Évforduló: Jesse James meggyilkolása

1807JesseJames_t800Bandájának széthullása után, életének utolsó heteiben Jesse már csak a Ford testvérekben, Robertben és Charlesban bízott meg valamennyire. Pedig titokban Bob ekkor már több mint egy éve egyezkedett Missouri állam kormányzójával, Thomas T. Crittendennel Jesse kézrekerítésének mikéntjéről. Crittenden elsődleges céljai közé sorolta a James-testvérek elfogását. Beiktatási beszédében leszögezte: nem fordulhat elő, hogy politikai okokból lemond az igazságszolgáltatásról. Mivel azonban a törvények állami forrásból nem engedték a magas vérdíj kitűzését, a vasút- és postakocsitársaságokhoz fordult, akik összeadták a James fivérek kézrekerítésére a fejenként 5000 dolláros jutalmat.

1_duK_D0g2F-xYnwXYeW_CHgA gyilkosság 136 éve, 1882. április 3-án, reggeli után történt. Úgy beszélték meg, hogy Platte Citybe mennek rabolni, de Jesse kezébe akadt egy újság, amit átfutva megakadt a szeme egy cikken, ami azt taglalta, hogy egy korábbi bandatagja, Dick Liddil bevallotta a hatóságoknak, hogy részt vett Wood Hite (Jesse unokatestvére) meggyilkolásában. Jesse rákérdezett, hogy miért nem szóltak neki erről. Bob Ford később azt mondta: ekkor már biztos volt benne, hogy Jesse rájött: elárulták őt. Meglepő módon azonban Jesse nem rontott nekik, ehelyett letette a fegyvereit az ágyra, majd egy székre állt, hogy leporolja a kandalló fölé akasztott, „Sky Rocket” nevű lovat ábrázoló képet. Bob ekkor lőtte le a fegyvertelen Jesse-t, ráadásul hátulról. Bob Ford kutyaszorítóban volt: 1881. december 4-én ő adta le a halált okozó fejlövést Wood Hite-ra, és erről (többek között Dick Liddil vallomása révén) a hatóságoknak tudomásuk volt. Ha nem „szállítja” Jesse Jamest, akkor ő kerül börtönbe vagy kötélvégre.

Bob Ford Colt Single Action Armyval, vagyis Peacemakerrel

Bob Ford Colt Single Action Armyval, vagyis Peacemakerrel

Jesse meggyilkolásáért Bobot és Charlest is kötél általi halálra ítélték, de Crittenden kormányzó az ítélet kihirdetése után két órával megkegyelmezett nekik, a korábban köttetett alku értelmében. A közvéleményt azonban felháborította és Jesse mellé állította a tény, hogy Missouri állam első embere összeesküdött egy civil megölésére.

A résztvevők egyikének sorsa sem alakult szerencsésen a továbbiakban: a végstádiumú tüdőbajban és morfiumfüggőségben szenvedő Charles Ford alig két évvel Jesse James halála után, 1884. május 6-án öngyilkos lett. Bob Fordot üldözte a balsors: végül csak a kitűzött jutalom kis részét kapta meg, népdalokban hallotta vissza gyávaságát,  sehol nem tudott gyökeret verni, társra nem lelt, 1889-ben egy támadó megpróbálta elvágni a torkát, vendéglője pedig hat nappal a nyitás után leégett. Végül 1892. június 8-án lőtte le egy sörétes puska mindkét csövét rásütve Edward O’Kelley, Colorado állam Creed városában.

Edward O’Kelleyt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, de Colorado kormányzója egy hétezer aláírással megerősített petíciót kapott annak érdekében, hogy kegyelmezzen meg neki. Engedett a nyomásnak, és 1902. október 3-án az egyébként mentálisan labilis O’Kelley szabad lett, de nem sokáig: 1904. január 13-án lőtte le egy Burnett nevű rendőr, dulakodás közben.

A fegyver, ami megölte Jesse Jamest. Vagy nem.

A fegyver, ami megölte Jesse Jamest. Vagy nem.

Talán egyedül Jesse fivére, Frank James volt az a korábbi bandatagok közül, aki valóban jó útra tért: volt bukméker, jegyszedő, cipőárus, távírász. 1915. február 18-án, 72 évesen hunyt el.

A fegyver pedig, ami megölte Jesse Jamest… Leggyakrabban egy 3766-os gyári számú, .44-es Smith & Wesson Model 3 revolver revolvert emlegetnek, bár Bob maga állította a Kansas City Daily Times 1882. május 5-i számában megjelent riportban, hogy egy .45-ös Colt Single Action Army –val, vagy ismertebb nevén Peacemakerrel végzett Jessevel. Akárhogyis, a lövés egy korszak végét, és egy legenda megszületését jelentette.

Ugyan nem száz százalékig autentikus másolat, de amikor legközelebb Uberti Cattleman revolvert fogunk a kezünkbe, jusson eszünkbe az, hogy talán Bob Ford is ilyen vasat emelt Jesse Jamesre…