Megérkeztünk. Hát repülőn fegyverrel utazni nem egyszerű dolog, még akkor sem, ha minden megfelelően elő vagyon készítve jó előre. Bár a légitársaság szállít a poggyászok közt fegyvert, mégis minden lépésnél érződött, hogy ritkák vagyunk, mint a fehérholló. A csomagok becsekkolása után a puskákkal együtt mentünk külön ellenőrzésre, ahol minden egyes fegyver töltetlenségét megvizsgálták. Itt jegyzem meg, hogy a vámvizsgálaton dolgozó civil reptéri alkalmazott hölgyecske egy „Nem szeretem a fegyvereket, és azokat sem, akik használják. ” Beszólással indította az ismerkedést. Így vártuk az általa „fakabátnak” nevezett két fiatal tisztet, akik az ellenőrzést igen korrekten, és flott módon végezték el. Bár látszott a fiatal rendőr hölgyön és társán, hogy először láttak elöltöltő fegyvert, mégis ügyesen, profin oldották meg a melót. És még a gépet is elértük, bár ez nem rajtunk múlott, sokkal inkább a kötelező mediterrán késésnek köszönhető serencse.

Nálunk ugye ezek a cuccok nem engedélykötelesek, Portugáliában viszont igen, úgyhogy kaptunk előre emailben pöcsétes beviteli engedélyeket. A puskák egyébként a töltetlenség ellenőrzés és átvilágítás után külön úton mentek a gép pocijába, ahonnan külön úton kerültek a lisszaboni reptér vámparancsnokságára is. No itt kellett nekünk őket felvenni a beviteli engedélyeink ellenében. A rendszer úgy működött volna, hogy mi bemutatjuk a másolatot, mire a vámos odaadja az eredetiket, meg a fegyvereket. Igen ám, de az eredetit nem találták sehol, úgyhogy mintegy 40 percig mókoltunk a vámparancsnokság előtt, miközben a portugál közeg vadul próbált elérni bárkit, aki az engedély kiadásáért felelős volt. Szombat éjfélkor ez mondjuk nem lehetett túl könnyű, de végül is rálehelték a pöcsétet a papírra, mi meg vehettük az irányt Barcelos felé autóval.

Egyéb szívások miatt reggel 6-ra érkeztünk meg a szállásra, nem túl kipihenten. Reggel hagytam a többieket aludni, és elmentem elintézni a regisztrációt, felvenni a lőporokat és megfutni a kötelező tiszteletköröket. Aztán vissza a kéróba lőport mérni.

A kéró egyébként maga megér egy misét. Ennél portugálabb szállás valszeg nem létezik. Ez egy 18. századi vidéki kúria, melyet az erbíendbín fogtunk ki. Beszarás jól van berendezve. Itt minden tényleg baromi régi. Olyan, mintha magában egy időutazás lenne. Minden pontján úgy fényképezel elöltöltő fegyvert, hogy nincs anakronizmus sehol. A hálómban például van egy JIMM monogrammal bíró láda 1806 évszámmal. És nem ez az egy ilyen cucc itt. Szenzációs!

Ma délután végre kijutottunk a lőtérre, hogy gyakoroljunk. Ilyenkor vannak a csapatnak leosztott lőállások, időkeretek. Így vasárnap még nem erős senkiben a gyakorlási láz, úgyhogy mindig van szabad lőállás. Ellenben az időjárás katasztrófa volt. Olyan szél volt, hogy az eső vízszintesen esett. Elkezdtem lőni a sorozatot kovás puskával – egészen jól – de közben lefújták az egészet, úgyhogy komoly gyakorlás természetesen nem volt. No majd holnap.

De most nem is ez aggaszt. Nincs sörünk képzeljétek, és Józsi sem hozott a legendás paprikás vodkájából. Nem tudom mi lesz. Még szerencse, hogy a kovák szikráznak mint a veszett fene.