„Bátorság elvtársak, bátorság! Már közel a győzelem!” Bíztatta Sztyepan Sztyepanovics Argunov százados lövészárokban gubbasztó katonáit 1941. szeptember 28-án, mielőtt belehajtotta volna őket a német géppuskatűzbe… Nos, bátorság sok mindenhez kell. Kábé így éreztem magam én is, amikor elhatároztam, hogy restaurálom az 1798 M muskéta kritikán aluli állapotban lévő ágyazását. Persze gyakorlott hallgatóként hagytam magamnak egy hét felkészülési időt, ahogy a szükséges szakirodalmakat is beszereztem, hogy a fő irányvonal tiszta legyen. Kisebb fa hibákat már javítottam fegyvereken, de ilyen mértékű beavatkozást még soha nem csináltam.

A probléma

Az 1798 M puska fája alapvetően rossz kondícióban volt, aminek egyik oka a millió szúette lyuk, másik pedig az itt-ott megjelenő kis repedésecskék. A kedves kis rovarok valamikor komoly lakomát csaptak, de hogy még életben vannak-e, vagy lárváik várják e lesben a megfelelő pillanatot a fában nem lehetett tudni. A tusa legrosszabb része a hátsó alsó sarok volt, amely egyszerűen szétporlott.

A repedések közül két hosszanti irányú repedés terveztem megjavítani: az egyik az első csőbilincs alatt futott úgy 10-12 cm hosszan, a másik pedig egy 3-4 cm-es elválás volt a töltővessző csatornájának pereménél.

Az ágyazás bükkből készült, melyet anno lenolajjal kezeltek, hogy zárják a fa pórusait, és ezzel időjárásállóvá tegyék a puskát. A lenolajjal kezelt bükk eredetileg sárgás, vöröses, barnás színű, de az én puskám magába szívta a hosszú szolgálatot: szép, patinás fekete felületek alakultak ki ott, ahol a puskatisztításhoz használt olaj a fába vitte a katona kezéről a koszt, mocskot.

Az alapelvek

Ki kell jelentsem, hogy mélységesen elítélem azokat a gyűjtőket, akik a fegyvereket simára csiszolják, felpolírozzák. Egy műtárgy értékéhez, történelmi tartalmához hozzátartoznak a sérülései, a felületén kialakuló patina. Ezeket nem szabad eltüntetni, mert hozzátartoznak a puska egyedi természetéhez, saját történetéhez. Csak azokat a sérüléseket szabad javítani, melyek a fegyver értékéből elvesznek, és azokat is csak olyan módon, hogy a történelmi hűségen ne essen csorba.

A szükséges cuccok egy része

Számomra a bátorság magamba szívása kivételesen nem volt nehéz feladat. Nem azért, mintha olyan nagy szakember lennék, hanem mert egyszerűen az ágyazás állapota annyira rossz volt, hogy rontani már nehéz lett volna rajta, s ha így marad, tovább is romlik majd.

A következő elveket fogalmaztam meg magamnak, mielőtt szerszámot fogtan volna a kezembe:

1. Minden egyedi jelzésnek meg kell maradnia.
2. Csak a repedéseket és a szúvájta lyukakat javítom ki, minden egyéb benyomódás, sérülés marad.
3. Lehetőleg őrzöm az eredeti színt ahol lehet, bár mivel a szúkárosodás nagy felületet érint, egyértelmű, hogy a puska teljes felületén kell majd valamennyit dolgozni.
4. Nem törekszem tükrös, sima felületekre, egyrészt azért mert amikor a puskát készítették ez akkor sem volt divat hadifegyvereknél, másrészt azért, mert a javított felület elütne a puska ép réseitől.
5. Elolvasom az összes szer használati utasítását, és betartom az összes száradási időt. (Ez utóbbi volt a legnehezebb vállalás…)

Tisztítás

Ahogy említettem, a sok éves használat hagy nyomokat a fegyveren. A felszínen lerakódott koszt fel kell lazítani és el kell távolítani a fafelületekről. Ehhez először is szereljük szét a fegyvert, ne maradjon semmi fém a fán. Szükségünk lesz egy erre a célra szolgáló tisztítószerre (denaturált szesz és szalmiákszesz keveréke, vagy egy kifejezetten e célra gyártott vegyszer) és acélgyapotra. Kenjük fel a vegyszert a fára, és hagyjuk, hogy kezdje el oldani a mocskot. Pár perc után acélgyapottal szálirányban dolgozva toljuk le a retkes taknyot. Ha a felületek már szárazak, 100-240 közötti csiszolóvászonnal menjünk végig az anyagon, hogy az esetleges szabad szálkák leváljanak. A fa színe – mivel a felszínt borító sötét mocsok eltűnik világosabb lesz. Mivel én nem akartam teljesen sima felületeket, különösen figyeltem arra, hogy csak a legfelső réteg jöjjön le, a fát már ne nagyon csiszoljam.

Pótlás

A lepusztult sarokrészt vettem célba a következőekben. Szereztem egy régi bükk lécet, hogy abból készítsek majd pótlást. Kivágtam merőlegesen a sérült rész, de nem nagyobbat, mint minimálisan kellene. Ide illesztettem a nagyjából formára vágott lécdarabot úgy, hogy a szálirány megegyezzen az eredetivel. Figyelni kell, hogy az illesztés pontos legyen, mert így nem lesz majd feltűnő a ragasztás. a pótlás beragasztásához kétkomponensű ragasztót használtam. Ez 5-10 perc alatt megköt, de a felület megmunkálható csak 24 óra után lesz. Addig nem szabad elkezdeni csiszolni.

Szúirtás

Amíg a pótlás ragasztása száradt, nekiestem a rovarkollégáknak. Erre a célra a Xylamon ilyesmire kifejlesztett lötyijét használtam. Végigmentem minden egyes szújáraton, és feltöltöttem egy fecskendő segítségével őket teljesen. Volt olyan járat, amely 12-15 cm-t haladt a fában, és a tusa egyik végén benyomott folyadék a másik oldalon jött ki. Elég sztahanovista kis élősködők voltak no. Ezt a szert is hagyni kell száradni, úgyhogy egy nap pihenő következett, mielőtt a pótlást alakra reszeltem, majd csiszoltam volna. Nem tudom, hogy volt-e még élő rovar a fában, de ha volt is benne bármi, ettől biztosan megnyekkent.

Glettelés

A szúette lyukatak el kell tüntetni, nincs mese. Ez házi körülmények között legegyszerűbben folyékony fával oldható meg. Erre a célra a Kittfort cég fakittjéből vettem három színárnyalatot. A bükk, dió és paliszander színű kencékből nagyszerűen ki lehetett keverni az adott farésznek megfelelő árnyalatot. Nem volt gyors munka, de az eredmény igen szép lett. Ebben segített persze a bükkfa textúrája is, mely alapvetően foltoska. Az első réteg száradása és csiszolása után még egy rétegben végig kitteltem a hibákat. A kitt teljes száradásához kell 8-10 óra, csiszolni, pácolni csak utána kezdjük, ellenkező esetben könnyen megsérülhet a felvitt réteg.

Ragasztás

Közben kétkomponensű ragasztóval összeillesztettem a vékony repedést az első csőpánt alatt, és végigjavítgattam az egyéb is hasadásokat, nehogy továbbinduljanak. A farészeket teljes száradásig műanyag szorítócsipesszel fogattam össze.

Csiszolás

A tisztítás során 240-es volt a legfinomabb csiszolóvászon, amelyet nagyon kíméletes módon használtam csak. Most a kittelt és kitteletlen felületek további simítását 320-as, majd 400-as csiszolóvászonnal folytattam, szigorúan szálirányban, és nagyon finomat. Nem lehet cél, hogy nyersfáig menjünk, mert a felső rétegeit a századok olaja átitatta, elszínezte, ez ellen nem küzdhetünk, mert akkor legalább 1 mm-t kellene elvenni a fából, ami rontaná a fémek illeszkedését, és mellesleg megölné a fegyver történelmi értékének egy részét. A kittelt részeknél figyeljünk nagyon. Sehol nem kell rányomni a fára a papírt, de a javításoknál mégannyira sem szükséges. Csak legyen szépen síkban úgy, hogy a lyukak körül nem látszik már kitt anyag. Csiszolás közben gyakran söpörjük le a fáról ecsettel a port, hogy lássuk a haladást. Ha a színeket jól kevertük ki, akkor már most csodaként értékelhetjük, hogy a szúlyukak eltűntek. Még egyszer kihangsúlyozom: egy hadifegyver esetében ne akarjunk minden hibát kijavítani! Az ütődések, kardvágások, kopások részei a történelemnek. Önös érdekből ne semmisítsük meg ezeket az emlékeket.

A pótlás végleges csiszolásánál először a lapját csináltam meg, hogy visszailleszthető legyen a réz tusatalp. Utána ezt használtam referenciának, mikor a végleges formát kialakítottam.

Pácolás

A felszíni koszos és zsíros-olajos retekrétegének eltávolítása miatt az ágyazás most világosabb sokkal, mint amilyen volt. Különösen fényesen virít a pótlás, mely színe nagyon elüt az eredeti színtől. Ezzel a résszel külön kell foglalkozni, kétszer annyi réteget igényelt az azonos árnyalathoz, mint a fa többi része.

A munka megkezdése előtt készítettem sok képet a fa árnyalatáról, és ezekhez folyamatosan hasonlítva az eredményt, sötét – dió – vizes páccal vontam be az összes felületet több rétegben. A szükséges árnyalatot a harmadik rétegnél kezdte el elérni a fa. Egy-egy réteg felkenése után 8-10 órát érdemes várni.

Olajozás

Amikor az 1798 M puskát elkészítették, ugyanolyan tiszta lenolajjal kezelték a fát, mint ami ma is kapható a barkácsáruházakban. Bár sokféle lakkozott, politúros, viaszos felületkezelés is elvben lehetséges lenne, a történelmi hűség azt követeli, hogy hadifegyver lévén a színre visszaeresztett fát tisztán csak olajjal kezeljük. Az olaj tömíti a pórusokat, védőréteget képez a felületen, vagyis konzerválja a fát. Az olajozás igen egyszerű: vonjuk be az összes felületet olajjal, majd hagyjuk azt állni egy óráig. Töröljük le a felesleget, majd hagyjuk egy napot pihenni a puskát, s a következő nap ismételjük meg a folyamatot. Az Otis lenolaj leírása szerint maximum két rétegben kell felvinni, úgyhogy én sem tettem rá többet.

Újjászületett

Az egész folyamat az elejétől a végéig, kivárva a szükséges időket 5 napig tartott, de azt hiszem megérte a pepecselés. AZ 1798-as ágyazása új életet nyert. Bár lőképessé nem vált – ez nem is volt cél – , gyűjteményi darabként az értéke jelentősen emelkedett a beavatkozástól. Persze jogos kérdés, hogy érdemes-e belekezdeni otthon egy antik fegyver restaurálásába? A válaszom egyértelmű nem. Nekem egyszerű volt a feladatom, mivel egyrészt deklaráltan nem törekedtem a tökéletesre, másrészt nem volt veszteni valóm, annyira rossz volt az ágyazat. Ha nem erről lett volna szó, hivatásos restaurátorhoz viszem, nem vállaltam volna rizikót.

Németh Balázs