Az elötöltő fegyveres lövészet alapjai 17.: Az elöltöltő fegyver ürítése

IMG_1046Az elöltöltő fegyver biztonságos ürítésének elsajátítása mind a sportlövészek, mind a vadászok számára fontos feladat. Nem véletlen, hogy az elöltöltő-fegyveres alapismereti vizsga során is mindig legalább akkora hangsúlyt kap, mint a töltetlenség ellenőrzése, vagy egyéb biztonsági alapfeladatok. Rövid cikkünkben a lőtéri és vadászat során alkalmazott módszereket ismertetjük.

Szükséges eszközök

Töltővessző: A tartós, erős töltővessző a lövész/vadász egyik legfontosabb társa. Ezzel töltjük, tisztítjuk, ürítjük a fegyvert, így fontos, hogy jól használható, erős darab legyen. A kereskedelmi forgalomban kapható darabok mellett, elkészíthetjük azt magunk is. A legegyszerűbb ha veszünk egy M5-ös menetes szárat, melyet belehúzunk egy 1,5 mm falvastagságú 8-as részcsőbe. Egyik végén hagyjunk kilógni 1 cm szárat, és zárjuk a rézcsövet réz anyával. Másik oldalra tegyünk egy csavarhúzónyelet, majd a végét zárjuk ismét réz anyával. Fontos, hogy olyan borítás legyen végig a menetes száron, mely puhább a csőnél, vagyis nem sértheti sem a torkolatot, sem a csőbelsőt sehol sem.

IMG_1051

Golyósróf. Legyen az űrméretnek megfelelő.

Golyósróf: A golyósróf nem más, mint egy űrméretes réz henger, melynek egyik felében egy m5-ös menettel rendelkező furat, másik végében pedig egy acél facsavar van. Fontos, hogy a réz test átmérője közelítsen a csőátmérőhöz, mert ez biztosítja, hogy az acél csavar csak a cső tengelyében tud majd előre-hátra mozogni, a huzagoláshoz érni képtelen lesz.

IMG_1048Csőkoronavédő: A csőkoronavédő egy rézből, alumíniumból vagy műanyagból készült kis persely, mely beül a csőtorkolatba és megvezeti a töltővesszőt. A cső legfontosabb része a huzagolás utolsó 10-15 cm-re, valamint a csőkorona. Ha ezek sérülnek, a fegyver pontosságának lőttek. Nos ez a filléres kis eszköz éppen ezt a részt védi erősen.

Fecskendő: Vízzel teli fecskendőre az elárasztásos lövedékhúzási módszerhez lesz szükségünk. Ezzel juttatjuk a folyadékot a lőporkamrába, hogy a feketelőport hatástalanítsuk.

Co2 kifújó: A széndioxidos kifújó egy olyan kis szerkezet, melybe 12 grammos patront tekerhetünk, majd egy szelepen keresztül a gázt a gyúcsatornába juttatjuk, hogy az előrefelé kivesse a döglött töltetet.

A lőtéren

IMG_1053A lőállásokban akkor találkozunk az ürítés szükségességével, amikor töltetünk elcsetten, vagyis valamilyen oknál fogva a főtöltet nem gyullad be többszöri próbálkozásra sem. Ha a töltet első csappantyúra (vagy felporzásra kovás fegyverek esetében) nem gyullad, úgy a következő lehetőségeink vannak:

  1. Ha fegyverünk perkussziós lakattal bír, próbálkozzunk még 2-3 másik csappantyúval, miközben a gyúlyuk átjárhatóságát egy tűvel ellenőrizzük. Ha a fegyverünk kovás, úgy a felporzó lobbanása után várjunk 30-40 másodpercet úgy, hogy fegyverünk lőirányba mutat, majd tisztítsuk meg a gyúlyukat, porozzuk fel újra a serpenyőt és kíséreljük meg leadni a lövést újra.
  2. Ha többedszerre sem sikerül a mutatvány, három lehetőségünk van attól függően, hogy aznap akarunk-e még lőni a fegyverrel, avagy sem:
    1. Ha még akarunk lőni a fegyverrel, és biztosak vagyunk benne, hogy lőpor nélkül töltöttük a lövedéket, tekerjük ki a lőkúpot vagy gyúlyuk inzertet, juttassunk 5-10 grain lőport a lövedék mögé a gyúcsatornán keresztül, majd a lőkúp (gyúlyuk inzert) visszatekerése után kíséreljük meg leadni a lövést. Természetesen ennél a metódusnál a csőnek folyamatosan a lődomb irányába kell mutatnia.
    2. Az elcsettent töltet eltávolításának minden bizonnyal a legbiztonságosabb módja a széndioxidos lövedékkifújó használata. A praktikus kis eszköz 12 grammos patronnal működik. A gyúlyukra/lőkúpra szorítva, vagy helyére tekert adapterrel sűrített gázt juttatunk a lövedék mögé, amely kihajtja azt a csőből. Ilyenkor persze a fegyvernek folyamatosan biztonságos lőirányba kell mutatnia, hiszen bár nem nagy sebességgel, de azért mégiscsak valami elhagyja a csövet.
    3. Ha a fegyverrel aznap már nem akarunk lőni és nincs széndioxidos kifújónk, úgy jöhet az elárasztásos technika: Várjunk az elcsettenés után minimum egyIMG_1055percet és jelezzük a lövészetvezetőnek, hogy lövedék eltávolításra készülünk! A cső mutasson a lődomb irányába. Helyezzük a kakast félállásba, ellenőrizzük, hogy nincs csappantyú a lőkúpon vagy felporzó a serpenyőben, majd tekerjük ki a lőkúpot / gyúlyukinzertet. Egy fecskendő segítségével juttassunk vizet a lőporra. Ha az már több folyadékot felvenni nem képes, a lövészetvezető engedélyével kivihető a fegyver a lőállásból, és a töltővesszőre tekert golyósróf segítségével a torkolat irányából ki lehet húzni a lövedéket. E megoldás esetében két dolgot szeretnék kihangsúlyozni: egyrészt sohase kezdjük meg a műveletet az elcsettent töltet elárasztása nélkül, másrészt a töltővesszőt soha ne húzzuk úgy, hogy az magunk, vagy más felé mutat.

Vadászaton

A vadászaton és lőtéren történő lövedékhúzásnak más szabályai vannak. Ennek oka az, hogy míg lőtéren olyan töltetet húzunk ki, mely elcsettenés után vált döglötté, vagyis a véletlen gyulladás esélye fennáll, ha a gyúcsatornában még szikra parázslik, addig a vadászat befejeztével egy olyan töltetet húzunk ki, mely gyújtást egyszer sem kapott. Ez némiképp egyszerűsíti a folyamatot, hiszen ez a töltet jóval kisebb biztonsági kockázatot jelent, mint a döglött töltet kihúzása. Ez számunkra azért is szerencsés, mert fegyverünk a lövedékhúzás után minden egyéb karbantartási munkálat nélkül újratölthető lesz.

Vadászaton az elöltöltő fegyvernek kétféle töltetlen állapota van. Terepakadályon történő áthaladás, lesre felmászás, vagy minden egyéb olyan esetben, mikor a modern puskát üríteni, megtörni kellene, az elöltöltő fegyver esetében le kell venni a csappantyút a lőkúpról (kovás fegyver esetében fel kell nyitni a serpenyőt és kiseperni a felporzó lőport), ezzel biztosítva, hogy a fegyver semmilyen esetben nem sülhet el még véletlen leejtés esetén sem.

Ha a puska elhagyja a vadászterületet, úgy teljes ürítésre van szükség, vagyis a csappantyú eltávolítása után a lövedéket és lőport is el kell távolítani a csőből. Ilyenkor szedjük le a csappantyút, majd elárasztás nélkül húzzuk ki előre a lövedéket a töltővesszőre tekert űrméretes golyósróf segítségével! Figyeljünk arra, hogy a töltővesszőt soha ne húzzuk úgy, hogy az magunk, vagy más felé mutat, ahogy a csőtorkolat sem mutathat sem felénk, sem más felé a művelet közben. A cső épsége védelmében a golyósróf réz teste lehetőleg pontosan illeszkedjen a csőbe és mindenképpen legyen koronavédő a töltővesszőn. Vadászaton a töltet elárasztására azért nincs szükség, mert a fegyverrel nem kíséreltünk meg lövést leadni korábban, tehát szunnyadó szikra nem lehet a csőben. A kamrában összenyomódott lőport a golyósróf segítségével tudjuk meglazítani, hogy az kiönthető legyen a csőből egyszerűen.

co2Persze ha olyan szerencsétlenség következik be, hogy a vadra lövést próbáltunk tenni, de a töltet lecsettent, úgy az elárasztásos lőtéri megoldást kell alkalmaznunk, mivel ilyenkor már lehet a csőfarban szunnyadó szikra. Ez után persze a fegyvert tisztítani és olajjal konzerválni kell.

Vadászaton is biztonságos, egyszerű megoldást kínál a széndioxidos kifújó. Alaptétel, hogy a csőből nem lőjük ki a feleslegessé vált töltetet. Nem zavarhatjuk folyamatosan a vadat, csak akkor lövünk, amikor arra a szükség van. A kifújó azonban szinte hangtalanul távolítja el az ürítendő töltetet, így vadászaton is megfelel a célnak. Persze a fent már említett biztonsági szabályokat itt is be kell tartani.

A revolver ürítése

  1. Elcsettenés esetében tartsuk a fegyvert lőirányban egy teljes percig.

  2. Tegyük a kakast félállásba.

  3. Távolítsuk le a csappantyúkat úgy, hogy a cső közben nem fordul ki a lőirányból.

  4. Egy fecskendőből a gyúlyukon keresztül árasszuk el az összes kamrát vízzel.

  5. Vegyük ki a dobot a fegyverből.

  6. Tekerjük ki a lőkúpokat.

  7. Drót segítségével kaparjuk ki a lőportölteteket.

  8. Helyezzük a dobot egy 14 mm-es lyukkal ellátott falapra torkolatokkal lefelé, majd egy megfelelő átmérőjű réz rúd segítségével üssük ki a lövedékeket hátulról úgy, hogy a kezelt kamra alatt éppen a furat helyezkedjen el.

Németh Balázs

3 hozzászólás érkezett

  1. Bogas

    “Úgy tanul a gyerek, ha kérdez” alapon kérdezném, hogy a golyósrófolás működik-e gömblövedéknél is?

    Én tettem egy próbát a hétvégén. Betöltöttem 20 gr grízt, rá a tapaszolt gömböt. Szépen betekertem a golyósrófot, de húzhattam-vonhattam, de bizony meg sem mozdult.

    • Kapszli

      Működik persze, bár értelemszerűen minél szorosabb az illeszkedés, annál nehezebb a meló. Ilyemkor a következő dolgokkal lehet jkönnyíteni az ügyet: a lövedék feletti csőrész kitakarítása, lövedék feletti csőrész bő olajozása.

  2. Bogas

    Hát, nekem olyan nehéz meló volt, hogy nem is ment, annak ellenére, hogy ugye maga a cső teljesen tiszta volt. Olajozni nem próbáltam, ez tény.

    Mit volt mit tenni: lőkúpot le, pár grain lőport a gyúlyukon be, lőkúpot vissza, aztán biztonságos irányba tartva kilőttem…

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.