Az amerikai polgárháború kézigránátjai – A Ketchum gránát

A gránátot William F. Ketchum találta fel és gyártotta az unió részére. 1861 Augusztus 20-án szabadalmaztatta (ez a szabadalmi dátum rá is lett pecsételve minden gránát szárnyára). A csapatpróbákon a megfigyelők meggyőzőnek találták a dobási pontosságát. Összesen 90.000 darabot rendeltek belőle, de mint az a sok jó állapotban maradt gránátból is látszik: jó részük nem került felhasználásra. (A fennmaradt gránátok aukciókon 2-3000 $-os áron kelnek el.)

 



A gránát felépítése

A gránát formáját és használatát tekintve egy darts-ra hasonlít. 1, 3 és 5 fontos kivitelben készült ezek közt a különbséget csak a méretük jelentette. 3 fő részből áll: a fából és kartonpapírból készült szárnyból, az öntöttvas testből és egy konvex tányér alakú ütőszegből. A gránátot a szárny kihúzása után lehetett lőporral megtölteni. A test belül tartalmazott egy lőkúpot, az ütőszeg kihúzása után lehetett felcsappantyúzni (ez nem lehetett egyszerű művelet). Az ütőszeget egy lapos lemez rögzítette dobás közben a helyén.

Felépítését tekintve igen egyszerű szerkezet volt, töltetlenül lehetett szállítani. Mivel az elsütőszerkezete csak a csappantyúból és a lőkúpból állt, amit már nagy számban gyártottak és rendelkezésre állt a csapatoknál is, így ez nem igényelt külön gyártást és szállítást.

 


A gránát használat közben

Legnagyobb számban Vicksburg és Petersburg ostromakor használták a gránátokat, de előfordult több helyen ahol erődítmények ostromára került sor illetve az uniós hadihajók felszerelésének része volt.

A csatákban hamar fény derült a hibákra. Ahhoz, hogy a gránát felrobbanjon az ütőszeg tányérjának sima és kemény felületre kellett ütődnie, ráadásul a megfelelő szögben. A déli katonák hamar kihasználták a gránát gyengeségeit: vásznakat feszítettek ki a mellvédek mögött és egyszerűen elkapták majd visszadobták. Át is nevezték Ketchum-ről Catch ’em-re (am. “kapd el”). Howard C. Wright hadnagy így írja le a déli oldalról szemlélve Port Hudson ostromát:

„Az ellenség ezúttal gránátokkal felszerelve érkezik, kívülről dobálják be az állásaink mögé. Mikor ezek a szokatlan rakéták elkezdtek hullani az arkansasi csapatokra nem tudták mihez kezdjenek, ám amikor némelyik nem robbant fel egyszerűen visszadobták az ellenség árkaiba. Ezúttal sok felrobbant és ez a sajátosság rögtön világossá vált az embereink számára. Mint minden vész esetén hamar átlátták a helyzetet: takarókat feszítettek ki a mellvédek mögött. A gránátok sértetlenül hullottak bele, így a fiaink fel tudták kapni és nagy erővel vissza tudták dobni az árkokba felrobbantva azokat.”

Port Hudsonnál száznál is több gránátot találtak ami nem robbant fel, mutatva a konstrukció alkalmatlanságát. Megjegyzendő még hogy a gránát hajócsatáknál némileg jobb eredményt mutatott: az ellenséges hajó oldalához könnyebb volt hozzávágni, így ütve rajta lyukat. Mint más uniós eszközt, a konföderáció ezt is lemásolta annyi különbséggel, hogy a szárnyakat szövetből készítették a gyújtószerkezetet pedig ütésre érzékeny robbanószerrel oldották meg. Ez a megoldás az esetek többségében még rosszabban működött.

 

Összegzés

Ez a konstrukció sok más katonai eszközhöz hasonlóan rendszeresítése ellenére majdhogynem használhatatlan volt, ám előfutára volt az elkövetkező háborúk harcászatának. Formáját tekintve sokkal inkább hasonlít egy jelenlegi aknavető vagy rakéta gránátra, ennek szemszögében Ketchum konstrukciója már nem is tűnik feltétlenül zsákutcának.

 

Felhasznált irodalom

http://armscollectors.com/mgs/grenades!.htm

http://www.civilwar.si.edu/weapons_grenades.html

http://hmscivilwarproject.wikispaces.com/Ketchum+grenade

http://www.qmmuseum.lee.army.mil/AOM_NOV_2011.html

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.