Borsodi László – Az angol por

Manapság a svájci feketelőport tartjuk a feketelőporok non plus ultrájának, erre esküszik a legtöbb lövész és vadász. Nem volt ez mindig így, eleink például az angol puskapor bivalyerejét tisztelték leginkább. Az angol feketelőpor szemcséi olyan erővel vágódtak ki a puskacsőből, hogy közeli lövéseknél még sörét sem kellett fölé. Vagy legalábbis volt, akivel még ezt is sikerült elhitetni:

Borsodi László
Az angol por

AngolporKét kocsin, pacsirtaszó mellett kocorászott a kis vadásztársaság fölfelé az ivádi Kápolna-völgyön. Az öt lvády testvér, két sógoruk – Traitler Tamás és Kovách Jóska -, Holló Géza meg Ivády János – az akkori kántortanító – alkotta a kis kompániát. (Ivád község lakossága mind a nemes lvády családból ágazott szét. Egyik ilyen ágnak a sarja volt a kántor is, szelíd, epétlen természetű ember.) Szalonkahajtásra indultak a felső erdőre.

Akkor már 1868-at írtak. A háborgó kuruclelkek elcsöndesedésének, szabad nyújtózkodásának ideje volt az. A derült, szokatlanul enyhe március végi reggel meg csak segített tüzelni a kilenc ifjú jáger beszédes jókedvét. Ivády János meg Holló Géza egy kocsira került. Hollónak a szeme már a gyülekezésnél a János új zöld vadászkalapján akadt meg. Most is, ahogy a kocsin egymással szemben ülnek, annak a révén kezd kötekedni vele:

– Szép kalapod van, Jánoskám. De szeretném szétlőni!

– Abból nem eszel, Varnyú. Három forintot nem mindennap dobálunk ki kalapért!

Az első hajtásra menőben Holló a „Barátom” mellé szegődött (ez volt a neve a kompániában Dezsőnek, egyik Ivády testvérnek), aki Katóként szívesen táncbaugrott, valahányszor heccről, pajkosságról volt szó.

Meg is állapodtak, hogy miképpen teszik csúffá Ivády Jánost az új kalapjával. Alkalomadtán a többieket is lassan fölszedegették hallgatólagos bűntársul.

Szalonka volt bőven. Mindjárt az első hajtásban hét esett. Ebből Holló (ő volt közöttük a legjobb lövő) maga négyet iőtt. Hanem mit tett? A négy szalonkát szétosztotta a szomszédjai között, s mindegyikre ráparancsolt, hogy ha a többiekkel a gyülekezőre érnek, egyik jobban. csipkedje, bosszantsa, mint a másik – a hibázásai miatt… Ez meg is történt, ő meg színlelt morgadozó méltatlankodással adta meg magát sorsának…

A második hajtásba n Holló az lvády János szomszédságába került. A szalonka itt is szépen pattogott a hajtók előtt. A kántor háromból kettőt lőtt le. Hollóra négy ment a legszebben, s mind elhibázta – készakarva…

Mikor összejönnek, Hollónak szinte a csizmája fejéig lóg az orra, a kántor meg némi kárörömmel kap szóba:

– Én kettőt lőttem háromból. De a Varnyút, úgy látszik, elhagyta a régi szerencséje. Csak képzeljétek, négy szalonka ment ra a legszebben, s mind elmázolta! Így már még a kalapomat is fel merném neki dobni…

A beszélgetés alatt Holló egyszer csak a hasához kap, s feljajdul:

– Jaj, de belecsikart a hasamba! – azzal szaladt a hátuk mögött levő sűrűnek.

Azután lvády Dezső, a “Barátom” szólalt meg:

– Hat látjátok, csakugyan baja van annak a Varnyúnak. Másképp fel se tehető, hogy ő ilyen gyalázatosan lőjön.

Még öt hajtást csináltak, azután vidám beszélgetés közepette lépkedtek a delelőtanyára. A tűz körül sorra járt a papramorgó, a pirítós és sonka után meg a kulacs…

Hulló egy sódarcsülköt s egy jó darab kenyeret lopott a vadásztáskájába, azután egy ideig szomorúan bámult a tűzbe. Egyszer megint felszisszent, s görnyedve poroszkált az ötven-hatvan lépésre fekvő vízmosás irányába. Természetesen nem volt neki kutya baja sem. Szépen leheveredett a mosás verős oldalába, s jóízűen bekebelezte ebédjét… Amikor Holló a társaságot otthagyta, Barátom feláll a tűztől, távolabb lép, s magához inti a kántort.

– Te Jankó – suttog a fülébe kárörömmel -, tréfáljuk meg a Varnyút! Itt a puskája. Húzd ki mind a két csövéből a sörétet. (Akkor még mindenkinek elöltöltő fegyvere volt.) Azután, ha visszajön, belekötök: hogy így meg úgy, de el van gyalázódva… Most talán a kalapodat sem volna kedve szétlőni?…

A csöndes vérű kántornak tetszett az ajánlat, beleugrott a – hite szerint -biztosnak ígérkező heccbe.

Nemsokára visszaérkezett a Varnyú is. Egy ideig szomorú szótlansággal ült a székén, majd megszólalt:

  • Nem ér az a komisz pálinka semmit! Még a bort próbálom meg… Azzal felkapta a kulacsot, s a tartalmából (jólesett a sódarra) bevágott három pohárral egymásután.

– Nem használ már neked, Varnyúkám, még ez a jó bor se! – csíp felé Traitler Tamás. – Olyan a képed, mint a kifordított, kopott juhászbunda: visszájáról áll rajta minden szál szőr…

Most Barátom kísérti meg:

– Géza cimbora, legjobb lesz, ha te délután itt maradsz a tanyán. Vagy ha ki akarsz jönni, legalább a puskát ne cipeld, úgyse veszed te ma annak hasznát… Ha meg mindenáron velünk akarsz jönni, állj be a hajtók közé: ott tán kiteszel egy emberszámot…

– Ugyan, hagyj már nyugton, azt a kutya teremtésit! Hát nem elég nekem a magam baja?! – mordult fel Holló nagy keserűen. – De azért, ha olyan nagy a kedved, te hajítsd fel a kalapodatl Úgy szétlövöm, mintha sose lett volna egy darabban.

– De már azt nem engedem, Varnyúkám – kottyant a perbe a szelíd képű kántor pajkos kacsintással -, hiszen az enyimre fájt a fogad! Hát csak én hajítom fel ezt a szép új kalapot.

– No, hát hajítsd fel, azt a kutya könyörgődetl – hörken felé Holló ügyes műharaggal, s egyben ugrott a nagy tölgyfához a puskájáért.

– Rendben van – szólt hamis mosollyal a kántor, és ellépdelt a csoportból a tisztás vége felé, mintegy harminclépésnyire.

Holló jól színlelt bágyadt komolysággal követte a szemével. Felhúzott puskája már akkorra bal karjára volt fektetve.

A kántor megállt, s nagy ,,No most!” kiáltással, karéjos röptetésben hajította magasra a kalapját.

Egy gyors duplázás, és a szép zöld kalap négy darabban esik a hasonló színű tisztás újulására.

A kántor halottsápadtan, meredten bámulja a csodát. Majd felocsúdik, s dadogva kérdi a kacagó cimboráktól:

-Hogy lehet ez?! Hisz magam szedtem ki a sörétet mind a két csőből!

-Igen ám, Jankó, csakhogy én angol porral lövök, az meg kis távolságra sörét helyét állja! – ágaskodott Holló a szomorú kántor felé.

(Pedig hát nem volt abban a puskában egyéb, mint közönséges puskapor, s annak a tetejében – a megbeszélés szerint – két-két adag tizennégyes sörét. És a kárvallott – természetesen – csak az egyiket szedte ki mind a két csőből…)

– Az, istenuccse, most jut eszembe: a múlt nyáron a pétervásári réten fürjeztünk Keglevich Bélával. Csak úgy, sörét nélkül töltött, angol lőporral; s szinte gyönyörűség volt nézni, hogy lőtte vele a fürjeket – toldotta a csodát lvády Károly.

Azután lvády Béla fordult az elszontyolodott cimborához:

-Meg se hallgasd ezt a sok dezentort Jánoskám! A jövő héten Pestre megyek, a fejünk egyforma, mását ütöm a kalapodnak. Hanem a heccmesterekkel összemutyiztatom az árát…

Így aztán meg is került a kántor zöld kalapja.

Efféle angol csodalőporunk ugyan nincs, de német és svájci bőséggel akad. Tekintse meg kínálatunkat ide kattintva!

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.