Az elötöltő fegyveres lövészet alapjai 20.: A csappantyús lakatszerkezetek

Forsythe lakatja dupla csőfaron

Forsyth lakatja dupla csőfaron

Elérkeztünk ahhoz a lakattípushoz, mely ma a leggyakoribb az elöltöltő fegyveres lövészetben, vadászatban. A csappantyús vagy perkussziós lakat megszületése a 19. század első harmadára tehető. A kovás lakat az 1810-20-as évekre elérte fejleszthetőségének határát. A kova és acél szikrájával begyújtott felporzólőpor még mindig igen érzékeny volt az időjárási viszonyokra, a gyújtás még mindig lassú volt, ami megnehezítette az esős, havas, párás napokon történő vadászatot, háborúzást, valamint nehezítette a gyors kapáslövést is. További hátrányokat jelentett hadi használatban, hogy a katona szeme előtt lobbanó felporzólőpor zavarta a célzást, a gyúlyukon oldalra kifújó lőporgáz pedig zavarta a szomszédos katonát.

A fejlesztési folyamat már az ezerhétszázas években megindult, mikor is egy francia tudós, Count Claude Louis Berthollet a fulminátokkal, fémes kémiai vegyületekkel kezdett kísérletezni, melyek ütésre robbantak. A francia polihisztor azzal is kísérletezett, hogy a hagyományos feketelőport fulminát vegyületekkel helyettesítse, de e tevékenység eredménye csak néhány felrobbant fegyver és műhely lett, mivel ezek az anyagok tökéletesen alkalmatlanok a lőpor kiváltására. A fulminátok fegyvertörténeti szerepüket Dr. Alexander John Forsyth-nak köszönhetik.

Forsyth pap volt, a vadászat szerelmese és az ezernyolcszázas évek elején kezdett higanyfulmináttal kísérletezni. Mivel elkötelezett lövész és tudós is volt egyben, megfigyelte, hogy vadászat során a kovás fegyverek felporzó serpenyőjének lobbanása túl korán riasztja meg a célba vett vadat. Ennek a megfigyelésnek hatására kezdett el kutatni kiváltó anyagok után, de a főtöltetként való használat helyett iníciáló anyagként kívánta használni az új kemikáliákat. A fulminátot egyéb gyorsan égő, de stabil vegyületekkel elegyítette, melynek köszönhetően biztonságos, de gyors, szinte azonnali gyújtást tudott elérni, mely mellőzte a kovás lakatok serpenyőjének feltűnő és lassú lobbanását.

1807-ben szabadalmaztatta találmányát, és tervezett hozzá egy fegyvereken használható elsütő szerkezetet is, az „kölnis üveg” (scent-bottle lock) lakatot. A szerkezet egy tároló tartállyal rendelkezett, melynek 90 fokban történő elfordításakor egy adag iníciáló port juttatott a kakas alá, tűzkésszé téve ezzel a szerkezetet. Az új sütési mód meglehetősen gyorsan elterjedt sportvadász körökben, de hadi felhasználását továbbra is veszélyessé tette, hogy szerencsétlen esetben a teljes tároló felrobbanhatott. Forsyth ezért tovább folytatta a fejlesztést a londoni Tower fegyvergyárában. Először gumi arábikummal keverte a fulminátot és kis pogácsákat készített belőlük, majd később apró rézhengerekbe töltötte azt. Az így kialakított egységnyi indító töltetet a gyúlyuk melletti serpenyőbe kellett helyezni, ahol a kakas arra rá tudott ütni. Bár a rézkupakos csappantyú feltalálása nem Forsyth-hoz köthető, kísérletei kövezték ki az egybeszerelt lőszer megalkotásához vezető utat, s nem utolsó sorban megbízhatóbbá, pontosabbá tette a vadász és hadi fegyvereket. Amikor az állami arzenál új parancsnokot kapott, Forsyth-ot menesztették. Az új anyagot annyira veszélyesnek tartotta a parancsnok, hogy nem kockáztathatta az üzem felrobbanását a napóleoni háborúk éveiben. Napóleon figyelmét is felkeltette a skót újítása. 20000 fontot ajánlott neki, ha találmányát Franciaországba viszi. Forsyth azonban hazafi maradt. Jean Lepage, párizsi fegyvermester azonban elkészítette saját változatát, melyet nagyrészt Forsyth lakatjáról másolt.

A ma is ismert rézkupakos csappantyú története már nem ilyen egyértelmű. Gyakran kötik az angol-amerikai Joshua Shaw nevéhez, aki 1822-ben szabadalmaztatta 1814-es találmányát. De éppen így megemlíthetnék itt François Prélat, Joseph Manton, Peter Hawker vagy Joseph Egg nevét is. Hogy ki volt a tényleges felfedező? Nem tudjuk, de talán ez nekünk már nem is annyira fontos.

 

A csappantyús szerkezet

 

6 mm-es csappantyúk, gyutacsok, 4 mm-es csappantyúk

6 mm-es csappantyúk, gyutacsok, 4 mm-es csappantyúk

A csappantyús lakatok a legmodernebb elöltöltő lakatszerkezetek A gyújtást a csappantyúcsészében lehelyezett gyúelegy (régebben káliumklorát, fulminátok, ma már kevésbé korrozív anyagok) biztosítja, mely ütésre elműködik. A csappantyúláng által biztosított magas hőmérséklet gyújtja be a lőport. A csappantyús gyújtás jóval intenzívebb, mint a kovás vagy kanócos gyújtás. Míg az utóbbi két esetben a lőporszemcsék felületükön adják át az égést a lőporoszlopban, addig a csappantyús gyújtás esetében szinte az egész töltet egyszerre lobban fel. Ennek köszönhető, hogy azonos töltetek esetében a csappantyús gyújtás nagyobb lövedéksebességre képes.

A csappantyúk három részből állnak. Csappantyúcsésze, gyúelegy, vízhatlanító lakk. Az elöltöltő fegyverekhez alapvetően kétféle méretet használunk: pisztolyokhoz, revolverekhez, civil fegyverekhez 4 mm-es lőkupakot, hadipuskákhoz 6 mm-es négy vagy hat szárnyú lőkupakot használunk. A nagy csappantyúk közül a hatszárnyúak erősebbek, drágábbak. Ezeket főleg hátultöltő perkussziós fegyverekhez ajánlom.

Augustin-féle gyutacsos lakat

Augustin-féle gyutacsos lakat

Meg kell még említeni a csappantyú egy sajátos formáját, a gyutacsot is. Ez az iníciáló eszköz kifejezetten szűkebb pátriánkra, és az 1848-49-es szabadságharc idejére jellemző. Az Console és Augustin-féle lakatokhoz készült durranóeleggyel töltött, lakkal vízhatlanított rézcsövecske működési elve hasonlít a csészés kapszlihoz, de szerkezete és hajtóanyaga egészen más volt. A 15 mm hosszúságú 3 mm átmérőjű, gyutacs rézhenger egyik oldalán nyitott volt, másik oldalán rövid drót illeszkedett bele, mellyel az a töltényhez volt az erősítve. A gyutacsgyártás egyszerűbb volt, mint a lőkupak gyártás. A rudacskát akár egy gyógyszerész is el tudta készíteni szükség esetén, s ilyen jellegű kreativitásra az 1848-49-es honvédseregnek bizony sokszor volt szüksége. Töltete eleinte 100 rész káliumklorátból, 16 rész szénből és 12 rész kénből állt, de később Augustin báró javaslatára éppúgy higanyfulminátra váltottak, mint a rézkupakos csappantyút használó hadseregek.

Hagyományos csappantyús lakat

Hagyományos csappantyús lakat

A csappantyúkat eredeti gyári dobozukban kell tartani. Nedvességre igen érzékenyek, így száraz helyen érdemes tárolni őket. A csappantyús dobozt a lőállásban mindig zárni kell.

A csappantyú lángja alapvetően más módon gyújtja be a lőport, mint a kovás lakat által fellobbantott felporzó lőpor. Míg a kovás fegyver esetében a lőporszemcsék felületükön egymásnak adják át az égést, addig a csappantyú lángja olyan hőmérséklet és nyomásviszonyokat teremt a lőporkamrában, aminek köszönhetően szinte egyszerre gyullad be a teljes töltet. Ennek köszönhetően a gáznyomás is gyorsabban épül fel, a lövedék is nagyobb kezdősebességet tud elérni, mintha ugyan azzal a töltettel kovás fegyverből lőnék ki. A rövidebb időt igénybe vevő gyújtás egyben javítja a pontos lövés lehetőségét is, nem beszélve arról, hogy a lövész szeme előtt nincs lobbanás sem, mely akadályozná a pontos célzást.

A csappantyú további előnye, hogy csaknem vízhatlan módon zárja le a lőkúpot, így meg tudja akadályozni a nedvesség lőporba jutását bizonyos keretek között. E fegyverek esetében már időjárástól függetlenül is bőven egy százalék alatt van az elcsettenés aránya.

 

A csappantyús lakatok (szerszámok) típusai

 

Fordított elrendezésű lakat

Fordított elrendezésű lakat

Hagyományos elrendezésűnek nevezzük a lakatokat abban az esetben, ha főrugó a dió előtt helyezkedik el. Ezek a legrégebbi lakatváltozatok. A 19. század első felében jelentek meg a fordított elrendezésű csappantyús lakatok, melyeknél a főrugó a dió mögött helyezkedik el. E lakatok több előnnyel is rendelkeznek a hagyományoshoz képest. Egyrészt több fa marad a csőfar mellett, mivel a lakat hátranyúlik az agynyak felé, így az ágyazás erősebb lehet. Szintén előny, hogy a csappantyúláng nem tud befújni a lakatlemez és a a cső közti részbe, ami könnyíti a karbantartást. Kevesebb alkatrésszel is rendelkeznek, mivel a főrugó egyben az elsütőakasztó rugója is általában, így csökkentve a meghibásodásra hajlamos alkatrészek számát.

Németh Balázs

folytatjuk!

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.