Csináld magad: Autentikus császári-királyi csappantyútartó

lorenz csapitarto B001

1854 M Lorenz gyalogsági puska és gyalogsági csappantyútartó

Az 1854. év nem csak a huzagolt gyalogsági puska általános bevezetését jelentette a császári-királyi hadseregben, hanem egyben a csappantyús lakat rendszeresítését is. A kémiai gyújtás már nem volt új az öreg monarchiának, hiszen 1835-től a Console, majd Augustin típusú gyutacsos lakatok szolgálatban álltak. A gyutacsos lakattal szerelt fegyverek közös ismertetőjele volt, hogy a gyutacsot egy rövid drót rögzítette a töltényhez, vagyis a katonának nem volt szüksége olyan készségre, melyben az iniciáló anyagot tartalmazó réz csövecskéket tartani kellett. Az 1848/49-es honvédsereg szükségből rendszerbe állította a csappantyús fegyvereket, hiszen a Belgiumból szerzett katonai fegyverek, valamint a civilektől rekvirált vadászpuskák jellemzően kapszlis lakattal rendelkeztek, de a csappantyúk hordmódjáról ezidáig információt nem találtam. Az elérhető szabályzatok központi utasítást erre ismereteim szerint nem adtak ki.

Más a helyzet az 1854. évi korszerűsítés esetében. A Lorenz puska töltényéhez már nem rögzítették a csappantyút, így szükség keletkezett egy könnyen elérhető, nyitható csappantyútartóra. A 6 mm-es nagy csappantyúk hasonlóan festettek, mint azok a négy szárnyú csappantyúk, melyeket ma sportlövészetre használunk.  A katona a töltényeket hatos pakkokban kapta, melyekhez külön papírban nyolc darab csappantyú volt csomagolva. A többletre szükség volt, hiszen a katona könnyen elejthette a kis kapszlikat, de az is megtörténhetett, hogy kipergett a durranóhigany az egyébként lakkal szigetelt réz csészéből. Amikor a katona kinyitott egy tölténycsomagot, melyből tíz darab volt a hivatalos javadalmazás, a töltényeket a patrontáskába, a csappantyúkat pedig a tölténytáska szíján viselt csappantyútartóba tette.

A csappantyútartót menetben a tölténytáska mellé, hátracsúsztatva kellett viselni, harcban azonban a mellkasra kellett előrehúzni, és ott hozzárögzíteni a csappantyútartó hátulján lévő bőrgomb segítségével a tölténytáska szíjához rögzített fülhöz.

A csappantyútartók puha bőrből készültek, melyet a hagyományos sorgyalogság számára fehérre, a vadász csapatok számára feketére festettek. Ez utóbbi csapatnem és a műszaki csapatok teljes szíjazata fekete volt.

Készítsünk csappantyútartót!

A csappantyútartó elkészítése nem igényel komoly bőrdíszműves ismereteket, megfelelő anyagból, megfelelő tűvel, cérnával pontosan olyanra készíthető, mint amilyenek azok annak idején voltak. Alapanyagként inkább puhább, növényi cserzésű 1,5-2 mm vastagságú bőrt válasszunk. Ennek elég tartása van, de dolgozni is könnyű vele. A következő szerszámokra lesz szükségünk:

  • viaszos bőrvarró cérna
  • bőrvarró tű
  • ár
  • 8 mm-es és 20 mm-es bőrlyukasztó
  • kalapács
  • vonalzó
  • olló
  • toll
  • sniccer
  • vékony drót

A munkát kezdjük azzal, hogy a rajzban megadott szabásminta szerint rajzoljuk át a formát a bőr hátuljára, majd ollóval vágjuk ki. A vékony, puha bőr előnye, hogy ollóval is szépen vágható. Kezdjük a varrást a legnagyobb darabbal (A), a fedél beszegésénél, ez adja meg a csappantyútartó jellegzetes formáját. Ha ezzel megvagyunk, varrjuk fel a szütyő szélességét adó közbülső darabot (B) a hátlapra. Én általában két tűvel varrok, és a vastag bőrvarró cérnát nem duplán, hanem szimplán vezetem végig. Ne húzzuk meg túl erősen a varrást, mivel akkor a puha bőrt összehúzzák majd az öltések. Ne legyen persze laza, de túl erős sem.

A következő lépés, hogy varrjuk fel az öv bujtatóját (C) a hátlapra Ezt úgy kell elhelyeznünk a hátlapon, hogy a majdan összevarrt bujtató két átlós sarka a szütyő hátlapjának felső vonalához illeszkedjen. Figyeljünk arra, hogy milyen irányban helyezzük fel! Ne feledjük, a patrontáska a katona jobb oldalán lód, így a szíja a bal vállon van átvetve.

Ha ezzel megvagyunk, készítsük el a gombot. Vágjunk bőrből egy 1,2 cm széles csíkot és göngyöljük fel szorosan úgy, hogy a kapott henger átmérője nagyjából 1 cm legyen. Vékonyítsuk el a bőr végét, majd az összetekert hengert fúrjuk át. Fűzzünk át rajta drótot, majd húzzuk át a lyukon a bőr elvékonyított végét, és kész is az autentikus bőrgombunk.

Most kezdjük el felvarrni az előlapot (D) a közbülső darabra. Amikor elérjük az öltésekkel a közepét, álljunk meg, és helyezzük be a gombot. Mivel kifordított állapotban varrjuk a táskát, ezért a gombnak belül, színe oldalán kell lennie. Varrjuk a bőrlapok közé a gomb szárát, és szépen folytassuk az öltéseket, amíg a  teljes előlap fel nincs varrva.

Ha ezzel megvagyunk, varrjuk fel a gomb bujtatóját. Ez egy 2 cm x 5,5 cm-e bőr csík, melynek egyik végére ütünk egy 8 mm-es lyukat, felette pedig felslicceljük a bőrt a képen látható módon, hogy a gombot könnyű legyen majd a bevágásba illeszteni. Oldalanként két-két öltéssel rögzítsük a fedélhez, de előtte ellenőrizzük, hogy a fedél megfelelően záródik-e majd.

Az előlappal készen vagyunk, már csak a bújtatót kell befejezni. Vékonyítsuk el a bőr két 8,5 cm széles végét, majd varrjuk őket össze közel az élhez, hogy bezáruljon a kör. A műanyag kapaács segítségével  kicsit lapítsuk ki a varrást, és a bujtató hajtásait is ellapíthatjuk kicsit. A 20-as bőrlyukasztóval üssünk ki két bőrkorongot, ragasszuk össze őket, és varrjuk fel a varrás felső végéhez. Ez az a bőrgomb, melyhez a tölténytáska szíjának füle rögzíthető, hogy a csappantyútartó ne mozduljon el a mellkasról.

A tenyérnyi csappantyútartó persze nem csak egy hadipuska szép kiegészítője lehet. Módosíthatjuk úgy is, hogy illeszkedjen a bujtató vadásztarisznyánkhoz, felvarrhatunk a hátlapjára, belülre fiolatartókat, és két-három töltés így biztosan kezünk ügyében lehet vadászat során.

Németh Balázs