round Top védelmében. Érdekesség, hogy a csata második napján, amikor négy század az 1st Berdan ezredből összecsapott Brig. Gen. Cadmus Wilcox’s Alabama dandárjával, egy tizenöt perces tűzharcban fejenként 95 töltényt lőttek el, de a délieknek csak 56 fős veszteséget okoztak.

 

Az északi hadsereg két Massachusetts-i mesterlövész százada Antietam után nagyrészt megvált W. D. Langdon céllövő puskáitól és Sharps puskákra cserélte őket. Ezek mellett néhány Merrill puska is harcolt soraikban. Amikor a lázadók mesterlövészei tüzet nyitottak Gettysburg háztetőiről, megtizedelve egy New York-i csatárláncot, a mesterlövészek első századát vetették be ellenük. A Massachusetts-i lövészek sokat kilőttek déli kollégáik közül. Capt. Richard S. Thompson, a 12th New Jersey ezred egyik tisztje visszaemlékezése szerint a mesterlövészek távcsöves céllövő puskákkal nyitottak tüzet Cemetery Ridge dombjairól a Bliss csűrnél rejtőző déli lövészekre. Leírása szerint a mesterlövészek háromfős egységekben dolgoztak, mindegyikben legalább egy lövész és egy megfigyelő részvételével.

 

A végjáték

Bár sok déli katona úgy gondolta, hogy a csata kimenetele legalább is döntetlenre végződött, Gettysburg végül a háború fordulópontjának bizonyult. Lee visszavonta erőit délre, miközben Meade óvatosan a nyomában volt. Bár a háború még két vérzivataros éven át tartott, a háború végéig az Észak-Virginiai Hadsereg már csak védekezni tudott, és reménykedni a csodában, amely megváltoztatja a háború menetét.

 

A csatát követő években sokan kiáltották ki magukat az elsőnek, aki elsütötte fegyverét Gettysburgnél – de egyikük sem szorongatta meg igazán Jones hadnagyot, aki 1865-ben századosként szerelt le. 1900-ban bekövetkezett haláláig Jones még sokszor elmesélte híres Sharps-lövésének történetét. Egyszer aztán ő, és néhány régi veterán felkerekedtek, hogy a lövés helyén egy kis emlékművet állítsanak fel – amely még ma is áll.



írta: Joseph Bilby

fordította: Szabó Gábor
A cikk eredetije a www.americanrifleman.org honlapon jelent meg. 

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.