Az elöltöltős vadászpuska irányzékai

Mivel én magam egyáltalán nem kedvelem a modern elöltöltő puskákat, melyekre fegyvertávcső is szerelhető, így javasolni is csak azt tudom jó szívvel minden leendő vadásztársamnak, hogy a 19. századi hagyományoknak megfelelően maradjon majd a klasszikus fém irányzékoknál. Ennek megfelelően nem fogok írni sem piros pont irányzékokról, sem távcsövekről, sem tríciumos irányzékokról, se egyéb korszerűnek mondható fegyverirányzékról. Ezeknek értelmezésem szerint nincs helye az elöltöltő-fegyveres vadászatban. Persze ez az én magánvéleményem.

 

Résirányzék típusok

 

Először is tekintsük át a résirányzékokat. Ennek alapvetően két fajtája van. A klasszikus diopteres irányzékok (4. ábra) és az úgynevezett „ghost ring” (3. ábra) irányzékok. A klasszikus diopteres irányzékok közel helyezkednek el a szemhez, általában precíziósan állíthatóak. Az apertúra kicsi – maximum 1-1,2 mm – szerepe, hogy a látómező szűkítésével növelje a látás mélységélességét. A diopteres sport irányzékok körkörös lőlapra történő lövészet esetén a legprecízebbek. Ilyenkor a célgömb helyett is körkörös inzertet használunk, kihasználva a szem azon képességét, hogy az egymásba illeszkedő köröket nagy precizitással tudja koncentrikusan rendezni. Vagyis a kör alakú célfeketét a célgömb kör alakú furatával vesszük körül, a célgömb kör alakú furatát pedig a nézőke furatával hosszuk összhangba.

 

Ezek az irányzékok nagy precizitású célzást tesznek lehetővé, ilyen irányzékokat használnak a nagy távolságú – 1000–1200 yardos – elöltöltő fegyveres lövészeteken is. Hátrányuk az irányzékok lassú rendezése, valamint nagy fény és kontraszt igénye. Vagyis az irányzék pontos rendezésének előfeltétele az erős fény, valamit a lőlap fekete középrésze és fehér kerete közötti éles kontraszt különbség. Ezek a hazai vadászati viszonyok közt szinte teljesíthetetlenek: erdei környezetben még erős napsütés esetén sem elegendő a fény, a Kárpát-medence nagyvad fajai pedig sötét színű szőrrel fedettek, ami elég kontrasztot nem tud biztosítani. Már ezek a tényezők kizárják a sport diopterek használatának lehetőségét, nem beszélve a precíz rendezés lassúságáról.

 

A résirányzékok második típusa az úgynevezett „ghost ring”, egyszerű, nem szakszerű magyar fordításban a „szellemgyűrű”. Ahogy a nevéből is látszik, itt is egy apertúrán – gyűrűn – néz át a lövész, mely szinte közvetlenül a szeme előtt helyezkedik el. A „ghost ring” apertúrája azonban jóval nagyobb – 3-5 mm – aminek köszönhetően a lyuk határvonalai nem látszódnak élesen, hanem csak úgy szellemképként léteznek a lövész szeme előtt. Az irányzéktípushoz nem körkörös inzertet használnak, hanem egyszerű tüskét. Ezen irányzékpárok célja nem a lehető legprecízebb lövés leadása, hanem a kielégítő eredményű gyors kapáslövés segítése. Nem véletlen, hogy számos hadi fegyveren is találkozunk ezzel a megoldással (Pl.: M1 Garand, M1 Carbine). A „ghost ring” a vadászatban is megállja a helyét, mivel jóval több fényt enged a szembe jutni, mint a diopterek. Kis gyakorlással megszokható, mozgó vadra lövés esetén nagyszerűen használható.

 

A fémirányzékok (1., 2., 5., ábra)

 

A klasszikus fémirányzék gyakorlatilag a legelterjedtebb, legősibb puskairányzék. Annyira egyszerű mint a faék: a nézőke bevágásába rendezzük a célgömböt. Csakhogy van egy pár olyan paraméter, amire a vadásznak mindenképpen érdemes figyelmet szentelnie. Mindez elvárások forrása az a tény, hogy a legritkább esetben adunk le vadászfegyverrel lövést ideális körülmények, ideális fényviszonyok között. Milyen is legyen a jól használható vadászirányzék? Nos nézzük a kritériumokat.

 

Először is a bevágás nagyságára figyeljünk. A céllövészetben szeretjük, ha a bevágás és célgömb finoman illeszkedik, vagyis szinte kitölti a célgömb a bevágás egészét, miközben a célgömb két oldalán világít a lőlap fehérje biztosan pozicionálva irányzékképünket. A vadászat során azonban sem a finom irányzékrendezésre nincs lehetőségünk, sem a célzott vad nem lesz olyan kontrasztos, mint a fehér lőlap. Ez azt jelenti, hogy szemünk kényelmesebben tud majd célozni ha nagyobb bevágással bír a nézőke, mint amit a céllövészetben szívesen használnánk.

 

Nem mindegy az irányzékok színe sem. A háttér általában sötét lesz – hacsak nem albínó vaddisznót kívánunk terítékre hozni – vagyis arra kell törekedjünk, hogy irányzékunk elüssön a háttértől. Ezért én azt javaslom, hogy mind a célgömböt, mind a nézőkét fessük fehérre. Nem mindegy, hogy milyen formája van a célgömbnek. Régi vadászirodalmunkban számos esettel találkozhatunk, amikor a vadász arról ír, hogy a hold fényében éppen hogy megcsillant célgömbje, így tudta szürkületben is rendezni megfelelően irányzékát. A csillanás – amit nagyon nem szeretünk lőtéri körülmények közt – bizony hasznos vadászaton. A lővilág utolsó percei is kihasználhatóak nyílt irányzékkal, ha megfelelő célgömböt használunk. A régiek „gyöngynek” nevezték a célgömböt (6. ábra), ami nem véletlen. A vadászpuskákon gyakran találkozunk az általunk használt penge forma helyett kicsi, fényesre polírozott rézgolyókkal, melyek minden irányból meg tudták csillantani a rávetülő Hold fényét.

 

A szürkületi célzás egyébként is gyakorlást igényel. Meg kell tanulni kontrasztos felület előtt rendezni az irányzékot – pl. az égbolt fel fordítva a puska csövét – majd a rendezett irányzékot vinni a vad testének megfelelő pontjára. Ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy az ágyazás illeszkedjen testünkhöz, a fegyver jól kézben legyen. Ha az irányzékkép kialakításáért küzdeni, erőlködni kell, úgy biztosak lehetünk benne, hogy amire a vadra visszük a célképet, már el is csúszott a beállításunk.

 

A klasszikus fémirányzékok további előnye, hogy általában könnyen és gyorsan állíthatóak nagyobb vagy kisebb távolságra. Persze ehhez elengedhetetlen ismerni a ballisztikai görbe minden centiméterét, valamint elengedhetetlen felvértezni magunkat a távolságbecslés mesterien kifejlesztett, begyakorolt képességével. Ha mindez megvan, csak akkor nyúljunk az irányzékhoz. Ha nincs még megfelelő tapasztalat, inkább cserkeljük közelebbre a vadat. Nem javaslom, hogy alá vagy fölé fogjunk! Szürkületben, erdei környezetben nehéz megállapítani pontosan a távolságokat, és egyáltalán nem elfogadható úgy leadni lövést, hogy a puska csöve kitakarja a vadat. A nyílt irányzékos puskát úgy kell belőni, hogy lehetőleg pontra hordjon valahol 40-80 m közötti távolságon, és ne kelljen az irányzékokhoz nyúlni vadászat közben. Ennek megfelelően nehéz dolga lesz annak a vadásznak, aki elöltöltő puskájával sportlövészkedik, de majd vadászni is használni szeretné azt. Az alsó-széle-közepére belőtt puska sok galibát fog okozni neki. Ilyen esetben vagy másik puskát kell vásárolni majd vadászati célra, vagy kikísérletezni egy olyan töltetet a puskához, mely majd teljesíteni tudja a jogszabályban előírt energiahatárokat, miközben a fent jelzett távolságok viszonylatában képes a célzott pontra hordani a lövedéket.

 

A fémirányzékok népszerű változata az úgynevezett „buckhorn” (1. ábra) vagy „ökörszarv” irányzék. Ezeket a lövészek ritkán tudják jól használni sportlövészetben, de annál jobb szolgálatot tesznek vadászat közben. Az irányzék két szarvát nagyszerűen lehet használni távolságbecslésre. Persze ehhez sokat kell az erdőt járni, sokat kell tapasztalni. A nagy szarvak ugyanakkor a kapáslövést, gyors irányzékrendezést is segítik.

 

És hogyan lehet készülni az elöltöltős vadászatra? Egyszerű: a hajnali cserkeléseken vegyétek le a céltávcsövet modern vadászpuskáitokról (persze előtte irány a lőtér, és próbáljátok ki 30-100 m távolságokon a fegyvereket). A nyílt irányzékos vadászat szép kihívás, a vad közelre cserkelése, a megfelelő lőhelyzet kialakítása embert próbáló feladat lesz.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.