Az ostrom előkészítése

A magyar főhadiszállás kezdetben a Városmajorba települt. Május 5-én este itt tartották meg az első haditanácsot. Hamar kiderült, hogy a vezérkar két részre szakadt, Nagysándor vezérőrnagy és Kleinheinz őrnagy vezette csoport nyíltan szembe ment Görgeivel. Taktikai hibával vádolták mondván, ha minden irányból egyszerre támadott volna, akkor menetből is elfoglalhatták volna a várat. Görgei és Bauer ezredes azzal védekezett, hogy ha Buda olyan védhetetlen lenne, akkor Welden nem hagyott volna hátra ennyi katonát. A tanácskozás végén Görgei engedményeket tett Nagysándornak a békesség kedvéért, jóváhagyta a várfal aláaknázására irányuló tervét, bár ehhez nem biztosított számára elég műszaki katonát. Elsőrendű feladatnak a várfalon történő réstörést tekintette. A Komáromból érkező ágyúk számára a Naphegyen jelölte ki az állásokat, melyeket alaposan ki kellett építeni. A kevés utász miatt elrendelte, hogy két honvédzászlóalj is kapcsolódjon be a földmunkákba. Az ostromágyúk védelmére egy elrontó üteget is fel kellett állítani ugyanott. A jövőbeni roham előkészítésére további, az ellenség lelki erejét megtörő akciók végrehajtására adott parancsot. Nappal a tüzérség feladata volt az ellenség folyamatosan zaklatása. A gyalogságnak éjjelente ál-támadásokat kellett végrehajtani a vár több pontján. A döntő roham közeledtével csökkenteni kellett a vár védelmi erejét és megtörni a katonák lelki erejét. Görgei ezzel együtt is nagy véráldozatokkal járó forgatókönyvvel számolt.

Nagysándor másik ötlete süket fülekre talált, miszerint Pestről is támadni kellene a várat. Görgei eleinte irtózott az ötlettől, amely kiprovokálhatta volna Pest bombázását. Heinzit már azok a pesti polgárok is felbőszítették, akik május 4-én a Duna-parton éljenezve fogadták a magyar csapatok feltűnését. Május 6-án arra hivatkozva, hogy a pesti oldalról lőtték a várat, egy figyelmeztető bombázásra is sor került. Több mint 300 lövedék érte az épületeket, közte a Vigadót, a Nemzeti Múzeumot és az Új Épületet is. Pest lakossága ekkor már elkezdett kiköltözni a várost övező területekre, elsősorban a mai Városligetbe és Újpestre. Az első támadást követően a menekültek száma gyorsan nőtt.

A szétlőtt Vigadó

Tüzér altiszt és erődtüzér

A várbeliek legnagyobb problémája az az élelmiszerhiány volt, amit tovább bonyolított, hogy a várban jelentős számú civil munkás és lakos tartózkodott. Május 8-ára a helyzet odáig fokozódott, hogy a polgári húskimérés megszűnt, csak a katonai készlet maradt, amiből már csak korlátozott fejadagokat kaphattak a civilek. Heinzi május 6-án este ugyan kiengedte az erődítéseken dolgozó fizetett helybelieket, ezzel csökkentve az élelmezendő létszámot. A várban még így is több száz civil maradt, akik életüket féltve május 7-én kérték, hogy elhagyhassák a csatatérré vált házaikat. A vár parancsnoka – bár megkönnyebbülést érezhetett volna, hogy kevesebb embernek kell osztozni az egyre fogyó készleteken – szemrehányást tett a távozni akaróknak. A katonák moráljára rossz hatással volt, hogy látták: a polgárok magukra hagyják őket. Heinzi hiába biztosította a küldöttséget, hogy a császár meg fogja téríteni a kárukat, vagy elkövet mindent, hogy egyetlen civilnek se essen bántódása, a várbeli lakosok nagy része a távozás mellett döntött. Május 8-án 300, majd pár nappal később további pár száz ember hagyta el napnyugtakor az erődöt. A várban maradottakon a fásultság és általános levertség kezdett elhatalmasodni, a várőrség folyamatosan a falakon volt, sokszor kemény földmunkával vagy épp tűzoltással töltve szolgálatát. Heinzi is belátta, tennie kell valamit az általános morál javítására. Az orvosi jelentések szerint a csapatai között felütötte a fejét a tífusz és a kolera is. Május 10-én este megengedte a katonáknak, hogy takaróik harmadát magukhoz vegyék és gyékényeket osztatott szét, hogy ne a hideg földön kelljen éjszakázniuk. Érdekesség, hogy aznap este egy kicsit jobb ételt is kaptak a katonák: köménymagos rántott levest.

A magyar előőrsök már az első napokban is jelentették, hogy hajnalban a várba civilek mentek be élelmiszert árulni. Már a bekerítés előtt több főtiszt úgy vélte, a védők között levő olaszok, a 23. ezred katonái talán csak a megfelelő alkalomra várnak az átálláshoz, s ezt ki is aknázhatná a magyar ostromsereg. Görgei szkeptikus volt, de a jelentések fényében engedélyt adott, hogy néhány álruhás, németül beszélő honvéd elvegyüljön a reggeli csoportban. A visszatérő kémek egyöntetűen esélyteleneknek tartották az olaszok átállását.

Császári erődtüzérség

Május 8-án a magyar tüzérség ismét hevesen támadta a várat, melynek során elsőként használtak izzó golyókat. A május 9-i hadi tanács ismét Pest bombázását rendelte le, ekkor 500 lövedéket lőttek ki a túlpartra. Az újabb támadás is figyelmeztető jellegű volt, a bombák csak fél töltetűek voltak.

Az ostrom során a várőrség nagyrészt passzívan védekezett, csak a tüzérséggel és szórványos muskétatűzzel válaszolt az ellenség tevékenységére. Május 11-én Heinzi végrehajtotta az ostrom egyetlen kitörését, melynek során ki akarta szabadítani a Vizivárosban rekedt mintegy 400 sebesült és beteg császári katonát. Hajnali 6 órakor a Palota teraszán megszólaltak a császári ágyúk. A Gellért-hegyet lőtték, mellyel elterelték a figyelmet a készülő támadásról. A különítmény a Felső-Vízműerődből észak felé indult Schröder százados vezetésével, és gyorsan elsöpörte a szemben álló magyar előőrsöket. A támadók célpontja a Háromnyúl-kaszárnya és a vele szemben álló fiókkórház. Kmety amint hírét vette az akciónak, a Császár-fürdőnél álló főerőkkel mozgásba lendült. Mintegy háromnegyed órás tűzharc kezdődött. A császáriak csekély veszteségeket szenvedtek, de majdnem 150 császári katonát mentettek ki és szállítottak a Vízikapun át a várba. Schröder az utóvéddel folyamatosan harcolva hátrált vissza a palánkok mögé. A sikeres akció valamelyes javította a védősereg hangulatát, ám estére újabb rossz hírek okoztak álmatlan éjszakát Heinzinek.

Aulich utászai a Csepeli-szigetnél végre befejezték egy hajóhíd építését, amely a várból is jól látszódott. Görgei, aki eddig vonakodott Pest felől támadni, elrendelte, hogy több üteg röppentyűt vitessenek a túlpartra és onnan kíséreljék meg a Vízműerőd és a szivattyúházak felgyújtását. A vár vízellátását elsősorban a Duna biztosította, így ennek hiányában a védelem gyors összeomlását remélte. Heinzi a hídon megindult élénk hadifelszerelés-szállítást látva azonnal parancsot adott kő- és gyújtóhajók építésére.

Röppentyű és indítóállványa

Május 11-én Óbudán gőzhajó kötött ki, melyről nehéztüzérséget rakodtak a partra. Az osztrákok gyorsan átlátták, hogy a magyarok ezekkel akarnak rést ütni a vár falain, ám az ágyúk majdani pozícióját nem sejtették. Heinzi a két nappal későbbi magyar tüzérségi csapást is ezeknek tulajdonította. A vár bombázása május 13-én délután 3 órakor kezdődött, és kora estig folytatódott. A támadásban minden magyar üteg részt vett és igen eredményes volt. A Hadiszertár több találatot kapott, egy lövedék a felszerelő terembe csapódott, de a Palotában is lángok csaptak fel. Találatot kapott az Udvari Kamara Épülete és a Nándor-kaszárnya is. A legsúlyosabb csapást a IX. bástyát érte, amelyen egy fedetlenül hagyott lövőszertárba csapódott lövedék sok tüzért megölt. A támadással Görgei a pesti röppentyű- és a réstörő üteg tüzelőállásába szállításáról kívánta elterelni a figyelmet.

A célját felemás módon sikerül elérni, mert bár az elterelés működött, ám Heinzit ismét sikerült felbőszítenie. A vezérőrnagy hadi tanácsot tartott és vezérkara jóváhagyta a magyarok megbüntetését Pest teljes erejű bombázásával. Este 7 óra tájban a VII-IX. bástyák ágyúi elkezdték lőni a túlparti házakat. Aznap este északi szél fújt és ehhez mérten az osztrákok elsősorban a Lipótvárost lőtték, ahonnan a lángok a Belváros felé terjedtek. A tűzoltók a heves támadásban képtelenek voltak hatásosan dolgozni, így a tűz megállítására esély sem volt. Aznap 5 óra leforgása alatt 1483 lövedék hullott Pest városára, romba döntve a sok Duna parti impozáns polgári házat. A tüzérségi csapás szerencsére kevés polgári áldozatot követelt, mivel akkor már a lakosság nagy része a külső kerültekben keresett menedéket. A tüzérségi csapás a szemtanúk elmondása szerint szemet gyönyörködtető volt.

Rohn Alajos: Pest bombázása

A magyar hadvezetés azonnal reagált és ismét lövetni kezdte a várat, de már nem tudta megakadályozni a katasztrófát. Görgei, aki szívén viselte a város sorsát, rendkívül felháborodott a barbár tetten, azonnal részletes jelentést küldött Kossuthnak a történtekről. A Pestről történő röppentyűs támadás tervét mindenesetre felfüggesztették és a felszerelést visszaszállították Budára. Felmerült annak lehetősége is, hogy egy áruló értesítette az osztrákokat a tervről és a pesti bombázást ez váltotta ki. Több gyanúsítottat elő is állítottak, de végül bizonyíték hiányában szabadon engedték őket.

Bosszú kiteljesedése után Heinzi végre ismét valós katonai feladatnak szentelte figyelmét. A csepeli-szigeti hajóhíd elpusztításának előkészületei május 14-én este befejeződtek. A Lánchídnál horgonyzó Nándor gőzöst vetette be, hogy az előkészített romboló hajókat a megfelelő helyzetbe vontassa. Az első kísérlet csúfosan megbukott, mivel a kővel megrakott hajókat nem a Pesthez közelebbi, hanem a budai pillérnél engedték el, így azok a pillérnek csapódtak és elsüllyedtek. A második kísérlet már jobban alakult, ám ez esetben az 5 gyújtóhajóból csak egyet gyújtottak meg. A magyar hadvezetés korábban egy különítményt állított fel, amely csónakokról megcsáklyázta és partra vontatta a hajókat.

Az eset nyomán a magyar hadvezetés további óvintézkedéseket foganatosított. A folyó mentén több helyen lövegeket telepített, sőt a Csepeli-sziget csúcsán egy 6 fontos üteg is állást foglalt. A tüzérségnek nem csak az újabb támadások kivédése volt célja, hanem attól is tartottak, hogy Heinzi a Nándor gőzössel próbál egér utat nyerni, ha a helyzet reménytelenné válna. A valóságban a vár parancsnokának fejében meg sem fordult a menekülés gondolata: eltökélte a vár utolsó emberig való védelmét.

A magyar főhadiszállás – mely ekkor már a Nagy-Sváb-hegyre, az Óra villába települt át – a május 14-i és 15-i napon nem az ostromhoz kapcsolódó, de érdekes események színtere is volt. Nagysándor Görgei tudta nélkül jelentéseket küldött a kormányzónak, melyben Görgeit okolta az ostrom elhúzódásáért, lassúnak és következetlennek tartotta intézkedéseit, és sürgette egy hadbiztos azonnali Budára küldését. Kossuth Klapkát menesztette a budai táborba. A helyettes hadügyminiszter mégsem Görgeit, hanem Nagysándort utasította rendre, felháborítónak minősítve a parancsnokáról ír jelentéseket. Klapka maga sem szimpatizált Görgei módszereivel és úgy vélte a tábornok vezérkara erősen ellenszenvez Kossuth-tal, mégis belátta, hogy jelen helyzetben a haza érdekei azt kívánják, a sereg vezetése egységes legyen és a tisztek ne az egymás elleni ármánykodással foglakozzanak.

Másnap egy másik híres vendég érkezett a táborba, Petőfi százados, aki szintén Debrecenből érkezett Görgeihez. Elutazása előtt vitába keveredett Klapkával, melyet egy goromba levéllel is tetézett. A helyettes hadügyminiszter azonnal bezáratta a költőt, aki csak Görgei hathatós közbenjárására kerülte el a hadbíróságot. Egy bocsánatkérést követően Görgei gyors távozásra bírta a további bonyodalmak elkerülése érdekében.

A réstörés

Az ostrom május 16-án érkezett el a fordulópontjához. A magyar utászok és honvédek éjszakákba nyúló erőfeszítésének hála elkészültek az ütegállásokkal és a várfal áttöréséhez szükséges nehézlövegek is a helyükre kerültek. A rombolásra kijelölt célpont az I. rondellától délre húzódó falszakasz volt. Hajnali 4 órakor elsőként a kálvária- és a kis-sváb-hegyi ütegek nyitottak tüzet, melyhez két órával később csatlakoztak a vár déli részére szegeződő ágyúk is. Köztük volt az elrontó- és a réstörő üteg 8 illetve 5 ágyúja. A magyar tüzérség percenként 5-6 lövést adott le, melyre a várbeliek alig tudtak felelni. Heinzi az előzetes tervek szerint visszavonta lövegei nagy részét az első házsorok mögé. A magyar hadvezetést meglepte, hogy Pest bosszú bombázása ezúttal elmaradt. Heinzi ismételten hadi tanácsot hívott össze, de ezúttal tisztjei ellenezték a túlpart lövetését. A vezérőrnagy elfogadta a tanács határozatát, hogy a várbeli tüzérség ezután csak az ostromlók elleni harcra összpontosítson.

Pollini mérnökkari százados javaslatára a hadiszertárból nehéz ágyúkat hozattak, hogy leszereljék a naphegyi réstörő üteget. A nagyrészt 12 fontos lövegek másnap a magyar ágyúkkal képtelenek voltak felvenni a harcot. A tábori lövegeket a VII. és XI. rondella nehezebb, 18 és 24 fontosaira cserélték. A lövegek délután 4 órákor kezdték meg a tüzelést, de a réstörő ágyúk egy része olyan jól védett állásban feküdtek, hogy képtelenek voltak eltalálni. Heinzi mozsárágyúkat hozatott, de ezeket nem a tüzérei által javasolt lőállásokba állíttatta fel, így ezek sem tudtak sikert elérni. Ezzel szemben a gellért-hegyi ágyúk oldalról alaposan belőtték az I. és XI. bástyát és több ágyút harcképtelenné tettek.

Görgei a két napos bombázás után elérkezettnek látta az időt, hogy harcfelderítésre küldje honvédeit. Az éj leple alatt minden irányból több zászlóalj közelítette meg a falakat. Aulich és Kmety csapatainak csak a tüntetést volt a feladata. Knezić katonáinak a IV. és V. rondellát kellett létrákkal megmászni, míg Nagysándor hadtestére hárult a rés felderítése és megmászása. A résnél a sötétben a honvédek eltévedtek a kerítések és kapuk útvesztőjében. Amikor végre megtalálták a rést, megvirradt és a várőrség felfedezte a támadókat, muskéta és kartácstűzzel űzve őket vissza az Attila utca másik oldalára. Kmety katonái még rosszabbul jártak az északi várfalnál. A magukkal vitt létrák túl rövideknek bizonyultak, így a roham gyorsan összeomlott.

Honvédtüzér 1849

A támadás a sok kudarc ellenére értékes tanúságokkal járt a hadvezetés számára, amelyeket a május 21-i győztes roham tervezésénél felhasználtak. Görgei belátta, hogy a rést tovább kellett mélyíteni és szélesíteni, de még ezt követően sem lehetséges a fal tetejére jutni létrák nélkül. A döntő támadást hajnalra tervezték, mert a csapatok a sötétben nehezebben tájékozódtak, sőt akár baráti tűz esélye is fennállt. A nappali rohamot még akkor is meg kellett kockáztatni, ha így súlyosabb veszteségekkel kellett számolnia a honvédseregnek.

Másnap a magyar tüzérség fokozta a rés elleni támadást. Heinzi újabb ágyúkat rendelt a naphegyi ütegek leszerelésére. Ezúttal már 60 fontos mozsarakat is bevetett, melyek 2 ágyút átmenetileg elhallgattak. A Gellért-hegyről a magyar tüzérség még mindig sikeresen tartotta kereszttűzben az osztrákokat, a várbeli ágyúk egyre gyakrabban hallgattak el. A rés eközben egyre tágult, immár majdnem 20 méter széles volt.

Este Heinzi türelme elfogyott, utasította Pollinit, hogy utászaival torlaszolja el a rést, és emeljen 2 méter széles mellvédet. A magyar tüzérség nem szüntette be éjjel sem a vár déli részének lövetését. Pollini a heves támadás miatt visszarendelte embereit a réstől. Heinzi dühösen utasította, hogy térjenek vissza és folytassák az építést. A tiszt teljesítette a parancsot, de alig hogy munkához láttak, egy 24 fontos ágyúgolyó mellbe találta. Az utászok közül is sokan elestek, de végül sikerült egy 1,6 méter magas sáncot emelniük. 

A cikket írta és a térképeket készítette: Kopka Ferenc

Buda ostromárának 165. évfordulójára emlékezünk cikksorozatunkkal.

A cikksorozat első része itt olvasható.