Acél és kova – a szikraképzés ősi mechanizmusa

Az acél és kő által létrehozott szikra kitűnően működött a keréklakatos fegyverek esetében, már csak arra kellett várni, hogy egyszerűbb, olcsóbb mechanizmust tervezzenek a kreatív fegyverkészítők. A fegyvertörténet egyik gyakran átugrott, nem hangsúlyozott részlete az ütőkakasos lakat, pedig száz éven keresztül jelentette a legkorszerűbb gyújtási megoldást. Ismerjük meg hát kicsit jobban a kova és acél történetét most!

A kovás lakatok elérésével egyben megérkeztünk abba a korba, mely fegyverei már számunkra, lövészek, vadászok számára is talán a legérdekesebbek. Innentől cikkeink részletesebbek, hosszabbak lesznek, adott esetben egy-egy témát több részletben dolgozunk fel, hogy a kérdések minden aspektusát bemutathassuk. A kovás fegyverek használatát így a következő cikkünkben fogjuk bemutatni, most “csak” a történeti áttekintésen leszünk túl.

Északi ütőkakasos lakat (1550)

Az ütőkakasos lakat

Az ütőkakasos lakat megjelenése jelentős mérföldkövet jelentett a tűzfegyverek történetében. A kanócos lakat igen megbízhatatlan és körülményes gyújtási mód volt, a keréklakat pedig túl drága ahhoz, hogy széles körben elterjedhessen. Az ütőkakasos lakat a kova és acél összeütésekor keletkező szikrát használta a felporzó lőpor begyújtására, egy olyan kölcsönhatást, melyet már a 14-15. században is használtak gyertya-, pipa- és tűzgyújtásra.

Holland ütőkakasos lakat

Az első ütőkakasos lakatok Észak-Európában jelentek meg az 1550-es évek környékén, s ezzel megindították a kovás lakatok fejlődését. A legelső fegyvereknél a formára alakított kovát egy karra szerelt pofákba szorították, az így kapott elemet kakasfejhez hasonló alakjának köszönhetően „kakasnak” nevezték el. A kakast egy rugó ellenében kellett megfeszíteni. Az elsütőbillentyű elhúzásakor a kakas előre, lefelé ütött egyenesen a serpenyő felett elhelyezkedő acélra, melyet szintén egy rugó tartott a helyén. A serpenyő egy kis kanál formájú alkatrész, melybe a finom szemcséjű felporzó lőport töltötték. A serpenyőt az északi lakatok esetében még kézzel kellett megnyitni, csakúgy, mint a kanócos lakatok esetében. A serpenyőben lévő lőpor lobbanása a csövön lévő gyúlyukon keresztül gyújtotta be a főtöltetet, mely égéséből adódó kiterjedő lőporgázok kilőtték a csőből a lőpor fölé töltött lövedéket. Az acél maga hátrahajtható volt, hogy megakadályozható legyen az esetleges véletlen elsülés.

“Alla Fiorientina” lakat

Az „ütőkakasos” elnevezés angol eredetije a „snaphance” szó a holland „schnapp hahn” azaz „ütő kakas” vagy a „schapphahns” azaz „kakas tolvaj” szóból származik. Az elnevezésből is valószínűsíthető, hogy a kovás lakat a Németalföldről kiindulva terjedt el Európa szerte. Az ütőkakasos fegyvereknek több előnye is volt a kanócos és keréklakatos fegyverekkel szemben. Jóval egyszerűbb, praktikusabb volt kezelésük a parázsló kanóccal rendelkező fegyverekhez képest, és jóval olcsóbb volt gyártásuk, mely lehetővé tette, hogy a főúri osztály mellett a kevésbé tehetős rétegek közt is elterjedhessenek a minőségi tűzfegyverek. A 17. század elejére a holland eredetű, vagy azokról egyéb országokban másolt ütőkakasos lakatok meghódították Észak-Európát, de dél felé haladva nem sokára megjelentek a mediterrán országokban is. Változatai még Észak-Afrikában és a Távol-Keleten is fellelhetőek voltak. Fő típusai:

Skandináv ütőkasasos lakat

A lakatszerkezet könnyen felismerhető az egyenes, kígyót formáló kakasról, mely pofájába csavarral volt szorítható a kova. Főrugóval, acélrugóval rendelkezik., Az acél felhajtható, de a serpenyőt kézzel kellett a lövés leadása előtt megnyitni. 1550-1680 közötti időszakra és a nordikus államokra jellemző.

“Alla Catalana” lakat

Holland ütőkasasos lakat

A holland ütőkasasos lakatszerkezet valószínűleg az északi lakatok leszármazottja. Közös ismertetőjegyük, hogy a kakas már az általunk is ismert formára hajaz. Az acél és a serpenyőfedél még külön alkatrész, de a serpenyőfedél megnyitása már automatikusan történik az acél hátramozdulásakor. A serpenyőfedelet és acélt egy kar kötötte össze. Mind főrugóval, mind acélrugóval rendelkezett, ahogy dióval is. Az 1550-1670 közötti időszakra jellemző.

Olasz ütőkasasos lakat „alla Fiorentina”

A lakatszerkezet típus könnyen felismerhető a jellegzetes kakasformáról, valamint a lakatlemez gyakran állatfejet formázó végződéséből. Az acél és a serpenyő külön alkatrész, de az acél hátramozdulása automatikusan nyitja a serpenyőfedelet.

Oszmán ‘Miquelet” lakat

Spanyol ütőkasasos lakat „alla Catalana” vagy „Miquelet” lakat

Kései oszmán lakat

Ez a lakatszerkezet egyenes átmenetet képez legfejlettebb, francia kovás lakatok felé. Fő ismertetőjegye, hogy a serpenyőfedél egybe van építve az acéllal, így jelentősen egyszerűsödött a nyitás mechanizmusa és a szerkezet. További jellemzője a Miqelet lakatoknak a karakteres kakas forma, mely megtalálható az olasz eredetű lakatokon is. A spanyol ütőkasasos lakat közvetlen leszármazottai a keleti – oszmán – ütőkasasos lakatok is. Ezek jellemzője a végletes egyszerűség: a főrugó a lakatmezen kívül helyezkedik el, általában nincs elsütőrugó, a későbbi oszmán Miquelet lakatok esetében a serpenyő rugó is hiányzik. Az „alla Catalana” lakat az 1600-as évek közepére, míg az oszmán lakat az 1700-as évek végére, 1800-as évek elejére jellemző.

A francia kovás lakat

Klasszikus – francia – kováslakat

A kovás lakat az ütőkakasos sütési rendszerből fejlődött ki a tizenhetedik század elején, és több mint 200 évig őrizte szinte egyeduralkodó szerepét a tűzfegyverek történetében. Trónjáról csak a csappantyús rendszerek tudták letaszítani a tizenkilencedik században. A kovás lakat eredete az 1650-es évekre vezethető vissza, a spanyol „Miquelet” lakatra. A „Miquelet” lakatnál a serpenyőfedél és acél már egybe volt építve, így a fedél a kakas ütése hatására önműködően nyílt fel. A francia kovás lakat minden eleme már adott volt, csak egy ügyes kezű mesterre volt szükség, aki tökéletesíti, egységesíti a korábbi tapasztalatokat.

Az első klasszikus francia kovás lakatot egy normandiai fegyvermester, Marin le Bourgeyos készítette 1610-ben XIII. Lajos trónra lépésekor ajándékként. Innentől számítva több, mint 200 éven keresztül nem is változott sokat. A hosszú szolgálat alatt azonban a használat igényeinek megfelelően némiképp elvált egymástól a hadi és vadász kovás lakat. A civil fegyverek értelemszerűen nagyobb odafigyeléssel készültek, több idő, pénz, kreativitás állt rendelkezésre, hogy a mester maximálisan kielégíthesse a megrendelő igényeit. A kései kovás vadászlakatok több ponton különbözhetnek a hadi lakatoktól. Ilyen különbség lehet a serpenyő kialakítása.

A vadász lakatokon általában vízelvezető csatornákat alakítottak ki, hogy a cső és ágyazás érintkezésénél végigfolyó esővíz ne csoboghasson a lőporral teli serpenyőbe. Szintén a civil lakatokra jellemző, hogy a serpenyőrugó végére kis görgőt helyeztek el, mely könnyítette, gyorsította a fedél felpattanását, így tette biztosabbá a gyújtást. Számos 19. század eleji vadász lakaton már biztosítót is találunk, mely segítségével a kakas félállásban volt rögzíthető véletlen elsülés ellen. Biztosítót találunk azért hadi fegyvereken is. Lovassági karabélyokon például gyakori kiegészítő a farkasfogas biztosítás, mely a lakatlemez hátsó részére volt csavarozva, és a kakast fogta meg biztonságos távolságban eltartva az acéltól. Ilyen biztosítót találhatunk például az 1798 M karabélyokon is.

1798 M császári-királyi lovassági kovás pisztoly lakatja

A kovás lakatszerkezet a következőképpen működik: mikor a kakas megfeszítik, az elfordítja a diót, mely összenyomja a főrugót („V” alakú laprugó) felfelé mozdítva a hosszabbik karját. Ugyan ekkor, az elsütő akasztó először a félállás, majd a teljes állás bevágásába ugrik a dión. Az elsütő billentyű elhúzásakor az elsütő emelő kiugrasztja az akasztót a teljes állás bevágásból, és így a kakas lefelé, előre csap. Mikor a pofákba fogott kova megüti az acélt, izzó fémdarabok válnak le. A kova közben a serpenyőfedelet is felnyitja, így a felporzó lőpor könnyen begyullad, mely gyúlyukon keresztül elindítja a főtöltetet.

Kétszáz éves története során a kovás lakat sok módosításon ment át, de ezek egyike sem volt túl jelentős, ami bizonyította az eredeti szerkezet tökéletességét. A fegyverkészítők legfontosabb feladata az volt, hogy össze hangolják a rugók működését, és a kakas ütésének szögét. Ennek megfelelően minél képzetlenebb volt egy készítő, nagy valószínűséggel annál megbízhatatlanabb volt lakatszerkezete.

Németh Balázs

(folytatjuk!)