Elindult az év! A Muskétás-Kapszli Kupa eredményei

Még pár év és teljes szett rakható össze.

Még pár év és teljes szett rakható össze.

„Mindenki hős, aki eljött!” emlegette valamelyik párt valamelyik prominense valamelyik rendezvényén a közönségnek, akik a szél és eső ellenére is tiszteletüket tették a középunalmas Március 15-e beszédén. Kezdhetném én is úgy, hogy hősök vagytok amiért a 130 startot végiglőttétek az évnyitó versenyen szombaton, de hát ez amolyan politikusféle túlzás lenne, tehát kerülendő. És tulajdonképpen elöltöltős puskával esőben, szélben versenyezni nem is igazán hősiesség, hanem kívülálló számára talán egyszerűen csak nettó hülyeség. :) És mégis micsoda élmény!

Azért ennyire nem volt persze rossz a helyzet, sőt. A dorogi Kapszli-Muskétás évnyitó kupára 13 lőállásba 10 sorozatot terveztünk, kihasználva gyakorlatilag a teljes lővilágot, s csak az utolsó 2-3 sorozat volt az, mely esetében az eső igencsak megnehezítette a lövészek dolgát. Sőt, a nehéz időjárás ellenére az utolsó záportól sújtott körben még olyan nagy eredmények is születtek, mint Nagy Gyuri 95 körös Yellowboy (1896 előtti pisztolykaliberű ismétlőpuska) eredménye, melyet a már sokat bizonyított Uberti 1873 Winchesterével varrt az átázott céllapra.

Lutár doki új Pedersoli Enfieldjét emeli célra próbaként. Élete első versenyén 85 kört lőtt. Jó lövész, jó puska!

Lutár doki új Pedersoli Enfieldjét emeli célra próbaként. Élete első versenyén 85 kört lőtt. Jó lövész, jó puska!

A Március 15-e tiszteletére szervezett verseny fényét emelte, hogy szlovákiai lövésztársaink is tiszteletüket tették nálunk szép számban. Ne feledjük, hogy a verseny egyben az Euroliga sorozat első állomása is, tehát az egész éves pontgyűjtögetés is elindult.

Annak ellenére, hogy az év elején vagyunk, kifejezetten magas eredményeket értek el a lövészek. A Kuchenreuter (csappantyús pisztoly) versenyszámot Jurza Vladimir nyerte meg 96 körrel. Mariette (csappantyús revolver) tekintetében Ernst Stefan utasította maga mögé az egész mezőnyt 97 körös eredménnyel. Cominazzoban (sima csövű kovás pisztoly) Hanulik Marcel diadalmaskodott 86 körrel. És itt jegyzem meg, hogy a nemzetközi pisztolyos számokban kell bizony fejlődjünk, hogy elérjük kitűnő szlovákiai lövésztársaink tudását. De hát éppen ezért jók és fontosak az ilyen versenyek!

Rákóczi (huzagolt kovás pisztoly) számban Pálmai Csaba diadalmaskodott 81 körrel. A Webley (1896 előtti SA revolver) számot pedig a szintén zalaegerszegi csapathoz tartozó Simon Laci nyerte 84 körrel.

Nagyszerű dolog, hogy ilyen nagy az érdeklődés a feketelőporos lövészet iránt. A lőteret már az előnevezések is teljesen megtöltötték, ami mindenképpen biztató. Sajnos azonban a honvédfegyveres versenyszámok kihalni látszanak… Az Augustin (sima csövű hadipuska 50m), Lenkey (sima csövű hadi karabély 25 m) és Klapka (sima csövű hadipisztoly 25 m) versenyszámok látogatottsága évről évre csökken, pedig ezek azok a számok amiket igazán lehet nemzetinek nevezni. Persze ez valahol érthető, mivel sajnos a magyar fegyverme4sterek nem tudták biztosítani az e számokhoz szükséges lőképes és pontos 1848-49-es replikákat megfelelő mennyiségben. A versenyen honvédfegyverrel egy, csak egy legény maradt talpon: Cs. Kiss Kálmán barátunk, aki rendíthetetlenül végiglőtte Augustin pisztolyával a versenyszámot. Neki ezúton is köszönet és tisztelet jár ezért!

No vajon most elsül?

No vajon most elsül?

A délutáni műszakra maradtak a puskás számok. No itt már a magyar lövészek bizonyultak erősebbnek. A Bem / Lamarmora (50 m huzagolt hadipuska) számot Nyitrai József nyerte 92 körrel. A Berdan (csappantyús hátultöltő puska 50 m) számot ismét a Veszprém megyei „Vakembör” nyerte 91 körrel. A Trapper számban (50 m nyílt irányzékos huzagolt elöltöltő puska) Lőkös Pista daiadalmaskodott 88 körrel, Winchesterrel (Yellowboy versenyszám) pedig Nagy Gyuri 95 körös eredménye volt szombaton verhetetlen. Jómagam Vetterli számban 98 körös és Pennslyvania számban 94 körös eredménnyel tudtam nyerni.

A kovás puskás számok egyébként a nap végére – pont a rossz időre – maradtak. Ismét bizonyítottá vált a tény, hogy nem volt értelme régen esőben csatázni. A jó kis kovás puskák szépen áztak be egymás után, megkeserítve a lövészek dolgát. Persze volt olyan puska és lövész, aki szépen, gond nélkül, gyújtási probléma nélkül lőtte végig a sorozatot, tehát azért ilyen esetre is fel lehet ám készülni! Külön élmény volt beszedni a salátává ázott lőlapokat. Nem mondom, hogy könnyű volt az értékelők dolga…

A díjazás oklevélből és egyedi emléktárgyakból – bajnokoknak gravírozott söröskorsó, ezüst és bronzérmeseknek gravírozott feles pohár – állt. A dorogi lőtér kellemes klubhelyisége megtelt jó hangulattal, s a lövésztársak eredményét őszintén elismerő örömmel. Hiába no. Ez egy jó is közösség. Csak így egyszerűen, minden faxni nélkül.

Kuchenreuter
                                   
Jurza Vladimir 1960 Szlovakia 8 8 8 9 9 9 9 10 10 10 10 10 10 96 1
Hanulik Marcel 1976 Szlovakia 8 8 9 9 9 9 9 9 9 9 10 10 10 93 2
Ernst Stefan 1967 Szlovakia 8 8 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 10 91 3
Balassi János 1969 Muskétás 6 7 7 7 8 8 9 9 9 10 10 10 10 90 4
Kalugyer Csaba 1966 HKLK 5 7 7 8 8 8 8 9 9 9 10 10 10 89 5
Lőkös István 1951 MTTSZ Tótkomlós 5 6 7 8 8 8 8 9 9 9 9 10 10 88 6
Németh Balázs 1976 Muskétás 7 7 7 8 8 8 9 9 9 9 9 9 10 88 6
Szekeres Tibor 1965 Papole 6 6 6 7 8 8 8 8 9 10 10 10 10 88 6
Nyitrai József 1948 Western 7 8 8 8 8 8 8 8 9 9 9 9 10 86 9
Tóth Mihály 1966 HMBKLE 6 6 7 7 7 8 8 9 9 9 9 9 10 85 10
Ziga Eduard 1963 Szlovakia 5 6 6 7 7 7 8 8 9 9 9 10 10 84 11
Simon László 1983 PLE Zalaegerszeg 6 6 6 6 7 8 8 8 8 9 9 10 10 83 12
Bublak Dusan 1963 Szlovakia 5 7 7 7 7 7 8 8 8 9 9 10 10 83 12
Nickl László 1955 Diana SK Paks 6 7 7 7 7 8 8 8 8 8 9 9 10 82 14
Pavlik Jozef 0 Szlovakia 5 5 6 6 6 8 8 8 8 9 9 10 10 82 14
Pálmai Csaba 1958 PLE Zalaegerszeg 5 6 7 7 7 7 8 8 8 9 9 9 9 81 16
Hofmann Jozef 1955 Szlovakia 6 7 8 8 8 8 8 9 9 10 0 0 0 81 16
Sramek Tamas 1968 Slovnaft Bratislava 4 4 5 6 7 7 7 8 8 8 9 9 10 79 18
Nagy György 1953 PLE Zalaegerszeg 5 5 6 6 6 7 7 8 8 8 9 9 10 78 19
Lorinc Rene 1970 Slovnaft Bratislava 3 4 6 6 6 7 7 8 8 8 9 9 10 78 19
Nagy Imre 1958 Ballószög 0 3 4 6 7 7 7 7 8 8 8 9 9 76 21
Magyar András 1965 Tótkomlós 1 2 4 5 6 7 8 8 9 10 0 0 0 60 22
Horváth Gábor 1960 MTTSZ Tótkomlós 0 0 0 1 3 4 6 6 6 6 6 7 7 52 23

 

Mariette
                                   
Ernst Stefan 1967 Szlovakia 8 8 8 9 9 9 10 10 10 10 10 10 10 97 1
Bublak Dusan 1963 Szlovakia 7 7 8 8 8 9 9 9 9 10 10 10 10 92 2
Hanulik Marcel 1976 Szlovakia 6 8 8 8 9 9 9 9 9 9 9 10 10 91 3
Mészáros Gyula 1972 Muskétás 8 8 8 8 8 8 9 9 9 9 9 10 10 89 4
Simon László 1983 PLE Zalaegerszeg 5 6 7 7 7 7 9 9 10 10 10 10 10 89 4
Jurza Vladimir 1960 Szlovakia 6 6 7 8 8 8 8 9 9 9 9 9 10 87 6
Pavlik Jozef 0 Szlovakia 2 6 7 7 8 8 8 8 9 9 9 10 10 86 7
Nickl László 1955 Diana SK Paks 6 6 7 7 8 8 8 8 8 9 9 10 10 85 8
Nagy Imre 1958 Ballószög 4 7 7 7 8 8 8 8 9 9 9 9 10 85 8
Tar Mihály 1958 Muskétás 5 7 7 8 8 8 8 8 9 9 9 9 9 85 8
Nagy György 1953 PLE Zalaegerszeg 5 6 6 7 7 8 8 9 9 9 9 9 9 84 11
Szekeres Tibor 1965 Papole 6 7 7 7 8 8 8 8 8 9 9 9 10 84 11
Ziga Eduard 1963 Szlovakia 6 6 6 7 8 8 8 8 8 9 9 9 10 84 11
Sváb Sándor 1976 Muskétás SE 5 5 6 6 7 7 8 8 8 8 9 9 9 79 14
Hofmann Jozef 1955 Szlovakia 2 3 5 5 7 7 7 8 9 9 10 10 0 77 15
Csörnyei Csaba 1971 PVLK 5 5 6 6 7 7 7 8 8 9 9 9 1 76 16
Lutár András 1971 PLE Zalaegerszeg 1 3 4 5 5 6 6 8 8 8 8 9 9 72 17
Horváth Gábor 1960 MTTSZ Tótkomlós 2 2 4 5 6 6 7 7 7 7 7 8 8 68 18
Cs Kiss Kálmán 1970 mecseklk 0 0 3 4 4 5 5 5 5 6 7 7 8 56 19
Dancsok Zoltán 1978 LK jászfelső 1 5 6 6 7 7 8 0 0 0 0 0 0 40 20
Fábián István 1952 Colt Ple. 1 1 4 5 7 9 0 0 0 0 0 0 0 27 21
Kovács Péter István 1991 ALBA VOLÁN 1 2 2 5 7 0 0 0 0 0 0 0 0 17 22
Pálmai Csaba 1958 PLE Zalaegerszeg 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 23

 

Cominazzo
                                   
Hanulik Marcel 1976 Szlovakia 5 6 6 7 7 7 8 9 9 9 10 10 10 86 1
Ernst Stefan 1967 Szlovakia 6 8 8 8 8 8 9 9 9 9 9 9   86 2
Ziga Eduard 1963 Szlovakia 3 5 5 6 7 7 8 8 8 8 9 10   76 3
Almay Gábor 1961 Muskétás 1 3 3 5 6 6 6 7 7 8 8 9 10 72 4
Nickl László 1955 Diana SK Paks 4 5 5 5 5 6 7 7 8 8 9 9   69 5
Szekeres Tibor 1965 Papole 2 3 4 4 5 6 6 7 7 7 8 8 10 68 6

 

Rákóczi
                                   
Pálmai Csaba 1958 PLE Zalaegerszeg 3 4 5 6 7 8 8 8 8 8 9 9 10 81 1
Simon László 1983 PLE Zalaegerszeg 6 6 7 8 8 8 8 8 8 8 9 9   81 2
Nickl László 1955 Diana SK Paks 1 5 5 6 6 7 7 8 8 9 9 9 10 79 3
Csíkváry Attila 1963 Colt PLe. 1 3 4 5 6 0 0 0 0 0       19 4

 

Webley
                                   
Simon László 1983 PLE Zalaegerszeg 4 5 5 7 7 8 8 8 9 9 9 9 10 84 1
Pálmai Csaba 1958 PLE Zalaegerszeg 7 7 7 8 8 8 8 9 9 9 10     83 2
Almay Gábor 1961 Muskétás 2 4 6 7 7 7 7 8 8 8 9 9 10 80 3
Nagy György 1953 PLE Zalaegerszeg 1 1 4 4 6 7 7 7 7 7 8 8 9 70 4
Szalai Antal 0 Dorog 3 4 5 5 6 6 7 8 8 8 8 9   70 4
Lőkös István 1951 MTTSZ Tótkomlós 1 3 4 4 4 4 4 4 5 6 7 8 9 55 6
Sváb Sándor 1976 Muskétás SE 1 1 2 3 4 4 5 5 6 6 6 7   48 7
Dancsok Zoltán 1978 LK jászfelső 1 2 4 5 6 9 0 0 0 0 0 0 0 27 8

 

Vetterli
                                   
Németh Balázs 1976 Muskétás 9 9 9 9 9 10 10 10 10 10 10 10 10 98 1
Mészáros Gyula 1972 Muskétás 9 9 9 9 9 9 10 10 10 10 10 10 10 97 2
Sramek Tamas 1968 Slovnaft Bratislava 8 8 8 9 9 9 9 9 10 10 10 10 10 95 3
Jurza Vladimir 1960 Szlovakia 8 9 9 9 9 9 9 9 9 10 10 10 10 94 4
Nagy Imre 1958 Ballószög 7 8 8 8 9 9 9 9 9 10 10 10 10 93 5
Nyitrai József 1948 Western 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 10 10 92 6
Tóth Mihály 1966 HMBKLE 8 8 8 9 9 9 9 9 9 9 9 10 10 92 6
Horváth Zsolt 1991 MTTSZ Tótkomlós 6 7 8 8 9 9 9 9 9 9 9 10 10 91 8
Balassi János 1969 Muskétás 6 7 8 8 8 8 9 9 9 9 10 10 10 90 9
Csíkváry Attila 1963 Colt PLe. 7 8 8 8 8 8 8 9 9 9 9 10 10 88 10
Horváth Gábor 1960 MTTSZ Tótkomlós 5 6 7 7 8 8 8 8 9 9 9 10 10 86 11
Tar Mihály 1958 Muskétás 2 4 6 7 7 7 8 8 9 9 10 10   81 12
Szili János 0 ALBA VOLÁN 3 4 5 6 7 7 7 8 8 8 9 9 9 78 13
Kalugyer Csaba 1966 HKLK 3 5 5 6 6 6 7 7 7 7 8 9 9 72 14
Fábián István 1952 Colt Ple. 1 4 5 5 6 6 6 7 7 8 8 9 9 71 15
Cs Kiss Kálmán 1970 mecseklk 4 5 5 5 6 6 6 6 7 7 7 8   63 16
Kovács Péter István 1991 ALBA VOLÁN 4 4 4 4 5 5 5 6 6 8 9 10   62 17
Lorinc Rene 1970 Slovnaft Bratislava 2 3 3 3 4 4 4 5 5 5 6 8 8 52 18

 

Pennsylvania
                                   
Németh Balázs 1976 Muskétás 8 8 8 9 9 9 9 9 9 10 10 10 10 94 1
Mészáros Gyula 1972 Muskétás 7 8 8 8 8 8 8 8 9 9 9 9 10 86 2
Sramek Tamas 1968 Slovnaft Bratislava 1 5 6 6 6 7 7 8 8 8 9 9 9 77 3
Lorinc Rene 1970 Slovnaft Bratislava 4 5 6 7 8 8 9 9 9 9       74 4
Balassi János 1969 Muskétás 1 3 5 7 7 8 8 8 9 10       66 5
Horváth Gábor 1960 MTTSZ Tótkomlós 4 4 4 5 5 5 7 7 8 8 9     62 6
Nagy Imre 1958 Ballószög 3 4 5 7 7 7 8 8 8 0       57 7
Nyitrai József 1948 Western 6 7 8 8 9 9 9 0 0 0 0 0 0 56 8
Fábián István 1952 Colt Ple. 1 1 3 3 4 6 6 7 8 0 0 0 0 39 9
Cs Kiss Kálmán 1970 mecseklk 2 5 0 0 0 0 0 0 0 0       7 10

 

Bem/Lamarmora
                                   
Nyitrai József 1948 Western 7 7 8 8 8 8 9 9 10 10 10 10 10 92 1
Németh Balázs 1976 Muskétás 6 7 8 8 9 9 9 9 9 9 10 10 10 92 2
Nagy György 1953 PLE Zalaegerszeg 1 6 7 7 8 8 9 9 9 10 10 10 10 90 3
Nagy Imre 1958 Ballószög 7 7 7 8 8 8 9 9 9 9 9 10 10 89 4
Sramek Tamas 1968 Slovnaft Bratislava 7 7 7 8 8 8 8 9 9 9 9 10 10 88 5
Lőkös István 1951 MTTSZ Tótkomlós 6 7 7 7 8 8 8 9 9 9 9 9 10 86 6
Hagyo Istvan 1966 Royal Komarom 4 5 6 7 7 8 8 8 9 9 10 10 10 86 6
Lutár András 1971 PLE Zalaegerszeg 5 7 7 7 7 8 8 9 9 9 9 9 10 85 8
Horváth Gábor 1960 MTTSZ Tótkomlós 4 5 5 6 7 8 8 8 8 9 9 9 9 81 9
Kalugyer Csaba 1966 HKLK 1 4 5 6 6 6 7 7 7 7 8 9 9 72 10
Horváth Zsolt 1991 MTTSZ Tótkomlós 4 5 6 6 6 6 6 7 7 7 7 7 9 68 11
Trexler Gyula 1954 Western 4 4 4 5 5 6 6 6 7 7 7 8 9 66 12
Cs Kiss Kálmán 1970 mecseklk 2 4 5 5 5 5 6 6 7 7 7 8   61 13
Lorinc Rene 1970 Slovnaft Bratislava 3 4 4 5 5 6 6 7 8 8       56 14

 

Trapper
                                   
Lőkös István 1951 MTTSZ Tótkomlós 6 7 8 8 8 8 8 9 9 9 9 10 10 88 1
Nagy György 1953 PLE Zalaegerszeg 6 6 8 8 8 8 8 9 9 9 9 9 10 87 2
Tóth Mihály 1966 HMBKLE 6 6 6 7 8 8 8 8 9 9 9 9 9 84 3
Trexler Gyula 1954 Western 5 6 7 7 7 8 8 8 8 9 9 9 10 83 4
Körtvélyesi László 1954 MTTSZ 4 5 5 5 6 7 8 8 9 9 10 10 10 82 5
Szili János 0 ALBA VOLÁN 5 6 7 7 8 8 8 8 8 8 8 9 9 81 6
Horváth Gábor 1960 MTTSZ Tótkomlós 5 5 6 7 7 7 7 7 8 8 9 9 9 78 7
Lorinc Rene 1970 Slovnaft Bratislava 5 5 5 5 6 6 6 8 8 9 9 9 9 75 8
Törőcsik Pál 1978 Zalaegerszeg 4 6 6 6 6 6 6 7 8 8 9 9 9 74 9
Kalugyer Csaba 1966 HKLK 3 5 6 6 6 7 7 7 7 8 8 8 9 73 10
Kovács Péter István 1991 ALBA VOLÁN 1 3 4 4 5 6 6 6 8 8 8 8   63 11
Dancsok Zoltán 1978 LK jászfelső 2 2 5 6 6 6 6 7 7 8 10     63 11
Fábián István 1952 Colt Ple. 3 4 5 5 5 5 5 6 6 6 7 7 9 61 14
Magyar András 1965 Tótkomlós 2 3 3 4 5 5 6 7 8 8 9     58 15
Horváth Zsolt 1991 MTTSZ Tótkomlós 3 4 4 6 6 7 8 9 9 0 0 0 0 56 16
Cs Kiss Kálmán 1970 mecseklk 1 2 3 5 5 6 6 6 8 9       51 17
Kalamász Mihály 1952 Alba Volán 3 3 3 4 5 5 5 5 6 0 0 0 0 39 18

 

Berdan
                                   
Nyitrai József 1948 Western 5 7 8 8 8 9 9 9 9 9 10 10 10 91 1
Nagy Imre 1958 Ballószög 6 7 8 8 8 8 9 9 9 9 9 9 10 88 2
Nagy György 1953 PLE Zalaegerszeg 5 5 5 6 6 7 8 8 8 9 10 10 10 82 3
Lőkös István 1951 MTTSZ Tótkomlós 6 6 6 7 7 7 7 8 8 8 8 9 9 78 4
Tóth Mihály 1966 HMBKLE 1 4 5 5 5 5 6 6 6 8 8 10   64 5
Fábián István 1952 Colt Ple. 3 4 4 4 4 5 5 6 6 7 7 7 8 59 6

 

Yellowboy
                                   
Nagy György 1953 PLE Zalaegerszeg 6 7 8 9 9 9 9 9 10 10 10 10 10 95 1
Dobos Tamás 1974 Ballószögi LE 6 7 8 8 8 9 9 9 9 10 10 10 10 92 2
Balassi János 1969 Muskétás 7 8 9 9 9 9 9 9 9 9 9 10 10 92 3
Tar Mihály 1958 Muskétás 7 7 8 8 8 8 9 9 9 9 9 10 10 89 4
Németh Balázs 1976 Muskétás 8 8 8 8 8 8 9 9 9 9 9 9 10 88 5
Sváb Sándor 1976 Muskétás SE 1 2 2 4 4 5 6 6 7 7 8 9 9 65 6

 

Külön köszönet a fotósnak a nagyszerű beállításokért! :) Szekér, ezért még számolunk!!!! :))))

Németh Balázs

5 hozzászólás érkezett

  1. border guard

    Kedves lövésztársak!
    Nos a honvédfegyveres lövészmozgalom sose volt az a kifejezetten nagy létszámot megmozgató…fénykorában is max a három számot számítva 10-15 fő volt érintve.Az utazó keret,akire számitani lehetett még kevesebb.De azért már legutóbb az OB-én mindhárom számban tudtak bajnokot avatni.A fegyverek darabszáma az ETM/Bór Laci / jóvoltából illetve Padi Gyuszi néhány remek egyéni gyártású darabjától eltekinve,úgye gyárilag fogalmilag nem létezik de pl ETM MKH-vizsgás ,lőképes Augustin lakatos pisztoly 10-15 db,karabély csapatoknál kb 40 db -MKH cca 20db végül huzagolatlan hadimuskéta 20-30 db.Hozzátéve még a Monarchia hadseregéből származó néhány eredeti darabot.Ami minket érdekelt volna ebből a lőképes vizsgáztatottak ill.a számbajöhető lövészek száma. Végül is ha valaki kicsit is aktív ilyen körökben az hozzájuthat,pl a szövetségi oldal”Piac,vásártér “rovatában most is van eladó egy MKH vizsgás ETM karabély.
    Aztán én ugyan nem facebookozom,de olvastam a dilemmát az eredeti Augustin fegyver megfúrásáról….Nos valószinűleg nem erről van szó az egy ETM gyártású karabély “eleve fúrt csővel lett készitve ,mert az egy nyitott tárlóhoz készült,volt az muskétába is…
    Aztán ,hogy miért széledt szét a kis honvédfegyveres lövészcsapat,az számomra is a “kacsalaki rejtély”,Tény ,hogy amig foglalkoztam a témával,végigtelefonáltam az érintetteket,masszíirozva a lelkeket,pl:”gyere el ott a helyed”” Te vagy a csúcstartó,számitunk rád stb” vége ,hossza nem volt …Most vélhetőleg nem volt aki ezt felvállalja,bár hozzáteszem ettől még ,ha megígéri ,hogy jön az sem szentírás .Most is láttam nevezést olyantól aki évek óta eltünt ,mint az aranyóra,aztán nem nagy meglepetésre ,mégis közbejött valami….Akik állandóan ott szoktak lenni,a földije ,klubtársa ott volt az érintett cimbi nem… Az is igaz ,hogy nemzeti számot márc 15-én megrendezni nem szerencsés,mert az érintettek nagy része ,hagyományörző is,és ilyenkor van a “csúcsídő” ….
    Szóval tekintetes úrbarátaim,nem lehet a lekesedést tölcsérrel tölteni,az vagy van vagy nincs
    szomorú szívvel
    Attila

  2. Kapszli

    Szia Attila!
    A honvédfegyveres számok én úgy gondolom, hogy addig nem fognak fejlődni, amíg a fegyverutánpótlás meg nem oldódik. A lövésztársadalom bizonyos százalékban mindig cserélődik, frissül. ez így természetes, így van jól. Csak a jó termék tudná behúzni ide az újakat…
    Üdv
    SC

  3. Cook

    Szia Attila!
    Azt a karabélyt már egy éve eladták.
    Üdv Csaba

    • border guard

      Szia Csaba!
      Nem meglepő, un “eredeti trehányságból” fennmaradt a rovatban mint eladó.Gondolom a volt tulaj meglehetősen unhatja a telefonokat….
      Ha keresel ilyet,vannak ötleteim ,ha előbb nem Fehérváron…
      üdv:
      Attila

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.